Hadiállapotban elkövetett hazaárulással gyanúsítanak két férfit Ukrajnában, előzetes letartóztatásba helyezték őket – írja az Interfax.
A két ukrán állampolgárt hadiállapotban a fegyveres erők mozgására és koordinátáira vonatkozó információk terjesztésével gyanúsítják. Előzetes letartóztatásban várják a tárgyalásukat, amelyet a Harkivi Kerületi Bíróságon folytatnak majd le.
Az egyik, 45 éves vádlottra életfogytiglani börtönbüntetés vár hazaárulásért, „bajtársára” pedig nyolc évig terjedő börtönbüntetés – közölte az ügyészség sajtószolgálata.
A nyomozás szerint 2024 februárja óta a két javítási munkálatokat végző férfi információkat adott át az oroszoknak, azok légitámadásait elősegítendő. Körbejárták Harkivot és a közeli településeket, és titokban információkat gyűjtöttek az ukrán hadsereg állásainak és felszereléseinek elhelyezkedéséről. A 45 éves gyanúsított az összegyűjtött információkat telefonon adta át ismerősének, aki 2014-ben költözött az ideiglenesen megszállt Donyeckbe, és a Donyecki Népköztársaság hadseregében szolgál. Társa viszont továbbította az orosz különleges szolgálatoknak a rakéta- és dróntámadások aktuális koordinátáit is.
Ramzan Kadirov csecsenföldi vezető szerint Volodimir Zelenszkijnek térden állva kellene bocsánatot kérnie Ukrajna és Oroszország népétől.
„Nos, Zelenszkij nem ember, nincsenek olyan tulajdonságai, hogy méltó legyen arra, hogy lelője magát. Nézzen tükörbe, majd nézzen az utcára, hogy mit csinál, embereket visz a húsdarálóba. És hallgat a nyugat-európai vezetőkre, ezzel megöli az ukrán népet” – mondta Kadirov a Rosszija 1 tévécsatorna adásában a Ria Novosztyi szerint, majd hozzátette:
Most kellene, ez a mély meggyőződésem, térdre rogynia és bocsánatot kérnie először az ukrán néptől, majd Oroszországtól. És ő most már senki, ő nem elnök, ő egy senki.
Az utóbbi mondatokkal Kadirov arra utalt, hogy Zelenszkij legitimitását az orosz fél hónapok óta kétségbe vonja.
Magyarország területére vasárnap az ukrán–magyar határszakaszon 7218 fő lépett be. A román–magyar határszakaszon belépők közül 8486 fő nyilatkozott úgy, hogy Ukrajnából érkezett – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság.
A beléptetettek közül a rendőrség 60 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, amely 30 napig érvényes. Ezen időtartamon belül kell felkeresniük az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság tartózkodási helyük szerint illetékes hivatalát a végleges okmányok beszerzése érdekében – áll a közleményben.
„Eljöhet az a pillanat, amikor Oroszország nukleáris rakétákat fog telepíteni válaszul az amerikai nagy hatótávolságú rakéták németországi telepítésére” − mondta Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes a Rosszija 1 televíziós csatorna Vesztyi Negyeli című műsorának adásában a RIA Novosztyi szerint.
Megerősítem − ha a főparancsnok, ha a mi hadseregünk azt mondja, hogy ott ilyen és ilyen hordozókon speciális lőszerekre van szükség, akkor így lesz. De ezt a döntést több tényező kombinációja alapján kell meghozniuk. Elismerem, hogy eljöhet a pillanat, amikor szükség lesz rá
− közölte Rjabkov, annak lehetőségét kommentálva, hogy az Egyesült Államok újabb rakétákat telepíthet Németországba.
A Pentagon korábban közölte, hogy az Egyesült Államok 2026-ban megkezdi a nagy hatótávolságú csapásmérő rendszerek telepítését Németországba, amelyek jelentősen meghaladnák az Európában már meglévő fegyvereket. Konkrétan SM–6-ról, Tomahawk rakétákról és „hiperszonikus fegyverekről” van szó.
Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes erre válaszolva közölte: Oroszország higgadt módon fog katonai választ kidolgozni az amerikai tervekre. Rjabkov később egyértelművé tette, hogy Oroszország a lehetőségek legszélesebb skálájából fog választani, amikor kidolgozza válaszát az amerikai nagy hatótávolságú rakéták németországi telepítésére, ugyanakkor nem zár ki semmilyen lehetőséget, beleértve a hasonló nukleáris képességű rendszerek telepítését sem.
Kedves olvasóink!
Indul az Index hétfői élő hírfolyama az orosz–ukrán háború történéseiről. Az előző nap legfontosabb eseményei a következők voltak:
Tartsanak velünk ma is!