Jövő héten kiderül, ki lesz Széll Tamás utódja

11735864 4972283406452e9a6202756e388b1dd5 o
2018.01.31. 16:51

Február 8-án rendezi meg a Bocuse d'Or magyar döntőjét a Magyar Bocuse d'Or Akadémia, a SIRHA Budapest 2018 keretein belül. A verseny előtt egy héttel tartott sajtótájékoztatón bemutatkozott az a hat szakács, akik közül kikerül a magyar győztes, aki képviselheti Magyarországot az az európai válogatón Torinóban, 2018. június 11-12-én.

A 2016-os Bocuse d'Or magyar győztese, Széll Tamás végül az európai döntőt is megnyerte, a Lyonban rendezett világversenyen pedig a negyedik lett, így a mostani versenyzőkre nyilván nagy nyomás nehezedik egy hasonlóan jó eredmény reményében. Hamvas Zoltán, a Magyar Bocuse d'Or Akadémia elnöke elmondta, nincs könnyű helyzetben a jövőbeni versenyző, hiszen Széll Tamás és a magyar csapat magasra tette a mércét.

Kapcsolódó
Negyedik, és két díjat is kapott Széll Tamás a Bocuse d'Or-on

Negyedik, és két díjat is kapott Széll Tamás a Bocuse d'Or-on

A lyoni szakácsversenyen a magyar csapaté volt a legjobb hústál, és a plakátjuk is közönségdíjas lett, és negyedikek lettek. A versenyt az USA nyerte.

A versenyzőknek két ételt kell majd elkészíteniük, 5 óra 35 perc alatt. A hústál kötelező alapanyagai a borjúszűz, a csülök és a velő lesznek, míg a vegetáriánus tányéron a gorgonzola, a rizottó rizs és a fürjtojás kell, hogy szerepeljenek. A magyar győztesnek négy hónapja lesz felkészülni a júniusi döntőre, bár az ottani kötelező alapanyagok még nem ismertek.

A magyar döntő versenyzői:

  • Elek Richárd Debrecenben tanult, jelenleg a Fausto Ristorantéban dolgozik séfként. Van múltja a Bocuse d'Oron is, 2008-ban commis-ként, 2011-ben versenyzőként indult a magyar válogatón.
  • Garai Ádám ott volt az első magyar csapatban a Bocuse d'Or történetében, hiszen Széll Tamás commis-ja volt négy évvel ezelőtt. Jelenleg az Olimpia étterem konyhafőnöke.
  • Haraszti Zsolt 2001-ben kezdte a pályát, most az Alabárdos étteremben dolgozik.
  • Pohner Ádám a 2016-os magyar döntőn második helyezést ért el, jelenleg a balatonszemesi Kistücsök séfhelyettese.
  • Veres István a párizsi Gregoire Ferrandie iskolában tanult, majd dolgozott többek között a három Michelin-csillagos L'Arpege-ben, vagy Londonban, Gordon Ramsay Maze éttermében. Jelenleg a Babel séfje.
  • Volenter István 2016-ban harmadik lett a magyar döntőn, jelenleg a 67 Étterem séfje.

A konyhai és a kóstoló zsűriben összesen 24 meghívott séf lesz, köztük idén először nemzetközi séfek is. A zsűri elnöke a három Michelin-csillagos Enrico Crippa, aki egyébként Torinóban is zsűrielnök lesz majd. Idén először a Visegrádi Négyek egy-egy tagja is képviselteti magát, a Magyar Bocuse d'Or Akadémia egy lengyel, egy cseh és egy szlovák séfet is meghívott a zsűribe, és természetesen a zsűriasztalnál ül majd Szulló Szabina és Széll Tamás is. 

(Borítókép: Széll Tamás a Bocuse d'Or európai döntőjén Budapesten 2016-ban - fotó: Bődey János / Index)

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Kultúr
A Peaky Blinders alkotója utánozhatatlannak nevezte Cillian Murphy alakítását Thomas Shelbyként

A Peaky Blinders alkotója utánozhatatlannak nevezte Cillian Murphy alakítását Thomas Shelbyként

Steven Knight a többi színész teljesítményéről is elmondta a véleményét.

március 21., 21:25

  • Kultúr
Gálvölgyi János a politikai hovatartozásáról vallott

Gálvölgyi János a politikai hovatartozásáról vallott

A színész a mai televíziózásról is kifejtette a véleményét.

március 22., 06:03

  • Kultúr
Sós Bálint Dániel: 100 millió forint közpénzről beszélünk, nagy volt a felelősség

Sós Bálint Dániel: 100 millió forint közpénzről beszélünk, nagy volt a felelősség

A Berlini Filmfesztiválon bemutatkozó rendező-forgatókönyvírót filmje hátteréről kérdeztük.

március 22., 15:16

  • Kultúr
Úgy fordították előnyükre a világválságot, mint senki más

Úgy fordították előnyükre a világválságot, mint senki más

Talán egyetlen nemzedéket sem érintett annyira a változás, mint az Y generációt.

március 21., 16:05

  • Kultúr
Sárközi Ákos: Én vagyok az elszenvedője minden trollkodásnak

Sárközi Ákos: Én vagyok az elszenvedője minden trollkodásnak

A séf meglepő dolgokat talált az ételekben.

március 22., 09:49

  • Kultúr
Mész az utcán, nevetnek rád, de nem tudják, hogy benned van József Attila

Mész az utcán, nevetnek rád, de nem tudják, hogy benned van József Attila

Ez az őrület egy formája.

március 22., 11:20

  • Kultúr
Felesége utolsó gondolatait osztotta meg Cserhalmi György

Felesége utolsó gondolatait osztotta meg Cserhalmi György

A nemzet színésze kilenc éve veszítette el korábbi párját.

március 22., 15:43

  • Kultúr
Nyáron kezdik forgatni Mel Gibson Passiójának folytatását

Nyáron kezdik forgatni Mel Gibson Passiójának folytatását

A régóta várt folytatásra 22 évet kellett várni.

2 órája

  • Kultúr
Napóleonnal is mulatott a nőcsábász utazó, aki a mai napig hatással van az életünkre

Napóleonnal is mulatott a nőcsábász utazó, aki a mai napig hatással van az életünkre

Mennyire ismeri Goethét, a nőcsábász kalandort, aki megreformálta az udvart és az irodalmat?

március 22., 05:50

  • Kultúr
Szívszorító kéréssel fordult a rendőrséghez Gene Hackman lánya

Szívszorító kéréssel fordult a rendőrséghez Gene Hackman lánya

Telefonon beszélt a hatóságokkal, miután holtan találtak a sztárpárra.

március 22., 14:04

  • Kultúr
Még annál is borzasztóbb lett az új Hófehérke-film, mint amire számítottunk

Még annál is borzasztóbb lett az új Hófehérke-film, mint amire számítottunk

A Disney most megint meggyalázott egy sokak által imádott meseklasszikust.

március 22., 19:22

  • Kultúr
Közzétették az első jeleneteket Leonardo DiCaprio új filmjéből, ami címet is kapott

Közzétették az első jeleneteket Leonardo DiCaprio új filmjéből, ami címet is kapott

Látott már terhes anyát gépfegyverrel lövöldözni?

március 22., 19:59

  • Kultúr
A Sziget Fesztiválon éled újra a Hajógyári aranykorának klubélete

A Sziget Fesztiválon éled újra a Hajógyári aranykorának klubélete

A fesztivál egy külön negyedet nyit az elektronikus zene szerelmeseinek.

március 21., 13:28

  • Címlapon
Az adóhatóság nem kegyelmez azoknak, akik ezeket csinálják

Az adóhatóság nem kegyelmez azoknak, akik ezeket csinálják

A bírság ugyanakkor elkerülhető, van rá mód.

2 órája

  • Kultúr
Eladóvá vált a Bourne-franchise, miután a Universal elvesztette a jogait

Eladóvá vált a Bourne-franchise, miután a Universal elvesztette a jogait

A Skydance, az Apple és a Netflix is a potenciális vevők közt szerepel.

március 22., 21:22

  • Kultúr
Ellopták és eladták Eminem több tucat kiadatlan dalát

Ellopták és eladták Eminem több tucat kiadatlan dalát

Egy férfit már meg is vádoltak az ügyben.

március 21., 12:31

  • Kultúr
Kisebb lázadás tört ki Takaró Mihályék kitüntetése miatt

Kisebb lázadás tört ki Takaró Mihályék kitüntetése miatt

Tompa Andrea, Tóth Krisztina és Garaczi László is beállt a Szépírók Társasága mögé.

március 20., 08:27

  • Kultúr
Bojkottálja az Egyesült Államokat Donald Trump miatt a neves magyar zongorista

Bojkottálja az Egyesült Államokat Donald Trump miatt a neves magyar zongorista

Lemondta jövő tavaszi fellépéseit.

március 20., 09:37

  • Kultúr
Húspiacra hajtják a lányokat, amit bálnak neveznek

Húspiacra hajtják a lányokat, amit bálnak neveznek

Ezért üt akkorát ma is a Bennet család története.

március 20., 19:25

  • Kultúr
Hogyan mondjuk el a gyerekeknek, hogy apa megcsalta anyát, anya megcsalta apát

Hogyan mondjuk el a gyerekeknek, hogy apa megcsalta anyát, anya megcsalta apát

A Főhős Te vagy! sorozat az Indexen, a regényfolyam epizódjainak nyitott a vége, szavazzon a folytatásról!

március 20., 12:56

  • Kultúr
Nádasdy Ádám: Bár volna homoszexuális propaganda, én örülnék a legjobban

Nádasdy Ádám: Bár volna homoszexuális propaganda, én örülnék a legjobban

Az író szerint szégyen, amit a Fidesz csinál.

március 20., 12:01

  • Címlapon
Döntött az ügyészség Orbán Viktor március 15-i beszédének ügyében

Döntött az ügyészség Orbán Viktor március 15-i beszédének ügyében

A kormányfő kijelentette: jön a húsvéti nagytakarítás, „átteleltek a poloskák”.

1 órája

  • Kultúr
A Hunyadi-sorozat főszereplője az ágyjelenetekről: Nem vagyok szégyenlős, de nagyon kemény munka

A Hunyadi-sorozat főszereplője az ágyjelenetekről: Nem vagyok szégyenlős, de nagyon kemény munka

A színésznek lustaságát is le kellett győznie a szerep kedvéért.

március 21., 12:13

  • Kultúr
„Mindaz, amit értékesnek tartanak életemben, Magyarországról származik”

„Mindaz, amit értékesnek tartanak életemben, Magyarországról származik”

André Kertész Szigetbecsének ajándékozott képeiből nyílt kiállítás a Capa Központban.

március 20., 21:20

  • Kultúr
A nők fekete kendőben ebédelnek, miközben Edith Piaf szól a szökőkútból

A nők fekete kendőben ebédelnek, miközben Edith Piaf szól a szökőkútból

A világ legmagasabb épületétől a legkedvesebb pincérekig.

március 20., 15:38