Lemaradtunk a hitét vesztő ökoterrorista papról

2018.08.25. 18:44

Minden ilyen cikk elején leírom, de most is meg fogom tenni, hogy habár van pár egészen furcsa döntés a forgalmazók részéről, hogy melyik filmeket hozzák be az országba, valójában egyre kevésbé lehet panaszunk. Bemutatták itthon az Örökséget, A kíméletlent, jön a Kaliforniai rémálom. Korábban már megfordult a magyar mozikban a Bosszú és a Lucky. Ezek mind olyan filmek, amik egy átlagos forgalmazónak rizikósak lehettek, kevés nézőre számíthatnak egy kicsi piacon, de az a kevés néző szeretné őket nagyvásznon látni. Vagy egyáltalán: látni.

De mindig vannak filmek, amik nem jutnak el a magyar mozikba, hanem vagy egyből DVD-n jelennek meg, vagy feltűnnek az itthon elérhető streaming-szolgáltatók valamelyikén (Netflix, Prime Video, HBO Go). Most ilyen filmekből válogattunk, amik kihagyták a vásznakat, de mindenféle cseles, és itthon még mindig szürkezónás megoldással meg lehet őket nézni.

American Animals

american-animals

Az American Animals nagyon sok dobozt kipipálhat a képzeletbeli listán, ami a mostanában menő, és/vagy Oscarra jelölt filmeket jellemzi: először is egy igazi bűncselekményen alapul, (mint az Én, Tonya) van egy áldokumentumfilmes körítése (mint az Én, Tonyának), és szerepel benne Barry Keough (aki sajnos nincs az Én, Tonyában, de a Dunkirkben például igen). Bart Layton filmje egy valódi könyvrablást dolgoz fel, amit fiatal, unatkozó, nem éppen büntetett előéletű srácok vittek végre 2004-ben, a filmben kettejüket játssza Keough, és az American Horror Story-ból és X-Men-filmekből ismerős Evan Peters. Layton már egyszer bizonyított egy szűkebb közönségnek Az imposztor című filmjével, ami valódi dokumentumfilmes elemeket vegyített játékfilmessel, illetve egy sokkal nagyobb közönségnek, amikor a Bekasztlizva külföldön tévéműsor executive producere volt. Az American Animals premierje a Sundance-filmfesztiválon volt.

Chappaquidick

001

A JFK-gyilkosság történetét a fél világ ismeri. A Robert Kennedy-gyilkosságot már kicsit kevesebben. De a Chappaquidickben történteket még annál is kevesebben, pedig a Kennedy-klán harmadik legnagyobb botránya volt. 1969-ben Ted Kennedy szenátor autóbalesetbe keveredett, a kocsit ő vezette, neki sikerült kimenekülnie a vízbe zuhant autótól, de a vele utazó kampánytanácsadó, a fiatal Mary Jo Kopechne meghalt. És ha még a JFK-merénylet költőibb, melodrámaibb oldalát feldolgozó, többszörösen Oscarra jelölt Jackie el is jutott hozzánk, a tényszerűbb Chappaquidick már nem, annak ellenére, hogy olyan színészek vannak benne, Jason Clarke, Kate Mara, és a ritka komoly szerepekben Ed Helms és Jim Gaffigan.

First Reformed

002

Sokak szerint az év egyik, ha nem a legjobb amerikai filmje lett Paul Schrader író-rendező négyzetalakban felvett, erősen Ingmar Bergman-i hatásokat mutató drámája, a First Reformed. (Jó hír, hogy DVD-n meg fog jelenni A hitehagyott címmel szeptemberben.) A sok hype után kis csalódás lehet a túlságosan sulykolt környezetvédelmi üzenete, de még így is tele van erős jelenetekkel, és egy csodás karrierből is kimagasló Ethan Hawke-alakítással. Hawke játssza a címben szereplő templom papját, aki mintha elveszítené a motivációját, a hitét, sőt, az élethez való kedvét is, de aztán összetalálkozik Mary-vel, akinek a férje hasonló krízisen esik át. Csak nem papként, hanem harcos környezetvédőként és pesszimistaként. Schrader – akinek a legnevezetesebb munkája még mindig a Taxisofőr forgatókönyve – az egészet pedig egy rideg, kíméletlen, szinte embertelen drámaként tálalja, aminek a témájában bőven van emberség, csak oda kell figyelni rá.

Ghost Stories

Mintha a Black Mirror lenne, csak technológia helyett szellemekkel: nagyjából így lehet a legjobban leírni a brit Ghost Storiest, ami tök meglepő módon egy színdarab alapján készült. Ez néha meg is látszik rajta, de még így is bőven szórakoztatóbb, mint a legtöbb banális horror. A sztorija szerint egy paranormális csalókat leleplező tévés egy nap egy rég halottnak hitt példaképétől kap egy csomagot. A személyes találkozón aztán megtudja, hogy van három ügy, amivel még a nagy öreg sem tudott megbirkózni, úgyhogy megkéri a fiatal követőjét, hogy menjen, és járjon mindegyiknek utána. Mindhárom történet működik különálló sztoriként (az elsőben egy elhagyott ipartelepen van valami fura, a másodikban egy erdő közepén lehaló autóban, a harmadikban pedig a gyerekágynál), de úgy pattan össze a végére, mint egy Black Mirror. És közben olyan színészek játszanak benne, mint a The End of the F***ing Worldből ismerős Alex Lawther, vagy a Tolkien-univerzumból a Marvel-univerzumba emigráló Martin Freeman.

The Endless

Már régóta rajta tartom a szememet Justin Bensonon és Aaron Moorheaden, egészen pontosan azóta, amikor 2012 környékén találkoztam a Resolution című kisköltségvetésű horrorfilmjükkel. Ami nem is igazán volt horror, hanem csak ilyen bizsergetően furcsa, nehezen kategorizálható valami, aminek minden jelenetében ott volt a fenyegetettség, csak aztán nem történt semmi. És igen, ettől volt jó, és ettől volt jó a magyar mozikban bemutatott Spring című, már kicsit horrorabb filmjük is, és ettől jó a The Endless is, ami ezeknek a filmeknek több értelemben is a logikus folytatása. A két főszereplő (a rendezők játsszák, a saját neveiken) visszatér egy szektába, ahol a fiatalkorukat töltötték, de odaérve valami fura érzés keríti őket a hatalmukba. Lehet, hogy a szektának igaza volt valamiben? Vagy mindenki gyogyós? A The Endless az a fajta agyzsibbasztó sci-fi, amit érdemes azoknak megnézni, akik bírják, vagy kifejezetten keresik az olyan dolgokat, amik nem várt helyekre viszik őket.

Tully

Hát ide jutottunk, vagyis ide jutott Jason Reitman rendező (Egek ura, Juno), hogy hiába készít egy közös filmet megint a Juno forgatókönyvírójával, Diablo Codyval, hiába kéri fel főszereplőnek a valahogy minden filmben radikálisan máshogy festő Charlize Theront, a Tully nem jutott el Magyarországra, de még az Egyesült Államokban is csak unott vállrángatás fogadta. De lehet, hogy a film sikerének titka az pont nem a mozi lesz, hanem a streaming-szolgáltatók, ahol a Tully főszereplőjéhez hasonló emberek – friss anyukák – megnézhetik okulni. Mert igen, a történet egy friss anyukáról szól, aki ajándékba kap egy dadust, hogy vigyázzon a gyerekre. És ha valakinek mondjuk nem a Juno a támpont, hanem a sokkal sötétebb, lehangolóbb, kényesebb kérdésekkel foglalkozó Pszichoszingli – ami Reitman, Cody, és Theron előző együttműködése –, akkor sejtheti, hogy merre fog ez kifutni. (Szintén megjelenik szeptemberben DVD-n, Pszichoanyu címmel.)

Upgrade

Elég régóta írom ezeket a fajta cikkeket, de akkora meglepetés gondolom senkinek sem lesz nagy felfedezés, hogy nem látom az összes filmet ezekről a listákról, én csak tovább adom az infót, hogy mik vannak, és próbálom abból leszűrni a lényeget, hogy néz ki a film, és mit írnak róla mások. Az Upgrade-et nem láttam még. De nincs olyan nap, amikor ne gondolnék rá, hogy azonnal meg kellene néznem, és közben csak hergelem és hergelem magam, és van a fejemben egy kép erről a közepes költségvetésű, feltehetően erőszakos, és minden bizonnyal szórakoztató filmről, amihez nem biztos, hogy a valódi dolog fel fog érni. Az Upgrade arról szól, hogy valaki a jövőben bosszút áll a családjáért egy belé ültetett chip segítségével. Az a Leigh Whannel rendezte, aki a Fűrész egyik alkotója volt. A főszereplője Logan Marshall-Green, avagy a szegény ember Tom Hardyja. És valahogy minden kép úgy néz ki belőle, ahogy a kiskoromban látott, alacsony költségvetésű sci-fi/akciófilmekre emlékszem. Na jó, ma megnézem.

Zama

001

Azok, akik szidnák ezeket a listákat, hogy mennyire amerikai, meg mennyire B-filmes, azoknak tessék: itt a Zama című argentin film, ami nagyrészt abból áll, hogy egy ember álldogál és vár a tengerparton. A címszereplő nem más, mint Don Diego de Zama, a XVII. századi spanyol tiszt, és várja, hogy áthelyezzék Buenos Airesbe. Zama történetéről 1956-ban Antonio don Benedetto írt egy regényt, a regény csak a 2010-es években kapott angol fordítást, és nyilván ennek hatására sikerült is megfilmesítenie Lucrecia Martelnek. Ha az előbbi pár mondatból egy név sem volt ismerős, az nem teljes szégyen, az észak-amerikai és európai filmművészet még mindig túlsúlyos, és lövésünk sem lehet arról, hogy éppen mi történik Dél-Amerikában, Afrikában, vagy Délkelet-Ázsiában a mozikban, ha nem sikerül eljutnunk egy filmfesztiválra, vagy nem nyitjuk ki az internetet.

Még pár film, ami elkerült minket:

Billionaire Boys Club – Kevin Spacey egyik botrány utáni filmje, ami nevetséges bevételt hozott az Egyesült Államokban (frissítés: a cikk megjelenése után szólt a forgalmazó, hogy decemberben a tervek szerint behozzák.)

Kings – a Mustang rendezőjének új filmje a Los Angeles-i zavargásokról, Halle Berry és Daniel Craig főszereplésével

Puppet Master: The Littlest Reich – alacsony költségvetésű, de nagyon szórakoztató trashkomédia, gyilkos náci bábokkal

The Guernsey Literary and Potato Peel Pie Society – második világháborús brit dráma az ínséges időkről

The Catcher Was A Spy – a biszexuális baseball-játékos/hidegháborús kém története, Paul Rudd főszereplésével.

Ne maradjon le semmiről!

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?