Közelharc az MTV székházánál
További Média cikkek
-
Puzsér Róbert és a Fókuszcsoport is nekiment Dancsó Péternek
- Ahol egy démon simán elmegy gyorsétterembe dolgozni
- Az Apatigris inkább házimacska, de kandúrkodni vágyik
- Meghalt Joe Ruby, a Scooby-Doo rajzfilmsorozat egyik alkotója
- Van olyan fajtája a szexuális erőszaknak, amiről én is most hallottam először
A Lomnici Zoltán egykori főbíró híradós kiretusálása miatt december 10-e óta az MTV épülete előtt ülő éhségsztrájkolók napok óta éjszakai őrséget tartottak, így nem érte őket meglepetésként, hogy feltehetően az MTV biztonsági szolgálatát ellátó Wini Security csütörtök hajnalban megjelent a területen.
Először kordonnal akarták körbezárni a demonstrálókat, majd több ellenzéki képviselő és szimpatizáns érkezett a helyszínre, akik egyszerűen lebontották a biztonsági cég által felhúzott kordonokat. A rendőrség kétszer is megjelent, de intézkedés nem történt, mivel a tüntetők magánterületen tartózkodnak, és állítólag nem történt erőszakos cselekmény.
A helyszínre érkező Lendvai Ildikó tárgyalt Böröcz Istvánnal, az MTVA vezetőjével, kiderült, hogy ő rendelte el a helyszín kiürítését, arra hivatkozva, hogy egy esetleeges bombariadónál a tüntetők veszélyeztetik az épületben tartózkodókat, illetve, hogy a tüntetők adventi koszorúja tűzveszélyes.
Nem egyértelmű, hogy az MTVA hogyan szólíthatja fel a székház üzemeltetőit bármire is, hiszen az épületet az MTV bérli, az MTVA szerződés nélkül használja csak.
Közelharc percről percre
05:30: A biztonságiak elkezdték összezárni azt a kordont, amit december 24-én húztak fel az épület köré, már akkor is azzal a céllal, hogy be- vagy kizárják az éhségsztrájkolókat. Akkor azért nem sikerült, mert Nagy Navarro Balázs odaült az MTVA által táblával jelzett "éhségsztrájkra kijelölt terület" bejáratához. A csütörtöki reggeli akció ennek a bejáratnak a lezárására irányul.
06:40: Nagy Navarro az Indexnek elmondta, a területen lévő tíz éhségsztrájkoló nagy része az utcán áll, miközben ő és két társa a földön ülve és a megmaradt félméteres résben állva a passzív ellenállás módszerével próbálja megakadályozni, hogy a kordont összezárják a biztonságiak.
Az éhségsztrájkolók kihívták a rendőrséget, akik az igazoltatás után reggel háromnegyed hétkor elhagyták a helyszínt arra hivatkozva, hogy magánterületen nem intézkedhetnek csak abban az esetben, ha erőszakos cselekmény történik. A szintén 19. napja éhségsztrájkoló Szávuly Aranka szerint viszont erőszakos cselekmény történt, mivel az utcán álló biztonságiak erővel tolták rá társaira a kordont.
08:05: A rendőrség nyolc óra előtt pár perccel újra kiérkezett a helyszínre, majd újból elmentek intézkedés nélkül. A biztonságiak a kordon mellett állnak.
![kozelharc_mtv2](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/258/2588/25882/2588262_e417d013a23591ccc111600820a1a4fd_wm.jpg)
Időközben Varju László független képviselő (a Demokratikus Koalíció pártigazgatója, aki szerdán szimbolikusan felmondott Szalai Annamáriának, az NMHH elnökének és Böröcz Istvánnak, az MTVA vezérigazgatójának), Lendvai Ildikó és Harangozó Tamás, MSZP-s képviselők, valamint Iványi Gábor lelkész megjelentek a székház előtt, és bejutottak a kordonon.
09:00: Az Index reggel fél nyolckor megkereste a BRFK sajtóosztályát az ügyben, Horváth Katalin szóvivő kilenckor megerősítette azt az információt, hogy az igazoltatáson kívül nem történt rendőri intézkedés, mivel magánterületen zajlik az akció, és így korlátozottak a lehetőségeik.
09:15: Helyszínen tartózkodó tudósítónk szerint az egyik kordon már feldőlt, az viszont, hogy ez hogy történt, egyelőre nem tisztázott. Többek elmondása szerint a kordondöntésben a helyszínre érkezett politikusok és civilek is részt vettek, Varju Lászlónál csavarkulcs is volt. Az éhségsztrájkolók visszajutottak a területre, a biztonsági szolgálat emberei visszavonultak az épületbe.
09:45: A rendőrség harmadszor is visszatért a helyszínre, és felszólították a jelenlévőket, hogy "tartsák meg a megmozdulás békés jellegét". Schiffer András, az LMP frakcióvezetője is megérkezett az MTV épülete elé, Lendvai Ildikó, MSZP-s képviselő pedig bement a székházba.
![DLAPE20111229013](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/258/2588/25884/2588466_bce365e49141049ca6a0af332e01a768_wm.jpg)
10:03: Helyszíni tudósítónk szerint a civilek több kordont is felborítottak.
10:30: Lendvai Ildikó és Harangozó Tamás rögtönzött sajtótájékoztatót tart az MTV székháza előtt, miután beszéltek Böröcz Isvánnal, az MTVA vezetőjével. Egy levélre hivatkozva az állítják, hogy Böröcz utasította a Wini Securityt, a székházat tulajdonló Millenium Média Kft-t és annak tulajdonosát, a Wallist, hogy távoítsák el a tüntetőket. A levél szerint ugyanis az éhségsztrájkolók asztalán elhelyezzet adventi koszorú tűzveszélyes, és ha esetleg bombariadó lenne az MTV épületében, akkor a sztrájkolók akadályoznák az épület kiürítését.
![Lendvai Ildikó és Harangozó Tamás szocialista képviselő](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/258/2588/25884/2588468_d05bbb535d5269559192fbafc6d96a7b_wm.jpg)
Mindez azért is különös, mert a helyszínt az MTVA jelölte ki éhségsztrájkra, ráadásul az sem egyértelmű, hogy Böröcz milyen jogon utasította az épület tulajdonosát és üzemeltetőit, hiszen a székházat az MTV bérli, a Műsorszolgáltatási- és Támogatási Alap pedig szerződés nélkül költözött be az ingatlanba.
Tegnap egyébként még a Wallis azt állította, hogy nem ők adtak utasítást a biztonsági cégnek a terület kiürítésére.
10:50: Körülbelül negyven ember van a helyszínen, az MTVA vezetőivel zajló egyeztetés után az éhségsztrájkolók arrébb pakolják a holmijaikat, hogy egy esetleg bombariadó esetén ezen a bejáraton is akadály nélkül el lehesen hagyni az MTV székházát.
12:30: A helyszínen megjelent Pálffy István a KDNP politikusa, egykori MTV-dolgozó. Pontosan nem lehet tudni, miért látogatta meg az éhségsztrájkolókat, azokkal nem beszélt. Karácsony előtt is megjelent Pálffy, akkor azt mondta, hogy elképzelhetetlen, hogy karácsonykor is éhségsztrájkoljanak itt.
12:45: Az éhségsztrájkolókblogot vezetnek, sok videoanyaggal. Itt lehet megtudni, mi történik velük, mire van szükségük.
Nem tudni, ki intézkedik
Szerdán délben egy magát megnevezni nem kívánó, állítólag a tulajdonos nevében eljáró férfi arra szólította fel az éhségsztrájkolókat, hogy hagyják el a területet, mivel az MTV székháza magánterület. Az éhségsztrájkolók keddi, azonnali hatályú kirúgása óta számítanak rá, hogy valamilyen módon megpróbálják kiszorítani őket a területről, mivel már nincsen köztük közmédiás alkalmazott.
Az éhségsztrájkolókat védő ügyvéd szerdán az Indexnek elmondta, hogy jogszerűen nem szoríthatják ki a területről az éhségsztrájkolókat. "Az üzemeltető korábban maga helyezett ki egy olyan táblát, melyen az állt, hogy éhségsztrájkra kijelölt terület, tehát kvázi hozzájárult az ottlévők jelenlétéhez. Innentől kezdve a területen az éhségsztrájkolókat birtokvédelem illeti meg, tehát erőszakkal nem, csak jogellenesen lehet eltávolítani őket. Bírósághoz kellene fordulni a terület gazdájának - amit a zavaros szerződések miatt nem lehet tudni, hogy ki valójában - és jogerős bírósági végzéssel lehet őket végrehajtói közreműködéssel eltávolítani" - nyilatkozta az ügyvéd az Indexnek.
Az MTV székházának eladásáról megállapodást írt alá idén júliusban a köztévé és a gyártóbázist tulajdonló Wallis, azonban az ingatlan még mindig a cég tulajdonában van. A székház bérlője az MTV Zrt., az MTVA-nak Szabó László kommunikációs igazgató szerint szerződése van arról, hogy jogszerűen tartózkodnak az épületben, erről azonban többszöri kérés ellenére sem mutattak be papírokat az éhségsztrájkolóknak.
![kozelharc_mtv1](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/258/2588/25882/2588260_967e1e51099f443466af98acbd4949b2_wm.jpg)
Szerdán Németh Péter, a Népszava főszerkesztőjének közbenjárására kiderült, hogy nem a tulajdonos adott parancsot arra a magát megnevezni nem kívánó férfinak, hogy felszólítsa az éhségsztrájkolókat a terület elhagyására. Az azonban azóta sem derült ki, hogy ha nem a Wallis, akkor ki próbálja kiszorítani a Lomnici-botrány összes felelősének kirúgásáért küzdő éhségsztrájkolókat. A Wini Security Kft.-nél kérdésünkre egyelőre nem adtak felvilágosítást arról, hogy ki bízta meg őket a rács összezárásával.
Szabó Lászlót, az MTVA kommunikációs igazgatóját és Cserháti Ágnest, az alap szóvivőjét egyelőre nem sikerült elérnünk.
Az MTVA egyébként már hosszabb ideje próbálkozik azzal, hogy ellehetetlenítse, vagy elűzze a sajtószabadságért demonstráló újságírókat és szimpatizánsokat. Múlt csütörtök óta folyamatosan hangos zenét játszanak a demonstrálók felett, felváltva két karácsonyi számot, hogy ne tudjanak pihenni. A zenét az LMP politikusainak közbenjárására előbb kikapcsolták, majd újra visszarakták, de immmár halkabban. Szintén a tüntetők zavarására állítottak be nagy reflektorokat, amelyek éjjel-nappal rájuk irányultak, így nehezítve a pihenést.