Grindelwald bűntettei elvarázsolták a magyarokat

2018.11.19. 17:27

JK Rowling varázsló univerzumának sikerült végül megtörnie a Bohém Rapszódia uralkodását a magyar mozis bevételi listán. A Filmforgalmazók Egyesületének adatai szerint a Legendás állatok sorozat második részének 106 ezer nézője volt a hétvégén, amivel magabiztosan sikerült megszereznie az első helyet. A hét többi új filmje nem szerepelt ilyen fényesen, de sem A belleville-i zsaru, sem a Ruben Brandt, a gyűjtő bevételei nem adnak okot igazán komoly panaszra.

A magyar közönség az első részét is nagyon szerette a Legendás állatok sorozatnak, azt moziban több, mint 300 ezer ember látta, így nem meglepő az erős nyitóhétvége, amely során 106 ezeren ültek be, hogy megtudják mit követett el Grindelwald. Az előjátszásokkal együtt már 114 ezernél jár az Eddie Redmayne főszereplésével készült film. Kérdéses lehet viszont a közönség reakciója, mert az első többnyire pozitív kritikái után a Grindelwald bűntetteiről több helyen kifejezetten negatív véleménnyel voltak az újságírók. Az Index kritikája hamarosan olvasható lesz a második részről.

A Bohém rapszódia már harmadik hete megy a mozikban, már a 200.000 ezer nézőn is bőven túl van, de a Queen-film továbbra is izgalomban tartja a magyarokat. A hétvégén újabb 60 ezer nézője volt, ez mindössze 24 százalékos visszaesés a legutóbbi hétvégéhez képest, ami kiemelkedően jónak számít. Már most ez a 8. legnépszerűbb film az idén, és valószínűleg még bőven feljebb jut a listán az elkövetkező hetekben. Az első helyen jelenleg a Mamma Mia folytatása található 574 ezer nézővel. 

A belleville-i zsarut 10.281 ember nézte meg a hétvégén, amivel sikerült megszereznie a harmadik helyett. Ez elsősorban a gyenge konkurencia miatt jött össze, erősebb hetekben a legjobb ötbe sem lehet 10 ezer nézővel bekerülni. Most viszont a két kiemelkedő film mellett ez a francia vígjáték tudott a legjobban érvényesülni. 

5395 nézője volt a hétvégén a legújabb magyar animációs filmnek, a Ruben Brandt, a gyűjtőnek. A felnőtteknek szóló animáció nem a legkönnyebb műfaj, így ez az 5 ezres nézettség egészen jónak számít, pláne, hogy az előjátszásokkal együtt már 8972 nézője volt a Ruben Brandtnak. Milorad Krstić képzőművész, látványtervező és animációs művész filmjének már az előjelei is jók voltak, az első részletek után úgy tűnt, hogy méltó kihívója lehet a Macskafogónak, majd látszott, hogy az akciójelenetek miatt mégJames Bond is beájulna, azóta pedig nagy sikerrel fut külföldi fesztiválokon, és még az animációsOscar-díjra is jó eséllyel pályázhat. Ezek és a jövőbeni sikerek segíthetnek felszínen tartani a filmet hosszabb időszakon keresztül és talán sikerül azokat is becsábítani a moziba, akik elsőre idegenkednek a műfajtól.

A korábbi hetekben bemutatott magyar filmek iránt egyelőre csökken az érdeklődés, az X – A rendszerből törölve harmadik hete fut, most 42 százalékkal kevesebb jegyet adtak el rá, összesen 31 ezer nézőnél tart. Közben a Nyitvának hamarosan meglesz az ötvenezredik nézője, a bemutató harmadik hetében, amivel megerősíti jelenlegi pozícióját, mint az év második legnépszerűbb magyar filmje. A Cannes-ban díjnyertes Egy nap iránt komolyabban visszaesett az érdeklődés, ez a második hete a mozikban és 65 százalékkal kevesebb jegyet adtak el rá, ami az átlagosnál kicsit erősebb csökkenésnek számít és nem jó előjel a jövőre. 

Itt a teljes magyar nézettségi lista:

 # Film  Hétvégi bevétel  Nézőszám  Változás  összbevétel  Össznézőszám 
1.  Legendás állatok - Grindelwald bűntettei 169 232 983 106 941    182 238 223 114 839
2. Bohém rapszódia 91 539 130 61 671 -24% 452 860 333 310 785
3. A belleville-i zsaru 15 446 050 10 281    15 446 050 10 281
4. Apróláb 9 503 255 7 304 -6 %  232 464 686 174 448
5. Ami nem öl meg 9 442 234 6 434 -42%  29 731 215 20 463
6. Ruben Brandt, a gyűjtő 7 655 131 5 395 119%  11 163 779 8 972
7. Csillag születik 7 414 525 4 718 -26%  166 006 198 117 639
8. Venom 6 121 860 3 856 -49%  529 117 735 349 206
9.  Pizzarománc 5 896 794 3 974 -38% 18 097 142 12 468
10.  X – A rendszerből törölve 5 473 309 3 618 -42%  43 888 221 31 584

Az Egyesült Államokban közel sem volt olyan erős a Harry Potter-láz, mint Magyarországon. A Legendás állatok folytatásának teljesítménye elmaradt a várakozásoktól és csak 62 millió dolláros bevételt szedett össze. Eredetileg 65 milliót vártak tőle, ami ha meg is valósul, akkor is elmaradt volna az első rész 74 millió dolláros teljesítményétől. Ez alapján felmerülhet, hogy elhamarkodott volt rögtön 5 filmmel tervezni, azonban a világpiacról összesen 191 millió dollár folyt be a hétvégén, vagyis látható, hogy elég nagy még az érdeklődés a varázsvilág iránt és a nézők várhatóan a gyors tempóban érkező folytatásokra is be fognak fizetni. 

A lista második és harmadik helyén korábbi filmeket találunk, a Grincs és a Bohám rapszódia is jól tartja a nézőket.

Negyedik helyre futott be Mark Wahlberg új családi filmje, az Instant család, aminek 14 milliós bevétele, ami elmaradt a stúdió elvárásaitól. Ötödik helyen pedig a Nyughatatlan özvegyek feldolgozása került, aminek 12 millió dollár jött össze. Steve McQueen filmjét a kritika imádta, de úgy tűnik ez kevés volt ahhoz, hogy felkeltse a nézői érdeklődést.

A teljes amerikai bevételi lista:

# Film címe Hétvégi bevétel Változás Összbevétel
1. Legendás állatok: Grindelwald bűntettei $62,200,000    $62,200,000
2. A Grincs $38,165,000 -43.5% $126,544,280
3. Bohém rapszódia $15,700,000 -49.7% $127,885,859
4. Instant család $14,700,000    $14,700,000
5. Nyughatatlan özvegyek $12,300,000    $12,300,000
6. A diótörő és a négy birodalom $4,678,000 -53.6% $43,870,690
7. Csillag születik $4,350,000 -46.3% $185,840,907
8. Overlord $3,850,000 -62.3% $17,742,889
9. Ami nem öl meg $2,500,000 -68% $13,290,523
10. Nobody's Fool $2,260,000 -65.9% $28,887,618

Ne maradjon le semmiről!

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!