Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMLesz-e új magyar Michelin-csillag Budapesten?
Március 26-án, Budapesten lesz a Michelin-kalauz, a Main Cities of Europe című kiadványának hivatalos bemutatója. Ez a kiadvány Budapest szempontjából különösen fontos, hiszen számos országban, köztük Magyarországon sincs önálló Michelin-kalauz, ennek hiányában a nagyobb európai városok ebben a kiadványban szerepelnek, és ezen a rendezvényen jelentik majd be az új, európai Michelin-csillagos éttermeket. Természetesen nem egyértelmű, hogy ha Budapesten jelentik be az új csillagokat, akkor kapunk is majd csillagot, de sokan bíznak benne.
A Világevő blog, azaz Jókuti András készített is egy gyors felmérést a szakmai berkeken belül, amiben 27 budapesti és vidéki étteremtulajdonos és séf, valamint különböző gasztronómiai szakértőt véleményét kérdezte meg arról, hogy szerintük lesz-e új csillagos étterem Magyarországon két hét múlva?
A szakma képviselőinek egyöntetű véleménye szerint garantáltan lesz új csillagos étterem itthon a 2018-as kiadványban,
Azzal kapcsolatban viszont már megoszlanak a vélemények, hogy hány új csillagos étterem lehet, illetve ki, vagy kik is lesznek ezek - írja a blog. Még a legpesszimistábbak szerint sem fog csökkenni a csillagosok száma, azaz nem fordulhat elő, hogy ismét elveszítsünk egy csillagot, mint a Tanti esetében.
Mindenki más (25 fő) a csillagos éttermek számának növekedésére számít: a válaszadók fele 2 új csillagost feltételez, de van olyan végletesen optimista is, aki 4-et, azaz összesen 8 csillagos éttermet. A válaszadók közül senki sem számít arra, hogy a létező legmagasabb díjat, 3 Michelin-csillagot kapjon valaki itthon, 30% szerint viszont két Michelin-csillagos étterem biztosan lesz.
A szakma várakozása szerint a Babel lesz az új csillagos étterem, ezt a válaszadók 70 százaléka jelölte meg.
A második esélyes a St. Andrea Wine & Gourmet Bar, akitől a válaszadók 40%-a számít csillagra. A további esélyesek:
- MÁK 26%,
- Arany Kaviár 17%
- Fáma 9%
- Stand25 4%
- Baraka 4%
- Salon 4%
- Tama 4%.
Két Michelin-csillagra esélyesnek a teljes budapesti mezőnyből mindössze két éttermet tudnak elképzelni a válaszadók: az elsőként itthon csillagot szerző Costest (26%) és a másodikként itthon csillagot szerző Onyxot (13%), de a többség (61%) azt várja, hogy csak egycsillagos éttermeink lesznek.
Izgalmasan alakultak a válaszok arra a kérdésre is, hogy vidéken ki érdemelne csillagot, bár erre jelenleg nincs lehetőség, hiszen csak budapesti éttermeket tesztelt a Michelin. A szakma szerint azonban ha lenne vidéken is értékelés, Pesti István séf étterme, a tatai Platán bizonyulna a legnagyobb esélyesnek, - ő szerezte a budapesti Tanti csillagját is, amit az a távozása után is meg tudott tartani még egy évig. A vidéki csillagosok teljes listája a szakértők szerint:
- Platán, Tata 61%
- Kistücsök, Balatonszemes 17%
- Anyukám mondta, Encs 13%
- Gusteau, Mád 9%
- Macok, Eger 4% ,
A válaszadók 30%-a szerint senki sincs vidéken még csillagos szinten.
Budapesten jelenleg négy Michelin-csillagos étterem van, a Costes, a Costes Downtown, az Onyx és a Borkonyha – volt már öt is, de 2017-ben a Tanti elvesztette a csillagot. Mindegyik magyar étteremnek egy csillaga van, gasztronómiai szakértők szerint a nagy áttörés az lenne, ha Magyarországon is lenne olyan étterem, aminek végre két Michelin-csillagja van. Nem szabad elfelejteni, hogy nem csak csillagokat oszt majd március 26-án a Michelin, hanem Bib Gourmand-ajánlásokat is, a legjobb ár-érték arányra utalva. Ilyen étterem jelenleg csak kettő van Budapesten, a Fricska és a Petrus. Az Index jóslatai szerint az ajánlott helyek száma egészen biztosan növekedni fog majd.
Kommentelheted ezt a cikket az index.hu Facebok-oldalán:
Borítókép: desszert a Bábelben. Fotó: Bődey János / Index.