További Cyb cikkek
Mint egy másik szent, Bonita, francia és észak-amerikai indián felmenőkkel. Például. A névsort a végtelenségig olvashatnánk. Éjszakai magányunk, monitorhoz béklyózott tekintetünk, félve kimondott vágyaink dívái nagyvilági dámának, kertészeket útba igazító úrasszonynak, apácának, főnöki membránokat angyali mosollyal pásztázó titkárnőnek, esetleg útszéli kéjhölgynek öltözött-vetkőzött pornósztárok. Fősodorrá vált a félvilág: a szakma Oscarjait média-csinnadrattás ceremóniák során osztják ki Cannes-ban, Las Vegasban. És gyakran feldobban a magyar szív, magasba szökken a nemzeti büszkeség, hiszen a díjazottak között honleányainkról sem szokás megfeledkezni. Aniták (Rinaldi, Blonde, Dark, hadd ne folytassam), Bellák (valaha Angelica, majd a kishúg Veronika, Erika), ki tudja, hányan még; dagad a kebel, jön a tavasz, lőn országimázs.
Pornókultúra. Lóháton, hátulról, nyeregben, premier plánban, művészien szinkronizálva. Mindenki mindenkivel, mint a görög mitológiában, Pompeji mozaikjain, pogány bachanáliakon, mozgókép előtti sárgult fotóalmanachokban. Ősi mozik, a némafilmkorszakból, már ami fennmaradt - a tekercseket nem archiválták, és a történészi érdeklődés fókuszpontjától is távol esnek.
Az ősidőkről leghitelesebben Alex de Renzy 1995-ös, kétszer kilencven perces antológiája (A History of the Blue Movie) tudósít. Az első kazetta 1915-től 1970-ig szemezget. Utóbbi fontos dátum: az Egyesült Államokban ekkor legalizálták és sorolták X-kategóriába a pornót. Aztán jött John Holmes, mind a harminchét centiméterével, Traci Lords a tizenöt évével, videodömping a nyolcvanas években, sztárkultusz, népművészet, multimédia, internet-időszámítás, Rocco, Jenna, Sylvia. Szent Pornográfia.
(folytatjuk)