Denisz Smihál ukrán miniszterelnök és Robert Fico szlovák miniszterelnök október 7-én a nyugat-ukrajnai határ menti város, Ungvár közelében indította találkozóját – közölte a Kyivindependent.
A két kormányfő közös, energiabiztonsági és infrastrukturális projektekről tárgyal. A miniszterelnök azt mondta, „érez némi kémiát” közte és Denisz Smihál ukrán miniszterelnök között, még akkor is, ha különbözőképpen gondolkodnak és eltérő nézeteket vallanak. A találkozót az is különös megvilágításba helyezi, hogy Fico nemrég még arról beszélt: amíg ő a miniszterelnök, megakadályozza Kijev NATO-csatlakozását, amely kérelmet Ukrajna még 2022 szeptemberében nyújtotta be.
A szlovák politikus korábban élesen bírálta az Ukrajnának nyújtott katonai segítséget is és az Oroszország elleni szankciókat, viszont Ukrajna Európai Uniós tagsága mellett foglalt állást, és nagyrészt elkerülte a nyugati konszenzus megtörését az Ukrajna támogatásával kapcsolatos fontosabb döntésekben.
Robert Fico korábban januárban találkozott az ukrán kormányfővel Ungváron, akkor mindkét vezető közös nyilatkozatot írt alá a kétoldalú kapcsolatokról.
Az első F–16-os vadászgépeket, amelyeket Ukrajna július végén kapott, Hollandia leszállította – erősítette meg hivatalosan Ruben Brekelmans, az ország védelmi minisztere, aki vasárnap Harkivba látogatott.
Ez az első alkalom, hogy hivatalosan bejelenthetem, hogy az első holland F–16-osokat leszállították Ukrajnának. Erre sürgős szükség volt. Harkivban láttam az orosz légicsapások okozta károkat és gyakori légiriasztásokat hallottam
– mondta.
Brekelmans megerősítette továbbá, hogy Ukrajna a következő hónapokban megkapja a Hollandia által ígért 24 repülőgép maradékát is.
Mint az Unian megírta, augusztus elején a nyugati tömegtájékoztatási eszközök jól értesült forrásokra hivatkozva arról kezdtek írni, hogy Ukrajna megkapta első F–16-os vadászrepülőgépeit.
A hírek szerint Hollandiából hat repülőgépet adtak át.
Augusztus 4-én ukrán tisztviselők hivatalosan is megerősítették a repülőgépek átadásának tényét. A légierő napján Volodimir Zelenszkij elnök személyesen mutatta be őket. Ekkor azonban még nem közölték, hogy pontosan hány repülőgépet kapott Ukrajna és pontosan kitől.
Összesen 79 ilyen repülőgépet kellene kapnia Ukrajnának a szövetségeseitől.
Magyarország területére 2024. október 6-án vasárnap az ukrán–magyar határszakaszon 5690 fő lépett be. A román–magyar határszakaszon belépők közül 5354 fő nyilatkozott úgy, hogy Ukrajnából érkezett.
A beléptetettek közül a rendőrség 30 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, amely 30 napig érvényes. Ezen időtartamon belül kell felkeresniük az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság tartózkodási helyük szerint illetékes hivatalát a végleges okmányok beszerzése érdekében – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság.
A szlovák miniszterelnök egyetért Ukrajna európai uniós tagságával, bár nem hiszi, hogy ez az elkövetkező években megtörténik. Azzal azonban határozottan nem ért egyet, hogy Ukrajna NATO-taggá váljon – írta az Unian ukrán hírügynökség.
Amíg én vagyok a Szlovák Köztársaság miniszterelnöke, addig a képviselőket, akiket pártelnökként politikai ellenőrzés alatt tartok, arra fogom vezetni, hogy soha ne járuljanak hozzá Ukrajna NATO-tagságához
– mondta Fico, aki szerint Ukrajna NATO-csatlakozása jó alap lenne a harmadik világháború kirobbantásához.
Fico ugyanakkor megismételte korábbi tézisét, miszerint a Nyugat az, aki állítólag háborút akar Ukrajnában.
Szerinte a háború csak azért tart, mert a Nyugat „térdre akarja kényszeríteni az oroszokat”.
A szlovák kormányfő ugyanakkor elmondta, hogy jövőre tervei között szerepel egy moszkvai látogatás a Harmadik Birodalom kapitulációjának 80. évfordulója alkalmából.
Nagyszabású, 400 millió eurós (mintegy 160 milliárd forint) beruházást ígért az Ukrajnával közös drónfejlesztésbe Ruben Brekelmans holland védelmi miniszter vasárnap Kijevben tett előre nem bejelentett látogatásán – írja az MTI.
A tárcavezető egyben további F–16-os harci repülőgépek átadását ígérte a következő hónapokban.
A háború persze minden egyes nappal intenzívebbé válik, és Ukrajna egyre több dandárt állít fel, amelyeknek támogatásra és katonai felszerelésre van szükségük. Fenn kell tartanunk a támogatás folytonosságát
– hangoztatta Brekelmans.
Mint mondta, a közös drónfejlesztés ötvözni fogja Ukrajna újításait a holland szakértelemmel, hogy javítani lehessen a harctéren bevetett technológiákon.
„Különböző típusú drónokra fogunk összpontosítani, így az inkább védelmi jellegű, megfigyelődrónok mellett a támadódrónokra is, mivel látjuk, hogy Ukrajnának szüksége van ezen támadó jellegű eszközökre katonai létesítmények ellen” – fűzte hozzá a holland tárcavezető. Brekelmans hangsúlyozta, hogy
a beruházni tervezett összeg felét Hollandiában fogják elkölteni, a fennmaradó részből pedig más országok mellett Ukrajnának is szánnak.
Hollandia eddig 10 milliárd euró értékű katonai támogatást ígért a kijevi vezetésnek, amiből eddig 4 milliárdot költött el.
Brekelmans Harkivban tett szombati látogatása nyomán azt mondta, hogy a város védelmének egyetlen módja az, ha Oroszország területén lévő katonai célpontokra mérnek csapást. A kijevi vezetés már hosszabb ideje próbálja rávenni nyugati szövetségeseit, hogy engedjék az általuk szállított fegyverekkel mélységi csapások végrehajtását.
Brekelmans közölte, hogy a Hollandia által átadott első F–16-osok már az ukrán légtérben tevékenykednek, míg a többi „a közelgő hónapokban, talán a jövő év elején kerül majd átadásra”. Hollandia összesen 24-et ígért az amerikai gyártmányú harci repülőgépekből. Hozzátette, hogy hazája alkatrészeket, üzemanyagot és fegyvereket is szállít a gépekhez, illetve igyekszik kiterjeszteni az ukrán pilóták kiképzését szolgáló programot is.
Beszélt arról is, hogy Hollandia különböző országokból beszerzett alkatrészek segítségével próbál összeállítani egy további Patriot légvédelmi rendszert Ukrajnának, de gondjai akadtak néhány részegység beszerzésével. Hozzátette, hogy Ukrajna már használ egy Patriot radarállomást, amelyet Hollandia adott át, „három kilövőállást pedig hamarosan leszállítanak”.
Köszöntjük olvasóinkat!
Indul az Index hétfői élő hírfolyama az orosz–ukrán háború eseményeiről. Az előző nap legfontosabb történései a következők voltak:
Tartsanak velünk ezúttal is!