Vodka, csiga, párbaj és a keserűség pohara

Történelmi podcast ez. Bár Pierre története Lengyelországban játszódik – igen, megint utazunk az időben –, kapcsolódik az 1920-as békediktátumhoz.

S ha már lengyel és magyar két jó barát, és van tejfölös hering mint remek étel, akkor arra csúszik a vodka. De a lényeg: Pierre Varsóban elveszett. Szinte úgy, ahogy anno Somló.

Pierre olyan pincébe is eljutott, melynek falai között egykor véres párbajokat vívtak, szebben fogalmazva: becsületbeli férfiügyeket rendeztek le a maguk módján.

Ebben a pincében Pierre szerencsére nem párbajozott, hanem célba lőtt. Az ok egyszerű: ha van egy minden oldalról védett hely, és a folyosó kellően hosszú, akkor abból remek lőteret lehet kialakítani. A hajdani párbajokat persze többnyire karddal vívták, ahhoz képest a pisztoly szinte kegyetlen barbárságnak is tűnhet, de tény, a golyó sok problémát viszonylag gyorsan megoldott, így az első vérig tartó bátorság- vagy becsületpróba gyakorta bizonyult végzetesnek.

Pierre próbálkozott és lőtt. Bele a folyosó sötétjébe. S mivel lengyel vendéglátói érzékelték – mert az azért abból kiderül, hogy mennyi fesztültség gyűlt össze egy nemzetben, ahogy állampolgára célra tart és meghúzza a ravaszt –, hogy Pierre is a szenvedő magyarok táborát gyarapítja, felajánlották neki, hogy elviszik egy helyre. Oda, ahol jókat lehet enni és még jobbat inni. Csak a hely neve volt furcsa: Le Petit Trianon.

Nos, Pierre velük tartott, és ebben a történelmi áthallásoktól – a magyar fül számára talán nem éppen jól csengő kastély nevét hallva – sem mentes térben kiürítette a fájdalom poharát. Mit poharát, poharait. Sorra egymás után. Mintha minden 1920-ban elcsatolt magyar területért elégtételt akart volna venni a Le Petit Trianonban.

Volt ott vodka, pezsgő, csiga és a lelket felszabadító elvárás, hogy egy szenvedő magyar lélek így talán kilábalhat mélységesen mély történelmi szomorúságából. A válasz persze az, hogy nem. Attól még egyetlen határkövet nem toltak arrébb, mert ittak rá vagy az emlékére. Az igazán jelentős események legfeljebb a józanodást követően történek.

Ám a lényeg az, hogy Pierre abban a varsói étteremben elsiratta a múltat, a jelent és a jövendőt. A lengyel barátok pedig különösen jó társaságnak bizonyultak. De ebben is benne lehet némi sorsszerűség: 

Vagyis ez a mostani podcast arról szól, hogy a múltnak kútja éppen annyira feneketlen, amennyire mélyre ássuk, és ha jó társaságba keveredünk, terápiás módszerként tele is sírhatjuk. Pierre vigasza pedig ma már az lehet, hogy amikor a számítógépben az internetes böngészőbe beírjuk, hogy Varsó, Le Petit Trianon, a felnyíló ablakban ez az információ jelenik meg:

Aki lemaradt volna az előző podcastról, amelyben Pierre arról beszél, hogy miért jó a bélszín, az ide kattintva meghallgathatja.

Pierre gasztroesztéta.

Az adásban elhangzottak nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.

Szeretjük az izgalmas, okos, érvelő beszélgetést. Várjuk az ön véleményét is.