Lauri Läänemets észt belügyminiszter Facebook-oldalán kommentálta korábbi kijelentését, miszerint Észtország kész segíteni Ukrajnának az emberek katonai mozgósításában. Állítása szerint a média némileg eltorzítva közvetítette az általa mondottakat – írja az Unian ukrán hírügynökség.
Fontos egyértelműen hangsúlyozni: sem nekem, sem az észt államnak nem célja az, hogy az itt élő, mozgósításra alkalmas korú ukrán férfiakat a frontra hajszoljuk
– fogalmazott.
A miniszter megjegyezte, hogy az ukránok nagy támaszt jelentenek az észt gazdaság számára, de az észtországi védelem ellenére is Ukrajna állampolgárai.
„Ez azt jelenti, hogy ha az ukrán állam úgy dönt, hogy mozgósítással elviszi őket, akkor meg kell osztanunk az ukrán állammal az információkat az itt élő emberekről. Véleményem szerint azonban ha Ukrajna segítséget kérne az észt államtól az itt élő ukrán állampolgárok mozgósításához, elég nehéz lenne visszautasítanunk. Ha megtennénk, azzal hátat fordítanánk a háborúban segítségre szoruló Ukrajnának” – tette hozzá.
Läänemets ugyanakkor azt is kijelentette, hogy jelenleg a nemzetközi jog szerint nincs lehetőség arra, hogy az embereket visszaszállítsák Ukrajnába, ehhez ugyanis az országok közötti külön megállapodásra, vagy kormányzati szintű döntésre lenne szükség.
Mindenesetre a különböző hírek fényében fontos, hogy egyértelműen megnyugtassuk mind az észteket, mind az itt élő ukránokat: Észtország nem rúg ki innen senkit, és nem azon dolgozik, hogy visszaküldje a frontra azokat a háborús menekülteket, akik itt találtak menedéket. Szigorúan és kizárólag az ukrán állam döntése, hogy kit, mikor és hogyan hív meg
– szögezte le a miniszter.
Az Országos Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint december 27-én az ukrán–magyar határszakaszon 6251 fő lépett be Magyarország területére. A román–magyar határszakaszon belépők közül 6297 fő nyilatkozott úgy, hogy Ukrajnából érkezett.
A beléptetettek közül a rendőrség 59 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, amely 30 napig érvényes.
Az Egyesült Államok 250 millió dollárnyi (mintegy 90 milliárd forint) katonai segélyt küld Ukrajnának, a 2023-as év utolsó, Kijevnek szánt szállítmányaként – közölte a washingtoni külügyminisztérium szerdán.
Ahogy az előzőket, úgy az újabb csomagot is az amerikai készletekből juttatják el az ukrán hadszíntérre. A szállítmányban főként légvédelmi rendszerekhez tartozó alkatrészek, rakéták egyéb mobil kilövőrendszerekbe, páncéltörő lőszerek, a legnagyobb mennyiségben használt 105 és 155 milliméteres lövedékek szerepelnek, küldenek továbbá 15 millió lőszert kisebb fegyverekhez.
A Biden-kormányzat az elmúlt hetekben többször jelezte, hogy az év végén elfogy az Ukrajnának elkülönített pénzügyi keret, és annak megújítása nélkül az Egyesült Államok a közeljövőben nem lesz képes újabb katonai és gazdasági támogatást nyújtani Kijevnek.
Egy krími ukrán partizánmozgalom, az ATESH – amely gyaníthatóan az ukrán kormányerőkkel is együttműködve hajt végre csapásokat a Krímben – írt arról, hogy Ukrajna kedd hajnali csapása a feodoszijai kikötőben milyen következményekkel járt.
A támadásban állítólag megsemmisült a Novocserkaszk nevű orosz hadihajó. Az ATES szerint az orosz biztonsági erőknél dolgozó forrásaik azt mondták, hogy egy alapos, az orosz titkosszolgálat és elhárítás részvételével zajló vizsgálat indult a helyszínen nemcsak a Novocserkaszknál, hanem egy másik, UTS 150 nevű hajónál is. Ennek részeként házkutatásokat, razziákat is tartottak, több embernek még az okostelefonját is átvizsgálták, hogy megtudják, kik segítettek az akcióban.
Azt mondják, hogy Putyin rendkívül dühös a Novocserkaszk deszanthajó megsemmisítése miatt. Parancsba adták, hogy meg kell büntetni a krími légvédelmi erőket. Várhatóan sok parancsnokot le fognak váltani, és a rohamcsapatokba helyezik át őket, gyakorlatilag azért, hogy megszabaduljanak tőlük
– írták a posztban, megjegyezve: az eset azt is bizonyította, hogy az orosz légvédelem nem képes elfogni az összes ukrán rakétát.
Az írás végén gúnyosan megjegyezték, hogy ha a vizsgálat az orosz katonatiszteket is eléri, akkor hivatkozzanak arra, hogy meghibásodtak az eszközeik, vagy „lépjenek kapcsolatba velünk egyéb tippekért, hogy miként menthetik meg az életüket”.
Nemrég jelent meg egy felvétel a közösségi médiában, amelyen állítólag az látható, hogy orosz katonák cserben hagyják bajtársaikat.
A felvételen látszik, amint a (vélhetően sebesült) katonák egyike megpróbálja utolérni a mellette elhajtó járművet, és még fut is utána, de a bajtársai nem állnak meg. Ezután sikerül utolérnie a járművet, és belekapaszkodnia, de nem tudja megtartani magát, leesik, és magára hagyják.
A felvétel itt megtekinthető, de csak saját felelősségre ajánljuk, mert halottak/sebesültek láthatóak rajta, felkavaró lehet.
Ha nem érkeznek újabb nyugati pénzügyi támogatások, akkor 2024 első hónapjaitól kezdve késhet az állami dolgozók fizetésének, valamint a nyugdíjaknak az utalása Ukrajna-szerte – figyelmeztetett szerdán Julija Szvidrenko ukrán miniszterelnök-helyettes és gazdasági miniszter.
Az Ekonomicsna Pravda beszámolója szerint a tárcavezető hozzátette:
MINDEZ 12 MILLIÓ EMBERT ÉRINTHET KÖZVETLENÜL.
Mint kifejtette, ez esetben 500 ezer állami tisztviselő, 1,4 millió tanár, valamint nagyjából 10 millió nyugdíjas nem jutna hozzá a pénzéhez, ugyanis az ukrán gazdaságnak „túlélő" üzemmódba kellene kapcsolnia.
Szvidrenko azt is közölte, hogy Ukrajnának összesen 37 millió dollárnyi pénzügyi támogatásra lenne szüksége a következő évben. Megjegyezte: reméli, hogy az EU februárban dönt arról az 50 milliárd eurós pénzügyi támogatásról, amely Orbán VIktor miniszterelnök tiltakozása miatt akadt el, és március végétől kezdve megkezdődik ezeknek a forrásoknak az átadása.
Európa mellett az Egyesült Államoktól kaphatna még pénzt Ukrajna, de egyelőre az onnan érkező támogatások is elapadtak amiatt, hogy a kongresszusban (egy belpolitikai jellegű vita miatt) nem tudtak megegyezni az Ukrajnának adott forrásokról.
Köszöntjük olvasóinkat!
Indul az Index csütörtöki élő hírfolyama az orosz–ukrán háború eseményeiről. Az előző nap legfontosabb történései a következők voltak:
Tartsanak velünk ezúttal is!