Ez a sorozat egyszerűen pazar, kihagyhatatlan

Bár a pandémia idején a filmgyártás is behúzta a kéziféket, a stúdiók 2024-ben már elárasztottak minket jobbnál jobb, vagy annál is rosszabb filmekkel, sorozatokkal. Ízlés vagy pénz kérdése, lehet, hogy a kettő között van összefüggés. Mindenesetre most összeválogattuk azokat a filmes alkotásokat, amelyek idén elnyerték a tetszésünket, mert szórakoztatnak, tanítanak vagy elgondolkodtatnak.

Az olajügynök

Landman / SkyShowtime / IMDb: 8,3

F. Tóth Benedek

Ez a sorozat egyszerűen pazar, kihagyhatatlan. Taylor Sheridan producer, rendező, forgatókönyvíró, színész már régóta nagyon ráérez valamire. Egészen pontosan arra, hogy a társadalom olyan rétegeiből hoz elénk történeteket, amelyek nem feltétlenül az elit világát idealizálják, hanem az amerikai mindennapok szereplőit, hétköznapi alakjait, hőseit mutatják be.

A maguk egyszerűségében, nyomorúságával, gyarlóságaiban, álmaival és bűneivel. Cowboyokat (Yellowstone), bűnőzőket (Tulsa királya), rabokat (Kingstone polgármestere), különleges egység katonáit (Special Ops: Lioness).

Ebben a sorozatban, amely a SkyShowtime-on még mindig halad részről részre, az olajfúrók életébe enged betekintést, nem is akárhogyan.

Persze valahol ez is fikció, és vannak benne jó és rossz fiúk, valamint itt is hívószó a drog, a pénz, az olaj, a politika, mégsem érezzük azt, hogy ránk akarna kényszeríteni egy olyan világot, amelyről nem sokat tudunk. Az olajügynök nézése közben egyetlen pillanatra sem gondolunk arra, hogy ez most valóságos-e vagy kitalált, hiszen a története, a benne szereplő összes karakter annyira igazinak tűnik, hogy az olykor már riasztó is.

Ebben a sorozatban az Oscar-díjas Billy Bob Thornton olyat, de olyat alakít (Tommy Norris), hogy attól az embernek kedve támad színésznek állni, még akkor is, ha tudja, alighanem soha nem ér olyan magasságba, mint ő. Persze ehhez szükség van olyan forgatókönyvre, amelyben tökéletesen kiteljesedhet az olajügynök (az eredeti cím – Landman – ebben azért árnyaltabb, a magyar inkább lehetne Az intéző), és Billy Bob Thorntonnál aligha van szarkasztikusabb, ironikusabb és őszintébb alak a bolygón.

Kneecap

rendező: Rich Peppiatt, IMDb: 7,6

Gáll Anna

Coralie Fargeat A szer című filmje Demi Moore és Margaret Qualley főszereplésével majdnem elvitte a pálmát, ám szerencsétlenségére novemberben kijött a Kneecap, számomra pedig minden más megszűnt létezni. Ezt a mozit a szememben egyetlen idei produkciónak sem sikerült túlszárnyalnia, hiszen minden megvolt benne, ami egy elképesztően élvezetes filmhez kell: jó zene, humor, autentikus játék, és persze fontos üzenet.

A KNEECAP nevű belfasti raptrió (Mo Chara, Móglaí Bap és DJ Próvai) összeállásának történetét, valamint az ír nyelv megőrzéséért folytatott harcát feldolgozó film annyira tetszett, hogy az elmúlt két hónapban naponta bevillant belőle egy-két jelenet vagy idézet, és akkor még nem beszéltem a lejátszási listámról, amelyen szintén előkelő helyet foglalnak el a KNEECAP-trekkek, amelyek legalább annyira ütnek, mint a filmben a srácok. Ha nem jobban.

A Kneecap egyszerre szórakoztató és kijózanító alkotás, már ha lehet ilyet mondani. Úgy élvezetes, hogy közben elgondolkodtató, ráadásul történelmileg is jelentős film, komoly mondanivalóval. Egy nyelv nélküli ország csak fél nemzet, Írországnak pedig nem áll jól a szénája, hiszen a hosszú ideig tartó angol elnyomás miatt ma már legtöbben csak ezt a nyelvet beszélik a szigetországban (és Észak-Írországban). Szerencsére vannak még fiatalok, akik az életüket tették fel az ír nyelv (Gaeilge) megőrzésére, ezt mutatja be a Kneecap.

Az Oscar-gála hivatalos oldala a napokban nyilvánosságra hozta a 2025-ös díjátadó 10 kategóriájának shortlistjeit, a Kneecap pedig a legjobb nemzetközi játékfilm és a legjobb eredeti dal kategóriában rövidlistás lett: a film egy lépéssel közelebb került ahhoz, hogy akár kétszeres Oscar-díjas legyen. Már ha nem válogatják be még több kategóriában.

KIX

rendezők: Mikulán Dávid és Révész Bálint, IMDb: 8,6

Péter Alvarez

Egy percig sem gondolkodtam azon, hogy mit válasszak. Mikulán Dávid és Révész Bálint KIX című dokumentumfilmje messze kiemelkedik az idei év filmes alkotásai közül. Megrendítően csodálatos, olyan produkcióról van szó, amelyet mindenkinek látnia kell. 

A dokumentumfilm nem ábrázolja, hanem nyers valóságában mutatja meg a tompíthatatlan éhséget, a huszonnyolc négyzetméteres önkormányzati bérlakást, a fáradhatatlanul, megállás nélkül dolgozó édesanyát, a többnyire munkanélküli és részeges édesapát, az ürességtől kongó hűtőt, a kilátástalanságból fakadó féktelen dühöt, a bármelyik pillanatban megnyilvánuló agressziót, az utcákra és tágas terekre bízott, ragyogó szemű, jobb sorsra érdemes gyerekeket, a szeretetet, az ágyat, amelyen egy család összes tagja osztozik.

A KIX nézői egy olyan felnövés- és családtörténetet láthatnak, amelyben az ártatlanság fokozatos elvesztésének jelenetei hozzák elénk az egyenesen mellbevágó csúcspontokat. Megelevenedik a generációkon átívelő traumákkal szembeni tehetetlenség, a társadalmi igazságtalanság és a mobilitás kérdésköre is. De többet most nem is mondok, csupán annyit, hogy ha még nem látták, akkor nézzék meg. Kaphatnak valami egészen különlegest.

Fekete pont

Rendező: Szimler Bálint, IMDb: 8

Sümegi Noémi

Az idei év egyik legnagyobb mozis durranása, a Fekete pont nem csupán a magyar iskolarendszer mindent felőrlő hétköznapjairól mesél, de lesújtó véleményt mond a hazai állapotokról úgy általában is.

A filmbéli iskolában minden pontosan ugyanúgy zajlik, mint húsz, harminc vagy negyven éve. Osztály, vigyázz, a hetes jelent, az évnyitón kókadozó, sőt elájuló gyerekek – mert ameddig nem vagy rosszul, addig állni kell –, jól-rosszul elkornyikált Szózat, itt élned, halnod kell. Palkó (Paul Mátis) Berlinből tér haza, itt kellene beilleszkednie a lakótelepi iskola 5. c osztályába. A filmben egy nem itt szocializálódott kisfiú szemén keresztül látjuk azokat a mindennapokat, amelyekhez mi már hozzászoktunk, és fel sem tűnik a helyzetek abszurditása.

„Mondanám, de nem merem” – ezzel a sokatmondó szöveggel skáláznak a gyerekek, és bármi, a legkisebb feledékenység vége is fekete pont.

A filmben a diákokat a tanárok tartják sakkban, a tanárokat az igazgató, az iskolát a szülők, és mindannyiukat a tankerület. Itt mindenki szenved valamitől, nézőként időnként mégis fuldoklunk a nevetéstől. Szimler Bálint rendező-forgatókönyvíró szépen és szellemesen mutatja meg mindezt Rév Marcell kameráján keresztül, a Juci nénit alakító Mészöly Anna személyisége pedig átragyogja az egész alkotást.