Tíz film, amit látni kell júliusig

2019.05.02. 20:31 Módosítva: 2019.05.02. 20:51
Van élet a Bosszúállók: Végjáték után is, még ha minden idők egyik legnagyobb mozis sikerét valószínűleg jó ideig nem lehet túlszárnyalni. De azért a következő két hónap is bőven tartogat jó filmeket. Jön egy véres metálfilm a Mayhem zenekar erőszakban bővelkedő történetéről, a John Wick-sorozat befejező filmje, és két eredeti sci-fi Brad Pitt és Robert Pattinson főszereplésével. Új filmmel jelentkezik Pedro Almodóvar, láthatjuk Olivia Wilde első rendezését, és visszatér a mozikban Godzilla is. Mi ezt a tíz filmet ajánljuk a következő két hónapra, de a cikk végén ön is szavazhat a kedvencére.

A vörös ügynök (május 2.)

A vörös ügynök a 2005-ben meghalt Melita Norwood történetét dolgozza fel, aki sokak szerint a legfontosabb női ügynök volt, akit a szovjetek nyugaton beszerveztek. A film kezdetekor már csak egy idős, szeretetre méltó vidéki könyvtáros, akinél egy napon váratlanul megjelennek a belügyminisztérium munkatársai, és hazaárulással vádolják. A kihallgatások során a nő visszaemlékszik egyetemi éveire a harmincas évek Cambridge-ében. Ez pedig igencsak mozgalmas időszak volt számára, mert miközben két férfival is kapcsolatba került, részt vett annak a tudóscsoportnak a munkájában, amely az atombomba kifejlesztésén dolgozott. Ötven évvel később lett csak világos a britek számára, hogy valaki ebből a csoportból a szovjeteknek kémkedett, méghozzá igen hatékonyan. Csakhogy az idős nő állítja: ő nem kém, soha nem is volt az. A vörös ügynök főszerepében a brit színészlegendát, Judi Denchet láthatjuk.  

Lords of Chaos - Sötétség gyermekei (május 2.)

MV5BNTNiZWM5NDQtY2M1MC00NWIzLWIyN2UtOTYzZGNjYjgwYjY5XkEyXkFqcGde

Szinte hihetetlen, hogy ennyit kellett várni arra, hogy film készüljön Mayhem nevű norvég zenekar elképesztő sztorijából. A film középpontjában Euronymous (Rory Culkin) áll, aki a Mayhemmel meg akarja megmutatni a világnak, milyen a valódi black metal. Amikor Dead (Jack Kilmer) is csatlakozik a zenekarhoz, egyre sikeresebbek, de ezzel együtt egyre erőszakosabbak és zavarodottabbak lesznek. A folyton a halállal foglalkozó Dead végül öngyilkos lesz, amit Euronymous a banda kétes hírnevének növelésére használ. A zenekar új tagja, Varg (Emory Cohen) és Euronymous között pedig egyre durvuló rivalizálás veszi kezdetét: templomokat gyújtanak fel, halálos fenyegetéseket kapnak és tesznek. A részben Budapesten forgatott film zenéjét a Mayhem-dalokon túl a nagyszerű Sigur Rós jegyzi, rendezője pedig a veterán videoklip rendező, Jonas Åkerlund, akinek például a Smack My Bitch Up, a Ray of Light vagy a My Favourite Game klipjeit is köszönhetjük.  

John Wick: 3. felvonás - Parabellum (május 16.)

2014-ben mindenkit meglepett a John Wick sikere. Sem a pofon egyszerű alapsztori, sem a tapasztalatlan rendezőpáros (David Leitch és Chad Stahelski mindaddig kaszkadőrökként dolgoztak) alapján nem lehetett sejteni, hogy egy ennyire stílusos, szórakoztató akciófilmet kapunk. Három évvel később Keanu Reeves megint a szűkszavú bérgyilkos bőrébe bújt, és az eredmény ismét egy nagyszerű akciófilm lett. Így aztán a harmadik, egyben befejező részt már nagy várakozások előzik meg, pláne, hogy a szereplőgárda olyan sztárokkal egészült ki, mint Halle Berry és Anjelica Huston. A történet röviddel a második rész befejezése után indul, Wicket kiközösítették, a világ összes bérgyilkosa rá vadászik, és mindössze egy órája maradt, mielőtt a hajtóvadászat elindul. Többek között motoron és lóháton menekülve egészen Marokkóig fut, hogy egy régi bajtárstól kérjen segítséget.  

Ad Astra - Út a csillagokba (május 23.)

MV5BM2FjOTZmNTItNDgzMS00NzY5LTg1YWQtYjk0YmY3OGI2NzNkXkEyXkFqcGde

Angelina Jolie-tól való botrányos válása után Brad Pitt idén két izgalmas filmmel tér vissza a mozikba, hogy újra színészként, és ne repülőkön balhézó részeges férjként tekintsünk rá. Amellett, hogy ő az egyik főszereplője az új Tarantino filmnek, készített egy sci-fit is a Lost City Of Z rendezőjével, James Gray-jel. Az Ad Astra főhőse Roy McBride, egy enyhe autizmussal élő űrkutató (őt játssza Pitt), aki húsz éve nem látta az apját (Tommy Lee Jones), miután az elment egy űrutazásra a Neptunuszra, és soha nem tért vissza. Az expedíció tagjai természetesen a Földön kívüli élet után kutattak. McBride elhatározza, hogy maga is megteszi ezt az utat, hogy megtudja, mi is történt az apjával. Brad Pitt és Tommy Lee Jones egy eredeti sci-fiben. Hát kell ennél több? (Mondjuk egy előzetes jó lenne, de az még nem készült az Ad Astrához.)

(A film bemutatóját a cikk megjelenése után a gyártó Fox stúdió bizonytalan időre elhalasztotta, így a bemutató legkorábban ősszel várható.)

Fájdalom és dicsőség (május 23.)

MV5BNTA3M2I0MWQtZTVhYy00ODE3LWI2YWMtNjRiMDdlYTZlMzBkXkEyXkFqcGde

A legtöbben Pedro Almodóvar önvallomásaként tekintenek a Fájdalom és dicsőségre, mert a filmben egy filmrendező, Salvador Mall tekint vissza az életére. Azt reméli, ha elég mélyre ás a múltjában, választ kap a jelen problémáira, alkotói válságára többek között. Így aztán végigmegyünk a gyerekkorán a hatvanas években, családja letelepedésén Spanyolországban, első nagy szerelmein és szakításain, és azon is, hogy az egykor sikeres író és rendező hogyan égett ki annyira, hogy már képtelen filmeket készíteni. Almodóvar a Fájdalom és dicsőségben újra két nagy kedvencével, az általa felfedezett és a világhír felé elindított Antonio Banderasszal és Penelopé Cruzzal dolgozott. De hogy az önéletrajzi szál még erősebb legyen, játszik a filmben a rendező testvére, a producer és színész Agustín Almodóvar is. 

Éretlenségi (május 30.)

Reméljük, hogy nem Éretlenségi marad a Booksmart magyar címe, de ne akadjunk fenn ilyen apróságokon. Inkább örüljünk annak, hogy a magyar mozikba is eljut ez a vígjáték két stréber gimis lányról (Beanie Feldstein a Lady Birdből és Katilyn Dever), akik életükben először próbálnak meg úgy bulizni, mint a menő csajok. Az amerikai kritikusok máris imádják, azt írták róla, hogy évek óta nem készült ilyen szórakoztató gimis vígjáték. Az Éretlenségi egyébként igazi női produkció, a rendezője Olivia Wilde, aki a Doktor House Tizenhármasaként lett világhírű. Ez az első nagyjátékfilmes rendezése, de korábban már készített rövidfilmeket, és egy hangulatos videoklipet a Red Hot Chili Peppersnek deszkás csajokkal a főszerepben. Rajta kívül a forgatókönyvírók, a producerek egy része, a vágó és a látványtervezők is nők, köztük a gyanúsan magyar nevű Erika Toth-tal.  

Godzilla II – A szörnyek királya (május 30.)

Az előző, 2014-es Godzilla-film alaposan megosztotta az Index szerkesztőségét, dupla kritikánkat itt lehet elolvasni róla. De kit érdekel, hogy milyen volt, amikor világszerte több mint félmilliárd dollárt kerestek vele. Így aztán itt a folytatás, a Godzilla II – A szörnyek királya, amiben a titánok törzse az emberiség ellen tör, mire az emberek az eddig rettegett Godzillához fordulnak segítségért. Az előző Godzilla-filmhez hasonlóan most is rengeteg sztárt szerződtettek, a Stranger Things gyerekszínésze, Millie Bobby Brown mellett szerepel a filmben Kyle Chandler (A Wall Street farkasa, A régi város), Vera Farmiga (A tégla, Egek ura, Forráskód), Sally Hawkins, Ken Watanabe és a Trónok harca egyik legnagyobb genyója, Tywin Lannister, vagyis Charles Dance. A rendező Michael Dougherty lesz, akinek a nevéhez a Krampusz és az Adsz vagy kapsz fűződik, de íróként olyan projekteken is dolgozott, mint az X-Men 2., a Superman visszatér vagy az X-Men: Apokalipszis.  

Rocketman (június 6.)

A Freddie Mercury életét feldolgozó Bohém rapszódia őrületes sikere után szakmányban dőlnek a moziba a zenés életrajzok, készül többek között a Madonna-, a Celine Dion- és a David Bowie-film is. Elsőként pedig itt a Rocketman, a platformcipők királya, Elton John életrajza. A főszerepet Taron Egerton, a Kingsman és az Eddie, a sas sztárja alakítja, aki maga énekli a filmben Elton John dalait, az előzetesek alapján nem is rosszul. A rendező az Eddie a sast is készítő Dexter Fletcher, aki egyébként a Bohém rapszódiát is befejezte, miután a szexuális zaklatással és nemi erőszakkal vádolt Bryan Singer egyszerűen eltűnt a forgatásról. Nagy kérdés, hogy a Rocketman is zárójelbe teszi-e főszereplője életének meleg vonalát, ahogy azt a Bohém rapszódia tette, vagy őszintébben mer beszélni például arról, hogy Elton John hosszú ideje él boldog házasságban és nevel két gyereket egy férfival.  

Csillagok határán (június 13.)

MV5BOWIzYmI2ZjQtNmVmYy00YWVjLWE4NDYtNDU2MzAxZDliMWI2XkEyXkFqcGde

Az Ad Astra mellett egy másik ígéretes sci-fi is érkezik a mozikba a következő két hónapban, Robert Pattinson és Juliette Binoche filmje, a Csillagok határán (High Life). Pattinson egy Monte nevű férfit játszik, akit halálra ítéltek, de kivégzés helyett egy űrhajóra küldték több más elítélttel, hogy kísérletezzenek rajtuk. Az űrhajón született egy lánya is, Willow. Persze a lány is kísérletezés része, Monte nem akart gyereket, de a spermájával megtermékenyítettek egy másik foglyot, így fogant a kislány. Miután az űrhajó egy kozmikus viharba került, Monte és időközben kamasszá érett lánya egyedül maradnak, nekik kell az űrhajó sötét titkait kideríteniük. Ez azért is életbevágó, mert éppen egy fekete lyuk felé tartanak. A film rendezője a francia Claire Denis (Kínzó mindennapok), a premierje pedig a torontói filmfesztiválon volt, ahol egyszerre fogadta sok dicséret, és legalább annyi értetlenkedés. Mi azért adunk neki egy esélyt.  

Toy Story 4 (június 20.)

A világ negyedszer is kíváncsi a Toy Story-ra, minden idők egyik legsikeresebb animációs filmsorozatára. A kilenc évvel ezelőtti harmadik rész egymilliárd dollárt termelt világszerte, és megnyerte a legjobb animációs filmnek járó Oscart is. A negyedik részben természetesen a jól ismert karakterek, mint Woody, Buzz vagy Krumpli uraság visszatérnek, de lesz egy csomó új szereplő is. Egyrészt Forky, a műanyag villa, akinek komoly gondot jelent, hogy komoly villa létére valahogy a gyerekjátékok közé keveredett. Aztán Ducky és Bunny, vagyis egy plüsskacsa és egy plüssnyúl (a Keegan-Michael Key és Jordan Peele komikus duó tagjai adják a hangjukat hozzájuk). Feltűnik még egy titokzatos motoros kaszkadőr játékfigura is, akinek meg Keanu Reeves lesz a hangja. (Nálunk persze szinkronos verzióban játsszák majd a mozik.)  

És ön melyik filmet várja a legjobban?

  • 3212
    John Wick: 3. felvonás - Parabellum
  • 1543
    Ad Astra - Út a csillagokba
  • 1222
    Godzilla II – A szörnyek királya
  • 864
    Toy Story 4
  • 620
    Csillagok határán (High Life)
  • 434
    A vörös ügynök
  • 337
    Lords of Chaos - Sötétség gyermekei
  • 283
    Rocketman
  • 201
    Éretlenségi
  • 143
    Fájdalom és dicsőség

Ne maradjon le semmiről!

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!