Ha nem vicces, nem szereti senki

Majdnem pontosan négy éve, 2014 nyarán sokkolta a világot a hír, miszerint Robin Williams öngyilkos lett. Hamar kiderült, hogy a komoly alkohol- és drogproblémákkal is küzdő színész színjózan volt, amikor kaliforniai otthonában felakasztotta magát.

Azóta a család és a barátok is elmondták, hogy a tragédia nem volt olyan váratlan, mint ahogy az a rajongóknak tűnt. Williams beteg volt, egy Lewy-testes demencia nevű betegségben szenvedett, özvegye szerint legjobb esetben is csak körülbelül három évet élhetett volna még. És mégis, egy olyan ember öngyilkossága, akihez mindenki a nevetést, az örömöt, a vicceket, a vegytiszta szórakozást kapcsolta, talán még feldolgozhatatlanabb, mint más, nem kevésbé tragikus esetek.

Amikor kiderült, hogy az HBO kétórás dokumentumfilmet készít róla, mintha arra nyílt volna esély, hogy ezt az ellentmondást feldolgozhassuk. Ráadásul a filmet az a Marina Zenovich rendezte, aki az Emmy-díjas Roman Polanski: Üldözött és imádottat is. Ebben a nagyszerű dokumentumfilmben (és később a folytatásában) Polanski történetének minden oldalát, személyiségének összes ordító ellentmondását bemutatták. 

Pedig a Robin Williams - Egy komikus portréja eredeti címe (Robin Williams: Come Inside My Mind) ennél jóval mélyebb betekintést ígért. Azt, hogy talán a felszínes információkon túl, melyek szerint a színész alkohol-, drogproblémákkal, depresszióval küzd, hogy a magánéletben egészen más arcot mutat, mint nyilvános szereplései során, hogy ingatag az önbizalma, hogy folyton megkérdőjelezi a tehetségét, megtudhatunk valami többet is róla. Hogy miért lett ilyen, miért nem hitte el a sikerét, miért nem tudta felhőtlenül élvezni, és miért vetett véget ilyen röviddel a diagnózis után az életének. Ha egyáltalán elfogadjuk azt a magyarázatot, hogy emiatt lett öngyilkos.

De ezekre a kérdésekre, ahogy sok másra is csak felszínes válaszokat kapunk a film kétségkívül jószándékú nyilatkozóitól. Bár a lista impozáns, megszólal többek között Billy Crystal, Eric Idle, Whoopi Goldberg, David Letterman, Steve Martin és Pam Dawber, egy ponton túl nem akarnak vagy nem tudnak menni.

Az sem segít a mélyre ásásban, hogy a készítők a lehető leghagyományosabb szerkezetet választották: szépen végigmegyünk Williams gyerekkorán, éppen annyit időzve az érdektelen, mint az izgalmas eseményeknél. Már majdnem elszundítottam, amikor például feltűnt egy kedves öregúr, és közölte, hogy ő Robin Williams bátyja. Az egyik. Merthogy kettő is volt neki, bár a film első húsz percében egykeként beszélt magáról, és hosszasan fejtegette, milyen hatással volt a magányos gyerekkor arra, hogy színész lett. Aztán kiderül, hogy mindkét szülőjének volt korábbi házassága is, amikben gyerekek születtek, akiket lazán lepasszoltak, amikor összeházasodtak. De hogy a fiúk hogyan találkoztak mégis, milyen volt a kapcsolatuk ezután, már nem igazán derül ki.

Tévés és mozikarrierje előtt, és ezek mellett is folyamatosan turnézott, fellépett kis klubokban, nagy színpadokon, majd a csúcsra érve a Metropolitan Operaházban is. Nyilván van jelentősége ezeknek az esteknek, de nem igazán érthető, hogy miért teszi ki a film felét az, hogy stand-up részleteket nézünk. Williams filmes karrierje valamiért kevésbé érdekelte a rendezőt, így hollywoodi éveiről és filmjeiről jóval kevesebbet tudunk meg. Mindenképpen kevesebbet, mint amennyit ez a karrier megérdemelt volna, hiszen, ahogy a filmben is elhangzik, akkoriban még nem volt átjárás a tévé és a film között, nagyon keveseknek sikerült az, ami neki, az Oscarig jutni egy vicces sorozatból.

Ahogy említettem, a film túlzott tisztelettel bánik az alanyával, így minden, ami kicsit is kellemetlen, ellentmondásos, kimaradt. Nincs szó a Williams első házasságát részben tönkretevő botrányról, legkeményebb drogos évei, barátja, John Belushi halála, az utolsó éjszakája, amikor együtt buliztak, küzdelme újra és újra felbukkanó depressziójával mind csak érintőlegesen szerepelnek.

Például a színész első gyerekének keresztelője, ahol eleinte azon viccelődnek, hogy mivel a Supermant játszó Christopher Reeve a keresztapa, a gyerek nyilván egy szuperbébi lesz. Aztán a rendhagyó szertartás keretében a vendégek körbeállnak és kívánnak valamit a babának az életre. Egészséget, boldogságot, szerencsét, míg a láthatóan megindult apa kreativitást, humort és főképp az kívánja, hogy mindig kövesse a belső hangját. Vagy az, ahogy az Ébredések forgatásán összebarátkozott egy Tourette-szindrómás beteggel, vagy ahogy a Patch Adams készítése közben röhögteti a kollégáit, köztük a szintén idő előtt meghalt Philip Seymour Hoffmant. Az egyik legjobb rész egy díjátadó, ahol Williams mellett Jack Nicolsont és Daniel Day-Lewist jelölték. Végül holtverseny született, mindenki nyert, csak Robin Williams nem. Nicholson mégis a színpadra hívta, hogy megköszönhesse a kritikusoknak a nagy semmit. Nincs ember, aki nevetés nélkül kibírná, ahogy hálálkodik az elismerés teljes hiányáért.

A másik nagy értéke a filmnek három ember. Az első feleség, Valerie Velardi, legidősebb fiú, Zachary, és a legjobb barát, Billy Crystal. Őket hallgatva lesz világos, hogy Robin Williams minden problémája ellenére mennyire szerencsés ember volt. Nem azért mert híres volt és gazdag, hanem mert ennyire szerették. Zachary minden szavából a hála árad, még akkor is, amikor arról beszél, hogy mennyire hiányzott neki az apja, amikor a munkája miatt nem tudott vele lenni. Hogy az önző énjének mennyire fájt, hogy karácsonykor elment Irakba, a katonákat szórakoztatni, ahelyett, hogy velük lett volna. Hogy mégis mennyire jó volt Robin Williams gyerekének lenni, akinek soha semmilyen játék nem volt ellenére. (Ugyanakkor fájdalmasan hiányzik az összképhez a második és harmadik feleség.)

Zacharynek és Crystalnak köszönhető, hogy nem lett még ennél is felszínesebb a film. Ők próbálják megérteni, és a nézőkkel is megértetni, hogy milyen démonokkal küzdött a színész. Hogy nem tudott szabadulni a gondolattól, hogy ha nem vicces, akkor nem lesz sem érdekes, sem szerethető a környezetének. Hogy neki szórakoztatnia kell mindig, mindenkit.

(A Robin Williams - Egy komikus portréja július 18-tól látható az HBO GO és az HBO műsorán.) 

 Borítókép: Robin Williams Fotó: IMDB