Kormánybuktatásra játszottak
A dokumentumot a lengyel hírszerzés főnöke, Zbigniew Siematkowski ismertette a lengyel parlament titkosszolgálati bizottságának ülésén. A Gazeta Wyborcza című napilap részletes beszámolója szerint a dokumentum a lengyel helyzet mellett részletesen foglalkozott a spanyol belpolitikával is, terrortámadást javasolt az országban, mely kikényszerítheti a jobboldali kormány bukását és a spanyol csapatok visszahívását Irakból. A március 11-i madridi merényletekkel az al-Kaida mindkét célt elérte.
Elmaradott szövetséges
Lengyelországot elmaradott, de gyorsan fejlődő országként jellemzi a dokumentum. A hírszerzők szerint nem közvetlenül az al-Kaida által szerzett, sokkal inkább a terroristákkal a feltételezések szerint együttműködő szaúdi vagy pakisztáni titkosügynökök munkájának tűnő irat részletesen foglalkozik a lengyelek Amerika-barát politikájával és Kwasniewski államfővel is.
Az irat megjegyzi, hogy a Nyugat-barát államfő mandátuma 2005-ben jár le. "Kérjük Allahot, hogy addig nyelje el őt a föld" - áll a dokumentumban.
Az irat szerint Lengyelországot súlyosan érintené az amerikaiak nyugati szövetségeseinek visszavonulása Irakból, mégsem valószínű, hogy a lengyelek is kivonulnának.
Nem Lengyelország a célpont
A fenyegető jelek ellenére a CIA szerint nem Lengyelország az al-Kaida első számú célpontja. A terroristák nehezen tudnak behatolni Lengyelországba, nincsenek szövetségeseik, kapcsolataik, nincs számottevő muzulmán kisebbség az országban - mondta el egy volt CIA-s egy lengyel napilapnak. A volt kém szerint Ausztrália vagy Nagy-Britannia sokkal valószínűbb célpont.