Az ukránok mindössze 3 százaléka ért egyet azzal az állítással, hogy „az ukránok és az oroszok mindig is testvéri népek voltak és maradnak” – tudatta a Razumkov Központ szociológiai szolgálatának felmérési eredménye. A kutatók megjegyzik, hogy a szovjet idők egyik alapvető mitológiája az „orosz és ukrán nép testvériségének” mitológiája volt. Arra voltak kíváncsiak, hogyan érzékelik ezt a mitológiát a mai Ukrajnában – írta meg az Ukrajinszka Pravda.
A válaszadókat arra kérték, hogy három állítás közül válasszanak:
2017-ben a válaszadók mintegy 27 százaléka értett egyet az első állítással, míg 2024-ben már csak 3 százalék osztotta ezt a véleményt. Jelentősen nőtt azok aránya, akik szerint az ukránok és az oroszok soha nem voltak testvéri népek (16-ról 44 százalékra). Azok aránya, akik szerint az ukránok és az oroszok már nem testvéri népek, bár korábban azok voltak, 50 százalékról 46 százalékra csökkent.
A 2017-es évhez képest különösen jelentős változások a keleti és a déli régióban következtek be. Korábban a keleti lakosok 52 százaléka gondolta úgy, hogy az ukránok és az oroszok testvérnépek, most viszont már csak 7 százalékuk osztja ezt a nézetet. A déli régióban az így gondolkodók aránya 45-ről 7 százalékra csökkent.
A felmérést június 6. és 12. között végezték személyes módszerrel, kizárólag az ukrán kormány által ellenőrzött területeken, ahol nem folynak ellenségeskedések. 2016, 18 éves vagy annál idősebb válaszadót kérdeztek meg. Az elméleti mintavételi hiba nem haladja meg a 2,3 százalékot. Ugyanakkor további szisztematikus mintaeltéréseket okozhatnak az orosz támadás következményei, különösen az állampolgárok millióinak kényszerű evakuálása – írták.
Viktor Medvedcsuk oroszbarát ukrán oligarcha jachtja határozatlan időre le van foglalva Horvátországban – közölte az ukrán főügyészség az Ukrajinszka Pravdával.
Medvedcsuk jachját (az ellene bevezetett ukrajnai szankciókra hivatkozva) már 2022-ben lefoglalták, és az is felvetődött pár hónapja, hogy a hajót értékesítené az ukrán állam. Nemrég viszont arról érkezett hír, hogy az értékesítési folyamat leállt, mert egy horvát bíróság feloldotta a hajó lefoglalását.
Ez utóbbi információt most az ukrán főügyészség cáfolta. Közlésük szerint a Royal Romance nevű jacht jelenleg is le van foglalva Trogir városában, és két eljárás is zajlik ezzel kapcsolatban Medvedcsuk ellen.
A főügyészség azzal kapcsolatban is tiszta vizet öntött a pohárba, hogy milyen jogcímen van most lefoglalva a jármű. Önmagában ugyanis a Medvedcsuk elleni ukrán szankciók, amelyek alapján eredetileg a lefoglalás történt, kevesek ahhoz, hogy továbbra is lefoglalva maradjon a hajó (miután e szankciók értelmében csak kétéves időtartamig lehetett ez megtenni).
Ugyanakkor ezt a problémát megoldották az EU segítségével. 2024. május 27-én az Európai Unió is szankciókat vezetett be Viktor Medvedcsukkal és feleségével szemben, és most a határozatlan idejű uniós szankciók alapján van lefoglalva a jármű – tisztázta a főügyészség, amely jelenleg az ukrán külügyminisztériummal és a nemzetközi partnerekkel együtt dolgozik azon, hogy a jacht végül az ukrán állam birtokába kerülhessen.
Egy orosz pilóta csodával határos módon maradt életben, miután egy Szu–25-ös repülőgépet Pokrovszk irányában egy hordozható légvédelmi rakétarendszerrel lőhettek le – írja az mk.ru.
Az orosz portál szerint a pilóta gépét a 110. ukrán különálló gépesített dandár lőtte le, de még időben sikerült katapultálnia. A földet érés azonban az ukrán csapatok közelében történt meg, így fennállt a veszély, hogy elfogják.
Végül sikerült elérnie az orosz gyalogságot, akik a frontvonal mögé szállították kocsival.
Az esetről egy orosz repülőgépes Telegram-csatorna, a Fighterbomber is beszámolt, azt írva: „A pilótát elvitték. Minden rendben van. New Yorkot el kell pusztítani!” (amivel vélhetően nem az Egyesült Államok nagyvárosára, hanem az azonos nevű és a frontvonal közelében fekvő kelet-ukrajnai településre utaltak).
Köszöntjük olvasóinkat!
Indul az Index szerdai élő hírfolyama az orosz–ukrán háború eseményeiről. Az előző nap legfontosabb történései a következők voltak:
Tartsanak velünk ezúttal is!