Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMVéget ért a hollywoodi rémálom, történelmet írtak a filmiparban
További Kultúr cikkek
Még májusban történt, hogy a forgatókönyvírók testülete egyhangúan úgy döntött, sztrájkba kezdenek, ugyanis érdekképviseleti szervezeteiknek nem sikerült megegyeznie a filmstúdiókkal valamint a streamingszolgáltatókkal.
Később, júliusban a színészek is csatlakoztak a hollywoodi sztrájkhoz azzal az indokkal, hogy aggódnak fizetésük csökkenése, illetve a mesterséges intelligencia térnyerése miatt.
Az egész filmvilágot megrázta
A több hónapon át tartó sztrájk sok kárt okozott a filmiparban világszerte.
Több filmes premier is elmaradt vagy elhalasztották, továbbá az Emmy-díj-átadót is kihagyták az idén, amire az elmúlt húsz évben sosem volt példa. Sok blockbusternek szánt film premierjét is elhalasztotta többek között a Sony Pictures stúdió, illetve a Stranger Things és a Trónok harca spin off sorozat készítői is leálltak a gyártással.
Magyarország sem maradt ki a sorból, több itthon gyártott film munkálatai is leálltak, ami több mint 20 ezer magyar munkavállaló megélhetését sodorta veszélybe egyik napról a másikra. Az Origo Stúdió marketingvezetője még júliusban azt nyilatkozta,
ez a huszonnéhányezer ember gyakorlatilag most nem tud munkát vállalni, és nem tud pénzt keresni. Ilyen módon ez egy nagy probléma nekünk is.
Véget ér a rémálom
Már szeptemberben felcsillant a remény, hogy minden visszatérhet a normális kerékvágásba Hollywoodban, amikor a forgatókönyvíróknak sikerült előzetes megállapodásra jutniuk a stúdiófőnökökkel, azonban csak mostanra érték el teljesen céljukat.
A szerda este kötött megállapodás értelmében történelmi mértékű fizetésemelést biztosítanak a színészeknek (minimum 7 százalék),
ami két százalékkal meghaladja az Amerikai Írók Céhének és az Amerikai Rendezők Céhének emelését – írja a Variety.
A SAG-AFTRA tagoknak küldött e-mail szerint „streamingrészvételi bónuszt”, valamint a nyugdíj- és egészségügyi hozzájárulások emelését is tartalmazza. A szakszervezet szerint a szerződés összértéke meghaladja az 1 milliárd dollárt.
Ben Whitehair a szakszervezet egyik tagja a megállapodást követően úgy fogalmazott,
hihetetlen érzés, most történelmet írtunk.
A kivételes esemény apropóján országszerte számítanak ünnepélyekre.