Az Európai Bizottság a tagországok érdekeit hivatott védeni, azonnal fel kellene lépnie a testületnek az ukrán zsarolás ellen – mondta Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti (EP) képviselője pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában az MTI szerint.
Deutsch arról beszélt, hogy a Fidesz–KDNP EP-frakciója levélben szólította fel az Európai Bizottságot, „tegyen eleget kötelezettségének, és lépjen fel az energiabiztonságot fenyegető ukrán zsarolás ellen”. Szerinte az Európai Unión kívüli, de az unióval társulási megállapodásban lévő ország „megsérti a társulási szerződést”, és azt sérelmezte, hogy az Európai Bizottság semmit sem tesz ez ellen.
Az unió alapszerződése értelmében semmi sem veszélyeztetheti a tagországok energiabiztonságát
– hangsúlyozta.
Deutsch Tamás szerint példátlan helyzet állt elő, amikor Ukrajna olyan döntést hozott, amellyel leállította két uniós tagország – Magyarország és Szlovákia – irányába a kőolajszállítást, „hiszen ez súlyosan érinti a két ország energiabiztonságát, mivel kőolajellátásuk meghatározó részét jelentő mennyiség eshet ki”.
Deutsch szerint az ukránok célja, hogy politikailag zsarolják Szlovákiát és Magyarországot, rávegyék arra, hogy változtassanak a „békepárti álláspontjukon”.
A francia védelmi minisztérium reagált az oroszországi Kurszk térségében történt eseményekre.
A tárca közölte, hogy az ukrán hadművelet „bizonyos kezdeti sikereket” ért el. Sajtószolgálatuk megjegyzi, hogy a műveletet az ukrán hadsereg hajtotta végre, annak ellenére, hogy az ukrán katonai parancsnokság és Kijev erről nem nyilatkozott közvetlenül, tájékoztatott az Unian.
„Az Ukrán Fegyveres Erők offenzívája a Kurszki területen, a meglepetés erejének köszönhetően és a kevésbé felkészült erőkkel szemben, úgy tűnik, bizonyos kezdeti sikert ért el. Ez a támadás arra kényszerítheti az orosz hadsereget, hogy a front más részeiről vonjon oda erőket, és így enyhítse a nyomást azokon a területeken, ahol az AFU eddig nehézségekkel küzdött” − hangsúlyozta a jelentés.
Valószínűtlen, hogy az ukránok elfoglalják a kurszki atomerőművet: ehhez nagyobb katonai erőre lenne szüksége és további 80 kilométert kellene megtennie az ukrán haderőnek. Erről ír a The Economist az ukrán vezérkar egyik forrására hivatkozva, melyet az Unian is közölt.
„Az ukrán vezérkar egyik forrása szerint ez azért valószínűtlen, mert ehhez 80 kilométeres menetelésre lenne szükség a határtól és nagyobb erőkre. Megfelelően szervezett erők nélkül megismétlődnek azok a hibák, amelyeket az oroszok 2022-ben Kijevtől északra elkövettek. Elvágtuk a vonalaikat, és könnyű prédává váltak” − magyarázta az Economist.
Véleményük szerint reálisabb cél egy „ütközőzóna” létrehozása az orosz határnál, ami segítené a tárgyalásokat. Azt is hozzáteszik, hogy nagy figyelmet fordítanak a szudzsai gázszivattyú-állomásra, az orosz gáz egyetlen működő belépési pontjára a Progressz gázvezetéken Európába.
„De még mindig nem világos, hogy az állomás feletti ellenőrzés mit hozhat Ukrajnának. Mind Ukrajna, mind Oroszország érdekelt a további zavartalan működésében, tekintettel az Ukrajnának fizetett szállítási díjakra és a szankciók súlya alatt küszködő orosz Gazprom pénzügyi nehézségeire” − jegyzi meg a The Economist. Végül azt is megírták, hogy az ukrán hadsereg végső céljai egyelőre tisztázatlanok. De „ilyen nagy tét mellett Szirszkij tábornok karrierje is kockán foroghat”.
A német parlament védelmi bizottságának vezetője, Marcus Faber, a német Szabaddemokrata Párt képviselője úgy véli, hogy az ukrán erők offenzívája az oroszországi Kurszk térségében törvényes, és meggyőzheti a Kremlt, hogy fejezze be az Ukrajna elleni háborút – írja az Ukrajinszka Pravda.
Faber szerint, amikor egy állam megtámad egy szomszédos államot, akkor annak területe is háborús övezetté válik.
Ezért Ukrajna támadása Kurszk felé teljesen legitim és katonai értelemben is van értelme. Arra kényszeríti Oroszországot, hogy kivonja csapatait keletről
– mondta.
A Bundestag-képviselő hozzátette, hogy ez a hadművelet, amelyet Ukrajnának tulajdonít, „megmutatja az orosz lakosságnak, hogy diktátoruk agressziós háborúja őket is érinti, nem csak az ukránokat”, és az ő érdekük, hogy a háború véget érjen.
„Csak sikert kívánhatunk az ukrán védőknek, különösen Kurszk közelében. Minél sikeresebbek lesznek, annál hamarabb fogja a Kreml felismerni, hogy Ukrajnában nincs jövője. Ez és csakis ez vezethet az agresszor részéről az újragondoláshoz” – zárta gondolatait Faber.
A politikus azt is elmondta, hogy nem tartja problémának a német fegyverek valószínűsíthető használatát az oroszországi Kurszki területen zajló ellenségeskedésben.
Köszöntjük olvasóinkat!
Indul az Index pénteki élő hírfolyama az orosz–ukrán háború eseményeiről. Az előző nap legfontosabb történései a következők voltak:
Tartsanak velünk ezúttal is!