Nap

Óra

Perc

Érdekel
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • 2022-ben érkezik a Stranger Things negyedik évada, erősítette meg a Netflix. A történetnek idén kellett volna folytatódnia, ám a koronavírus okozta világjárvány bekavart, így kábé három évvel a harmadik évad premierje után tér csak vissza a Netflix egyik legsikeresebb címe.

    A 2022-es premierdátumot egy rövid kedvcsináló videóval jelentette be a Netflix, melyben a fél perc alatt láthatunk pár új képkockát is a következő évadból. Igaz, nem sokat.

    A negyedik, állítólag utolsó évad érkezését bejelentő első előzetes 2020 februárjában került fel a netre, ami megerősítette, hogy a David Harbour által játszott Hopper életben van. Abban a hónapban kezdődtek a sorozat új évadának forgatásai is, ám a terjedő járvány miatt leállították a munkát, s csak szeptemberben folytatták.

    A negyedik évad Hopper mellett Tizenegy eredetsztorijára fókuszálhat, illetve ha nem pislogunk a félperces kedvcsináló alatt, láthatunk benne egy pillanatra egy újnak tűnő szörnyet is.

  • Épp erre csodálkozik rá most az internet, hogy van egy halfajta, az Archosargus probatocephalus, aminek a szájában az emberéhez hasonló fogak sorakoznak. Ez merőben furcsa lehet, hisz tény, hogy nagyon gyakran nem találkozik ilyen hallal az ember. Magyarországon a dunai pacások, balatoni horgászok, folyami pergetők, holtági fenekezők köreiben sem fordul meg ez a fajta. Nem gyakran kell erre a példányra külön szerelékkel készülni.

    Archosargus probatocephalus
    Archosargus probatocephalus
    Fotó: Jennette's Pier / Facebook

     Az Archosargus probatocephalust nem kell álmából felkelve is felismernie annak, aki le akarja tenni a magyar horgász vizsgát, de azért itt van pár érdekesség erről a halról, mármint azon túl, hogy ilyen fura fogai vannak. Egyrészt van neki magyar neve is, Birkafejű hal, ami az Északnyugat-atlanti Halászati Szervezet szabályozási területén alkalmazandó védelmi és végrehajtási intézkedések megállapításáról szóló (EU) 2019/833 európai parlamenti és tanácsi rendelet kiegészítéséről szóló rendeletből derült ki. 

    A hal akár 76 cm hosszúra is meg tud nőni, de az átlagos hossza 50 cm. Lapos testű, oldalát szürke alapon hat csíkban fekete pikkelyek borítják. Kagylókkal, osztrigával, apróbb rákokkal táplálkozik. Ezért van szüksége az "emberi" fogakra, hogy össze tudja törni a puhatestű állatok páncélját.

  • Egy kilencéves nőstény makákó átvette egy 677 egyedből álló majomcsapat vezetését a japán Takaszakijama természetvédelmi parkban. Ezzel pedig ő lett a világ ritka nőstény majomvezéreinek egyike.

    Jakej először az alfanőstény pozícióját harcolta ki, miután lezúzta a saját anyját, Bikejt. A makákóknál ez a legmagasabb pozíció, amit egy nőstény elérhet, de Jakej nem állt meg itt, és kóstolgatni kezdte a 31 éves alfahímet, Nancsut. Az állat öt éve vezette a népes majomfalkát,

    de most kénytelen volt megszeppenve visszavonulót fújni.

    A harcias nőstény azóta minden feminin vonásától megszabadult, és a fákon ugrálva, az ágakat rázva demonstrálja hatalmát, a hímek pedig fejvesztve menekülnek előle. Japánban eddig egyetlen hasonló eset vált ismertté – írja a Vice.

  • A bírák még nem értékelték, de talán ezért is megérdemelhetne egy aranyérmet, esetleg egy nagymama elismerését, aki már megkötött több garnitúra ruhát. Tom Daley bezsebelte műugrásból az aranyérmet, majd a lelátón is elkezdett alkotni. Egyből ikonikus figurája lett a közönségnek, amint kötögetve figyeli az eseményeket és szurkol a hazájának.

    Most el is készült a pulóverével, amin rajta van az olimpiai ötkarika és Nagy-Britannia zászlaja is. Lehet, hogy nem ez a hivatalos szettje az angol versenyzőknek, de lehet, hogy a következő olimpiára már ebben kellene felvonulniuk, ha már ilyen ikonikus darab lett Daley pulcsija. 

  • A színész kitalálta, hogy ha már úgyis a Disney kezében van szinte minden, ami Marvel, akkor milyen jó lenne egy rövid film, egy kis cameo, amiben Deadpool meglátogatja Bambi univerzumát. És ott persze nem az történne, amire sokan számítanak. Mivel a Disney egyből elkaszálta az ötletet, így Reynolds nyíltan elmesélte egy interjúban, hogy mi volt a nagy terve.

    Szóval Deadpool, a minden iróniával, önreflexív, kikacsintós poénokkal felkent antihős Bambi világába látogat. Akár meg is ölhetné a vadászt, mielőtt az lelőné Bambi mamáját, de a szuperhősnek egészen más elképzelései vannak a látogatással kapcsolatban. Konkrétan imádja, példaképként tekint a vadászra, és tanulni akar tőle, mint mestertől, hogy hogyan lehet ő is olyan gyűlöletes karakter a Disney világában, mint ő.

    Reynolds elmondta, hogy a Disney-nél gondolkodás nélkül vágták rá, amint meghallották ezt az ötletet, hogy 

    Abszolút ki van csukva, hogy ezt megcsináld.

    Erről ennyit.

    (Justjared)

  • Herendi Gábor szeptember 2-án mozikba érkező Toxikoma című filmjének betétdala éledt újjá egy most napvilágot látott klipben. Hrutka Róbert szerzeményét egy fiatal tehetség, Nagy Bettina adja elő, a rendező munkatársai, ahogy a filmben, ezúttal is Szatmári Péter (operatőr) és Király István (vágó) voltak.

    toxikoma.png
    Fotó: YouTube

    Ez egy segélykiáltás. Valaki, aki kitaszítva, magányosnak érzi magát, egy segítő kézért esedezik, vágyik valakire, aki újra társa tud lenni a nehéz úton. Ez teljesen összecseng a film mondanivalójával

    – olvashatók a klipet bemutató közleményben Herendi Gábor gondolatai.

  • Újabb zavarba ejtő videóval jelentkezett az énekesnő, aki a vetkőzős sorozata lezárultával most a technológia felé fordult. Instagram-oldalán tudatta a világgal, hogy megkapta élete első tabletjét, 

    és ezzel új dimenziók nyíltak meg számára.

    A jogilag még mindig apja gyámsága alatt élő 39 éves énekesnő mérföldkőnek nevezi ezt a napot, amely szerinte egész életét megváltoztatja. Az izgatott Britney a videó végén még egy rövid örömtáncot is bemutat a Koszorúslányok című film koreográfiája alapján.

    Britney azt is elárulja, hogy 14 és 15 éves fiainak egy ideig voltak tabletjeik, de neki mind ez idáig be kellett érnie „apró telefonokkal”. Így már minden érthető.

  • Megszokhattuk, hogy a popkulturális termékek fölött az évtizedek alatt eljár az idő, és egykor népszerű filmekről, sorozatokról derül ki, hogy manapság már szóba se jöhetne bizonyos poénok, karakterek bemutatása. Most a Halló, halló!-t is utolérte a sorsa, ami nem is lenne meglepő egy olyan,

    • meleg nácikkal,
    • félbolond francia ellenállókkal
    • és szexőrült pincérnőkkel

    megspékelt sorozat esetében, amelynek cselekménye egy „Bukott Madonna a nagy didikkel” című festmény körül forog.

    Ami viszont meglepő, hogy az 1982 és 1992 között futott BBC-sorozat epizódjai elé nem a fenti rizikófaktorok miatt tesz figyelmeztetést egy streamingszolgáltató, hanem

    a szereplők akcentusa miatt.

    Az angol széria alkotói ellenállhatatlan humorforrásként tekintettek a színészek francia és német nyelvi mutatványaira, amelynek egyik eklatáns példája Crabtree biztos úr, a francia rendőr álcájába bújtatott brit ügynök, aki mindig harsány Good Moaning (a magyar változatban „jó reggelit”) köszöntéssel nyitja a jeleneteit.

    A BritBox nevű brit streamingszolgáltató szerint azonban ez már feszegeti a határokat, ezért a Halló, halló! epizódjai előtt egy figyelmeztető szöveget jelenítenek meg, amelyben arra hívják fel a figyelmet, hogy a széria nyelvezetét néhányan sértőnek találhatják.

  • GettyImages-1135264913 (1)
    Fotó: Matt Winkelmeyer / Getty Images Hungary

    Egy vicces videó terjed a TikTokon, ami azt a vad elméletet boncolgatja, hogy valaki elrabolta Seth Rogent, majd a nevében, a humorista hivatalos közösségi oldalát használva vázákról posztol képeket.

    Erre reagált Seth Rogen azzal, hogy bár nagyon vicces, de semmi nem igaz a feltételezésekből. Nem rabolták el, és ezt sem egy emberrabló írja az ő nevében, meg is esküszik rá.

    Ezt persze nem tudhatjuk biztosan, egészen addig, amíg Seth Rogen nem jelentkezik be egy élő videóban, az aznapi legfrissebb újsággal a kezében. Addig csak azt tudjuk, hogy valaki nagyon szeret agyagozni, és erről képeket megosztani Seth Rogen közösségi oldalain. Nem állítható teljes bizonyossággal, hogy ez a személy nem Seth Rogen, de azt sem, hogy igen.

  • Szokatlan módját választotta a lánykérésnek egy angliai tehenész. Az alfordi Lewis White kora reggel kiugrasztotta az ágyból választottját, Emily Francist azzal, hogy ideje gumicsizmát húzni, és kezdeni a munkát a földeken.

    A mezőn azonban meglepő látvány fogadta Emilyt, két békésen legelésző tehénre ugyanis kék festékszóróval a „Hozzám jössz feleségül?” feliratot fújta fel a párja. A lánykérés ezután a hagyományos módon folytatódott, volt letérdelés, gyűrűhúzás és örömködés, diszkréten háttérbe húzódó szarvasmarhákkal.

  • És akkor most csak egyetlen filmet vizsgáljunk meg.

    Talán Judy Garland sem tudta, hogy az Óz, a nagy varázslóban a műhó 100 százalék azbeszt volt. Pedig de, és az 1939-es filmklasszikus gyártói számos módon használták az ezt az anyagot a filmben.

    Óz a nagy varázsló

    Ez a húzás az 1900-as évek első felében nem volt ördögtől való, hiszen az azbesztet sokat használták az ünnepek alatt műhóként. Tucatnyi márka bukkant fel, így a "White Magic", "Pure White" és "Snow Drift", amely gyakorlatilag azbesztet forgalmazott a meghitt téli hangulat elérését ígérve, noha köztudott – ma már legalábbis –, hogy az azbeszt belégzése mérgező, és rák kialakulásához vezethet.

    A műhó mellett állítólag azbesztet is permeteztek Ray Bolger Madárijesztő jelmezére. Mivel a karakternek több tüzes jelenete van a filmben, úgy gondolták, hogy, ha a ruháját azbesztből készült lángálló anyaggal fújják be, az milyen jó lesz. Margaret Hamilton esetén, aki a Nyugati boszorkányt alakította, az égő seprűt szintén azbeszttel kezelték, hogy ne lobbanjon lángra a forgatáson. Buddy Ebsen, aki eredetileg a Bádogos embert játszotta, két hétre a kórházba került, miután a sminkjében használt alumínium bejutott a testébe, és megmérgezte. 

    Egy szó, mint száz, nem volt életbiztosítás abban az időben hollywoodi sztárnak lenni.

  • Megköttetett minden idők egyik legnagyobb tévés üzlete: Trey Parker és Matt Stone 900 millió dolláros szerződést írtak alá a ViacomCBS-szel, hogy újabb hat évig zúdítsák ránk a South Park politikailag leírhatatlanul inkorrekt epizódjait.

    Cartman és társai emellett a Paramount+ streaming platformon is elszabadulnak majd, több filmben ismertetve meg a világot a legmocskosabb káromkodásokkal.

    Az első film még idén képernyőre kerül, és később 13 követi majd.

    A ViacomCBS hirdetési és streaming bevételei idén csökkentek, így nem csoda, hogy bevetik South Park nehéztüzérségét.

  • 230555878 2871401699790025 2479986424850774550 n

    A rajongók teljesen megőrültek ettől, hogy két híres ember is ugyanolyan ruhában volt. A felfokozott izgalmi állapot annak is köszönhető, hogy egyik esetben egy nő, a másik esetben pedig egy férfi viselte az adott ruhát. Jelen esetben egy trapéz gatyáról és egy hozzá passzoló öltönyről/kosztümről van szó. Mondhatni eléggé uniszex viselet. Sokkal érdekesebb lenne az egész sztori, ha egy fekete mini ruháról lenne szó.

    Aniston az Instagramon csak annyit fűzött hozzá az egészhez, hogy most már nyugodtan lehet Harry Stylesnak is szólítani.

    A zenész még májusban volt ebben a GUCCI szettben, tehát nem kérdés, hogy Aniston – illetve Aniston stylistja – tőle lopta a sztílót. A kérdés már csak az, hogy kinek áll jobban ez a ruha?

    (E online)