Dánia 130 millió eurót (jelenlegi árfolyamon nagyjából 56 milliárd forintot) különít el az ukrán védelmi ipar fejlesztésére – jelentette be Mette Frederiksen dán miniszterelnök november 19-én a Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel tartott közös sajtótájékoztatón. A The Kyiv Independent közlése szerint Frederiksen meglepetésszerűen érkezett Kijevbe a háború kitörésének ezredik napján.
„A több mint 137 millió dolláros új dán hozzájárulás közvetlenül Ukrajna védelmi iparát célozza. Talán furcsának tűnhet, hogy itt ünnepeljük a beruházásainkat, de hadd legyek világos: a béke Európában csak akkor lehetséges, ha meg tudjuk védeni magunkat” – mondta Frederiksen.
Dánia a háború kitörése óta az egyik legjelentősebb támogatója Ukrajnának. Legutóbb októberben jelentették be, hogy 350 millió dollár értékű katonai segélycsomagot küldenek a háborúban álló országnak.
Kijev és Moszkva lakosait is megszólaltatták Joe Biden döntésével kapcsolatban. A BBC szerint az ukrán főváros egyik lakosa azt mondta, hogy túl későn érkezett a döntés. Olga Korovjacsuk úgy vélekedett, hogy „Biden számára ez szerezhet némi pluszpontot az amerikai szavazóknál, de az ukránok számára már túl késő”.
Egy másik helyi lakos úgy látta: „furcsa”, hogy most hozta meg az amerikai fél ezt a döntést, de azt is hozzátette, hogy szerinte nem is lenne szükségük semmilyen „engedélyre”, merthogy nekik kell megvédeniük magukat, nem másnak.
Mindeközben Moszkvában egy Diana nevű nő azt mondta: félti a barátait, és attól tart, hogy Biden döntése „veszélybe sodorja az emberek életét, és ezeket a rakétákat ellenük fogják felhasználni”. Egy másik helyi lakos, Alekszandr ennél harciasabban beszélt, ő azt mondta, hogy „természetesen” válaszcsapásokat kell végrehajtani azok ellen a központok ellen, amelyek a rakétákat működtetik, „az Egyesült Államok és a NATO bázisai ellen”. Egy nő, Nagyja viszont abban bízik, hogy az orosz kormányzat észnél lesz, és megpróbál kommunikálni, tárgyalni a „szélsőséges” lépések helyett.
Az orosz invázióval szembeni hosszú ellenállás után (kedden van az 1000. napja a háborúnak) Ukrajna szövetségesei arra ösztönzik Volodimir Zelenszkijt, hogy a harcok befejezésére törekedve új módszereket fontoljon meg azért, hogy „a tárgyalóasztalhoz csalogassa Vlagyimir Putyint” – írta cikkében a Bloomberg.
A hírügynökség ezzel kapcsolatban megemlítette azt, hogy Donald Trump megválasztott amerikai elnök a háború gyors befejezését ígéri-sürgeti, miközben Olaf Scholz német kancellár az előző héten telefonon beszélt Putyinnal, és Emmanuel Macron francia elnök is azt mondta vasárnap, hogy beszélni fog az orosz vezetővel, amikor eljön az ideje.
Két európai tisztségviselő azt mondta Bloombergnek: egyre többen ismerik el azt,
hogy Zelenszkijnek kompromisszumot kell kötnie Putyinnal, mert világossá vált, hogy egyik fél sem tud döntő győzelmet aratni.
Ukrajna szövetségesei azért is sürgetik a rendezést most, mert attól tartanak, hogy Donald Trump visszatérése után drasztikusan csökkenhet az Ukrajnának nyújtott hadisegély mértéke – miközben Oroszország oldalán észak-koreai csapatok is belépnek a harcba, és egyes jelentések szerint akár százezer katonát is küldhet Kim Dzsongun Vlagyimir Putyinnak.
Putyin azonban a hatalmas orosz katonai veszteségek ellenére is kevés tényleges hajlandóságot mutat a fegyverszünetre. Az orosz vezető az előző héten azt mondta Scholznak, hogy mindig is nyitott volt a tárgyalásokra, de bármilyen megállapodásnak figyelembe kell vennie Oroszország biztonsági aggályait és területi nyereségeit. És a Kreml valószínűleg úgy értelmezi a Zelenszkijre helyezendő, egyre nagyobb mértékű nyomást, mint annak bizonyítékát, hogy a (Nyugat és Ukrajna kifárasztására irányuló) stratégiája kifizetődött – összegzett a Bloomberg, amely a minap az egyik NATO-tagállam konkrét, Oroszországgal szembeni engedményekre irányuló béketervét is ezzel összefüggésben ismertette.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök meglátogatta a csapatokat a frontvonalon. A látogatásról több videórészletet is megosztott a Telegram-oldalán (ezek egyike látható alább).
⚡️Zelenskyy arrived at the front line! In Pokrovsk, where he awarded Ukrainian soldiers.
— 🪖MilitaryNewsUA🇺🇦 (@front_ukrainian) November 18, 2024
Approximately 9 km from the front line. pic.twitter.com/zVa2i7GJvD
Az ukrán elnök egyrészt a donyecki területen, Pokrovszk városában járt, ahol kitüntetéseket adott át azoknak a katonáknak, akik (a BBC szerint) mindössze 8 kilométerre lévő orosz erőkkel szemben védik az országot.
Csak a katonák erejének köszönhető, hogy a Keletet nem foglalta el teljesen Oroszország. Az ellenség naponta választ kap. Köszönet a katonáknak a bátorságukért!
– írta Zelenszkij Pokrovszkkal kapcsolatban, amelynek elvesztésével akár az egész Donbász orosz kézre kerülhetne, miután fontos logisztikai csomópontról van szó.
Pár órával később Ukrajna elnöke már egy másik frontközeli városból, a harkivi területen lévő Kupjanszkból jelentkezett be, ahol az őrmesterek napja nevű ünnep alkalmából méltatta katonáit, és szintén kitüntetéseket adott át.
„Beszéltem a katonákkal. Ez mindig megtiszteltetés” – írta, majd köszönetet mondott nekik a szolgálatért és mindenért, „amit hazánk védelmében tesznek”.
„Az őrmesterek azok a harcosok, akik nélkül a tisztek és általában az egységeink hatékony munkája elképzelhetetlen lenne. [...] Ma abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy állami kitüntetéseket adhattam át harcosaink legjobbjainak, azoknak, akik kitüntették magukat a harcban. Emellett tájékoztatást kaptam parancsnokainktól, valamint friss híreket a Donyecki és a Harkivi régió biztonsági és szociális helyzetéről. Tartjuk a pozícióinkat! Köszönöm, harcosok!” – összegzett később Zelenszkij egy újabb videóban.
Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője kommentálta azokat a sajtóhíreket, amelyek szerint az Egyesült Államok Atacms, míg az Egyesült Királyság Scalp és Storm Shadow rakéták bevetését engedélyezte Ukrajna számára orosz területekkel szemben.
Zaharova válaszában mindenekelőtt tisztázta, egyelőre nem lehet tudni, hogy ezek a jelentések hivatalos forrásokon alapulnak-e, azt azonban kijelentette, hogy „semmilyen csodafegyver, amelyért Zelenszkij és a sleppje imádkozik, nem képes befolyásolni a különleges művelet menetét”. Hangsúlyozta, hogy Ukrajna egyedül nem tudna ilyen csapásokat végrehajtani műholdak és a NATO-országok katonáinak légi támogatása nélkül.
Ha Kijev nagy hatótávolságú rakétákkal támadná területünket, az az Egyesült Államok és műholdjainak közvetlen részvételét jelentené az Oroszország elleni ellenségeskedésben, valamint a konfliktus lényegének és természetének radikális megváltozását. Oroszország válasza ilyen esetben megfelelő és kézzelfogható lesz
– fogalmazott Marija Zaharova.
Köszöntjük olvasóinkat!
Indul az Index keddi élő hírfolyama az orosz–ukrán háború eseményeiről. Az előző nap legfontosabb történései a következők voltak:
Tartsanak velünk ezúttal is!