Az Epstein-akták több ismert személyt keverhetnek bajba, köztük Bill Clintont
További Külföld cikkek
- Vlagyimir Putyin ismét beintett a Nyugatnak, nem kíván boldog karácsonyt és újévet
- Harminckét ember meghalt egy buszbalesetben Brazíliában
- Legalább 13 ember meghalt Nigériában, amikor tömegverekedés alakult ki a karácsonyi adományok elosztása miatt
- Terror Magdeburgban: egy kilencéves gyerek is a támadás áldozata
- Hatvan év után végleg kivonul az egyik legnagyobb európai ország Csádból
Mint megírtuk, a jelenleg börtönbüntetését töltő Ghislaine Maxwellt, Jeffrey Epstein jobbkezét még 2015-ben perelte be rágalmazásért Virginia Roberts Guiffre – aki szexuális zaklatás vádjával illette András herceget, ám végül sikerült peren kívül megegyezniük.
Az ügyben sok dokumentum halmozódott fel, mivel több mint 170 ember tett vallomást, köztük Epstein társai, barátai és áldozatai. Loretta Preska New York-i bíró pedig úgy határozott, hogy a több száz aktát nyilvánosságra kell hozni, ami a napokban történhet meg.
Az értesülések szerint a titkos dokumentumok között szerepel egy nyilvántartás, amelyben több, eddig elhallgatott, ismert személy neve merül fel: András herceg mellett Bill Clintoné, Donald Trumpé és állítólag Jimmy Kimmelé.
A volt amerikai elnökkel, Bill Clintonnal kapcsolatban Virginia Roberts Guiffre még az önéletrajzi könyvében írt, kifejtve, hogy az egykori vezető ellátogatott Epstein karibi Little St. James szigetére – amit sokan csak pedofilszigetként jellemeznek – 2001-es leváltását követően.
A kötetben úgy fogalmazott, két fiatal lány társaságában múlatta az időt, akik New Yorkból érkeztek, és azt állította, mivel a neje, Hillary Clinton nem volt ott, jobban elengedhette magát, így előjött a pimasz oldala. Hol játékosan, hol durva megjegyzésekkel ugratta a lányokat, akik egyáltalán nem voltak szerények. Guiffre emellett kiemelte, hogy Epstein azt állította, Clinton azért tett látogatást a szigeten, mivel tartozott neki egy szíveséggel, ám azt nem árulta el, miért, és az sem derült ki, hogy valóban komolyan gondolta-e – írja a New York Post.
Bill Clinton és Donald Trump célkeresztben
A hamarosan napvilágra kerülő iratokból az előbbiek valóságalapja mellett bebizonyosodhat, milyen összeköttetés volt Clinton és Epstein között, ugyanis számtalan alkalommal fényképezték le őket együtt, és az elnök az üzletember magánrepülőgépén is sokszor utazott.
Az Egyesült Államok volt vezetője mindig is határozottan tagadta, hogy a Little St. James szigetre látogatott volna, vagy hogy részt vett volna bármilyen jogsértésben. Érdemes kiemelni, hogy Giuffre sem vádolta meg semmivel Clintont, így nem valószínű, hogy vele kapcsolatban bármilyen vétség felmerül majd az iratokban. Giuffre állításait ugyanakkor, miszerint Clinton meglátogatta a szigetet, az elnök korábbi segédje, Doug Band már megerősítette egy 2020-ban megjelent cikkben. Kifejtve, a volt vezető 2003 januárjában utazott a szigetre nélküle.
Ahogy a New York Post írja, András herceg, Donald Trump és Bill Clinton neve amiatt is előkerült a bírósági dokumentumokban, mivel szerepelnek Epstein repülőgépének, a Lolita Expressnek a repülési naplójában, azaz korábban mind a gépen utaztak.
Az adatok szerint Trump 1993 és 1997 között legalább hét járaton ült, és néha a családtagjai is elkísérték. Az elnök és Epstein akkoriban munkatársak voltak így gyakran jelentek meg együtt hivatalos eseményeken. Clintont szintén sokszor lencsevégre kapták a repülőn, szám szerint kilencszer, többek között Párizsba, Bangkokba és a Brunei Szultanátusba utazott. Emellett pedig hivatali ideje alatt 17 alkalommal látta vendégül Epsteint a Fehér Házban.
A repülési napló szerint ugyanakkor sem Trump, sem pedig Clinton nem látogatta meg a karibi Little St. James szigetet, így nem is hozták összefüggésbe őket a 2019-ben a börtönben rejtélyes körülmények között meghalt üzletember tetteivel. Ahogy arról Epstein korábbi pilótája – aki 1991 és 2019 között állt a szolgálatában – beszámolt, sok ismert személy utazott a három repülőgépen, amit vezetett, azonban sosem találkozott szexuális tevékenységgel a fedélzeten, ahogy olyan gyermekkel sem, aki ne a szüleivel lett volna.
Jimmy Kimmel perel
Jimmy Kimmel neve ugyan nem a bírósági dokumentumok kapcsán merült fel, Aaron Rodgers amerikaifutball-játékos viszont egy műsorban gyanúba keverte őt is. A férfi kedden a The Pat McAfee Show vendége volt, ahol a műsorvezető az Epstein-akták kapcsán kérdezte, mire ő igen sejtelmes választ adott.
Állítólag hamarosan megjelenik. Sokan, köztük Jimmy Kimmel is nagyon remélik, hogy nem fog kikerülni
– mondta, utalva arra, hogy a Kimmel neve is szerepelhet a listán.
A műsorvezető a közösségi oldalán reagált az elhangzottakra, tagadva az állításokat. Mint írta, sosem találkozott vagy repült Epsteinnel, és nem látogatta meg őt, így semmilyen listán nem lesz rajta a neve.
Csak így tovább, és a bíróságon majd megvitatjuk a tényeket
– jelentette ki, a szavaiból ítélve pedig valószínűleg jogi útra terelte az ügyet.
Dear Aasshole: for the record, I’ve not met, flown with, visited, or had any contact whatsoever with Epstein, nor will you find my name on any “list” other than the clearly-phony nonsense that soft-brained wackos like yourself can’t seem to distinguish from reality. Your reckless… https://t.co/p8eug12uiS
— Jimmy Kimmel (@jimmykimmel) January 2, 2024