Nap

Óra

Perc

Érdekel
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Gary Oldman filmszínészt valószínűleg senkinek nem kell bemutatni, ismerős lehet akár az Ötödik elemből, akár a Harry Potter szériából, vagy nagyon nagyon sok másikból. Még Magyarországon is forgatott már filmet, ez volt a Suszter, szabó, baka, kém.

    Következő filmjéhez egy komolyabb átalakuláson kell átmennie, ugyanis Winston Churchill brit miniszterelnököt alakítja majd egy életrajzi filmben. A címe Darkest Hour és Joe Wright (Vágy és vezeklés, Büszkeség és balítélet) rendezi, és a tervek szerint 2017 novemberében mutatják majd be a mozikban. Erről futott be az első fotó, ami alapján úgy tűnik a maszkmesterek elég jó munkát végeztek.

    Gary Oldman, mint Winston Churchill
    Gary Oldman, mint Winston Churchill
  • "Megint tiszta fosadék vagyok, tiszta fos a nadrágom, tiszta szar a nadrágom, nagyon beteg vagyok" – kiabálta Kispénz Géza, Pécs egyik ismert kéregetője, miután egy csatornanyílásra végezte dolgát a helyi önkormányzat épülete előtt. A férfinek nem ez volt az első nyilvános akciója, sok bosszúságot okozott már a pécsieknek, ezúttal pedig egy telefonos felvétel buktatta le. A Bors információi szerint a férfi sosem guggol le, rogyasztott lábbal teszi, amit tennie kell, és többnyire valamelyik belvárosi épület falát piszkítja be. A lap képeket is közölt Gézáról és munkásságáról, mi nem fogunk.

  • A negotini rendőrség összesen 46 kilogramm marihuánát foglalt le egy Negotinhoz közeli településen, írj a Magyar Szó. A rendőrök az 1961-es születésű M. C. lakását és a tulajdonában lévő egyéb helyiségeket átvizsgálva bukkantak az eladásra szánt, szárított növényekre. M. C.-t letartóztatták, kábítószer előállításával és forgalmazásával vádolják, hamarosan meghallgatja az ügyészség.

  • A NAV online bolhapiaca igazi aranybánya. Ezen keresztül próbálja értékesíteni az adóhatóság a különböző ügyekben lefoglalt ingóságokat. A kínálat meglepően széles és gyakran változik. Van itt hangszertől elkezdve ipari gépeken át tartós élelmiszerig szinte minden.

    A jelenlegi kínálat egyik legtutibb üzletének egy csomó befőttesüveg tűnik. Közel 400 ezer 720 mililiteres üveget lehet venni összesen 19 millió forintos értékben, de a licit mindössze 9 millióról indul, így pedig a hülyének is megéri. 

    Kép forrása: NAV
    Kép forrása: NAV
  • Egy dán turista majdnem megbánta, hogy krokodilt akart fotózni. Az Nyugat-Ausztráliában történt esetről az MTI számolt be. 

    A 27 éves, Johnny keresztnevű férfi a Kununurra tónál túrázott, majd amikor meglátott a vízben egy krokodilt, le akarta fotózni, de egy rossz mozdulat után megcsúszott és az állat hátán találta magát. Szerencséjére az ijedtség nagyobb volt, mint a fájdalom, csak a karján sérült meg, de a sérüléseit a helyi kórházban ellátták. 

    A tettes egy 2,5 méteres édesvízi krokodil volt. Ez a faj csak nagyon ritkán támad emberre.

  • Csodagyerekként indult egy angyalföldi cigányzenész családból, majd 1950-ben évekre kényszermunkára ítélték, ahol súlyosan megsérült. 1956-ban disszidált, így világhírű zongoravirtuóz maradt. Életét A virtuóz című dokumentumfilm mutatja be a Duna Worldön ma, születésének 95. évfordulója alkalmából, fél ötkor. Kékesi Attila és Havas Miklós filmje.

    Cziffra meseszerű, fordulatokkal teli életét mutatja be a film, hogy hogyan lett az 1950-es évek füstös pesti lokáljainak bárzongoristájából a 20. század egyik legnagyobb zongoraművésze. Játékfilmes fikciós betétek, archívok és 3D fotóanimációk felhasználásával készült, olyan neves művészek szólalnak meg benne, mint Szakcsi Lakatos Béla, Vásáry Tamás vagy Balázs János. A filmet a Magyar Media Mecenatúra-program támogatta.

    Az alkotók előző filmje, a Motalko teljes terjedelmében az Indafilmen itt látható

  • ket-mega.gif

    Doktor Strange vagy maga Sherlock Holmes, vagyis Anglia egyik legnagyobb nemzeti kincse, Benedict Cumberbatch járt a héten a Saturday Night Live című amerikai szkeccsműsorban, ahol minden hülyeségben benne volt.

    Az itt látható videóban például ő alakítja azt a titokzatos feltalálót, aki végre rájött, hogyan lehet menővé tenni, a legkevésbé menő dolgot a világon: a WC-n ülést. Ezt a forradalmi találmányt pedig csak az Apple, klasszikus 1984-es reklámának paródiájával lehet tálalni.

    Azt csak csendben tesszük hozzá, hogy maga az ötlet nem eredeti a South Park már korábban eljátszott a gondolattal, de Cumberbatch miatt így is megéri megnézni a videót.

  • A Parallel Studio készített egy animációs filmet, amiben elképesztő érzékkel tapintottak rá arra, hogy milyen év is volt eddig 2016.

    Az alig több, mint 1 perces videóban csupa teljesen hétköznapi pillanatot mutat be, ám ezek mindegyike valamiért különösen frusztráló és idegesítő. Ha ez nem lenne önmagában elég, akkor az egészet minden idők egyik legszomorúbb dallama kíséri: Samuel Barbertől az Adagio For Strings.

    Nem csoda, hogy a videó villám gyorsan terjed az interneten, az elmúlt napokban.

    A nagy sikerre való tekintettel pedig egy versenyt is hirdettek, aminek keretében mindenki elküldheti a saját ötletét azzal kapcsolatban, hogy mi az a legidegesítőbb apróság a mindennapokban, ami leginkább az ember agyára meg. Még 8 napon keresztül ide lehet elküldeni az ötleteket. 

  • A 2012-es amerikai elnökválasztás egyik legemlékezetesebb fotója volt, amikor Obama zuhogó esőben tartott beszédet Glen Allenben. Az egész jelenet annyira heroikusan nézett ki, hogy akármilyen hülyeséget mondhatott volna, mindenki csak elismerően bólogatott volna közben. Brooks Kraft a TIME-nak fotózta a 2012-es kampányt, és ott készült ez a kép, amit máig emlegetnek Obamáról:

    Brooks Kraft for TIME For years, TIME ha...

    Brooks Kraft for TIME For years, TIME has created some of the most memorable campaign photography. Here, LightBox takes a look at the best of TIME’s commissioned political imagery from this election. Pictured: President Obama speaks in the rain during a campaign rally in Glen Allen, Va. July 14, 2012.

    A 2016-os kampány utolsó hétvégéjén most (már csak kettőt kell aludni és vége!) Clinton is a zuhogó esővel próbálkozott, de sajnos nem volt körülötte olyan fotós, aki élt volna a lehetőséggel. Vagy eleve nem engedtek senkit szabadon mászkálni Clinton körül. Az idei kampány alatt sokszor lehetett hallani, egyre jobban korlátozzák a fotósok mozgását, és csak előre kijelölt helyekről lehet képeket készíteni - ahonnan a szervezők szeretnék.

    Akárhogy is, Clintonról csak ilyen képek készültek az esőben:

  • Az Amerikai Természettudományi Múzeum videóján láthatjuk, ahogy időszámításunktól kezdve hogyan emelkedik folyamatosan a Föld népessége - 200 ezer évbe telt, amíg elértük az egymilliárdot, aztán már mindössze 200 év elég volt a hétmilliárdhoz. 

    Láthatjuk, ahogy egymás után gyulladnak ki az egymillió lakost jelző kis lámpácskák - eleinte főleg Európában, Indiában és a Távol-Keleten, miközben a térkép mutatja a népesség alakulását befolyásoló történelmi eseményeket, háborúkat, járványokat.

    Aztán a 19. századra felpörög a sebesség, és villámgyorsan eljutunk a mai 7 milliárdhoz, de a videó szerint a jelenlegi trend alapján 2100 körül érjük el a csúcsot - 11 milliárd fős össznépességgel. Igaz, jelenleg csökkenő tendenciát mutat a születési ráta, tehát esély van rá, hogy a növekedés lelassul - emlékeztet a videó.

    animation.gif

    (via Digg)

  • - tehetjük fel a címben szereplő kérdést az alábbi képet elnézve, de a válaszra nem biztos, hogy fel vagyunk készülve, ugyanis az autó kárpitja és külső bevonata is

    emberi hajból készült