
- Kultúr
- Degusztátor
- Pierre kóstolgat! Gasztro podcast az indexen
- Podcast
- pierre
- év vége
- étterem
- bisztró
- kiváló
- gasztronómia
Télen is illik enni, sőt kell, csak az nem mindegy, hol
Ez most az előző heti podcast folytatása, vagyis aki azt nem hallotta, annak érdemes lentebb görgetnie, és rákattintania az első részre, mert az Index gasztronómiai szakírójának úgy lesz teljes az évértékelője.
Pierre ugyanis arról beszél, hogy milyen kiválóságokkal találkozott idén, márpedig ha valaki, ő azért meglehetősen sok étteremben megfordult 2022-ben, és ezekről a találkozásokról rendszerint beszámolóval jelentkezett.
Ezek a találkozások persze szubjektívek, Pierre elemzési szempontjai azonban nagyon is objektívek. Ha nem hiszik, hallgassák meg ide kattintva, mert a Sunday Brunch vendégeként ezekre is választ ad.
Azt gondolod, akkora paraszt vagyok, hogy előadást tartok arról, amit adsz?
A Sunday Brunch vendége Vajda Pierre.
Ebben a mostani podcastban olyan éttermekről is szót ejt, amelyek számára nem olyan sikeresek, miközben a turisták szinte megőrülnek értük. Pierre ezt ugyan nem érti, de azt is belátja, hogy neki sem kell mindent értenie.
Mesél viszont kifinomult éttermi kínálatról is, és még akkor is tud elismerő szavakkal mesélni egy helyről, ha annak csupán a konyhája említésre méltó, miközben az enteriőr nem a kedvére való.

A podcastban szó lesz
- a magyaros ételek szeretetéről,
- a séfek dicséretéről,
- a sikeres étlapok állandóságának szükségességéről.
Ezzel azonban nem ér véget Pierre kóstolgatása, jövőre is útnak indul, beül egy-két étterembe, megkóstol néhány remek ételt, és azt is megírja a maga fogyasztóvédői módján, hogy mi az, ami nem sikerült – de akár sikerülhetne is.
Pierre gasztroesztéta.
Az adásban elhangzottak nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.
Szeretjük az izgalmas, okos, érvelő beszélgetést. Várjuk az ön véleményét is.
Aki lemaradt volna a legutóbbi Pierre-podcastról, amelyben kóstolgat, idei éttermi találkozásainak első részéről, az ide kattintva meghallgathatja.
Vannak éttermek, ahol nem a jövendőbeli, hanem a séf tudása előtt kell letérdelni
Év végi összegzés Pierre módra.


Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Kultúr
„Betöltöd az ötvenet, és hirtelen rájössz, hogy tényleg nem élsz örökké” - Bauer Barbarával beszélgettünk
Bauer Barbara az ötven éven felüli női olvasóknak címezte új könyvét.
tegnap, 18:23
- Kultúr
Ő az utolsó macsó, akit nem köpött ki a popzene
Sam Fender szerint nem szabad lenézni a munkásosztályt.
február 26., 17:34
- Kultúr
Farquaard nagyúrból lesz az HBO Dumbledore-ja
A kétszeres Golden Globe-díjas John Lithgow eleinte vonakodott elfogadni a szerepet.
február 26., 17:23
- Címlapon
Donald Trump: Ha valaki nem akar megegyezni, az nem lesz sokáig közöttünk
Szerinte mind Oroszország, mind az ukrán nép szeretné, ha megállapodás születne.
tegnap, 21:59
- Kultúr
Mitől lesz valaki pszichopata? Erről beszélt Christina Ricci az Indexnek
A Yellowjackets új évada kapcsán interjúztunk a Mistyt játszó, Emmy-jelölt színésznővel.
február 26., 18:07
- Kultúr
Így menekülnek a fiatalok a felnőtté válás elől, mindhiába
Hárs Barna új dala első szólólemezét vetíti előre.
február 26., 20:34
- Mindeközben
Cooky párja megkérdezte a kisfiait, mit szólnak a szettjéhez, de olyan kritikát kapott, hogy a fal adta a másikat
tegnap, 19:42
- Mindeközben
Schobert Norbi olyat alakított a farsangi buliján az ABBA egyik tagjaként, hogy nem sajnálnánk tőle az Oscar-díjat
tegnap, 18:43
- Kultúr
Magyar Hang: Újabb súlyos baleset történt a Nemzeti Színházban
A mentők megerősítették, hogy a jelzett napon valóban elláttak egy sérültet a teátrumban.
február 26., 18:57
- Kultúr
Négyórás életműkoncertre készül a magyar Janis Joplin
Garda Zsuzsa március 1-én ad koncertet az Off Kulturban.
február 26., 14:50
- Kultúr
Jön a 15. Frankofón Filmnapok
Az eseménysorozatot február 27. és március 9. között tartják.
február 26., 06:49
- Kultúr
A nő olyan kezelést kapott, ami kitörölte az emlékeit
Linda Boström Knausgård új regénye egy kórházi kálváriát mutat be.
február 27., 06:25
- Kultúr
Furcsa eszközhöz nyúl egy vidéki színház, macskákat castingol az egyik előadásához
Új jelenség, a macskasting ütötte fel a fejét a magyar színházi életben.
február 25., 07:07
- Címlapon
Donald Trump üzent Volodimir Zelenszkijnek: Amerika nem fogja ezt sokáig tűrni!
Az ukrán elnök továbbra is számít az amerikai segítségre.
tegnap, 19:12
- Címlapon
Donald Trump sejtelmes üzenetet küldött, nagy dologra készül
Közben Európa Ukrajnáról tárgyalt.
tegnap, 16:05
- Kultúr
Arnold Schwarzenegger volt felesége reagált fia meztelen jelenetére
Az írónőt nem érdeklik fia merészebb jelenetei, de örül a sikerének, amiért szerinte megdolgozott.
február 26., 07:21
- Kultúr
Vidnyánszky Attila szerint az SZFE célja, hogy harcolni tudó diákokat neveljen
Fennállásának 160. évfordulóját ünnepelte a Színház- és Filmművészeti Egyetem.
február 26., 21:16
- Kultúr
Mindössze 35 évet élt, mégis olyat hagyott a világra, ami örök
Ismét Mozart-nap az Index és a Concerto Budapest együttműködésében.
február 27., 05:57
- Címlapon
Bild: Elfogása előtt gázpisztollyal lőtte szájba magát a mannheimi gázoló
A hatóságok szerint nem terrortámadás történt.
tegnap, 18:04
- Mindeközben
Kiverte a biztosítékot Adrien Brody, olyat művelt, amit még soha nem láttunk Oscar-gálán
tegnap, 14:05
- Címlapon
Vérfürdőt rendeztek az oroszok egy ukrán gyakorlóterepen, legalább harmincan meghaltak
tegnap, 05:59
- Mindeközben
Kieran Culkin olyat mondott, miután Oscar-díjat nyert, hogy beleremegett a mennyezet, a felesége legalábbis biztosan
tegnap, 10:23
- Mindeközben
David Beckham félreérthetően reagált fia képére: kettesben maradna vele egy sötét szobában, ruha nélkül
tegnap, 09:19
- Címlapon
Romlik Ferenc pápa állapota, nagy mennyiségű váladékot távolítottak el a tüdejéből
A katolikus egyházfő ismét lélegeztetőgépre került.
tegnap, 20:06
- Mindeközben
Mindössze két utassal szállt fel egy repülő Amerikában, elsőosztályú élményben volt része a fiatal lányoknak
tegnap, 08:11
- Kultúr
Szilágyi János időskori demenciájáról beszélt: Már nem jut eszembe, mit miért csinálok
A legendás műsorvezető továbbra is aktívan tölti a mindennapokat.
február 25., 13:43
- Kultúr
Soha nem látott fotó került elő Kurt Cobainről, Budapesten járt
Az internetet már meghódította.
február 25., 18:27
- Kultúr
Bemászott a vadállatok közé, és meglepő dolog történt
Az életét kockáztatta a fotográfus.
február 25., 18:51
- Kultúr
Még nem szálltak el a Carson Coma álmai, vigaszágon kijuthatnak az Eurovízióra
A selejtezőn a zsűri a harmadik helyet adta a magyar zenekarnak.
február 25., 20:28
- Kultúr
Már javában zajlik Keanu Reeves kultfilmjének fejlesztése, jön a második rész
A színész örömmel játszana a folytatásban is.
február 25., 08:51
- Kultúr
Dobolt, filmet rendezett, mégis ecsettel a kezében futott be a világjáró művész
Simon-Mazula Tibor kiállítása magával ragadó élmény.
február 25., 14:36
- Kultúr
A szerelmet és a csalódást sem kerülhetjük el, ha ide betérünk
Mester és tanítvány művészete keresztezi egymást.
február 25., 15:10
- Mindeközben
Fejes Tamásnak elege lett abból, hogy a Kincsvadászokban mindent rá akarnak sózni
tegnap, 07:00
Rovataink a Facebookon