Vlagyimir Putyin a szerdai virtuális G20-csúcson a szerinte „mélyen instabil világhelyzetről” fog beszélni – közölte a Kreml.
Pavel Zarubin, az orosz állami tévéműsor-vezető hozzátette, ez lesz az „első esemény hosszú idő után”, amelyen az orosz elnök és olyan vezetők is részt vesznek, mint Joe Biden és Rishi Sunak.
A csúcstalálkozón az összes G20-tagország, köztük az Afrikai Unió elnöke, valamint kilenc vendég ország vesz részt. Az eseményre tizenegy nemzetközi szervezet vezetőjét is meghívták – írja a Sky News.
A finn védelmi erők segítséget nyújtanak az ország határőrségének a kerítés felállításában Kuhmo közelében, egy Finnország és Oroszország határához közeli településen – írja a The Kyiv Independent.
A finn hírügynökség szerint a finn védelmi erőket azért küldték, hogy segítsenek a Vartius határátkelőnél lévő ideiglenes akadályok építésében. A jelentések szerint a szükséges építőanyagok és eszközök már megérkeztek a helyszínre.
A kérdésre, hogy miért építik a kerítéseket, a finn határőrség a „közrend és a közbiztonság biztosítására” hivatkozott „a mostani zavart helyzetben”, valamint arra, hogy garantálni kell „a legális határforgalom biztonságos lebonyolítását”.
A finn katonaság állítólag nem nyújt katonai segítséget a határőröknek, mivel „a helyzet ellenőrzés alatt áll”.
Az ukrajnai háború vége a fegyverellátástól függ, és attól, hogy Valerij Zaluzsnij, az ukrán fegyveres erők főparancsnoka megkapja-e a partnereitől kért fegyvereket – jelentette ki David Petraeus tábornok, az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség volt igazgatója.
A tábornok az Atlantic Council nevű rendezvényén megjegyezte, hogy az Egyesült Államok válasza Oroszország teljes körű ukrajnai inváziójára „meglehetősen lenyűgöző” volt, bár néhány döntést Washington gyorsabban is meghozhatott volna.
A Nyugat reakciója valóban nagyon jelentős, úgy gondolom, talán még annál is inkább, mint azt Putyin gondolta. És ez egy nagy tanulság, mert valószínűleg a múltbeli cselekedeteink alapján azt hihette, nem reagálunk olyan erőteljesen, mint ahogyan azt tettük
– mondta Petraeus az Unian ukrán hírügynökség beszámolója szerint.
Köszöntjük olvasóinkat!
Indul az Index élő hírfolyama az orosz–ukrán háború eseményeiről. Az előző nap legfontosabb történései a következők voltak:
Tartsanak velünk ezúttal is!