Eszter, Eliza
16 °C
29 °C

Most akkor jön Nagy-Albánia?

2008.02.29. 11:35
A koszovói és az albániai albánok között létezik egyfajta feszültség, de ezt egyelőre tompítja az eufória, mondja Csaplár-Degovics Krisztián, az ELTE-BTK Kelet-Európa Története Tanszék egyetemi tanársegéde, Balkán-történész, albán-szakértő. Emellett megkezdődött a politikai szakzsargon egyfajta egységesítése.

Miért nem merült fel se Koszovóban, se Albániában a két albán etnikumú ország egyesítése?

Az albán kormányok, akár demokraták, akár szocialisták, 1997-ig úgy nyilatkoztak, ahogy a nemzetközi közösség éppen elvárta. Felvállalták, hogy felelősséget vállalnak a határon túli albánságért, de a területi egyesülést elvetették; a Balkánon rettegett kifejezés a Nagy-Albánia, Nagy-Bulgária, Nagy-Szerbia, satöbbi. Ugyanakkor az éppen aktuális ellenzék, akár demokraták, akár szocialisták, úgy tudta feltornászni a népszerűségét a választások előtt, hogy felvállalta a koszovói albánság harcias védelmét.

Koszovó születése

Az 1997-es piramisjátékban összeomlott Albánia, két évre rá pedig Koszovó miatt bombázták Jugoszláviát. Mivel több számottevő nemzetközi erő (konkrétan az EU, az Egyesült Államok, a NATO) is elismerte, hogy genocídium folyik Koszovóban, így az albániai kormányzat is változtathatott eddigi stratégiáján. A bombázással párhuzamosan zajlott a macedóniai albánok lázadása, ami megegyezéshez vezetett. Mindezek következtében 2002-03-ra a tiranai kormány is más hangot ütött meg, egyrészt sok menekült volt még mindig Albániában, másrészt egyre több nemzetközi fórum vállalta fel a koszovói önállóság támogatását is. Így, melléjük állva lehetett támogatni az ügyet, ebben ma már nincs is különbség az albániai demokraták és szocialisták között.

A legnagyobb albán közösségek a világban

A világban összesen nyolcmillió albán él, miközben az anyaországban kevesebb, mint a fele.

Albánia 3,5 millió

Koszovó 1,8 millió

Macedónia 509 ezer

Görögország 443 ezer

Olaszország 375 ezer

Egyesült Királyság 200 ezer

USA 114 ezer

Hollandia 105 ezer

Németország 100 ezer

Szerbia 80 ezer

Svájc 40 ezer

Svédország 35 ezer

Montenegró 31 ezer

Forrás: wikipedia.org

De Nagy-Albánia létrehozása ezután sem merült fel…

Ilyen szinten nem, de ha az albán alkotmányt olvassa az ember, vagy a politikai szakzsargont és a sajtó szóhasználatát követi az albánok lakta területeken, akkor bújtatottan megvan ennek a lehetősége. Az albán külügyminisztérium albán nyelvű honlapja például használja a „mi két területünk” kifejezést. Tavaly a koszovóiak az egész évet a függetlenség vigíliájaként élték meg, és megállapodtak, hogy a napi praktikus kérdésekben hogyan egyeztetnek majd Tiranával. Ez azért lényeges, mert egyrészt Albániának van egy csaknem százéves állami hagyománya, másrészt Koszovó is tud valami pozitív változást előidézni Albániában. A politikai szakzsargon például már közeledik, a szóhasználatban megindult az egyeztetés. Vagy például eddig párhuzamos történelemszemléletek léteztek Albániában, Macedóniában, Koszovóban vagy a dél-olaszországi albánok körében, most viszont megindult a történelem összegyúrása. Amikor Albánia 1912-13-ban megalakult, aktuálpolitikai okokból nem vehettek ebben részt a koszovói albán politikusok (az I. Balkán-háború idején ugyanis szerb hadifogságba estek és Albánia függetlenségét ők a belgrádi börtön foglyaiként élték meg). Az önálló államiság hősei éppen Vlorában tartózkodtak, ahol kikiáltották a függetlenséget; most viszont az eddigi két-három albániai hős (Ismail Qemali, Luigj Gurakuqi stb.) mellé bekerültek koszovóiak is, például egy olyan törzsfő, aki néhány száz katonájával a fegyveres védelmet látta el (Isa Boletini). Vagy például a Szkanderbég-kapcsán jelentkező kultusz minden albánok lakta területet átjár.

Nem okoz gondot a közeledésben, hogy gyökeresen más tapasztalataik vannak a hétköznapi embereknek az elmúlt évtizedekből? Egy középkorú albániai albán még az Enver Hodzsa alatti bezárkózó, sztálinista államban szocializálódott, míg egy koszovói kortársa akár Svájcban vagy Nyugat-Németországban vállalhatott munkát Tito alatt…

Létezik feszültség, néha tényleg olyan, mintha két különböző nép lenne. De ez azonban nem most, az eufória idején, hanem majd a dolgos hétköznapok érkezésével lesz szembetűnő. Nem lehet elfelejteni, hogy majdnem száz évig külön élt a két terület. Albániában létrejött ugyan a nemzetállam, de elzárta magát a környezetétől. De az a rendszer ugyanakkor lehetővé tette a női emancipációt, munkát vállalhattak, iskolába járhattak. Koszovóban, bár utazhattak Nyugatra, jobban megőrizték a tradicionális szemléletet; falvakban, vidéken ma is előfordulhat az a hagyomány, hogy a nők nem jöhetnek be a szobába, ha vendégek érkeznek.

Pristina a minta

És vannak az előítéletek. Albániában magam is hallottam olyan véleményt, hogy minden bűnöző Koszovóból érkezett, de a koszovóiak között is van, aki kriminálisnak tartja Albániát. Koszovó ugyanakkor ebben a történelmi pillanatban motorja lett az albán nemzetfejlődésnek, amelynek súlypontja Tiranából Pristinába helyeződött át. Albánia a rendszerváltás után depresszióba esett, a helyét kereste, nem tudta magát definiálni. Ha az ember követi a nagyvárosok kevert nyelvének a fejlődését, akkor egyértelmű, hogy a fiatalok számára Pristina, és nem Tirana szolgáltatja ebben a pillanatban a mintát.

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a pristinai szlenget átveszik Tiranában?

Igen, például nagyon népszerű a fővárosokban a rap, vagy minden olyan irányzat, ami 1990 után jelent meg Európában vagy a tengeren túlon. Kifejezetten a gettó énekművészete egy politikai kifejezésforma lett, ennek a központja Tiranából Pristinába tevődött.

Középhosszú távon végül is elképzelhető az egyesülés?

Az albán társadalom a Balkán-félszigeten nagyon fiatal. A 25-30 év alatti korosztály nem érdeklődik túlzottan ideológiai kérdések iránt, neki elég az a tudat, hogy ő albán. Elég az, hogy sikerélmény volt Koszovó, vagy az albánokat az államba bevonó ohridi szerződés Macedóniában. Most, hogy a határok félig-meddig lebomlanak, biztos, hogy megindul egy ilyen eszmeáramlat is. És elő fognak venni olyan dolgokat is, amivel a 90-es évek közepén próbálkoztak, de akkor nem működött, például a közös oktatási tanterv. Megjelentek összkulturális rendezvények is, például énekverseny az albánlakta területeken élőknek. Innentől kezdve vándorolhatnak, nem kell, hogy Albánia legyen a székhelye az ilyen rendezvényeknek. És emellett a sajtóban, mindenhol többes szám első személyben beszélnek az albánok lakta területekről. Vagy a koszovói nyilatkozatokban szerepel az albán integritás, európai integritás kifejezés. Az albán integritás - még ha van is egy európai kerete - így is, úgy is érthető.

A két nagy albán törzs, gegek és toszkok, vetélkedésében a koszovói albánok hol állnak?

A koszovóiak gegek, de inkább néprajzi különbséget látok a gegek és toszkok között (a köztük levő a határ a közép-albániai Shkumbi folyónál húzódik). A modern nemzeti mozgalom élharcosai elsősorban a déli, toszk területekről kerültek ki (1878-1912). Ez egy alföldiesebb terület, könnyebben ellenőrizte az állam, és az iszlámnak egy olyan ága, a bektasi dervisrend honosodott meg itt, ami a síiták és a szunniták szemében is eretneknek számít. A dervisrend a 19. század első felében végleg szembekerült az oszmán kormányzattal. Az 1912-es függetlenség után az ellentétek a nyelvi különbségekre tolódtak. Az egységesülésnek nagy történelmi pillanata volt egy 1971-es nyelvújító kongresszus Tiranában, és a geg és toszk nyelvjárásból összegyúrták a mai albán irodalmi nyelvet.

És azzal, hogy most a koszovói gegek elnyerték a függetlenséget, nem bomlik fel a két nagy csoport valamiféle egyensúly?

Ez nehéz, ha valami hasonlatot kellene keresnem, mindig Németország jut eszembe: van egy bajor identitás, de a bajorok ugyanakkor németek is.

Miért nem lehetett megosztani Koszovót? A határ mentén jelentős szerbség él koszovói, illetve jelentős albánság szerb oldalon. Nem lett volna ésszerű egy területcsere?

Volt olyan pillanat a 2000-es évek elején, amikor a koszovói nyugtalanság átterjedt a szerbiai Presevo-völgyre, és akkor lehetett olvasni olyan elemzéseket, hogy az albánok ezzel cserealapot próbálnak teremteni. Koszovó megosztása is felmerült, de a koszovói szerbek lakta Mitrovica alatt nemcsak egy várost kell érteni, hanem bányavidékeket is, emiatt nem akarták leválasztani Koszovóról, mert máshol nincs ásványkincs.

Szerb tüntetés Mitrovicában

Gazdaságilag hogyan tud fennmaradni Koszovó? Gondolom, hogy a legtöbben a vendégmunkás családtagok hazaküldött euróiból élnek, illetve mindenki el akar adni valamit.

Valóban, több tízezer koszovói dolgozik Nyugaton, főleg német nyelvterületen. Ugyanakkor valószínűleg rendeznek egy nemzetközi konferenciát, ahol mindenki felajánl egy egyszeri összeget Koszovónak. A hatalmi érdekek is segíthetik a koszovói megélhetést. Az amerikaiak, illetve a nemzetközi erők a személyes véleményem szerint tartósan ottmaradnak; Koszovóból, a Balkán szívéről jól rá lehet látni a térségre. Márpedig, ha maradnak a katonák, akkor őket el kell látni, etetni, itatni kell, tolmácsolni nekik, vagyis munkahelyet teremtenek. Pristinában van egy repülőtér, amit használni lehet, és nagyon jó viszony kezd kialakulni Koszovó és Törökország között.

Honnan jött ez az erős koszovói-török barátság?

A legtöbb nyugat-balkáni állam onnan veszi a legitimációját, hogy Jugoszláviából vált ki. Az albán értelmiség szerint viszont az oszmán birodalom nekik ugyanolyan legitimációs erő, mint Jugoszlávia a délszláv részeknek. A török külügyminisztériumban a tisztviselők egy része olyan családból való, amelyet az elmúlt száz-százötven évben űztek el a Balkán-félszigetről. Ha Koszovóban török politikust fogadnak, akinek a felmenői menekültek, akkor ennek külön hírértéke van. A másik pedig: az albán nemzettéválás olyan pillanatban rekedt meg 1912-14-ben, amikor egyformán erős volt az albán nemzetiséghez és a török birodalomhoz való lojalitás. Sőt, az ötvenes években egy török-jugoszláv-egyezmény után (1953) Törökország százezer jugoszláviai muzulmánt, főleg albánokat, fogadott be.

És mi lesz a macedóniai, illetve szerbiai albánsággal? Nem csábító nekik a koszovói példa?

A macedóniai albánokon sokat segített az ohridi egyezmény, helyet kaptak a szkopjei kormányban, az állami adminisztrációban, a rendőrségben, de ebben a kérdésben most nagy a csönd. Macedóniát nem nagyon hozzák szóba Koszovóban és Albániában sem.

Mekkora most az albánság aránya Macedónián belül?

Harminc-negyven százalék, de nehéz felmérni, mert Macedónia és Koszovó között könnyű az átjárás és van egy nagyfokú természetes népszaporulat.

És mivel jár az, amikor évtizedeken belül az albánság kerül többségbe Macedónián belül?

Nehéz megjósolni. Tartok attól, hogy ebből egy véres konfliktus is kinőhet. Előbb azonban meg kell várni, hogy a koszovói világ milyen reakciókat vált ki a világból. Bosznia-Hercegovinához hasonlóan Macedónia sorsa is nagyon bizonytalan, helyzetük jelenleg – félve mondom ki – szerintem ideiglenes.

A megtámadott amerikai követség Belgrádban

És a Presevo-völgyi nyolcvanezres albánság? A 2000-es évek eleji fegyveres konfliktus azért tört ki, hátha Koszovóhoz tudják őket csatolni?

Állítólag cserealapra gondoltak, nem ellenőrzött források szerint az UCK dobott át katonákat. Mitrovicáért cserébe akarták Presevo-völgyet, és ez talán a szerbeknek se lett volna feltétlenül ellenükre. A megosztás nélküli Koszovó mellett végül a nyugati hatalmak is kiálltak, hogy az esetleges precedensek kialakulásának esélyét minél jobban leszűkítsék. Az biztos, hogy nem egy többszáz éves történelmi határú tartományról van szó.

Milyen esélyei vannak a koszovói szerbek integrálódásának? Egyáltalán milyen arányban vannak jelen a tartományban? Tíz százalékról ugyanúgy lehet olvasni, mint három-négy százalékról…

A statisztikák alapján a gracsanicai enklávéban 14 ezer szerb él. Amikor másfél éve ott jártam 9 ezren éltek ott. Nem tudom az arányokat, de az biztos, hogy az albánok is kevesebben vannak, mert több százezren dolgoznak Nyugaton, pedig a kétmilliós lakosságszámba őket is beleszámítják. Ha tíz éve szakadt volna le Koszovó, akkor biztos, hogy sokkal nagyobb hullámokat vált ki a szerbség körében, milliók mozdultak volna meg. A mostani tüntetéseket nem tartom már olyan komolynak; kicsit mintha tükröződne a szerb társadalom rezignációja. Ugyanakkor egy német riportban az egyik koszovói szerb fiatalember úgy nyilatkozott, hogy ő már annyira eltelt a koszovói szerb történelemmel, hogy már nem bánja, ha albán többségű és független lesz Koszovó, de biztosítsák neki, hogy dolgozhasson, a gyerekei felnőhessenek békében. Az is igaz, hogy ez a hozzáállás nem általános.

De a várt szerb menekülthullám sem indult el Koszovóból…

Egyelőre kivárnak. A nemzetközi közösség felelősséget vállalt a szerbekért, ugyanakkor szkeptikus vagyok. A koszovói albán politikusok életrajza úgy kezdődik, hogy a déd/nagyszülőket lelőtte, megkínozta a szerb hadsereg vagy a rendőrség, a nyolcvanas-kilencvenes éveknek is megvannak a maguk áldozatai, menekültjei, sok politikus az UCK-ban szolgált. Nehéz lesz a megbékélés. Sok szó esik arról, hogy az albánok elpusztítottak szerb kolostorokat, kulturális emlékeket, arról viszont már kevesebb, hogy a Koszovóban szolgáló szerb belügyi alakulatok is sok albán kegyhelyet romboltak le. Annak azért volt oka, hogy elindult egy kolostorpusztítási hullám.

Mi igaz azokból a sommás véleményekből, hogy fegyver- és kábítószerkereskedők robbantották ki a nyolcvanas-kilencvenes években a fegyveres konfliktust, mivel érdekükben állt az ellenőrizetlen helyzet, és ebből nőtt ki a koszovói függetlenség?

A Balkánon a fegyverkereskedelemnek mindig is komoly hagyománya volt, ez alól az utóbbi kétszáz év sem kivétel. Ha majd egy történész száz év múlva feldolgozza a koszovói függetlenség történetét, akkor majd hozzáfér olyan levéltári forrásokhoz, ahol erre esetleg bizonyítékot találhat.

15%
4999 Ft
4250 Ft
15%
2999 Ft
2550 Ft