Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMElvették a Klub Rádió fővárosi frekvenciáját
További Média cikkek
- Puzsér Róbert és a Fókuszcsoport is nekiment Dancsó Péternek
- Ahol egy démon simán elmegy gyorsétterembe dolgozni
- Az Apatigris inkább házimacska, de kandúrkodni vágyik
- Meghalt Joe Ruby, a Scooby-Doo rajzfilmsorozat egyik alkotója
- Van olyan fajtája a szexuális erőszaknak, amiről én is most hallottam először
Három fővárosi rádiófrekvencia sorsáról döntött kedden a médiahatóság médiatanácsa. Az NMHH közleményéből kiderül, hogy a Klub Rádió elveszíti a 95,3 MHz-es frekvenciáját. A frekvenciára az Autórádió Műsorszolgáltató Kft.-vel kötnek majd műsorszolgáltatási szerződést.
Vicsek: A demokrácia megcsúfolása
„Felháborítónak tartjuk a döntést, ezzel megsértik a Klubrádió félmillió hallgatóját” – kommentálta az NMHH döntését Vicsek Ferenc a rádió főszerkesztője, aki szerint a demokrácia megcsúfolása, hogy az NMHH a döntés indoklásában arra hivatkozott azért egy idén bejegyzett cég kapta meg a Klubrádió által tíz éve használt frekvenciát, mert többtízmillió forinttal többet ajánlott, mint a pályázatban minimumként meghatározott összeg
A Klubrádiónak még van némi esélye, hogy fővárosi frekvenciához jusson, mivel januárban pert indítottak amiatt, hogy az NMHH felülbírálva a korábbi döntést visszavonta nyertes pályázatukat a 92,9-es frekvenciára.
Pert nyernek vagy netre mennek
A médiahatóság arra hivatkozva érvénytelenítette decemberben a Klubrádió nyertes pályázatát, hogy a törvény szerint egy tulajdonos nem működtethet két rádiót, miközben a Klubrádió már a pályázati anyagában leszögezte, hogyha megkapják a 92,9-et, akkor a 95,3-on befejezik a sugárzást. Most ez már nem is kérdés, hiszen hivatalosan is elvesztették eddigi frekvenciájukat.
Októberben azt nyilatkozta Arató András, a rádió vezérigazgatója, hogy a per kimenetelében nem kételkedik. mint mondta „ezt a pert nem lehet jogállami keretek között elveszíteni”. Ugyanakkor, ha sem a 92,9-es, sem pedig a 95,3-as frekvenciát nem kapja meg a Klubrádió, akkor feltehetően a neten sugároznak tovább. Legalábbis ez olvasható ki abból az őszi nyilatkozatból, amely szerint „léteznek ma már olyan technikai megoldások, amelyekkel széles tömegekhez is el lehet juttatni az élő hangot is”.
Az egymillió forintos jegyzett tőkéjű Autórádió idén januárban alakult, február 16-án jegyezték be, eredetileg a lengyel érdekeltségű Alagút Média volt a tulajdonosa, majd idén július végén két magyarországi magánszemély, a dunakeszi Tamás Hajnalka és a nyíregyházi lakcímű, több szabolcsi és fővárosi rádiót is megjárt Szerémi Nóra tulajdonába került. A cég székhelye a főváros III. kerületében van,
A többségi tulajdonos Tamás Hajnalka, aki egyben a cég egyik ügyvezetője is, míg a másik a budaörsi lakcímű Mészáros Lajos. Mészáros az Opten cégtárának adatai szerint az Autórádión kívül tizenhat magyarországi vállalkozásban volt vagy jelenleg is cégvezető vagy tulajdonos. Ezek közül felszámolás alá került és végrehajtás alatt is állt az F-8-10 Ingatlanforgalmazó Kft., de két másikat is felszámoltak, egy harmadikat pedig, szintén végrehajtás után, kényszervégelszámoltak.
A Mészároshoz kötődő cégek egyike a 3 milliós tőkéjű Rádió Energy Kft., amely épp azon a napon alakult, mint az Autórádió Kft., és azon a napon, azon a címen is jegyezték be, ráadásul tulajdonosa is az Alagút Média Kft. Szintén ügyvezetője 2009 decembere óta Mészáros annak az Action Média Kft.-nek, amely 2008 augusztusában az USA Wyoming államában bejegyzett European Multimedia Network Inc. tulajdonában van.
A Rádió 1 és a Juventus is bukta a frekvenciát
Nemcsak a Klubrádió bukta eddigi frekvenciáját, hanem a Rádió 1 és a Juventus rádió is. Utóbbi nem némul el a fővárosban, hiszen éppen az előbbi 103,9 MHz-es frekvenciáját kapta meg. A 89,5 MHz-en, ahol most szól a Juventus, a Prodo Voice Stúdió Műsorszolgáltató adása szólalhat majd meg.
Ez utóbbi cég – amelyről a médiatanács kiemelte, hogy a helyi közéleti műsorok arányára a legmagasabb vállalást tette – idén júliusban alakult 50 millió forintos tőkével. Vezérigazgatója a jászalsószentgyörgyi lakcímű Kiss Anna, többségi tulajdonosa a szolnoki lakcímű Gerardus Petrus Jacobus Ligtenberg. A holland származású üzletember a cégadatok szerint Szolnok térségében több cipőipari vállalatban, valamint egy később a fővárosba költözött vagyonkezelő vállalkozásban (Ladikon, korábban Marenco Kft.-ben) volt cégvezető az ezredforduló környékén.
Átalakul a budapesti rádiós piac
Az utóbbi egy évben jelentősen megváltozott a fővárosi rádiós piac, miután több rádió a gazdasági válság miatt lemondott a frekvenciájáról, másoktól az NMHH vette el a sugárzási engedélyt, mivel tartoztak a médiahatóságnak. Befejezte adását a SztárFM, a RiseFm, a Roxy és a RadioCafé is.
A rádiók a gazdasági válság egyik legnagyobb vesztesei a reklámpiacon. A rádiók reklámbevételei 2009-ben harminc százalékkal estek a Magyar Reklámszövetség becslésen alapuló adatai szerint, és 2010-ben szakértők szerint további tíz százalékkal kevesebb pénzt költöttek a hirdetők ebben a piaci szegmensben. Így a rádiók bevételei a 2005-ös szintre zuhantak vissza, a teljes reklámtortából pedig már mindössze öt százalékot tudnak kihasítani, vagyis mindössze minden huszadik forintot költenek el rádióban a hirdetők. Így a teljes rádiós piac éves bevétele nem éri el még a nyolc milliárd forintot sem.
Szorul vissza a Klubrádió
Egyre kevesebb helyen fogható egyébként a hálózatba kapcsolt Klubrádió frekvenciája, megszűnt a Klubrádió dunántúli hálózata. Az öt helyi frekvencián (Ajka - 88.8 MHz, Balatonfüred - 91.8 MHz, Keszthely - 92.2 MHz, Pápa - 92.7 MHz, Veszprém - 90.6 MHz) 2005 óta szólt a Klubrádió adása, ám hónapok óta csak ideiglenes engedéllyel, mivel a dunántúli hálózat jogosultsága februárban lejárt, a Médiatanács pedig időben nem tudta újrapályáztatni azokat.
Bár a Klubrádió kérte, a Médiatanács nem egy csomagban, hanem külön hirdeti meg újra a frekvenciákat. Eddig az öt közül az ajkai frekvencia pályáztata jelent meg, melyre a Klubrádió (Radio Jam Zrt.) és a szintén helyi rádiókon működő, de országos Rádió 1 (Life Essence Kft.) jelentkezett be, döntés még nincs.