Paulina
16 °C
20 °C

Diáktársai kiállnak Malina Hedvig mellett

2007.05.18. 10:56
A pozsonyi magyar lapnal nyilatkozó tanúk nem értik, miért kételkednek a hatóságok a lány igazában, mint ahogy azt sem, hogy őket, mint az összevert Malina Hedviggel elsőként találkozókat miért csak a történtek után hat hónappal hallgatta ki a szlovák rendőrség.

Akik ott voltunk, mind neki hiszünk, mert ha nem hinnénk, a saját józan ítélőképességünkben kellene kételkednünk - mondta a pozsonyi Új Szónak pénteken Malina Hedvig diáktársa, egyike azoknak, akik jelen voltak, amikor a lány tavaly augusztus 25-én véresre verve, sokkos állapotban lépett be a nyitrai egyetem tanszékére. Malina Hedvig akkor is, azóta is azt állítja, hogy két ismeretlen szkinhed azért verte meg, mert magyarul beszélt. A szlovák rendőrség szerint a lány az egész ügyet csak kitalálta, ezért most hamis tanúzás gyanúja miatt valószínűleg bíróság elé állítják, s akár öt év szabadságvesztésre is ítélhetik.

A kilenc tanú közül hárman nyilatkoztak a lapnak, de ők is csak névtelenül. Nem értik, miért kételkednek a hatóságok a lány igazában, mint ahogy azt sem értik, hogy őket, mint az összevert Malina Hedviggel elsőként találkozókat miért csak a történtek után hat hónappal hallgatta ki a szlovák rendőrség, s hogy akkor miért vártak tőlük minden részletre kiterjedő vallomást. A szemtanúk a lapnak egybehangzóan írták le a történteket.

"Az ajtóban megjelent egy rémült, véres, mezítlábas lány. Sírt, egész testében remegett", akit elsőre fel sem ismertek, noha naponta közvetlen kapcsolatban álltak vele. Az egyikük elmeséli, hogy miután a rendőrség hazugsággal vádolta meg a lányt, felkereste őt a szülőfalujában. Hedvig "kitartott az igaza mellett és engem meggyőzött. Egy ideig próbáltuk a környezetünkben is meggyőzni a kételkedőket, még az internetes fórumokra is írtunk, de mára feladtuk, mert a magyarellenes mocskolódásokkal szemben nem számítanak az érveink. Kilenc ember sajnos nem tud meggyőzni egy országot. Azt hittem, ilyesmik csak a Szovjetunióban történtek a koncepciós perek idején, de úgy látszik, nálunk is minden megtörténhet" - mondta a lapnak az egyik nyitrai magyar egyetemista.

Az Új szó kommentárban is foglalkozik az üggyel. Hírmagyarázója szerint "az igazság itt már nem a legfontosabb kérdés, mert az igazság címkét: nemzetiséget kapott. Egy dolog biztos: akárhogy végződjék is, Malina Hedvig ügye fekete foltja marad a szlovák igazságszolgáltatásnak."