A The Economist amerikai tisztviselők adataira hivatkozva azt állítja, hogy mostanáig legalább 70 ezer ukrán katona halt meg Oroszország teljes körű ukrajnai inváziója során.
A sebesült ukrán katonák számát 120 ezerre becsüli a kiadvány. Augusztusban ehhez hasonló adatokat közölt a The New York Times is.
A háború a munkaerőpiacra is hatással volt, mintegy 4,8 millió ember szinte egyik napról a másikra veszítette el a munkáját, amikor Oroszország megtámadta Ukrajnát. A munkanélküliségi ráta a becslések szerint idén októberben 18,4 százalékra csökkent a 2022 tavaszán mért több mint 30 százalékról, de még mindig jóval a háború előtti szint felett van.
Egy felmérés szerint az ukrán munkavállalók 17 százaléka váltott munkahelyet a háború kezdete óta. Közben pedig százezreket hívtak be katonai szolgálatra.
Az orosz erők fokozták támadásaikat Kelet-Ukrajnában, hogy megpróbáljanak teret nyerni a frontvonal két kulcsfontosságú városa közelében – közölték ukrán katonai tisztviselők.
A The Guardian jelentése szerint az ukrán szárazföldi erők vezetője azt mondta, hogy az orosz csapatok megkezdték az előrenyomulást, amelynek célja az lehet, hogy visszaszerezzék a területet Bahmut közelében. A keleti bányaváros volt a háború legvéresebb csatájának helyszíne, mielőtt májusban orosz kézre került.
Olekszandr Szirszkij vezérezredes vasárnap délután a Telegramon írta:
Bahmut felé az oroszok aktívabbá váltak, és megpróbálják visszafoglalni a korábban elvesztett állásokat. Az ellenséges támadásokat visszaverjük.
Az orosz védelmi minisztérium szóvivője vasárnap közölte, hogy az orosz erők az előző nap folyamán öt ukrán támadást vertek vissza a Bahmuttól délre fekvő két kisebb település közelében.
Köszöntjük olvasóinkat!
Indul az Index élő hírfolyama az orosz–ukrán háború eseményeiről. Az előző nap legfontosabb történései a következők voltak:
Tartsanak velünk ezúttal is!