Polbeat

Harminc év után búcsúzik A Hét, kapunk helyette modernebb, profibb, érdekesebb műsort. Friderikusz Sándorral, mivel ő személyében maga a modern, a profi meg az érdekes. Olyannyira fontos ez a személy, hogy természetes, ha a Magyar Televízió első számú politikai műsora az ő nevét viseli. A szólás szabadsága ugyanis csak alcím, a műsor igazi címe Friderikusz. De lehetne akár simán Sanyi is, Claudia és Mónika nyomán. Sonderangebot - 13 millióból épp futja -, hogy az alkotás logója Sándor feje. Hiába, ha valaki hirtelen kapja vissza a képernyőt, elszaladhat vele a hintaló is, ilyen sebességnél pedig fel sem tűnik, hogy az egyetlen műsorvezető, aki a fejét használja logónak, az a Budapest TV űrhajósjelöltje. És a nézettségben lubickoló embernek az sem tűnik fel, hogy a rohanó hintaló ütemére ismételgeti lépten nyomon: én, én, én. Ezek már a nárcizmus rémtettei - csajozásnál is alaptétel: többször mondjuk, hogy te, mint azt hogy én. Hát még egy riporternél.

Csak azt nem teszi hozzá a sajtó koronagyémántja, hogy miniszter úr, önnek baromi jó segge van.

Friderikusz Sándorban az a varázslatos, hogy számtalan bukott műsor készítőjeként és műsorvezetőjeként még mindig úgy tud visszatérni, mint a televíziózás überpápája, aki egyszerűen nem tévedhet. Talán épp most ér véget ez az álsikersorozat: egy Osztálytalálkozó vagy Fantasztikus Európa méretű zakót még agyon lehet hallgatni, de a mostani produkcióban elkövetett imposztorkodás hosszú időre emlékezetes lesz. Úgy válik felejthetetlenné, mint az első tévéműsor a Medgyessy-kormány beiktatása óta, amelyen messziről, fél szemmel is látszik, ki kormányoz itt, vagyis kinek a segge látszik a Szabadság tér minden ablakából. Illik - különösen ilyenkor, húsvét idején - példázatokkal alátámasztani a sommás ítéletet.

Azzal nincsen semmi baj, hogy az első adás vendége maga a miniszterelnök: jó riporter nem jön zavarba kormányfő láttán, sőt éppen fordítva. Medgyessy Péternek azonban semmi oka nem volt szorongásra, pláne sírásra: Friderikusz mindent megtesz, hogy a magas rangú vendég, uniós nemzetünk első pásztora jól érezze magát. Megérdemli: a műsorvezetőt kis híján tévéelnökké favorizáló Péter ide nem szkepticizmust kiváltó politikusként, hanem régi jóbarátként érkezhet, előmelegített fotelből előemésztett kérdésekre válaszolhat, ellenzéknek se híre, se hamva - lehet ezt a köztévét jól is csinálni, ugye, miniszterelnök úr?

Országimázs, ahogy mi csináljuk.

Friderikusz leplezhetetlen elfogultsága leginkább athéni riportjában tört felszínre. (Nézzék meg, mit láttam één Athénban.) Íme legjobb kommentárjai rózsafüzérbe rendezve. "A miniszterelnök kedveli a sajtót, hiszen fontosnak tartja elbeszélgetni mindenkivel. Gál J. Zoltán kormányszóvivő a sajtó kitűnő kiszolgálásáról gondoskodik. Kovács László igazít egyet szélborzolta jólfésültségén. Hány ruhát hozott magával, Ildikó?"

Orbán Viktorra nem vonatkozik a mosolyoffenzíva. Ő - a távollétében elejtett pikírt megjegyzéseken túl - annyit érdemel, hogy megkérdezzék: nem fáj-e neki, hogy nem ő írja alá a csatlakozást. Nem fáj, egyébként.

(Hogy mondjunk jót is: a stúdiót sikerült szépre és nagyra felépíteni; persze ha a RAI1-n működött, akkor mért ne működne nálunk is. Friderikusz viszont talán még csak befőttesüvegben látott internetet, de lehet, hogy az szalicil volt, mert szerinte az "internetcíme", ahol várja véleményem, www.friderikusz@hu. Még jobb, hogy a friderikusz.hu oldalon sehol sem lehet véleményt mondani. Finom üzenet.)

Medgyessy távozik, jön Csillag és Görgey. Sándor keményen beléjük kérdez: "önt pénteken ismét kikezdték", vagyis ártatlanul rágalmazzák azok, akiknek még nem tömték be a száját egy összemaréknyi bankóval. "Ön kétséget nem hagyott afelől, hogy egy klasszikus demokrata." Sőt: "Beszélőkével is meg van áldva, kiállása is van." Remek. Csak azt nem teszi hozzá a sajtó koronagyémántja, hogy miniszter úr, önnek baromi jó segge van. Illetve hozzáteszi, de nem szó szerint, csak úgy szőrmentén. Ez már nem politikai bulvár, ez polbeat.

kendőzetlen lojalitással, honeckeri csókkal köszönti a mindenkori brezsnyeveket

Megérkeztünk. Alig több mint egy év kellett ahhoz, hogy a leplezetlen pártpropagandától szarrakássá devalválódott MTV-t kitakarítsa az új gárda, és akkurátusan feltöltse új szarral. Igaz, ez márkás trágya, nem feslett kokárdás amatőrök mellékterméke, hanem hivatásként, nagy gyakorlattal elkövetett környezetszennyezés, de jelentem innen a képernyő elől, a szaga ugyanolyan. Tudom, belülről másképp illatozik a mi kutyánk kölyke, de kívülről ugyanaz a hatás. Bármilyen ostobának tűnik - mérhető ízlése alapján - a magyar közönség, a köztelevízióban elkövetett kormánypropagandából sohasem azt szűri le, hogy "jó fej a miniszterelnök úr, a tévében is megmondta magáról", hanem azt, hogy "már megint a mi pénzünkből nyalatjátok fényesre magatokat". Országimázs, ahogy mi csináljuk.

A Magyar Televízió ismét, még mindig a hatalom ölebe - és ezen nincs miért meglepődni; ne várjuk el, hogy régóta lágy gerincű, e melegházon kívül mindenhol megbukott emberek teljes erővel harapjanak a zsebpénzt osztó szőrös mancsba. Annál is inkább, ha a zsebpénz a párthűség árát is tartalmazza. A labda újra a kereskedelmi tévéknél van: nekik kell szkeptikus tájékoztatásról gondoskodniuk a pincsikórussal szemben. Van rá remény, hogy arrafelé még akad egy-két újságíró, aki a média eredendő liberalizmusát minden hatalomra képes vonatkoztatni.

A közszolgálati tévé ma - akár egy-két-három éve - a következőkben különbözik a kereskedelmitől. Feltétel nélküli, kendőzetlen lojalitással, honeckeri csókkal köszönti a mindenkori brezsnyeveket, politikai kontraszelekció alapján állítja össze stábját; valamint irtózatos mennyiségű pénzt lehet belőle kiszivattyúzni anélkül, hogy piaci követelményeknek meg kellene felelni. Emellett van délelőtt néhány nemzetiségi és vallási műsor. Kultúrára ugyanakkor nincs pénz. Amennyit az MTV közszolgál, azt célzott műsortámogatással sokkal olcsóbban meg lehet valósítani.

A közszolgálati tévé létezését tehát kizárólag a klientúra étvágya és a hatalom tömjénszomja indokolja. A pénzből, amit erre költünk - mi, ti, ők -, bármelyik kertévé világraszóló kultúrmissziót rittyentene. Sőt talán átengednék a Propaganda címét is.

Ceterum censeo: privatizálni kellene a Magyar Televíziót.