Mégis megrendezhetik Adele elmaradt koncertjeit, de rámehet a párkapcsolata
További Stenk cikkek
A brit énekesnő kálváriája már egy hete tart, ugyanis nemcsak 24 koncertből álló Las Vegas-i fellépését kellett teljes egészében elhalasztania, a magánéletében sincs minden rendben. Ám most felcsillant a remény.
Adele 2015-ös 25 című albumának megjelenése után évekre eltűnt, majd 2021-ben egy új lemezt dobott piacra, ami óriási sikert hozott. Már csak amiatt is, mert konkrét választ adott arra a kérdésre, miért rejtőzött el ennyi ideig a nyilvánosság elől. Ez idő alatt elvált gyerekei apjától, ledobta pluszkilóit, illetve londoni életét maga mögött hagyva Los Angelesbe költözött, ahol Rich Paullal újra rátalált a szerelem. Visszatérő koncertjét szintén az Angyalok városában tartották, a Griffith Observatoryban, ahol többek között olyan világsztárok fogadták a nézők soraiban, mint Oprah Winfrey, Leonardo DiCaprio, Melissa McCarthy vagy James Corden.
Az énekesnő korábban több interjúban is elmondta, mekkora stresszt okoznak számára a koncertek, ám ez minden bizonnyal amiatt lehetett, hogy olyan fokú önbizalomhiánnyal küzdött, hogy félt előadni a dalait sok ember előtt. Pláne, hogy ezek jó részében minden fájdalmát kiírta, és ezáltal igazán kiszolgáltatta magát. A számára megfelelő alak elérésének köszönhetően viszont sikerült egyfajta önbizalmat szereznie, ami mentálisan is segített neki abban, hogy bátrabban álljon ki a közönség elé.
Adele minden bizonnyal nagyon várta már, hogy ennyi idő után újra zenélhessen, január végétől egy 24 fellépésből álló Las Vegas-i koncertsorozatot terveztek a Ceasar's Palace-ben, ám a tervük teljesen meghiúsult, és az egészet elhalasztották. Egyesek szerint nemcsak az állhatott emögött, hogy az énekesnő csapatának a felét ledöntötte a koronavírus, hanem konfliktusba is keveredhettek a Ceasar's Palace vezetőségével.
Talán mégis lesz koncert
A legújabb információk szerint a Ceasar's Palace és a Live Nation is azon dolgozik, hogy a lehető leghamarabb egyezséget tudjanak kötni az énekesnővel a koncertek megmentéséért. A Ceasar's Palace-hez közeli egyik forrás azt állította, a cég 150 millió dollárt – 47,4 milliárd forintot – öl bele a projektbe, ugyanis ekkora bevételt hoznának a konyhára Adele fellépései. Nem meglepő, hogy mindent meg akarnak tenni azért, hogy mihamarabb elkezdődhessen a koncertsorozat, erről a következő hónapban kell dönteniük.
Ugyanakkor a forrás azt is megemlítette, egyelőre kérdéses, hogy közös nevezőre tudnak-e majd jutni az énekesnővel, mivel az elmúlt két hónapban számos konfliktusa volt a Ceasar's Palace vezetőségével. Többek között vita alakult ki azzal kapcsolatban, hogy Adele a Skyfall című számának előadásánál azt szeretné, ha egy 60 fős kórus kísérné, de ellentéteket szültek a speciális effektusokkal kapcsolatos kérdések is, továbbá a hangrendszer. A Ceasar's Palace-ben lévő Meyer hangrendszert ugyanis elég elavultnak találták, amit végül ki is cseréltek egy korszerűbbre, ám vannak még további tisztázatlan kérdések. Bár abban reménykedtek, hogy Adele februárban legalább pár alkalommal fel tud majd lépni, de jelen állás szerint ez sem fog összejönni. Most abban bíznak, hogy az énekesnő az év közepén elkezdheti a koncertezést, ám mindez annak függvénye, hogy sikerül-e megállapodniuk vagy sem.
A kapcsolata is rámehet
Adele nemcsak a koncertsorozat megvalósítása kapcsán felmerülő problémák miatt stresszelhet, a párkapcsolatával sincs minden rendben. Még 2021 elején kezdett el randizni a sportügynök Rich Paullal, akivel – mint az az Oprahval készült interjúból is kiderült – nagyon harmonikus kapcsolatot tudtak kialakítani, ám az utóbbi időben már nem ment minden zökkenőmentesen. A jelenlegi információk szerint Adele jelenleg is párja Beverly Hills-i otthonában tartózkodik, és próbálja megmenteni a kapcsolatukat.
Egy forrás szerint azért alakult ki feszültség közöttük, mert az utóbbi időben nem sok időt tudtak együtt tölteni egymással, tekintve, hogy Paul a munkája miatt elutazott, míg az énekesnő a Las Vegas-i fellépéseit próbálta minél tökéletesebben megvalósítani.
Mérges volt, hogy a férfi nem tudott ott lenni vele, amikor kezdtek szétesni a dolgok a koncertsorozattal kapcsolatban, és ez mindkettőjük dolgát megnehezítette. Szüksége volt rá, de nem tudott ott lenni, mert ő is elfoglalt a karrierje miatt
– állította a bennfentes, akinek elmondása szerint ez az időszak nagyon stresszes volt Adele számára, ám most azon van, hogy ne a kapcsolata lássa ennek a kárát. Hozzátette, a pár nagyon szereti egymást, de az elmúlt hetek mindkettejük számár nehezek voltak.
Vannak olyan bennfentesek is, akik egyenesen azt állítják, hogy Adele a zátonyra futott párkapcsolata miatt halasztotta el a koncerteket. Minden bizonnyal ez is közrejátszhatott, mivel az énekesnő csapatához közel álló források arról számoltak be, hogy sokszor sírt a próbákon, amiket azért kellett félbeszakítani, hogy telefonon tudjon beszélni Paullal. Az igazság azonban valahol a kettő között lehet, mert elég valószínűtlen, hogy az énekesnő csak emiatt mondjon le egy nappal a tervezett kezdés előtt egy egész koncertsorozatot. Az már sokkal inkább valószínű, hogy az utolsó pillanatig reménykedett abban, hogy technikailag úgy összeáll a show, ahogy elképzelte.
(Borítókép: Adele 2021. október 24-én. Fotó: Cliff Lipson / CBS via Getty Images)
Rovataink a Facebookon