James Bondnak meg kell halnia

Untitled-1
2016.09.08. 22:25

Óriási identitásválságban van Hollywood, amióta rájöttek a producerek arra, hogy értelmetlen folytatásokkal még mindig egész szép pénzeket lehet keresni. Eljutottunk oda, hogy már olyan filmek is folytatás kapnak, mint a Mestergyilkos vagy a Szemfényvesztő, miközben egyes filmszériák már évtizedek óta foglalják a helyet a mozikban úgy, hogy a megújulás szikráját is nehéz felfedezni bennük. Összeszedtük azokat a filmes franchise-okat, amik már tényleg annyira régóta ismétlik önmagukat, hogy a legjobb lenne, ha végre tényleg befejeznék.

X-Men

Az valahol egészen bravúros, hogy az X-Mennel sikerült kétszer is megcsinálni ugyanazt. Az első trilógia ugyanúgy magasról zuhant egészen mélyre, ahogyan az új trilógia is ugyanezt az utat járta be úgy, hogy két Rozsomák-spinoffal a legerősebb karakterből is sikerült bohócot csinálni.

Mi lesz még: Deadpool 2, X-Force (?), Gambit, New Mutants, '90-es években játszódó X-Men-film és két X-Men-tévésorozat

Miért volt elég: A Foxnak érezhetően fogalma sincs arról, hogyan tartsa kordában a saját elvárásait. Mindkét trilógia erősen nyitott, majd ugyanabba a csapdába esett a végére: baromi sok pénzből, ismert színészekkel, monumentális összecsapásokra mentek rá ahelyett, hogy még jobban kidolgozzák az alapvetően komplex karaktereket. Ráadásul a legutolsó filmben annyi ismert történetbe nyúltak bele, hogy innen kizárt az értelmes folytatás. Közben a Marvel direkt betart nekik azzal, hogy képregényes vonalon szándékosan gyenge színvonalú sztorikat hoznak ki hónapok óta.

Miért folytassák mégis: Ha a Fox a Sonyhoz hasonlóan meg tud egyezni valahogyan a Marvellel a közös munkában, akkor még lenne értelme utoljára rebootolni az egészet. Túl sok a gyenge film, Hugh Jackmanen kívül nincs igazán erős karakter (most a fiatal Magnetót és X Professzort ne vegyük ide, ők alapvetően idős emberként lettek ismerek a képregényekben) és a Fox érezhetően nem tud mit kezdeni a feladattal, ami viszont csak árt minden idők egyik legnépszerűbb szuperhős csapatának.

James Bond

Idén lesz 54 éve, hogy bemutatták az első James Bond-filmet, a Dr. No-t, és hirtelen nem jut eszembe más, hasonlóan régóta futó filmsorozat, ami ugyan kisebb-nagyobb hullámvölgyekkel, de azért fenntartotta a közvélemény érdeklődését. Vagy csak megszoktuk, hogy egy olyan világban élünk, ahol mindig beszédtéma James Bond, az iszákos, nőhajkurászó, csomó hülye kütyüvel rendelkező, kedvetlen szuperkém. De főleg az, hogy ki fogja játszani.

Közben meg mindenki láthatóan szenved James Bond világától. A Casino Royale-lal megújulni szándékozó sorozat a tavalyi Spectre-rel visszaállt a rendes kerékvágásba, és megint értelmetlen szupergonoszt, kütyüket, és ordenáré akciójeleneteket mutogatott, ahelyett, hogy a valósághoz közelítettek volna. Daniel Craig felváltva mondja, hogy tele van a töke az egésszel, és hogy szeret James Bond lenni, az utóbbi két filmet rendező Sam Mendes pedig elkezdett egy tökmás filmen dolgozni.

Mi lesz még: Jó kérdés. Hülyeség lenne nem folytatni a James Bond-sorozatot, hiszen még úgy is irdatlan mennyiségű pénzt hoz, hogy nem kifejezetten jó a film. Viszont Daniel Craig és Sam Mendes szinte biztosan kiugrott, úgyhogy a Broccoli-klánnak valami nagyot kell újítania.

Miért volt elég: Mert idejétmúlt és önismétlő. Ahogy írtam, a Casino Royale utáni revízió két filmmel később teljesen a földbe állt, miközben sokkal izgalmasabbak lettek a Mission Impossible-, és a Bourne-filmek. Az én James Bondom Ethan Hunt lett. Lehet, hogy nem piál, meg nem egy snájdig gyerek frakkban, de legalább megpróbál elfutni egy sivatagi vihar elől.

Miért folytassák mégis: Mert tradíciónak számít a Bond-sorozat, ami végigkísérte a film mint műfaj létezésének második felét. Kell egy új, maximum kitalálnak valami újdonságot.

Karib-tenger kalózai

Elsőre nyilván iszonyatosan szórakoztató volt, ahogy Johnny Depp kalózruhában Keith Richardsot utánozza. Másodjára is elment. Harmadjára már kezdtük kicsit unni, amin az sem segített sokat, hogy Depp szinte egy az egyben átmentette ezt az alakítás az Alice Csodaországbanra is. Negyedjére tényleg már a kutya sem akarta ugyanazt a bénácska kalóztörténetet történetet nézni a láthatóan kiégett Jack Sparrow-val. Arról nem is beszélve, hogy később Depp szinkronhangként a Rangóban, színészként pedig A magányos lovasban és a Mortdecai-ban is ugyanazt a hiperaktív idiótát alakítja apróbb változtatásokkal, mint a rohadt kalózfilmjeiben.

Mi lesz még: Jövőre érkezik a mozikba az ötödik rész, amiről elég sokan azt mondják, hogy tényleg az utolsó lesz. Nyilván csak addig lesz az utolsó, ameddig nem látja meg a stúdió a bevételeket.

Miért volt elég: Már eleve nevetséges kombináció a fosztogató, gyilkoló, erőszakoskodó kalózmítoszt egy Disneynek feldolgozni (még ha a saját vidámparki mulatsága alapján is készült), és hiába vannak látványos jelenetek, ha korhatáros besorolás nélkül kénytelenek minden filmben ugyanazokat a sztorikat elmesélni kicsit másként. Johnny Deppnek ráadásul nem tett jót, hogy ezekkel a filmekkel szedte meg magát igazán, mert azóta mintha teljesen elfelejtett volna színészkedni. Vagy csak szarik már az egészre.

Miért folytassák mégis: Ne folytassák, mert nincs miért. Helyette kellene végre egy hús-vér kalózfilm, ami tényleg hitelesen mutatja be, hogy milyen szemét egy népség a tengeri martalóc.

Die Hard

Soha senkinek nem állt olyan jól az atléta, Z alakban összenyomódott cigi, vagy a kopaszodó fejtetőre fröccsenő agyvelő, mint Bruce Willisnek. Szó se róla, a régi Die Hard-filmek abszolút klasszikusok, de szép lassan ezt is lerombolják, ha nem tudnak elszakadni a pénzcsinálástól.

Mi lesz még: Valamikor érkezik a Die Hard: Day One, ami John McClane eredettörténetét meséli el úgy, hogy közben ugrálnak az időben jelen és múlt között.

Miért volt elég: Maga Bruce Willis is jelezte már, hogy ugyan még tud futkorászni meg verekedni, de ez nem lesz örökké így. Szeretné, ha a hatodik filmre visszavonulna a karakter, és ha már ő is így áll hozzá, akkor baromi jó lenne már békén hagyni a Die Hard-filmeket, mert ezek is olyanok, hogy Bruce Willis nélkül semmit sem érnek, hiába ugorják át a cápát a készítők olyan jelenetekkel, mint a helikoptert leszedő rendőrautós ugratás.

A-GOOD-DAY-TO-DIE-HARD-Official-Trailer-2-2013-H-2512

Miért folytassák mégis: A Die Hardban mindig az volt a jó, hogy képesek voltak a látványos erőszakot viccesen, sokszor kendőzetlenül bemutatni. Az elmúlt években ez a vonal eléggé visszajött az akciófilmekbe, szóval nem igazán tudjuk, mi újat lehet még kihozni a Die Hard névből.

Jégkorszak

Abban talán mindenki egyetért, hogy a nagy sikerű animációs filmek folytatásai kevés kivételtől eltekintve (Toy Story) mindig alámennek az előző rész színvonalának. A Jégkorszak még egy ideig legalább a szintet tudta tartani, de az idén megjelent ötödik rész már tényleg annyira felesleges és nyilvánvaló pénzhajhászat volt, hogy talán már egy 6 éves kisgyereknek is kezd gyanús lenni az egész.

Mi lesz még: Sajnos már elárulták a készítők, hogy vannak ötletek egy hatodik filmre is. Ha idén már kénytelenek voltak elővenni a földönkívüli kártyák, akkor remélhetőleg a hatodik filmben zombik és vámpírok is lesznek.

disney-graphics-ice-age-279506

Miért volt elég: Az ilyen típusú animációs filmek mindig egy nagyon egyszerű, de ötletes koncepcióra épülnek, épp ezért laposodnak el mindig a folytatások. A Jégkorszak pedig már annyira lapos, amennyire a Földet gondolták pár ezer évvel később. Aztán kiderült, hogy tévednek. A Fox is rájöhetne már erre.

Miért folytassák mégis: Semmiért. Hagyják abba. Találjanak ki mást. Mondjanak fel. Menjenek haza. Vonuljanak vissza. Keressenek másik bolygót.

Fűrész

2004-ben mindenki eldobta az agyát a Fűrész első részétől, bár így utólag meggondolva, valószínűleg csak annak a meghökkentő befejezésétől. A szadista, moralista sorozatgyilkos sztorija aztán hét részig húzta. Én valami miatt láttam az összeset, de magam sem értem teljesen, hogy miért, mert nem túlságosan jók. Ráadásul a sorozat felénél a főgonosz teljesen eltűnt a történetből, de a séma ugyanaz volt: ártatlannak tűnő emberek kezdenek brutális csapdákkal teli vesszőfutásba, aztán kiderül, hogy mégsem olyan ártatlanok, a végén pedig általában meghalnak. A Fűrész lényege az volt elvileg, hogy egy erkölcsi dilemmába taszította a főszereplőit: hajlandó megcsonkítani magát, hogy a gonosz megbocsássa a múltbeli botlását, és szabad legyen? Aztán egy idő után csak fantáziátlanul trancsíroztak bennük mindenkit.

Mi lesz még: Készül a nyolcadik rész, a Spierig-testvérek (Daybreakers, Predestination) rendezik, de hogy miről fog szólni, azt meg nem tudom mondani. A címe Saw: Legacy, azaz Fűrész: Örökség lesz.

Miért volt elég: Mert ez a sorozat nagyjából a felénél teljesen kifulladt. Kialakult egy séma, amit nem nagyon variáltak (még a hetedik rész 3D-jével sem), ráadásul annyira megbolondították a történet időbeli felépítését, mint egy különösen őrült Lost-évadban: volt olyan film, ami úgy volt előzmény, hogy nem is tudtunk róla, egy másik párhuzamosan futott az előzővel, és így tovább. És ez az alaptörténet azért nem bírt el ennyi kavarást.

Miért folytassák mégis: Erre sajnos még az újságírói fantáziámmal sem tudok válaszolni.

Shrek

Az első film még egy viszonylag kedves, vicceskedő popkult móka volt, aminek köszönhetően a Shrek egyike lett a legjobban tejelő animációs figuráknak. Azóta a Shrek-vonat megállás nélkül halad a teljes apokalipszis felé, ami nem is a rengeteg filmnek és spinoffnak köszönhető, hanem annak a brutális marketinggépezetnek, ami a musicaltől a pizzáig minden szart rá akart sózni az emberre némi ogrés fűszerezéssel. Minden elmond arról, hogy az emberek mennyire unják már Shreket, hogy komplett online népmozgalom jött létre a Shrek-mitológia kiröhögésére.

Mi lesz még: Shrek 5 (2019), illetve valamikor érkezik a Csizmás, a kandúr-spinoff második része is.

Miért volt elég: Az első Shrekre még rá lehetett fogni, hogy a felnőttek is jól szórakoznak rajta, de az ezt követő folytatások olyan alacsonyra tették a lécet, hogy egy újszülött is nehezen csúszik át alatta. Már rég túl van azon a szinten a Shrek, hogy totál idiótát csináljon az egész franchise-ból a rengeteg bóvli PR-fogás és -termék, na meg az egyre gyengébb filmek miatt, tényleg nincs szüksége már senkinek arra, hogy a szerethető zöld ogre kedvéért megint újrahasznosítsanak egy 1978-as vicckönyvet. Arról nem is beszélve, hogy mennyi boldog szülő lélegezne fel, ha végre nem kéne évente elvinnie a kölköt moziba, hogy aztán még fizethessen egy csomó pénzt shrekes tolltartóért, cipőfűzőért, baseballsapkáért és ánuszdugóért.

Miért folytassák mégis: Sátánista szertartásokhoz még egész jól jöhet pár új film.

A feláldozhatók

Már az elejétől kezdve mindenki tudta, hogy az a film, amiben ismert akciósztár veteránok szerepelnek együtt, csak kasszasiker lehet. Azzal is tisztában volt mindenki, hogy ebből simán kijön egy folytatás. A harmadik rész nélkül már azért meglettünk volna.

Mi lesz még: korhatáros Expendables 4 (2017), tévésorozat és egy lehetséges spinoff csak női szereplőkkel - most figyeljenek - ExpendaBelles címmel.

Miért volt elég: A probléma valahol pont az, hogy ezek az arcok már nem igazán tudnak akciójeleneteket forgatni, mégis rájuk erőltetik. A poénok részről részre gyengébbek, és őszintén szólva már nem nagyon lehet olyan öreg arcot előrángatni, aki nem szerepelt volna eddig. Jackie Chan? Michael Dudikoff? Lorenzo Lamas? Rutger Hauer? Nyilván egy Steven Seagal-cameo mámorító lenne, de a pókerarcú gyilkológép mostanság Vlagyimir Putyin csicskása, szóval aligha fog ilyen imperialista bohóckodásban részt venni.

Miért folytassák mégis: A korhatáros ötlet talán már kicsit későn jött, de lehet jól fog elsülni. Ettől függetlenül a legtökösebb Expendables egy olyan zárófilm lenne, ha szép sorban meghal az összes ismert akciósztár (mármint a filmben, nem az életben), ha már a korábbi filmjeikben erre képtelenek voltak. Vagy szépen hozzák vissza a filmiparba Dennis Rodmant és Shaquille O'Neal-t, akkor talán megbocsátunk.

Indiana Jones

Ahhoz kétség sem fér, hogy minden idők legnépszerűbb kalandfilmes főhőse Indiana Jones. Az első trilógia örökké a klasszikusok közé fog tartozni, de 2008-ban megpróbálták újra feléleszteni a franchise-t, bár ebből túl sok jó nem sült ki.

Mi lesz még: 2019-ben érkezik az ötödik film, méghozzá Harrison Ford szereplésével, de már egy ideje egyre többet hallani valamiféle spinoffról vagy rebootról.

indiana-jones-and-the-kingdom-of-the-crystal-skull 42569-1200x80

Miért volt elég: Az isten szerelmére, Harrison Ford 77 éves lesz 2019-ben! Bármekkora császár is Ford, már érezni a legutóbbi filmjein (Star Wars 7, Végjáték), hogy egyszerűen fizikailag képtelen hozni az elvártakat, és egy kiadós futás is gondot okoz neki. Nélküle viszont nem ér semmit az egész. A Csillagok háborújával ellentétben ezt a franchise-t csakis a címszereplő viszi a hátán, vagyis ideje lenne már kitalálni egy új kalandhőst.

Miért folytassák mégis: Egy nagyon távoli spinoff még működhet is, de egy totális reboot kb. halálra van ítélve. Engedjük el végre Harrison Fordot, hadd pihenjen már végre.

Terminátor

Ahogyan ebből a listából is látszik, lehet jobb lett volna az elején kijelenteni, hogy el a kezekkel a '80-as évektől, és akkor nem kell ennyit görgetni a cikk miatt. Arnold Schwarzenegger színészi képességeinek legmegfelelőbb filmsorozata tele volt potenciállal, világépítéssel és érdekes történettel, amit aztán a Transformers-filmek fémjelezte modern popcorn sci-fi/akciófilmek teljesen megfertőztek.

Mi lesz még: A hatodik rész biztosan elkészül Schwarzenegger szerint.

Miért volt elég: Senki sem azért kedveli Svarcit, mert remek színész. De amikor a már az alcím alapján elbukott (Genisys, bakker, Genisys!!!) legutolsó folytatásban az ő alakítása a legkiemelkedőbb pontja a filmnek, akkor ott óriási bajok vannak. Összegabalyodott idővonal, zavaros történetszálak, kiöregedő Svarci, és ha ennyi nem lett volna elég, még belefért egy jó nagyot bukó tévésorozat is. A Terminátor iskolapéldája annak, hogy egy remek, jól kidolgozott ötletet hogyan vágnak haza a fogalmatlan, türelmetlen, de gyors bevételre vágyó stúdiók. Lásd. még Robotszaru. Amikor visszavonják a filmed, hogy helyet csináljanak egy Baywatch-rebootnak, akkor sejtheted, hogy baj van.

Miért folytassák mégis: Ha a Paramountnál valaki képes kibogozni a szálakat, akkor talán menthető a dolog. Lehet másik idősík kell, másik világ, vagy egészen más koncepció, de lehet inkább le kéne bombázni az egészet a fenébe, és újra felépíteni elölről. Svarci nélkül ha tetszik, ha nem.

Van olyan filmsorozat, amiből baromi elege van, és nem akar több folytatás, de nem szerepel a listánkon? Írja meg kommentben, mert a következő listát az olvasóink véleménye alapján állítjuk össze!

Melyik filmből nem akar több folytatást?

  • 4341
    Fűrész
  • 1177
    Jégkorszak
  • 1010
    Karib-tenger kalózai
  • 660
    A feláldozhatók (Expendables)
  • 500
    X-Men
  • 475
    Shrek
  • 464
    Die Hard
  • 425
    James Bond
  • 378
    Terminátor
  • 308
    Indiana Jones

Ne maradjon le semmiről!