Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
James Gunn a véres és kimerült Supermanhez hasonlította Amerikát2014 nemcsak a sci-fi éve volt, de a felesleges remake-ek és folytatásoké is. A 2012-es, új Emlékmás sikere után sajnos Paul Verhoeven 1987-es, cinikus, társadalomkritikus és brutális Robotzsaruja is megkapta a maga újramelegített, CGI parasztvakítással túladagolt, modern verzióját. Amiről már a februári kritikánkban is megírtuk: olyan unalmas és stílustalan, mint egy rossz akcióvígjáték a Szív TV-n.
Nem az persze a baj, hogy feketére festették a jó öreg Robotzsarut, és még csak az sem, hogy elfeledkeztek a félig ember, félig gép Alex Murphy járőrtársáról, a vagány Lewis rendőrnőről. Hanem az, hogy ez a film eleve rossz- És a régi Robotzsaru nélkül nem is működne, mert tele van baromságokkal. Például az állig felfegyverzett gengszterek miért lekapcsolt villanynál, éjjellátóval várnak egy kiborgot, aki sötétben ugyanolyan jól lő, mint világosban? Ezek után nem csoda, hogy a film csak 242 millió dollárt szedett össze, és csak a fanatikus robot- és képregényrajongók voltak oda érte.
Ha volt még olyan, aki nem írta le magában végleg az egykor tehetséges, és jó filmekben játszó Johny Deppet, az a Transzcendens után tuti megtette. Ez a sci-fi még Depp évek óta tartó mélyrepülésének is egy különösen szégyenteljes darabja. Viszont legalább nem lehet elszpojlerezni, mert azzal indul, hogy rögvest elszpojlerezi saját magát. Aki nem látta volna, vagy esetleg az agya törölte a megrázó élményt: a sztori szerint kutatók közel járnak ahhoz, hogy összekapcsolják a gépet és az embert. Ezt egy terroristacsoport ellenzi, ezért megölnek egy csomó tudóst, többek közt Johnny Depp karakterét. Csakhogy az ő tudatát feltöltik egy gépbe, így létrejön egy ijesztő digitális lény. Ez a film végére oda vezet, hogy az egész világon leáll az internet, és áram se nagyon marad.
Kritikusunk annyira kiakadt a Transzcendensen, hogy képes volt azt a címet adni a cikkének, hogy Akkor már inkább ne legyen internet. Szerinte „a cselekményben guatemalai víznyelő méretű logikai lyukak tátonganak, több karakter motivációja elmaszatolt, a technológiáról pedig néha olyan baromságokat mondanak, hogy szinte látom, ahogy egykori architektúratanárom, Sima Dezső határozott mozdulattal bevágja a karót, és összevont szemöldökkel megígéri a szigorított államvizsgát (true story)”. De kik vagyunk mi, hogy megmondjuk, mi a jó? Ha önnek mindezek ellenére bejött a film, sőt, úgy gondolja, hogy ez lehet az év sci-fije, szavazzon nyugodtan erre.
Bryan Singer még úgy is össze tudott szedni szerény 746 millió dollárt a sorban negyedik X-Men-mozifilmjével, hogy Az eljövendő múlt napjainak szinte a teljes sztoriját elszpoilerezték a trailerek. Amitől a képregényrajongók azonnal meg is őrültek, mert egy időutazós szállal az összes eddigi mutáns bele lett zsúfolva a sztoriba. A távoli, mutánsgyűlölő jövőben ugyanis a kopasz Xavier professzor (Patrick Stewart) és az ősz Magneto (Ian McKellen) különbékét kötött, és visszaküldték az X-Men-filmekből kihagyhatatlan Rozsomákot (Hugh Jackman) a trapéznadrágos-LSD-mámoros '70-es évekbe, hogy ott békítse ki a hosszú hajú Xaviert (James McAvoy) a mindig görbe úton járó ifjú Magnetóval (Michael Fassbender), máskülönben vége a világnak.
Lelkes kritikusunk szerint a film „végig bravúrosan ugrál az idősíkok között, maximálisan kiaknázza a Xavier–Mistique–Magneto szerelmi háromszögben rejlő lehetőségeket, és stílusosan hozza be az olyan új mellékszereplőket, mint Trusk, a törpe tudós, vagy Higanyszál, akinek a fogolyszöktetése az évtized akciójelenete”. Ön is így gondolja? Akkor szavazzon a mutánsokra!
Például a szegény ember Spielberg-filmjeként eladott Aurát, ami egy fájdalmasan lassú és szépelgő tisztelgés volt a Harmadik típusú találkozások és az E.T. előtt. Kritikusunk nagyon szerette volna szeretni Bernáth Zsolt filmjét, de nem sikerült, mert
sokszor úgy tűnt, nem is sci-fit nézünk, hanem egy végtelenített Sátántangót. Ahol a szereplők csak bámulnak bele a messzeségbe, érfelvágós, szomorú zene nyekereg a háttérben, és közben az ég világon semmi, de tényleg semmi sem történik. Mert ha csak magamból indulok ki, biztosan sokkal többet kapkodva és káromkodva állok neki megfejteni az űrlények titkát, és nem egy autista kémiatanár stílusában mondok altatót a többieknek. Az Aura főhősei viszont ugyanolyan unalmasan matekozzák ki a megoldásokat, mint az Űrgammák tinijei.
Nagyon vártuk A holnap határát, és tulajdonképpen nem is csalódtunk benne. Mi nem, de a film producerei, akik beleöltek 178 millió dollárt, és a főszereplő, Tom Cruise biztosan nem erre számítottak. A holnap határa ugyanis csak 100 milliós bevételt hozott Amerikában, a nyitó hétvégéjén szabályosan agyonverte egy lényegében ismeretlen színészekkel, minimálpénzből forgatott kamaszfilm, a Csillagainkban a hiba. (Ez annyira váratlan volt, hogy a sajtó rögtön azt kezdte elemezgetni, hogy szupersztárnak számít-e még Cruise, a mi cikkünket itt olvashatják erről.)
Pedig, ahogy kritikánkban írtuk is, ez az időhurkos sci-fi „azonnal beszippant, és órákig nem ereszt, mint egy jól összerakott lövöldözős videojáték, ahol minden másodpercben együtt izgulunk a főhőssel, nehogy a következő sarkon letépje a fejét egy kósza lövedék. Vagy űrlénycsáp.” Crusie egy Bill Cage nevű katonát játszik, aki egyik áldozata lesz az emberiség és egy űrből érkezett, könyörtelen faj háborújának. Csakhogy időhurokba kerül, így kénytelen lesz számtalanszor újraélni azt a napot, amikor meghalt. De nem mindig ugyanúgy: társa is akad egy szuperkatona (Emily Blunt) személyében, akivel egyre jobbak lesznek az esélyei. Ha ön szerint is igazságtalanul hasalt el az amerikai kasszáknál A holnap határa, mert igenis az év sci-fije, akkor szavazzon erre a filmre!
Hiába kutyázza mindenki a robbantásfetisiszta Michael Bayt, és tartja 13 éves kor fölött marhaságnak a Transformerst, A kihalás kora szerény egymilliárd dolláros bevétele miatt valószínűleg még jó pár óriásrobotos blockbuster fog jönni Hollywoodból. Legfeljebb nem Megan Fox sikítozik benne Shia LaBeouf után, hanem Nicola Peltz kiabálja non stop Mark Wahlbergnek, hogy
Apa, segíts!
Azt sosem fogjuk megtudni, hogy a földlakókkal szövetségre lépő Autobotok és a gonosz Álcák miért mindig szponzorkocsikká változnak át vadászbombázók vagy tankok helyett, és miért nyögnek be kínosabb vicceket még Adam Sandlernél is. Kritikusunk szerint "ez egy gyerek világa, egy olyan gyereké, aki kurvára élvezte, amikor Jancsika felrúgott gumidinója a szekrény tetejéig repült, és azt képzelte, hogy milyen jó lenne ezt lassított felvételben is látni". A Michael Bay nevű gyerek persze még belerakta az amerikai lobogót is. Viszont ha önt nem zavarta, hogy a film reklámarcai, a dinóbotok csak 10 percet szerepeltek, szavazzon a Transformers 4-re!
A rossz remake-eknél egyetlen unalmasabb dolog van jelenleg a filmvilágban: a megállíthatatlan képregényfilmes áradat. Így nem csoda, hogy az év elején mi sem hittük el, hogy 771 millió dollárt fog kaszálni egy olyan sci-fi, amiben egy beszélő fa, egy fegyvermániás mosómedve, egy kopasz ketrecharcos, egy balfék űrtolvaj és egy zöld nő száguldozik a galaxisban. Ehhez képest kritikusunk végigvigyorogta a filmet, és ezt írta róla: „játszi könnyedséggel hozza a Csillagok háborúja-fílinget, ülsz a moziban, zabálod a pattogatott kukoricát, röhögsz a beszólásokon, drukkolsz a hősöknek, és jól érzed magad”.
Ráadásul a főszereplő Star Lordot alakító, korábban csak idétlen szépfiúnak gondolt Chris Pratt nemcsak berobbant Hollywood élvonalába (rögtön megkapta például a Jurassic World főszerepét), de a filmbeli válogatáskazettájával újra divatba hozta a '60-as és a '70-es évek popslágereit. A világért sem akarjuk befolyásolni a szavazás végeredményét, csak szólunk: A galaxis őrzői tényleg az idei év egyik legjobb sci-fije volt, és ha a Disney ugyanilyen ütősre kalapálja össze a Star Wars 7-et is, soha többé nem kell szégyenkeznünk Jar Jar Binks miatt!
Az, hogy elsősorban a tizenévesek járnak mozikba, egyáltalán nincs jó hatással a filmgyártásra. Legalábbis az utóbbi időben nincs, mert egyre másra készülnek a kifejezetten ezt a korosztályt célzó, harmatgyenge színvonalú filmek. Szerintünk ilyen lett Az emlékek őre is, annak ellenére, hogy a The Giver című, 1993-as bestsellerből készült olyan színészekkel, mint Jeff Bridges, Meryl Streep, Katie Holmes vagy Alex Skarsgaard.
Az Éhezők viadalából nem keveset nyúló film egy olyan világban játszódik, ahol mindenki egyenlő és egyforma, mindenkinek megvan a maga dolga, és elégedett vele, már csak azért is, mert senkinek nincsenek érzelmei, és mindenki ugyanazon a drogon van. Kivéve főhősünket, Jonast, aki az emlékek őre, vagyis neki kell emlékeznie a társadalom helyett. Ő pedig naná, hogy elkezd szembemenni a rendszerrel. „Akkor se nézzék meg, ha nem adnak mást a moziban” – tanácsolta Sixx az Index olvasóinak, és nem csak ő keltette rossz hírét a filmnek. A bukás talán elég lesz ahhoz, hogy ne készüljön folytatás, de ha önnek mégis bejött Az emlékek őre, akkor válassza ezt az év sci-fijének.
Az útvesztőt pontosan az hívta életre, mint Az emlékek őrét, vagyis a kamaszpénztárcák és az Éhezők viadala gigasikere. James Dashner négy könyvből álló regénysorozatából simán lehet három vagy négy filmet forgatni, vagyis ennyiszer fog csöngeni a kassza. Ami miatt ez a film mégis jobban sikerült, mint Az emlékek őre, az az, hogy pontosan azt nyújtja, amit ígér. Egy nagyon félelmetes labirintusban fog rohangálni egy csapat fiatal srác két órán keresztül. És tényleg ez történik: egy nagyon félelmetes labirintusban rohangál egy csapat fiatal srác két órán keresztül.
Persze van ennél bővebb sztorija is: Thomas (Dylan O'Brien) egy lifttel érkezik meg egy tisztásra, de fogalma sincs, hogy miért és hogy került oda. A tisztáson csupa olyan fiatal srác él, amilyen ő is. Mindenkinek megvan a maga feladata, a fiúk élete olajozott rend szerint zajlik. A legfontosabbak a futárok, ugyanis a tisztás egy nagy labirintus közepén helyezkedik el, a futárok pedig évek óta ezt a labirintust szeretnék feltérképezni. Ez nem könnyű feladat, mert a labirintusban gyilkos lények élnek, akik rájuk vadásznak. Mi ugyan simán ellennénk a film folytatása nélkül is, de ha önnek tetszett Az útvesztő, akkor persze szavazhat erre is.
Az év legizgalmasabb sci-fijének egyértelműen a Csillagok között ígérkezett, mert 1. Christopher Nolan rendezte, 2. Matthew McConaughey a főszereplője, és mert 3. a részben 65 mm-es IMAX-kamerákkal forgatott film káprázatos látvánnyal kecsegtetett. Tulajdonképpen nem csalódtunk: ezt a filmet nehezen lehet elfelejteni, még akkor is, ha a bazi hosszú űreposz messze nem lett hibátlan. A döglődő Földön indul a történet, ahol egyre kevesebb az étel, viszont egyre több a porvihar. Az emberiségnek új lakóhely után kell néznie, és ki lenne alkalmasabb arra, hogy ezt megtalálja, mint a hős amerikai apa, Matthew McConaughey. (Kis segítséget azért kap hozzá Nolan kabalafigurájától, Michael Caine-től.)
Nolan a lélegzetelállító képek mellett az érzelmeinkre is tud hatni, én például konkrétan bőgtem a film egyik jelenete alatt. Mégsem mondhatjuk, hogy a Csillagok között tökéletes munka lenne. „A film egyik neuralgikus pontja egyébként éppen a forgatókönyv, ami nem olyan lett, mint a Mementóé, hanem mint az Eredeté, azaz tele van olyan jelenetekkel, amelyekben a szereplők látszólag egymásnak magyaráznak dolgokat a féreglyukaktól kezdve a relativitáselméleten át a gravitációs anomáliákig, de közben persze nekünk beszélnek, lassan, tagoltan, hogy a hülye is megértse" – írtuk kritikánkban, hozzátéve, hogy 30 percet simán kivághattak volna belőle. De a Csillagok között még így is sokat markolt, és sokat fogott: egyszerre tud szeretetről, a szerelemről, családról, környezetvédelemről, oktatásról és még ki tudja, hány kérdésről beszélni. Ha ön is így gondolja, akkor szavazzon erre a filmre!
2014 egyértelműen Jennifer Lawrence éve volt. Golden Globe-ot kapott az Amerikai botrányért, az X-Men és Az éhezők viadala együtt összesen másfél milliárd dollárt kaszált a mozikban, és szegény minden héten a bulvárlapok címlapjára került a kiszivárgott aktképei miatt. De amíg az X-Ment mindenki jó filmnek tartotta, A kiválasztott ketté bontása miatt alighanem még a legfanatikusabb Suzanne Collins-rajongók is morogtak, hiszen a bestseller listák élére katapultált írónő nem véletlenül trilógiának írta meg tetralógia helyett a Playstation-generáció Menekülő emberét, azaz a sötét jövő forradalomba átcsapó, gyilkos gladiátorjátékát.
Őszi duplakritikánkban ezt írtuk a filmről: „Csak egy mérsékelten izgalmas felvezetés lett a 2015-re tartogatott nagy fináléhoz, olyan harmatos filmvégi cliffhangerrel, ami egy elkaszált tévésorozatban is gyenge lenne. Ráadásul ez az első olyan Éhezők viadala-mozifilm, amiben a kettévágás miatt még csak említés sem esik a címbéli véres tinigladiátor showról – ez nagyjából olyan merénylet a néző ellen, mintha A Gyűrűk Ura – Két toronyban meg sem említették volna a kultikus bizsut." Azért persze a repülőket Rambo módjára lenyilazó Jennifer Lawrence megpróbált kihozni mindent a forradalmárkodni nem nagyon akaró szabadságharcos lány szerepéből, Woody Harrelson benyögésein jókat lehetett röhögni, az elnyomó rezsim jó útra tért propagandafőnöke, Philip Seymour Hoffman pedig fájóan hiányozni fog az utolsó részből, amit már nem tudott leforgatni a halála előtt. De ennyi elég vajon az év sci-fije címhez? Döntse el ön!
Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
Rovataink a Facebookon