Magyarországra jön a kínai elnök
További Külföld cikkek
- Több mint harmincan meghaltak és száznál többen eltűntek egy kongói kompbalesetben
- Európa újabb szíriai menekülteket nem fogad be – vajon hazatérnek a korábban érkezettek?
- Még a sör is szikrázó luxuscikk Kim Dzsongun uralma alatt
- Nyolc embert ítéltek el egy tanár lefejezése miatt Párizsban
- Saját vadászgépét lőtte le véletlenül Jemen partjainál az Egyesült Államok
Már egy ideje pletykálták, hogy a kínai államfő Magyarországra jöhet. Többek közt írtunk erről tavaly év végén is a magyar–kínai kapcsolatokat illetően, amelyek szempontjából az idei fontos évnek ígérkezik.
Ezt követően február közepén Orbán Viktor miniszterelnök a Karmelita kolostorban fogadta Vang Hsziahongot, a Kínai Népköztársaság államtanácsosát, közbiztonsági miniszterét, és akkor is felvetődött ugyanez a kérdés.
Örülünk, ha jön a kínai elnök, és bízunk benne, hogy ez is ennek előkészítése volt
– jelentette ki a találkozó utáni Kormányinfón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter az Index kérdésére válaszolva.
Most a Szabad Európának két, egymástól független forrás is megerősítette azt, hogy a kínai elnök májusban Budapestre látogat.
A portál szerint erre Hszi-Csing ping egy európai körút részeként érkezhet a fővárosba.
Az államfő május 5-én jön Franciaországba két napra, majd Belgrádba látogat. A szerbiai látogatást Alekszandar Vucsics szerb elnök február végén jelentette be, de akkor még nem beszélt pontos dátumról. A Szabad Európa információi szerint Belgrád után érkezik Budapestre a kínai elnök.
Hszi Csin-ping legutóbb csaknem 15 éve, még 2009 októberében (akkor még csak alelnökként) tett négynapos hivatalos látogatást Magyarországon. Sólyom László köztársasági elnök mellett fogadta őt Bajnai Gordon miniszterelnök, majd aláírtak tizenöt kétoldalú egyezményt.
Orbán Viktorral legutóbb tavaly októberben, Pekingben találkozott az Egy övezet, egy út kezdeményezés harmadik nemzetközi fórumán. A kínai elnök akkor régi barátjának nevezte a magyar kormányfőt, és emlékeztetett rá, hogy 2024-ben lesz a 75. évfordulója Kína és Magyarország diplomáciai kapcsolatfelvételének, hozzátéve, az évfordulót megragadva új szintre lehetne emelni a kínai–magyar együttműködést.
Az utóbbi hónapokban számos kínai vállalat kezdett beruházásba Magyarországon, főként az akkumulátor- és az autóipar területén. De nem csak ezen a területen nagy az együttműködés: Varga Mihály pénzügyminiszter egy héttel ezelőtt járt Kínában, és arról beszélt, hogy a pénzügyi területen is egyre szorosabb a két ország kapcsolata. Arról nem is beszélve, hogy egy megállapodás értelmében – bizonyos feltételek mellett – már kínai rendőrök is járőrözhetnek Magyarországon.