új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Örökbefogadott gyermekeivel ünneplte a húsvétot a popdíva.

    GettyImages-528406540
    Fotó: Mike Coppola / Getty Images Hungary

    A 63 éves énekesnő az Instagram-oldalán tett közé egy meglehetősen extrémre sikeredett videót, melyben gyerekeivel mindenféle színű és mintázatú tojásokat festenek. Madonnán egy zöld, mély dekoltázsú, hálós top volt, fején pedig két hatalmas nyuszifül díszelgett. Az ominózus videót alább nézheti meg: 

  • Húsvéthétfő napján apukájával közösen természetesen a kis Zente is elindult meglocsolni a lányokat, a különleges alkalomra pedig egy hihetetlenül aranyos  locsolóverset is tanult. 

    A fiúk elindultak a lánykákhoz. Előtte persze még meglocsoltak engem és persze benneteket is nehogy elhervadjunk. (Zente : "De Anya!, hogy tudsz elhervadni?!?")

    – írta videóhoz Zente anyukája, melyet alább tekinthet meg:

    Mint arról korábban az Index is beszámolt, Zente az a kisfiú, aki 2019-ben elsőként kaphatta meg a körülbelül 730 millió forintos, Zolgensma nevű génterápiás gyógyszert a Bethesda Gyermekkórházban – mint pedig az a videón is látható, a terápiának hála elképesztően fejlődik.

  • Igazi TikTok-szenzációvá vált.

    A 19 éves londoni Tatum Pardenből már most igazi internetes sztár lett, videóit ugyanis milliók tekintik meg az egyik legnépszerűbb közösségi oldalon. A fiatal lány a hiperrealisztikus tortáiról híresült el, melyek ég véletlenül sem annak néznek ki, amik valójában. Parden készített már darált hús, nyers csirkecomb, de még döglött galamb kinézetű tortákat is, alább néhányat tekinthet meg az alkotásai közül:

  • A hétvégén ünnepelték ugyanis a negyedik születésnapját is.

    GettyImages-484053022
    Fotó: Jesse Grant / Getty Images Hungary

    Nonstop rohangál, mint egy kis tornádó, azonban amikor a születésnapi torta megvágására kerül a sor, hirtelen minden megáll – ez azt jelenti, hogy nekem is abba kell hagynom, bármit csinálok, mert odajön hozzám, és azt mondja: »Apa, etess meg!« Aztán a hableánypiñatát addig verte, míg csak egy fej maradt belőle. Boldog negyedik születésnapot és boldog húsvétot, szerelmem! A legnagyobb örömöm, hogy az apukád lehetek

    – írta Instagram-posztjában a színész.

  • Instagram-oldalára posztolt.

    Kelemen Annáról ismeretes, hogy előszeretettel fejti ki különböző dolgokról a véleményét a közösségi oldalain, mindezt természetesen sajátos stílusában – néha egy-egy ruha nélküli képpel megfűszerezve. A celebritás most kicsit visszafogta magát (már ami az öltözködést illeti), véleményét azonban ezúttal sem tartotta magában.

    A húsvét legalább olyan kedves ünnep nekem, mint a karácsony. Sokszor úgy látom, hogy a fogyasztói társadalom rendszere kipörgeti az ünnepek valódiságát, és elnézést, de a fókuszt a »zabálásra« helyezi… Pistike jóllakott!

    – írta Instagram-oldalán. 

  • Lazára vette a figurát. 

    GettyImages-1200405551
    Fotó: David Livingston / Getty Images Hungary

    Szürke felsőben és egy hozzá illő szürke szoknyában indult meg az Egyesült Államok egyik legnagyobb fesztiváljára, a Coachellára Kim Kardashian, az elkészült fotók alapján azonban nagyon úgy néz ki, hogy Blake Livelyhez hasonlóan ő is otthon hagyta a melltartóját. Íme:

  • Hat évvel ezelőtt már volt ilyenre példa.

    GettyImages-803015182
    Fotó: Alberto E. Rodriguez / Getty Images Hungary

    A Marvel-filmek sztárja és mindenki Sherlock Holmesa idén ismét előkapta húsvétinyúl-jelmezét, hogy megörvendeztesse rajongóit és (valószínűleg) rekreálja 2016-os, virálissá vált videóját, melyben szintén egy nyúljelmezben ugrál egy farmon, majd pár gyerek meg is püföli. 

    Újjászületés és megújulás

    – írta közösségi oldalán a nyúljelmezbe öltözött színész.

    Az említett videót pedig alább nézheti meg:

  • A kétszeres Oscar-díjas színész hosszú idő után ismételten találkozhatott az elveszettnek hitt barátjával, Wilsonnal, a strandröplabdával. Az újraegyesülés pillanatára a Cleveland Guardians baseballcsapatának pályáján került sor, ahol a színész végezte el az első dobást a klub pénteki nyitónapján.

    GettyImages-1391683672
    Fotó: Jason Miller / Getty Images Hungary

    Tom Hanks több mint húsz éve alakította a Számkivetett című filmdrámában Chuckot, a repülőgép-balesetet szenvedett FedEx-alkalmazottat. A Csendes-óceán egyik lakatlan szigetén partra vetett férfi a szállítmányozott csomagok közt találja meg a Wilson márkájú fehér labdát.

    Ezt pingálja ki Chuck egy emberre emlékeztető ábrázattal,

    elsősorban annak reményében, hogy így majd megtudja őrizni józan elméjét, amíg a segítség meg nem érkezik. 

    A színész a hangulatos kis videón a pálya szélén látható, ahogy éppen baljával szorongatja az ikonikus filmkelléket. Amikor viszont felsétál a kezdődobásra, a maga mellé lerakott Wilson „önálló életre kel”, fergeteges pillanatokat okozva ezzel a hazai nézőközönségnek. 

    A mulatságos felvétel itt látható:

    (via CNN)

  • A Molloy család Lego kockákból tette halhatatlanná magukat, illetve az otthonukat, ami a Windsorban megtalálható Legolandben is megtekinthet bárki.

    Az általános iskolában tanitó Aine Molloy és férje, Jarlath három gyermekükkel közösen építették fel otthonukat a kockákból, amivel egy Lego versenyt is megnyertek.

  • Igen erős a kontraszt a 15 éves Jimmy Fallon és a Szikla között.


    Jimmy Fallon Twitteren osztott meg egy fotót, amin még csak 15 éves volt, mellé pedig megmutatta, hogy hozzá képest hogyan nézett ki ugyan ennyi idősen Dwayne The Rock Johnson.

    Nem sokat lehet hozzá fűzni, míg szegény Fallon egy nyurga kisfiú volt, a Szikla már tiniként is meglehetősen jó fizikummal rendelkezett.