Pornokratész disznaja

2001.06.11. 13:46
Fiktív filmkép, felső gépállásból, lassan közelítő kamerával. Távoli kandeláberek, díszes gyertyák, sárga fénynyalábok külső kört képeznek. A belső körben, hat, fekete csuhás alak gyűrűjében hetedik térdepel. Pontok, villanások, vibrációk. A körvonalak testekké, a villanások eksztatikus kézmozdulatokká nőnek. A mindenség középpontjában ájtatos nővér ájtatos tekintettel mered maga elé. Mások szintén meredeznek, gigászi perpetuum mobilék, a kéj éjt, s nappalt nem ismerő csodagépezetei ...
Akár Szilvia nővérnek is hívhatnák, Szent Szilviának, Sylvia Saintnek. Egykoron a nagy Rocco (Siffredi) mellett kezdte, ki azidőtájt Prága kapuinak kulcsait őrizte áhítattal. Azóta számos beavatási szertartást levezényelt, napjaink tantrikus rítusainak egyik elsőszámú papnője ő. Halleluja. Tizenkétezer-százhárom-száznégy meredt nyelet.

Mint egy másik szent, Bonita, francia és észak-amerikai indián felmenőkkel. Például. A névsort a végtelenségig olvashatnánk. Éjszakai magányunk, monitorhoz béklyózott tekintetünk, félve kimondott vágyaink dívái nagyvilági dámának, kertészeket útba igazító úrasszonynak, apácának, főnöki membránokat angyali mosollyal pásztázó titkárnőnek, esetleg útszéli kéjhölgynek öltözött-vetkőzött pornósztárok. Fősodorrá vált a félvilág: a szakma Oscarjait média-csinnadrattás ceremóniák során osztják ki Cannes-ban, Las Vegasban. És gyakran feldobban a magyar szív, magasba szökken a nemzeti büszkeség, hiszen a díjazottak között honleányainkról sem szokás megfeledkezni. Aniták (Rinaldi, Blonde, Dark, hadd ne folytassam), Bellák (valaha Angelica, majd a kishúg Veronika, Erika), ki tudja, hányan még; dagad a kebel, jön a tavasz, lőn országimázs.

Pornókultúra. Lóháton, hátulról, nyeregben, premier plánban, művészien szinkronizálva. Mindenki mindenkivel, mint a görög mitológiában, Pompeji mozaikjain, pogány bachanáliakon, mozgókép előtti sárgult fotóalmanachokban. Ősi mozik, a némafilmkorszakból, már ami fennmaradt - a tekercseket nem archiválták, és a történészi érdeklődés fókuszpontjától is távol esnek.

A tízes évek szereplői nem voltak csillagok. Tiltott vizeken eveztek, az anonimitás, esetleg tetszetős-beszédes álnevek (Acélfarok, Tüzelő Ribanc, stb.) mögül villantották fel a felvillantanivalót. Teltek, időnként ugyancsak ducik a hölgyek, testüket valószínűleg nem szépségszalonok és konditermek mélyén acélozták. Kerekebb formák, petyhüdnek a keblek, dagadoznak az ülepek. A portékák házi használatra, na meg bordélyházi kedvcsinálásra készültek. Rövid, átlagban öt-tíz perces opusok. Elnyújtott közelképek, minimalista vágások, a kliens igényei szerint. S mennyivel izgatóbb az előszobázás, ha a vásznon a ránk váró mennyek országából kapunk ízelítőt! Megrontható-megrontandó titkárnőkről, leszboszi szeretőkről, tonzúrás kandi barátokról, kulcslyukon kukucskáló novíciákról. Rajzfilm-héroszokról: talicskájukat Toldiként toló akrobatákról, gigászi fütykösökkel csörtéző csábítókról.

Az ősidőkről leghitelesebben Alex de Renzy 1995-ös, kétszer kilencven perces antológiája (A History of the Blue Movie) tudósít. Az első kazetta 1915-től 1970-ig szemezget. Utóbbi fontos dátum: az Egyesült Államokban ekkor legalizálták és sorolták X-kategóriába a pornót. Aztán jött John Holmes, mind a harminchét centiméterével, Traci Lords a tizenöt évével, videodömping a nyolcvanas években, sztárkultusz, népművészet, multimédia, internet-időszámítás, Rocco, Jenna, Sylvia. Szent Pornográfia.

(folytatjuk)