Peter A. Gloor svájci kutatóról írtunk már 7 éve, a tudós szakterülete a webes kollektívák működése, azon belül is az úgynevezett kreatív rajok. Ezek működése kívülről kaotikusnak tűnhet, viszont a raj egy-egy tagja tudja, mi a dolga a rajban, így a közösség működik – jó példa erre egy hangyaboly. Az ilyen közösségek viselkedéséből pedig jósolni is lehet, és 2007-ben Gloor és kollégái az MIT Sloan School of Management intézetében ezt az akkori Oscar-díjakkal bizonyították. Az IMDB fórumozóinak hozzászólásait vizsgálva megjósolták előbb azt, hogy A tégla című Scorsese-filmet felölik majd Legjobb film kategóriájában, aztán azt is, hogy a film meg is nyeri ezt a kategóriát.
Gloor szerint az online fórumok sokkal inkább szakértőnek tekinthetők, mint a magukat szakértőnek nevező filmes újságírók és egyéb kenyérpusztítók – ez utóbbiak ugyanis igyekeznek nagyot mondani, szeretnek sarkítani, sokszor fekete-fehérben látják a dolgokat. „Nem azt akarják, hogy igazuk legyen, hanem azt, hogy olvassák őket” – fogalmazott a kutató a Vanity Fairnek. Az IMDB-n sokszor álnéven észt osztó fórumozóknak más a motivációjuk. Gloor és kollégái megfigyelték, kik a leggyakoribb hozzászólók, és e sorrend alapján súlyozták a kommenteket, illetve azok tartalmát – nagyjából ahhoz hasonlóan, ahogy a Google ad page rankot a weboldalaknak. Így kapták a meglepően pontos eredményt.
Sajnos azóta Gloor nem nézett bele a kristálygömbjébe, mert a 2007-es Oscart igazából csak a módszere finomítására, kalibrálására használta. A módszer egyébként is időigényes, nagyjából négy hétbe telne kiokoskodni az Oscar-jóslatot, erre pedig Gloornak nincs ideje – a kutatásait mostanában tőzsdei folyamatok megjósolásában kamatoztatja (valószínűleg ez jobban fizet).
Kilenc díj van csak hátra, ezek közül leghamarabb a legjobb látványtervezés (tulajdonképpen díszlet) díját adják át ezek közül valakinek: Anna Karenina (Sarah Greenwood, Katie Spencer), A hobbit: Váratlan utazás (Dan Hennah, Ra Vincent, Simon Bright), A nyomorultak (Eve Stewart, Anna Lynch-Robinson), Pi élete (David Gropman, Anna Pinnock), Lincoln (Rick Carter, Jim Erickso).
Nagyon furán járt, belesült a beszédébe és olyan míszes, mint még soha.
Hát, ezt nem gondoltuk volna, mármint hogy a látványban erős Pi élete helyett az Amistad újrahasznosított díszletei között forgatott Lincoln nyer.
A Skyfall megosztott hangvágói díja előtt mindössze két James Bond-film kapott aranyszobrot az Amerikai Filmakadémiától: 1965-ben a Goldfinger és Norman Wanstall vihette haza a legjobb hangeffekt díját, 66-ban pedig a Tűzgolyó kütüygyárosát, John Stearst jutalmazták, aki később a Csillagok háborújáért is kapott egy vizuális effektes díjat.
Kezd nagyon unalmas lenni a gála, semmit nem váltottak be az ígeretekből, nem vicces, nem érdekes, kiszémítható, és eddig tán egy kategóriában nem az esélyes nyert. És volt olyan magyar orgánum, ami nyílt versenyről beszélt, bár a nagy kategóriák még hátra vannak.
A filmvilág halottaira emlékezik Hollywood. Vajon ki marad majd ki?
Hanem szimplán megdugták a színfalak mögött, ezért volt olyan összeszedetlen a mozgása és csapzott a haja.
Egy olvasónk jelentette, hogy a veres szőnyegre mankóval érkezett, de a díjat átadni már enélkül jött, ami azért nem zárja ki Hancu első tételét sem a kufircolást illetően.
Legjobb zene: Anna Karenina (Dario Marianelli), Az Argo-akció (Alexandre Desplat), Pi élete (Mychael Danna), Lincoln (John Williams), Skyfall (Thomas Newman).
Legjobb betétdal: Chasing Ice: Before My Time, A nyomorultak: Suddenly, Pi élete: Pi's Lullaby, Skyfall: Skyfall, Ted: Everybody Needs a Best Friend.
Az elsőt a Nyomorultak, a másodikat a Skyfall nyeri szerintünk.
Komolyan, pedig már mióta ott lebzsel Hollywoodban.
Mert nem is jelölték, muhaha, hanem a Pi élete. A harmadik díja a filmnek.
Felolvassák a többit is a tisztesség kedvéért, de Richard Gere és Queen Latifah is pontosan tudja, mi az ábra. Catherine Zeta-Jones meg csak azért van a színpadon, hogy az új bolti csöcseit megfuttassa.
Hogy musical létére pont a zenéjét nem jelölték, nem?
Aranyglóbusz és BAFTA után Oscar, nem is rossz. Meghatódott, sír, nem is mond sok mindent, mert minek, csak egy díj ez is.
Végigvirrasztottam már pár Oscar-díjátadót, de ez az eddigi legrosszabb. Egyszerűen rossz a műsor újrahasznosított Chicagóval és kevés poénnal, sajnos Seth MacFarlane is túl visszafogott (a Golden Globe-on valahogy jobban működött a Fey-Poehler-páros). De legalább Adele nyert, ahogy sejteni lehetett.
A következő jkét díj a forgatókönyveké, azaz jön az utolsó adag, a nagy díjaké. Az adaptált forgatókönyvek között ott van Az Argo-akció (Chris Terrio), A messzi dél vadjai (Lucy Alibar, Benh Zeitlin), a Pi élete (David Magee Lincoln, Tony Kushner) és a Napos oldal (David O. Russell). Nagy meglepetés lenne, ha nem az Argo kapná, de a Napos oldal is befuthat.
A legjobb forgatókönyvért. Jönnek szépen sorban a tippjeink, még hogy nyílt verseny, eh.
Legjobb eredeti forgatókönyv: Szerelem (Michael Haneke), Django elszabadul (Quentin Tarantino), Kényszerleszállás (John Gatins), Holdfény királyság (Wes Anderson, Roman Coppola) Zero Dark Thirty (Mark Boal).
Adaptált forgatókönyvet az eredeti művek ismeretében lehet igazán értékelni, és ez a tudás nálam nem volt meg, de mozinézőként az Argo-akció forgatókönyve tűnt a legjobban összerakottnak. Meg is nyerte. Még A messzi dél vadjainak is örültem volna.
Kicsit olyan ez, mint amikor Scorsese a Tégláért kapott díjat, de ha nem is a Djangóért, azért a Kill Billért megérdemelte. Csak kicsit késve kapta meg, na.
Na, ez egy jó döntés volt. Tarantino el van hízva egy kicsit és idegesen röhög, de nem baj, A színészeknek köszöni, és mielőtt lekevernék, mond még valamit: a forgatókönyvek nagyon jók voltak mindkét kategóriában. Kösz.
A Zero Dark Thirtynek kellett volna kapnia, izgalmas, feszült forgatókönyv volt, Tarantino újabb szellemi maszturbálása viszont túl vontatott és önismétlő volt az én ízlésemnek.
A fogadóirodák szerint csak a Lincoln rendezője nyerhet, de a Deadline Hollywood szerint az Akadémia tagsága olyan irigy Steven Spielbergre, hogy gyűlöletből nem szavaztak rá, és inkább Ang Lee-nek adjék a díjat. A jelöltek:
Michael Haneke (Szerelem), Ang Lee (Pi élete), David O. Russell (Napos oldal) Steven Spielberg (Lincoln), Benh Zeitlin (A messzi dél vadjai).
Némi meglepetésre a Pi élete újabb díjat húzott be, és elverte Spielberg Lincolnját. Lee köszönetet mond a 3000 stábtagnak, a könyv írójának, a Foxnak és mindenkinek, aki hitt benne.
Reméljük, a film azért nem nyer.
Nem Spielberg, hanem Ang Lee. Pedig előbbi szerintem jobban megérdemelte volna, magához képest szokatlanul visszafogott és precíz módon rendezte meg a Lincolnt.
A jelöltek: Jessica Chastain (Zero Dark Thirty), Jennifer Lawrence (Napos oldal), Emmanuelle Riva (Szerelem), Quvenzhané Wallis (A messzi dél vadjai), Naomi Watts (A lehetetlen). A verseny két fős, Chastain és Lawrence, Zero Dark Thirty vs. Napos oldal, meglátjuk. A szerkesztőség megosztott a jó segg és némi tehetség valamit a nem oylan jó segg, de sok tehetség között, én Chastaint szeretném befutónak, mert sokoldalúbb színésznő, mint az Éhezők viadalénak főszereplője.
Seth MacFarlane így hallgatta Adele dalát a színfalak mögött. Vagy nagyon megnyerő akar lenni, vagy a fogorvosa főszponzorálja éppen.
Őszintén meghatódik ő is, a színésznőkről beszél és a producerekről, az ügynökéről és a stábról. Ja, és a családról, mintegy mellékesen. Kösz, mondja, és elmegy iszonyatosan berúgni.
Hiába rühellik Spielberget, Day-Lewistól elvenni ezt az Oscart nem lehet, akkor is ő kapná, ha otthon hat busmanja lenne háziszolgaként. A nevezettek: Bradley Cooper (Napos oldal), Daniel Day-Lewis (Lincoln), Hugh Jackman (A nyomorultak), Joaquin Phoenix (The Master), Denzel Washington (Kényszerleszállás).
Emmanuelle Riva és Jessica Chastain alakításáról gondoltam azt, hogy leginkább ők érdemelnék meg a díjat (ebben a sorrendben), erre megkapja az ügyeletes jócsaj. Oké, tényleg jól játszott a Napos oldalban, de nem ér fel szerintem az előbbi kettőhöz. Őt is váratlanul érte, csak hebeg-habog.