Fábián, Sebestyén
-2 °C
0 °C

Megszűnik a Zoom.hu, a Tarjányi Péter által alapított hírportál

eszt
2018.12.21. 16:39 Módosítva: 2018-12-21 16:39:56

"A Strat-Pol Kft., a Zoom.hu internetes hírportál üzemeltetője az újság működtetését a mai nappal befejezi, és a portált megszünteti. A cég továbbra is folytatja tevékenységét, de a média és a tájékoztatási piac területéről kivonul" - olvasható Tarjányi Péter hírportálján egy Dosek Rita tulajdonos, ügyvezető által aláírt közleményben.

A portál egyik munkatársa az Indexnek azt mondta: úgy tudja, nincs szó politikai alkuról, egyszerűen elfogyott a pénz. Ezt már hónapok óta lehetett tudni, de a lapvezetés eddig külföldi befektetőkkel tárgyalt, csakhogy ezek mind sikertelenül zárultak; nyilván nem tett jót nekik az sem, hogy első fokon két év felfüggesztett börtönre ítélték a portál alapítóját, Tarjányi Pétert. Az utolsó tárgyalás forrásunk szerint ma zárult, újra sikertelenül, ezt követte a megszűnés bejelentése. Forrásunk tudomása szerint az utolsó néhány hónapot a tulajdonosok már saját megtakarításaikból fizették ki a munkatársaknak, de az ígéretek szerint az egy hónapos felmondási időt is ideértve mindenki megkapja a neki járó fizetését.

A portálon a fenti mellett a következő üzenet jelent meg: 

A tulajdonosi döntést a szerkesztőség csak elfogadni tudja, és sajnos mindössze egy ilyen közlemény az, ami ma Magyarországon bármelyik újságírónak marad, aki elveszíti az állását. A Zoom.hu-t a főszerkesztőváltás és a csökkentett létszám ellenére a most állásukat veszítő újságírók nemcsak hogy a piacon tartották, de szegmensének meghatározó szereplőjévé is tették. Elhivatottságuknak köszönhetően az elmúlt hónapokban – az elvárt és a korábban ismert egyedi látogatószámokat jelentősen meghaladva – a portál az egyik legsikeresebb időszakát élte. A Zoom.hu impresszumára kattintva olvashatóak az igazán fontos értékei az oldalnak, mind szakmailag, mind emberileg. Megtisztelő volt ennek a szerkesztőségnek a tagja lenni, hálával tartozom a Zoom.hu csapatának! A szerkesztőség a további kitartás reményében búcsúzik a még létező független sajtótól.”

A Zoom.hu-t az a Tarjányi Péter alapította, akit biztonságpolitikai szakértőként, íróként és üzletemberként ismerhetünk. Először 2008-ban próbálkozott meg hírportál üzemeltetésével, aztán egy év után felmondtak az összes munkatársnak, mivel Tarjányi egy olyan cégnek adta el a portál jogait, amely nem kívánta fenntartani az eddigi tevékenységet. Tarjányi akkor úgy indokolta a döntését – a számára kedvező adásvétel mellett –, hogy „szerinte a politikai újságírásban nehéz idők következnek”.

Tarjányi 2017 nyarán indította be újra a portált, és független, szabadelvű, Európa-párti médiumként határozta meg. Első főszerkesztője a Velvet.hu korábbi főszerkesztője, Zappe Gábor lett, aki azonban pár hónappal később közös megegyezéssel távozott. Őt követte Kustánczi Norbert, aki egy hét után máris kirúgott több embert. Egy évvel később, 2018 szeptemberében újabb két embert rúgtak ki, egyikük a Facebookon azt állította, azért, mert "kiállt magáért", és nem akarta elfogadni, hogy késve érkeznek a fizetések. Egy héttel később aztán távozott Kustánczi is.

Tarjányi Péter eközben nem portáltulajdonosként szerepelt a hírekben: 2017-ben, a választások előtt politikai mozgalmat alapított, amelynek céljai közt szerepelt az MSZP-s miniszterelnökjelölt, Botka László leváltatása. A cél, ha nem is pont Tarjányi miatt, de teljesült. 2018-ban Tarjányit első fokon, nem jogerősen két év, öt évre felfüggesztett börtönre ítélte a Fővárosi Törvényszék egy 2010-es, 400 milliós csalási ügy miatt. Márciusban lemondott a portál igazgatói posztjáról, azóta vezette üzlettársa, Dosek Rita.

Forrásunk azt mondta: a Zoomnál dolgozva soha nem érezte azt, hogy bármilyen politikai szempontnak kellene újságíróként megfelelnie, Tarjányi baloldali kötődése ellenére szabadon lehetett írni a baloldalról (és a jobbról) is.

Ne maradjon le semmiről!

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!