Egy nagy büdös nulla

Terry Gilliam bármit csinálhat már az életben, ülhet egy sarokban és motyoghat magában, csinálhat egy szuperhősfilmet vagy rajzolgathat skicceket egy fátyolos ködbe burkolt angol réten élete végéig, akkor is zseninek fogjuk tartani. A Repülő cirkusszal és a Monty Python filmjeivel örökre ő lett a sérthetetlen animátor, a Brazil és a Münchausen báró kalandjaival az egyik legjobb és legegyedibb történetmesélő, a 12 majom a sci-fi klasszikusa, a Félelmes és reszketés Las Vegasért pedig örökké hálásak lesznek azok a fiatal kábós egyetemisták, akik elméletben nagyon rajonganak Hunter S. Thompsonért, de egy könyvnél többet nem akarnak olvasni tőle. Gilliamnek mindig is meglesz a hírneve és az eszelős tehetsége, túlél minden szörnyű dolgot, ami a filmek forgatásán történhet (Heath Ledger halála a Doktor Parnasszus közben, a természet és a civilizált világ totális támadása a régóta halogatott Don Quixote-sztorija ellen), és rendületlenül tolja magából a filmeket. Csak kár, hogy most például a Zéró elmélet sült ki belőle.

Mert ha a feljebb felsorolt filmekből már bármelyiket látta az ember, akkor nem fog hanyattesni ettől a sci-fitől, amiben Christoph Waltz (Django elszabadul, Becstelen brygantik) próbál értelmet keresni az univerzumnak, de közben mindenféle furcsaság próbál az útjában állni. Ő játssza a helyesírásellenőrzőket összezavaró Qohen Leth nevű figurát, aki egy mammutcégnél valami teljesen beazonosíthatatlan dolgot művel, főleg egy kontrollert nyomogat aztán fiolákat tuszkol különböző résekbe. Leth egy magának való ember, aki egy katedrálisban lakik, és szörnyülködve lép ki onnan minden reggel a távoli jövő ricsajába, mindig feketét hord és úgy néz ki, mintha az arca helyén a saját halotti maszkja lenne. 

Zéró elmélet

Index: 4/10

Imdb: 6,2/10

Port.hu: 6,9/10

Metacritic: 50/100

Rottentomatoes: 50%

Amikor panaszkodni mer az egyik felettesénél (David Thewlis), hogy ő többre lenne hivatott, akkor végre találkozhat az ő felettesével, a csak Vezetőségnek hívott figurával (Matt Damon, aki a Grimm után biztos jól összehaverkodhatott Gilliammel), aki egy másik pozícióra osztja be: dolgozhat a zéró elméleten, egy hatalmas egyenleten, amibe már a cég sok másik beosztottja beleőrült, pedig iszonyatosan fontos lenne megoldani. Ez a megoldás úgy néz ki, mintha Leth egy 3D Tetrisszel játszana, amire mindenféle matematikai szimbólumok vannak írva. Nagyjából annyira is izgalmas, mint másokat nézni, ahogy számítógépen játszanak. Bejön még a képbe a Snowpiercer után megint megkérdőjelezhetőre maszkírozott, skót akcentussal beszélő videopszichiáter (Tilda Swinton) és egy vállalatilag kirendelt callgirl is (Mélanie Thierry), akik mind próbálják szegény embergyűlölő Lethet befolyásolni, hogy tegyen le a mizantrópságáról és élvezze egy kicsit az életet. A férfi viszont nem élvezi egyáltalán, inkább megroppan attól, hogy várja a választ egy felsőbb erőtől, hogy pontosan mire fel is van az élete. A legrosszabb álmaiban egy fekete lyuk próbálja beszippantani, az egyetlen menekülőútja egy szimulált virtuális valóság, amiben a bérlánnyal hentereg egy giccsesre rajzolt tengerparton. Teljes hajkoronával.

És ennyi. A Zéró elmélet itt megáll, innentől csak nézhetjük azt, ahogy Christoph Waltz szőrmentes fejjel nyomogat valami a számítógépe előtt egy templom belsejében. Ami kétségtelenül szép, látványos, de Gilliam filmjének a története nem tart sehova, és ha tesz is két lépést valamerre, akkor sem lesz különbebb annál, amit mondjuk a Brazillal elmondott. Igen, a kisembert kihasználják a nagyvállalatok és elnyomják a személyiségét. Igen, a szerelem elérhetetlen, csak pénzért lehet megvásárolni. Igen, a világot a mammutcégek uralják. És igen, megtudni a választ az élet nagy kérdéseire nem feltétlenül éri meg.

20

Galéria: Zéró elméletFotó: Ascot Elite Entertainment Group.

Ahogy a filmet megnézni sem. Hiába akkora vizuális mester Gilliam, a Zéró elmélet néha kifejezetten olcsónak, fantáziátlannak és idejétmúltnak néz ki. Waltz nagyszerű színész, aki valószínűleg egy lecsóreceptet is tökéletesen eljátszana, de itt végig az járt a fejemben, hogy szerencsétlennek miket mondhatott Gilliam, hogy hiteles reakciókat kapjon tőle. Ugyanígy jár David Thewlis is, aki a túlságosan is kedélyes felettes szerepében biztosan nagyon jól bemagolta a nyakatekert, smúzolós szövegeit, csak szív nincsen mögöttük.

És ilyen a Zéró elmélet is, mintha Gilliam szeretett volna valamit forgatni, csak nem gondolta volna át, hogy minek. Mert semmi újat nem mond arról a világról, amiben évek, évtizedek, évszázadok óta élünk. A látványát sokkal jobban kidolgozta korábbi filmjeiben. Néha az az érzésem, hogy az a rendező, aki mostanában szinte csak azzal tud belekerülni a hírekbe, hogy talán elkészül egyszer az a filmje, aminek a készítésébe lelkileg szinte teljesen belerokkant, néha emlékeztetni akarja a világot arra, hogy még létezik. Kíváncsi leszek, hogy mi fog történni Terry Gilliammel, ha egyszer leforgatja Az ember, aki megölte Don Quixote című tervét. Hogy azután lesz-e hova lépnie.

Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.

MEGVESZEM

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!