Még a szavakat is megrágta, nem csupán az ételeket, amelyekről írt

2023.11.08. 16:19

Nem akármilyen ajánló következik... Maga a szerző írja ezeket a szavakat saját könyvéről, amely már megvásárolható, megrendelhető, és az Index Könyvek gondozásában jelent meg.

Régtől fogva olyan étteremkalauzt szerettem volna összeállítani, amelyben nem kötelező sorrendet megállapítani, nem kell pontoznom az éttermeket, sőt még az eltérő kategóriák szerinti csoportosítást is elhagyhatom. És íme: csupa olyan hely, amelyet jól ismerek, nem csak egyszer jártam ott, a nemzetközi szakmai kritériumoknak is megfelelnek, a szívemhez legközelebb álló, a szakmai tapasztalat próbáját is kiálló vendéglőkről, éttermekről van szó. A szokásos értékelésekkel ellentétben nálam sem a lokáció, sem a belső-külső építészeti kialakítás nem befolyásolhatja a legfontosabbat: a konyha teljesítményét.

Igen, ezek Vajda Pierre szavai, kötetének címe pedig: Pierre kóstolgat – és hiszed, vagy sem, elégedett.

Pierre látlelete a magyar valóságról

pierrekostolgat.png
Fotó: konyvek.index.hu

Komoly menü várja az olvasókat. Mintegy hetven étterem nem kevés. Végigenni sem egyszerű. Aki itt, az Indexen, folyamatosan követi Pierre éttermi beszámolóit, kritikáit, az tudja, hogy Pierre sosem egyetlen ételt kóstol végig, hanem menüből választ, előételt, levest, főételt és – bár nem annyira édesszájú – desszerteket is.

A Pierre kóstolgat – és hiszed, vagy sem, elégedett című könyv arról szól, amilyen ma a magyar éttermi kínálat. Nem mindegyik, de a legfontosabb konyhák helyet kaptak a kötetben. Az írásokban az Index gasztronómiai szakírója elengedi magát, összevonja szemöldökét, szigorúan fogalmaz, de azt mondja, hogy tollát, ujját a billentyűk felett

a szakmai alapok és – ahogyan ő rendre mondja – a minőségbiztosítás szelleme vezeti.

Biztosan van olyan, étterem, amelyik ezúttal kimaradt a kötetből, de azok séfjei se izguljanak: Pierre előbb vagy utóbb eljut hozzájuk is...

Pierre gasztroesztéta. Az adásban elhangzottak nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját. Szeretjük az izgalmas, okos, érvelő beszélgetést. Várjuk az ön véleményét is.

Aki lemaradt volna a legutóbbi Pierre-podcastról, amelyben mást is kóstolgat, ide kattintva meghallgathatja.

Pierre

Pierre kóstolgat, mesél, és a gasztronómia varázslatos világába kalauzol.

MEGVESZEM
Igazi férfi házhozszállítással

Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.

MEGVESZEM