Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMKarneváli hangulat a Mary Popkids új klipjében
Nálunk debütál a Mary Popkids készülő nagylemezéről egy új dal, amelyen együtt dolgoztak a Grammy-díjas Matt Lawrence producerrel. Lawrence korábban olyan előadók zenéin dolgozott, mint a White Stripes, a Rolling Stones, a Foals, illetve ő keverte Amy Winehouse Black to Black című albumát is.
A The Carnival című számot még tavaly év végén írták a HOTS Songlab programjának részeként, és Lawrence száz beküldött demóból választotta ki végül a Mary Popkidset. Fél nap közös munka után végül Lawrence keverte ki a dalt is, aminek rendszerezésében közreműködik Lotfi Árzsáng (Baba Aziz) is.
A dalhoz Emil Goodman készített klipet, amiről azt mondja a zenekar, hogy a rendező
kidolgozott egy speckó analóg technikát, aminek a lényege, hogy előre megkomponáltan vetít egyszerre a szereplőkre és a háttérre is külön-külön egy nagyon érdekes, pszichedelikus atmoszférát teremtve. A dalt hallgatva ugrott be neki ez az éjszakai vidámparkos hangulat.
Az idén 10 éves zenekar idén kihoz egy új albumot is, amivel még kb. egy hónapnyi munkájuk van. Ennek a megjelenése őszre vagy télre tolódik, ahogy a lemezbemutató és a születésnapi koncert is, hiszen a járvány miatt most minden tömegrendezvényt lemondanak vagy eltolnak.
A Mary Popkids első nagylemeze még az Indexen debütált 2014-ben, és azóta rengeteg minden történt a zenekarral. Például megnyerték az első Nagy-szín-pad! versenyt, majd övék lett a 2017-es év Sziget-himnusza is. Legutoljára az animációs klipjeikkel szerepeltek az Indexen, a 2017-es All You Can Keep c. albumukról pedig itt írtunk.
Rovataink a Facebookon