Jól indult a cseh vizitdíj

2008.03.17. 16:29
Mintegy 400 millió koronát (kb 4 milliárd forint) fizettek ki vizitdíjként januárban a cseh állampolgárok - közölte a cseh egészségügyi tárca. Januárban 24 százalékkal kevesebben keresték fel a háziorvosokat, mint a korábbi hónapokban, a gyógyszerfogyasztás pedig majdnem a felére csökkent.

Marek Snajdr, egészségügyi miniszterhelyettes szerint az első hónapról készített statisztika azt mutatja, hogy az illetékek bevezetése a cseh egészségügyben sikeres volt.

A kimutatás szerinte ugyanakkor azt is bebizonyította, hogy az illetékek nem a kiskorúakat és nem az időseket sújtják elsősorban. Az összeg több mint a felét a gazdaságilag aktív személyek fizették ki, míg a gyerekekre és a nyugdíjasokra az illetékek mintegy 45 százaléka esik.

A minisztérium most nyilvánosságra hozott kimutatása szerint januárban 24 százalékkal kevesebben keresték fel a háziorvosokat, mint a korábbi hónapokban. A kórházi beutalások száma 14 százalékkal, míg a mentők kihívása kilenc százalékkal volt alacsonyabb, mint a korábbi havi átlag. A gyógyszerfogyasztás pedig majdnem a felére csökkent.

A cseh ellenzék szerint azonban egy havi statisztika kevés ahhoz, hogy bármiféle következményeket lehessen levonni belőle.

Csehországban januárban vezették be az egészségügyi illetékeket. Az orvosi vizitdíj harminc korona, s ugyanennyit kell fizetni a recept egy-egy tételéért is. A kórházi napidíj 60 korona (kb 600 forint), míg a mentőszolgálat igénybevétele 90 korona (kb 900 forint). Az illetékek fizetése mindenkire kötelező, beleértve a csecsemőket és a nyugdíjasokat is. A összes illeték évi felső határa 5000 korona, amit azon felül fizet valaki, azt a biztosítója visszatéríti.

Az illetékek bevezetését a legutóbbi felmérések szerint a cseh lakosság mintegy harmada helyesli, míg kétharmada elutasítja. Újabban viták keletkeztek a koalícióban is, mert a két kisebb koalíciós partner - a kereszténydemokraták és a zöldek - szeretnék eltörölni a vizitdíjakat a gyermekek számára, s a reform második szakaszában ellenzik a kórházak részvénytársaságokká való átalakítását, illetve a magántőke tervezett bevonását az egészségbiztosítókba. Csehországban a kilencvenes évek eleje óta több biztosítós rendszer van; jelenleg kilenc működik az országban.