Tizenketten vannak, híresek, de a színfalak mögött egy másik életet élnek

Untitled-1
2024.06.25. 19:40
A filmek és sorozatok sztárjait híres szerepeik vagy profi alakításaik miatt ismerik szerte a világon. Azonban sokan vannak, akik színészi munkájuk mellett zenészként is megmérettették magukat. Mai gyűjtésünkben körbejárjuk, hogyan kerültek a hangszeresek köreibe az olyan jól ismert nevek, mint Johnny Depp, Jared Leto, és miként lehet az, hogy noha nem is gondolnánk, de Jackie Chan, Scarlett Johansson és Zoë Kravitz is jelentős zenei pályát tudhat maga mögött.

Ha a színészből lett zenészeket kellene csoportokra bontani, akkor négybe mindenki beleférne – persze ha a zenészből lett színészeket – Lady Gaga, Will Smith – nem említjük. És akkor a négy csoport:

  • A) Belevágtak, de nem robbantak be.
  • B) Elértek valamekkora sikert, de továbbra is színészként hivatkozunk rájuk.
  • C) Volt időszak, amikor aktív zenei pályán mozogtak és jelentőset alkottak.
  • D) A két karriert profin, párhuzamosan vitték.

Mai összeállításunkban 12 színészt sorakoztatunk fel, minden kategóriából hármat – természetesen a teljesség igénye nélkül, és reméljük, olvasóinkat így is meg tudjuk lepni egy-egy furcsa életúttal.

A) Nem is olyan könnyű, mint amilyennek tűnik

Van, ahol a vér kötelez. Lenny Kravitz és Lisa Bonet lányának, Zoë Kravitznek zenészi és színészi oldalon is volt mit örökölnie. A 35 éves színésznő, aki többek közt olyan filmszerepekben tűnt fel, mint a Mad Max: A harag útja, a Kimi, vagy a 2022-es Batman, ahol Macskanő bőrébe bújhatott, 2013-ban kezdte meg zenei pályafutását a Lolawolf nevű R&B, electropop formációval. A banda eddig kettő stúdióalbumot adott ki, fellépett olyan fesztiválokon, mint a Lollapalooza, és dolgozott olyan nevekkel, mint Miley Cyrus, bár érdemi áttörést nem ért el – valószínűleg azért, mert a zenekar több lemezszerződést is visszautasított, hogy megtarthassa a kreatív kontrollt.

Szintén nem történt nagy áttörés Scarlett Johansson zenei karrierjében sem, aki már 2008 óta próbálgatja szárnyait, noha eleinte csak feldolgozásokat – jó sok Tom Waits-feldolgozást – dobott ki. Ilyen volt Anywhere I Lay My Head című debütáló albuma is. Aztán 2015-ben egy csajbandát akart alapítani a Go-Go‘s mintájára The Singles néven, azonban kiderült, hogy a névütközéssel nem számolt, mivel egy kaliforniai banda már birtokolta a nevet. Noha zeneileg nem durrant be Johansson karrierje, számos zenés filmjében az ő hangját hallhatjuk.

De a Bosszúállók másik sztárja, Robert Downey Jr. is kacérkodott a gondolattal, hogy zenészként is hivatkozzanak rá. Johanssonhoz hasonlóan ő is számos filmjének zenéjében működött közre, 2004-ben pedig kiadta debütáló szólóalbumát The Futurist címen. Nem kell részletezni, hogy a lemez nem aratott osztatlan sikert, és Downey is úgy döntött, elengedi a zenei pályát, tekintve, hogy nem térül meg se a pénz, se az energia.

B) Kell a szerencse is

Vannak olyanok, akiknél a siker már kezdte megmutatni arcát, mégis a színészetük az, ami miatt ismerjük őket. Ilyen többek között Jada Pinkett Smith formációja is, ami (mindenki kapaszkodjon meg) egy metál, pontosabban nu metal banda. A Wicked Wisdom nevű zenekar a kezdeti buktatók miatt négy év után elhallgatott, de az elmúlt években újra aktív. Anno még Sharon Osbourne látta meg bennük a potenciált és adott fellépési lehetőséget az Ozzfesten, amiért sok metálrajongó kikelt magából,

ám a zenekar az évek során egyre nagyobb elismerést vívott ki magának. 

Hasonlóan az újraindulós körbe tartozik Keanu Reeves és a Dogstar. Az alter rock banda, amit Mátrix-filmek sztárja még a kilencvenes években alapított barátaival, alig tíz év után szétesett, de nem is olyan rég újraalakult, és másodjára – a John Wick-sorozatnak köszönhetően – karrierje csúcsát élő Reeves hírneve megtámogatta zenekarát. A formáció tavaly adta ki harmadik stúdiólemezét, jelenleg pedig világ körüli turnén igyekeznek promotálni az albumot.

Jackie Chan talán nem az a személy, akiről elsőre az ugrana be, hogy világhírű zenész, de valószínűleg lesznek, akiket meglepetésként érint majd, hogy a harcművész színész 1984 és 2018 között több mint tíz stúdióalbumot és rengeteg egyéb kiadványt készített. Ezek közt volt angol, japán, mandarin, táj és kantoni nyelven előadott szerzemény is. A színész fiatalon operaéneklést tanult, és filmjei zenéjében rengetegszer maga is közreműködik.

C) Néha megjön az áttörés

Ha valódi áttörést akarunk látni, akkor érdemes végigkövetni Hugh Laurie életútját. Noha zenei karrierje jelenleg nem épp a sztratoszférában halad, de amikor a Dr. House sorozat végeztével átnyargalt a zenei pályára, végre igazán képes volt kamatoztatni a gyerekkora óta felhalmozott képzettségét. A színész nem csupán énekel és zongorázik, valódi multiinstrumentalista, ha kell gitárt, szájharmonikát vagy szaxofont ragad, alkalomadtán a dobok mögött is feltűnik. Eddig két stúdiólemeze jött ki, főleg jazz és blues vonalon.

Mindkét kiadvány a slágerlisták előkelő helyein végzett, az első platina, a második arany minősítést szerzett.

A kedves, cserfes Zooey Deschanel noha már a kilencvenes évek vége óta aktív színészként, mindössze 2006-ban döntött úgy, hogy egy popduóban éli ki zene iránti szeretetét. Az 500 nap nyár, Az igenember és Az esemény színésznője a mikrofon mögött talált igazán magára. Noha színészként sem nyomtalan életútja, She & Him nevű indie pop duójával eddig egy Grammy-jelölést kapott, hét lemezt adott ki, amelyek közül jó párat méltattak a kritikusok, és a toplistákon is magas pozíciókat értek el.

Valószínűleg mindenki tudja Johnny Deppről, hogy alkalomadtán rocksztárkodik – és valószínűleg sokan nem értik, hogy miért nem a negyedik csoportba írjuk őt. Nem, ez nem utóelégedetlenség, amiért Budapesten nem lépett színpadra Alice Cooper és Joe Perry társaságában a Hollywood Vampires. A helyzet inkább az, hogy a háromszoros Ocar-jelölt Depp eredetileg azért érkezett fiatalon az angyalok városába, hogy rocksztár legyen, de ez akkor nem jött be neki.

Ehelyett barátja, Nicolas Cage tanácsára elment egy castingra, amivel bekerült a Rémálom az Elm utcában című horrorba, elindítva karrierjét.

Évtizedekig csak baráti kapcsolatot ápolt a rocksztárkörökkel – noha olyan szerepeiben, mint a Cry Baby, vagy a Sweeney Todd valamennyire kiélhette zeneszeretetét. Néha vendégszerepelt más zenekarok dalaiban, esetenként pedig kiadott egy-egy zenei anyagot újabb és újabb formációkkal próbálkozva. Amikor a 2010-es években felpörgött a közös munka a Hollywood Vampiresszel, majd a néhai Jeff Beckkel is kiadta közös lemezét, voltaképp zenei pályája legmagasabb pontjait élte meg, de valahogy ezek még mindig csak kisebb részben Depp zenei érdemei – elsősorban a világhírű rocksztárok kézlenyomatai a színész életútján. 

D) Aztán ott vannak a sztárok

Kezdjük ezt a kört kedvenc kerek rockerünkkel, Jack Blackkel. Nála nem volt, hanem van aktív zenei pálya, amit már filmes karriejre elejétől elkezdett építgetni. Noha színészként korábban jelent meg a show-bizniszben, mára híressé vált rockduója, a Tenacious D a kilencvenes évek végétől aktív volt. 2006-ban külön film is készült a komikus pároshoz, akik karrierjüket eddig négy lemezzel és egy Grammy-díjjal koronázták meg, nem beszélve arról, hogy a rock- és metálfesztiválok visszatérő vendégei a nagyszínpadokon.

Idris Elba filmes és zenei karrierje egyaránt figyelemre méltó, ráadásul mindkettőt már a kezdetektől űzi. Színészként az ezredfordulótól aktív, olyan alkotásokban tűnt fel, mint a Thor, a 2021-es Az öngyilkos osztag vagy a Luther – utóbbiért Golden Globe-díjat is kapott. Zenészként platinalemezes előadó, aki olyan nevekkel dolgozott együtt, mint Anderson .Paak, Macklemore, Ryan Lewis vagy Little Simz. Emellett visszatérő vendég az olyan gigafesztiválokon, mint a Coachella.

Jared Leto esetében is valóban dupla sikerről beszélhetünk, ugyanis az Oscar-díjas művész színészi pályáját korábban kezdte, nem sokra rá testvérével megalakították a Thirty Seconds to Mars nevű rockzenekart, amely azóta többször bejárta a világot – nemrég Budapesten is arénakoncertet adott. A formáció munkássága alatt hat stúdióalbumot hozott össze, amelyet több mint 15 millió példányban értékesítettek világszerte. A The Kill című gigaslágerük a mai napig több mint 600 millió streamet ért el a Spotify felületén.

(Borítókép: Scarlett Johansson, Idris Elba és Jackie Chan. Fotó: Stephane Cardinale / Corbis, Doug Peters / Variety, Jun Sato / WireImage / Getty Images)