„Gazdagabbá tette az életünket” egy menekült befogadása

Meglepetésre Ursula von der Leyen német védelmi miniszter lett a befutó az uniós kvázikormány elnöki helyéért dúló alkudozásban. Ő lehet az első nő és 1967 óta az első német az Európai Bizottság élén. A jelölésről az állam- és kormányfők dönthetnek, de megválasztania az Európai Parlamentnek kell.

Hétfőig ugyan elszórtan előkerült a neve mint lehetséges befutó, de csak nagyjából egytucatnyi másik politikussal együtt, köztük is a lista végén. Az Európai Parlament ragaszkodott hozzá, hogy a frakciók korábban megnevezett csúcsjelöltjei közül nevezzenek meg valakit.

Miután a szocialisták és a liberálisok elárulták a rendszert azzal, hogy beakasztottak a legnagyobb pártcsalád emberének, Manfred Webernek, a saját „Spitzenkandidatjuknak”, Frans Timmermansnak pedig a néppártiak, a visegrádiak és az olaszok közös ellenzése miatt nem jött ki a matek, a baloldal sikeresen megnyitotta az utat egy másik jobboldali jelöltnek és a csúcsjelölti rendszer bukásának.

De mégis ki Ursula von der Leyen?

Ursula von der Leyen 61 éves. Ha bizottsági elnök lesz, gyermekkora helyszínére költözhet haza: Brüsszelben született, és fiatalként itt is nevelkedett, mert az apja bürokrataként dolgozott az EU-ban és elődszervezetében. Ernst Albrecht a CDU színeiben alsó-szászországi miniszterelnök lett, ami miatt a lánya álnéven volt kénytelen egyetemre járni, nehogy az akkoriban Németországban tomboló szélsőbaloldali terroristák célpontjává váljon. A férje Heiko von der Leyen orvosprofesszor, 1986-ban házasodtak össze.

Eredeti végzettsége szerint orvos, a diplomája megszerzése után a hannoveri nőgyógyászati klinikán végzett gyakorlatot, majd az orvosi egyetem járványügyi és népegészségügyi kutatóközpontjában dolgozott.

A hétgyermekes anya 2005-ben családügyi miniszterként került Angela Merkel kormányába, és azóta az egyedüli nő, aki végig valamilyen tárcát vezetett. Progresszív döntéseivel megnyitotta a Kereszténydemokrata Uniót (CDU) a baloldali szavazók felé is: támogatta a bölcsődei-óvodai férőhelyek növelését, hogy a cégek irányító testületeiben női kvótát vezessenek be,

és az országos minimálbért.

2009-ben a munkaügyre váltott, innen került egy élesebb kanyarral – hazájában első nőként – 2013-ban a védelmi minisztériumba. Azóta is kitart a poszton, ami kevés férfi elődjéről mondható el, bár az utóbbi idők alaposan megtépázták a népszerűségét.

Kezdetben még sokan örültek a kinevezésének, úgy tekintettek rá, mint aki civilként új lapot tud nyitni a minisztériumban. A tárca élén azonban bírálatok is érték, miután kiderültek az elmúlt években a német haderő hiányosságai. Tavaly őt is meghallgatták, miután azzal vádolták a tárcát, hogy megkérdőjelezhető szerződéseket kötött több százmillió euró értékben tanácsadókkal.

Elismerte, hogy valóban szabálytalanságok történtek, azzal védekezve, hogy nem volt közvetlen befolyása a döntésekre, a projektekhez pedig külső tanácsadásra szorultak. A Politico arról írt, épp a napokban erősítették meg tanúvallomások a rendszerszintű korrupciót a minisztériumban. A katonák szívébe lopta be magát a harci eszközökkel drámai helyzetekben pózoló miniszter. Ha ez mind nem lett volna elég, 2015-ben plágiumbotrányba keveredett, de végül megúszta az egyetemi vizsgálat végét annyival, hogy nem szándékosan hagyta le az idézeteket.

A Spiegel mindezek ellenére úgy jellemzi, hogy

Korábban Angela Merkel lehetséges utódjaként is emlegették a német kancellári székben, és az is felmerült, hogy a NATO főtitkárának neveznék ki Jens Stoltenberg mandátumának lejárta után.

Ursula Von der Leyen folyékonyan beszél angolul és (a belgiumi neveltetésének köszönhetően) a német mellett anyanyelvi szinten franciául is. Elkötelezett integrációpártinak tartják, korábban többször is beszélt arról, hogy egy föderális EU az álma. Ehhez Svájcot, Németországot és az Egyesült Államokat hozta fel példaként a Spiegelnek adott 2011-es interjújában.

2015-ben is azt mondta, hogy reményei szerint a gyerekei és unokái Európája már nem államok laza uniója lesz, amit nemzeti érdekek tartanak béklyóban. A brexitből épp ellenkező tanulságot vont le, mint a lazább együttműködést szorgalmazó Orbán Viktor, szerinte jobban össze kell zárniuk, és a 2014-es krími válságkor keményen kiállt Oroszországgal szemben, támogatva a magyar kormány által sokszor támadott szankciókat.

Egy európai hadsereg hosszú távú terve szerinte kiegészítené a NATO-t és felerősítené Európa hangját, de ez egy olyan vízió, amely „a jövendő nemzedékek alatt valósággá válhat”. A szárnyait bontogató uniós védelmi együttműködés szerinte annak az alapjait teheti le, „amit szeretek az európaiak hadseregének nevezni. Nemzeti seregeket tartunk fenn szuverén államok fennhatósága alatt, de jobban összehangolva és egymást erősítve.”

A menekültek miatt kritizálta a magyar kormányt

Ami azt illeti, hogy Manfred Weberrel és Frans Timmermansszal megbuktak a „magyarokat” (azaz a Fideszt és a kormányt) kritizáló politikusok: 2015-ben elfogadhatatlannak és a meglévő európai szabályokkal ellentétesnek nevezte, hogy Magyarország könnygázt és vízágyút vetett be a menekültek ellen. Nagyon fontosnak tartotta, hogy ragaszkodjanak az emberi méltóság és jogok tiszteletéhez.

A menekülteknek joguk van hozzá, hogy megfelelően bánjanak velük. Ez olyasmi, amiről sokat kell még beszélnünk Európában.

2014-ben ideiglenesen

bár őt, egy 2015-től pilótának tanuló fiút, az egyik lánya a lovassporton keresztül ismerte meg. „Gazdagabbá tette az életünket” – mesélte a politikus, „a gyerekeimnek hihetetlenül tanulságos, hogy láthatják, miken kellett átverekednie magát”.

Olyan sok menekült akarja megvetni a lábát Németországban, és itt tenni valamit. Ezt a lendületet fel kell vennünk és karolnunk, és akkor sikerül az integráció.

Olaszországot azzal vádolta, hogy szabotálta a németek részvételét az uniós földközi-tengeri embercsempész-ellenes akcióban, mert szándékosan kieső részre küldte a hajóikat.

Lengyelországgal és Magyarországgal párbeszédet kell folytatni „a közös értékekről” – mondta 2017-ben egy talkshow-ban, ahol lándzsatörésről és a fiatalok egészséges, demokratikus ellenállásának támogatásáról beszélt a fia 2015-ös lengyelországi tanulmányaival kapcsolatban, amikor leváltották az azóta ismét kormányzó Jog és Igazságosságot. A kijelentéseiből komoly balhé lett: Antoni Macierewicz lengyel védelmi miniszter hivatalos magyarázatot követelt a német kormánytól, a külügyi tárca vezetője, Witold Waszczykowski pedig azzal vádolta, hogy beavatkozik a lengyel belügyekbe.

Szimpla matek, hogy a V4-ek buktatták meg Timmermanst – de nem egyedül

A fentiek alapján kár lenne annyival elütni a csúcs eredményét, hogy egy, az EU-val kapcsolatos nézeteiben szinte mindenben a magyar kormánnyal szemben álló jelöltet támogatott Orbán Viktor, azaz

Egyes források alapján Emmanuel Macron kezdeményezésére pacsiztak le a franciák és a németek a jelölésről, bár Kovács Zoltán szerint a V4-ek tették le a csomagot az asztalra (hogy ez csak a Merkel–Macron-duóét módosította-e, esetleg menet közben még ezen is változtattak-e valamennyit, ezen a ponton nem egyértelmű). A kormánysajtó egyenesen a visegrádiaknak tulajdonítja Ursula von der Leyen jelölését. Ahogy a Michel Barnier körüli pletykáknál, itt még határozottabban felmerül a kérdés, hogy mégis mit nyert a magyar miniszterelnök Ursula von der Leyennel a konzervatívabb Manfred Weberhez képest.

• Az Európai Néppárt gyenge jelöltje (akit annak idején a Fidesz is megszavazott) és a háttérben következetlen kiállása Manfred Weber mellett
• a szocialisták és a liberálisok saját ígéreteinek megszegése,
• Emmanuel Macron erős fellépése,
• legfőképpen pedig Angela Merkel tökéletesen megalapozatlan (egy elmélet szerint akár szándékosan Frans Timmermans megbuktatására és a német jelölt betolására játszó) alkuja és a saját pártcsaládjának egységes elidegenítése

mind kellett hozzá, de

Miközben a német kancellár a koalíciós partner szociáldemokraták ellenzése miatt abszurd módon egyedüliként tartózkodva (ez az európai tanácsi szavazási matekban nem egyszerűen egy le nem adott szavazat, hanem egy udvarias „nem”) látszatra elszigetelte magát a saját miniszterével szemben, a visegrádiak a megoldás részeként tüntethetik fel magukat. Martin Schulz, a Timmermans-forgatókönyv szerzője vagy épp Manfred Weber Orbán Viktort emlegetik a bukásuk okaiként.

Mindehhez a magyar miniszterelnök olyan helyzetből kezdett, hogy a Jean-Claude Juncker elleni, minimális belpolitikai hasznot hozó plakátkampány miatt még a legnagyobb pártcsalád csúcs előtti egyeztetésén se vehetett részt. Itt Angela Merkellel szemben a hat másik állam- és kormányfő egységesen állt ki. Nélkülük nem lett volna meg a blokkoláshoz szükséges nyolc tagállam a V4-ek és esetleg Olaszország összefogásából – ahogy ez fordítva is igaz, a visegrádiak is kellettek hozzá.

Orbán Viktor valóban óvatosan bánt a nevekkel, így a színfalak mögött komolyabb politikai veszteség nélkül cserélhetett favoritot, miután elpártolt Manfred Webertől egy sok héttel korábbi idézetre hivatkozva. A legtöbbször emlegetett kiválasztottja, Michel Barnier brexitfőtárgyaló, volt francia miniszter mögé sosem állt be nyilvánosan (bár Gulyás Gergely elismerte, hogy „elfogadható”). Krisztalina Georgievát is emlegették „Orbán embereként”, de róla se mondott semmit a miniszterelnök. A kormányközeli KESMA a szlovák Maroš Šefčovič esélyeit latolgatva adta hírül, hogy „kiemelt uniós posztot szerezhetnek a V4-ek”.

A visegrádiak közösen támogatták Ursula von der Leyent és együtt utasították el Frans Timmermanst – köztük a szocialista Szlovákia, amely korábban már több kérdésben is szembement a másik három ország (vagy időnként Csehországgal együtt a lengyel-magyar tengely) álláspontjával.

Ursula von der Leyen neve akkor került elő, amikor már éjszakázásokkal eltöltött vitákban darálták le a két csúcsjelöltet az állam- és kormányfők. Nagyjából fél nappal azelőtt, hogy a vezetőkről szóló csomag egyik eleméről, az Európai Parlament elnökéről szavaznak a képviselők Strasbourgban, vagyis onnantól még kisebb lett volna a mozgástér alkudozni. (Azon persze el lehet gondolkodni, hogy miközben egyes tagállamokból az EP-t vádolták hatáskörtúllépéssel a csúcsjelölti rendszer miatt, holott miért ne jelezhetné, kit hajlandó megválasztani vagy kit nem, az EP-elnök kiválasztásába az alapszerződések szerint semmi beleszólása nem lenne az állam- és kormányfőknek.) Az EP ugyan ragaszkodott a csúcsjelölti rendszerhez, de a nemi egyenlőségre törekvő jelölési folyamatban sokkal fájdalmasabb lenne, ha visszautasítaná az első nőt, aki vezetheti az Európai Bizottságot.

Ursula von der Leyen támogatásával persze valamivel nehezebb lesz belpolitikai célokra folytatni ellene is a brüsszelezést, mint az Orbán Viktor által 2014-ben elutasított Jean-Claude Junckerrel vagy a korábban össztűz alá vett Frans Timmermansszal szemben, de a totális következetlenség ilyesmiben nem szokott akadály lenni.