Széfben őrzik a Michelin-csillagokat
![DSC 0602](https://kep.index.hu/1/0/1972/19729/197294/19729465_16a3f5b4dbce81e7ff58f1704a0afe7a_wm.jpg)
Március 26-án este hattól Budapesten mutatják be a 2018-as európai Michelin-kalauzt, a Michelin Main Cities of Europe Guide 2018 című kiadványt.
ebből derül ki, kap-e Magyarország idén újabb csillagot.
Az eseményre több mint száz olyan séf érkezett Budapestre, akik Michelin-csillagos éttermeket képviselnek, közülük több mint harmincan olyan éttermet, amelynek három Michelin-csillaga van. Hivatalos Michelin-gála csak tavaly óta van, az első Brüsszelben volt, az idei, budapesti a második ilyen rendezvény. A Michelin által rendezett eseményhez a Magyar Turisztikai ügynökség hozzácsapott még egy, úgynevezett szakmai napot, ez zajlott vasárnap a Belvárosi Piacon, ahol két- és háromcsillagos külföldi és magyar sztárséfek párt alkotva magyar alapanyagból készítettek közös ételeket.
Széll Tamás például Nicola Portinari két Michelin-csillagos séffel (vele 2016-ban kóstoltuk végig a magyar éttermeket) főzött egy halászlevet, természetesen magyar alapanyagból, balatoni sudár pontyból, ami csak a Balatonban él, és sok-sok pirospaprikából. Portinari azonban hozzátette az olasz konyha egyik specialitását, a raviolit háromféle ízesítésben; Széll Tamás nagymamája gyakran készített haltejjel töltött derelyét a halászlébe, és innen jött az ötlet. A halászléhez használt pirosparika Kiss László őstermelőtől származik, mely Széll szerint az egyik legjobb minőségű magyar paprika.
![DSC 0573](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/1972/19729/197293/19729339_216fc89a4378eb318f04decf0ad1152e_wm.jpg)
Sang Hoon Degeimbre, két Michelin-csillagos belga séf Pesti Istvánnal, a tatai Platán étterem séfjével (az ő éttermét ebben a cikkben teszteltük) készített ehető virágokkal díszített libamájat, káposztával, homoktövissel és lilahagymával. Sárközi Ákos a spanyol Dani Garcíával főzött nyulat és céklavariációkat. Sárközi azt mondta, azért választotta éppen a nyulat, mert az szerinte jól kifejezi a magyar alapanyagok szépségét és okszínűségét. Palágyi Eszter pedig a három Michelin-csillagos, francia Arnaud Lellementtel tokhalkaviárt, burgonyát és tejfölt párosított össze. A szakmai napra több mint száz szakácstanulót is meghívtak, akik a galériáról egész nap figyelhették, hogyan főznek a profik. A Magyar Turisztikai Ügynökség az eseményen dekorációként felhasznált több száz kilogrammnyi, kiemelkedő minőségű, őstermelőktől származó friss zöldséget és gyümölcsöt az Élelmiszerbanknak ajánlotta fel, amely rászoruló családokhoz juttatja el azokat.
![DSC 0644](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/1972/19729/197293/19729387_2e397b6c75aba0fc762beebf457eef7b_wm.jpg)
Az esti vacsorát is Palágyi Eszter és a Costes Downtown séfje, Miguel Viera készítette, ezen is domináltak a magyar ízek és alapanyagok, úgy, mint a kocsonya, kacsa, káposzta, somlói galuska, és a vacsora végén egy nagyon különleges, Rubik-kocka alakú, Túró Rudi-, konyakmeggy- és kapucínerízű desszert. A vacsorán részt vett Alexandre Taisne, a Michelin-kalauzok nemzetközi igazgatója is, aki elmondta: a Michelin cég régóta szeretne nyitni Közép-Európa felé, Magyarország pedig régóta szeretné szélesebb körben megismertetni a gasztronómiáját és alapanyagait a világgal – ezért vállalták már két éve a Bocuse d'Or európai döntőjének a megrendezését, és ezért vállalta be most a Magyar Turisztikai Ügynökség a Michelin-gálát is, így került a rendezvény éppen Budapestre. Bár Ujhelyi István, szocialista európai parlamenti képviselő, a közösségi oldalán azt írta, és az Indexnek is megerősítette, mivel jó kapcsolatot ápol a Michelinnel, és egy éve az Európai Parlamentben volt egy Michelin-esemény, amit ő szervezett, ott javasolta, hogy a következő díjátadó Brüsszel után Budapest legyen. Azt állítja, hogy kétszer is egyeztetett Párizsban a Michelinnel, állítólag ő győzte meg őket, és jelezte a kormányzatnak, hogy érdemes pályázniuk. Ennek ellenére a mai eseményre nem hívták meg.
![DSC 0642](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/1972/19729/197293/19729381_3594602d90437e89315698bf12583458_wm.jpg)
Hétfőn folytatódik a magyar ételek és alapanyagok bemutatása délben a Belvárosi Piacon, közel ötven magyar séf készít csoportokba rendeződve degusztációs menüt a hozzánk érkezett nemzetközi séfeknek. Mészáros Ádám, a Michelin-csillagos Onyx séfje azt mondta, ez nekik is nagyon jó dolog, hiszen ritkán van alkalmuk együtt főzni, ő például az Arany Kaviárral alkot majd közösen. Gulyás, töltött káposzta, kecsege, mákos nudli és rakott krumpli is lesz a választékban.
![DSC 0663](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/1972/19729/197294/19729437_9b60676b2e0749a17e86ad1c1eb1df85_wm.jpg)
A gála este hat órakor kezdődik, ekkor derül ki, kap-e új Michelin-csillagot Budapest. Hiába próbáltam közel férkőzni vasárnap a Michelin képviselőihez, azt mondták, az eredményt még ők sem tudják,
a kalauzok egészen az esti gáláig egy széfben vannak elzárva – a titokzatosság nyilván nagyon fontos része annak, hogy a Michelin több mint száz éve ekkora presztízzsel bíró kalauz.
A mai gálán egyébként nem csak a magyar csillagok derülnek ki, további négy ország – Ausztria, Csehország, Görögország és Lengyelország – éttermeit is ebben a kalauzban értékelik.
Ne maradjon le semmiről!