új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Ezeken a fantasztikus képeket egy vörös mókus szárnyal a levegőben féltve őrzött szerzeményével, egy hétköznapi dióval a szájában.

    Az kisállatot a belgiumi Diepenbeek erdejében készült akciófelvételeken verhetjük szemügyre. Egy helyi amatőr fotós, Niki Colemont néhány diót szórt szét az ágak között, csak is azért, hogy megörökíthesse ezeket a csodás képeket. A 35 éves Colemont elmondta: „Minden mókusnak megvan a maga stílusa az ágakon való ugráláshoz. Egyesek nagyon laposnak tűnnek, míg másoknak nagyon szórakoztató technikáik vannak."

  • Fotó: Instagram/quenblackwell
    Fotó: Instagram/quenblackwell

    A 21 éves Quenlin Blackwell október 6-án tette közzé a videót, amely felvételen az látszik, ahogy sírva ül egy autóban, miközben elmondása szerint megadta a kártyaadatait egy kanapéra tett online liciten. Blackwell a videóban azt mondta, hogy csak viccelt, amikor megadta a kártyaadatait, de a weboldal mégis megterhelte a számláját. A bejegyzéshez tartozó felirat így szólt: „Véletlenül vettem egy 100 ezer dolláros (körülbelül 44 millió forintos – a szerk.) kanapét.”

    Majdnem összetörtem az autómat, amikor megláttam

    – mesélte a videóban, amelyet ezidáig öt és fél millióan néztek meg, majd már zokogva hozzátette: „Ha van egymillió dollárod, tudnál adományozni?". Ha milliárdos vagy, adnál belőle egy kicsit, kérlek?”.

    A TikTokker videója alatt a kommentelők nem értik, miért adta meg a nő a kártyaadatait, ha nem állt szándékában megvenni a kanapét. Az eset után pár napra Blackwell egy újabb videót posztolt, amelynek a következő feliratot adta: „Nem adnak visszatérítést a kanapéra”. Azt mondta, hogy azt tervezi, hogy létrehoz egy OnlyFans-fiókot, hogy pénzt keressen: „Nem akarom, de muszáj lesz"- mondta a lány, hozzátéve, hogy pénzre van szüksége fogászati beavatkozásra és az autója oldalsó tükrének cseréjére is. Sokan szkeptikusan álltak a fiatal nő történetéhez, mindenesetre az említett csatornát valóban elindította.

    via (Insider)

  • A Loki első évada végén mutatkozott be Jonathan Majors karaktere, pontosabban annak egyik variánsa, aki előre figyelmeztetett mindenkit, hogy ha megnyílik a multiverzum, Kang a hódító, és annak variációi sok fejfájást fognak okozni a hősöknek.

    Kang legközelebb a Hangya és a Darázs: Kvantummánia című filmjében fog valóban felvonulni, a színészről készült képek alapján pedig kijelenthetjük: nagy bajban lesz Scott Lang és családja.

    Majors ugyanis úgy kigyúrta magát a film kedvéért, hogy akár szupererő nélkül is könnyen leverhetné bármelyik hősünket. Kelleni is fog ez a fizikum, ugyanis Kang a mostani fázis, azaz a Multiverzum Saga egyik legnagyobb főgonosza, aki a 2025-ben érkező Kang Dinasztia alcímet viselő Bosszúállók filmben is szerepelni fog.

  • Michael Jackson egyik ikonikus fehér kesztyűje - amelyet a Bad-korszakában viselt - várhatóan akár 200 ezer fontot (közel 99 millió forintot) is érhet egy árverésen. A pop szupersztár arról volt híres, hogy karrierje során kristályokkal díszített fehér kesztyűt viselt az egyik kezén. Annak oka továbbra is tisztázatlan a rajongók előtt, Jackson többször állította, hogy egy egészségügyi állapotot akart ezzel elfedni, de hordhatta persze szimplán azért, mert egyszerűen menő volt.

    Ezt a jobbkezes kesztyűt, amelynek hátoldalát Swarovski kövekkel borították be, egy a híresség emléktárgyainak részeként árulják az Egyesült Államokban. Jackson állítólag az 1987-ben megjelent Bad című bestseller albumjának népszerűsítése közben viselte. „A kesztyűn látszik a kopás, ahol az énekes a mikrofont tartotta fellépései során″ – állítja az azt árusító aukciósház. Jackson Bad turnéja 16 hónapig tartott 1987 és 1989 között, és 123 koncertet foglalt magában, amelyeken 15 országban több mint négymillió rajongó előtt lépett fel. A relikvia várhatóan 158 ezer és 203 ezer font közötti összeget fog érni.

  • 1994-ben került mozikba James Cameron True Lies – Két tűz között című akciófilmje, amelyben a két főszereplőt Arnold Schwarzenegger és Jamie Lee Curtis alakította.

    0490004143 5mb
    Fotó: Northfoto

    A filmben Arnold egy olyan titkos ügynököt alakít, akinek valódi életéről fogalma sincs a családjának, Jamie Lee Curtis által megformált felesége pedig egyre inkább kezd elhidegülni tőle, unalmasnak érzi az életét. Ám minden a feje tetejére áll, amikor kiderül az igazság, és a párosnak nemcsak a világot, de a kapcsolatukat is meg kell mentenie.

    A Halloween sztárja, Jamie Lee Curtis nemrég Hollywoodban megörökítette a kéz- és lábnyomát, a ceremónián pedig egykori színész társa, Arnold Schwarzenegger is tiszteletét tette, akivel egy képet is készítettek.

  • Komolyan beszélünk, durva spoilerek következnek a még be nem mutatott Black Adam-filmből, amely október 20-án kerül a hazai mozikba.

    Innentől kezdve tényleg spoileres lesz, aki nem szeretné elrontani a meglepetést, az várjon a jövő heti premierig.

    feketeádám
    Fotó: Instagram

    Felkerült a netre kamerás verzióban a Black Adam-mozifilm stáblista utáni jelenete, ami rég nem látott hisztériát váltott ki, elvégre ténylegesen feltűnik benne Superman, akit a 2017-es (a Snydercut nem számít most bele – a szerk.) Igazság Ligája óta nem látott Henry Cavill alakít.

    Dwayne Johnson többször is utalt arra, hogy karaktere összetűzésbe fog kerülni az Acélemberrel, de konkrétan soha nem lett kimondva, hogy Superman ebben a filmben fog visszatérni, ráadásul Cavill megformálásában.

    A Zack Snyder-féle filmek után sokáig kétséges volt, hogy mi lesz a kriptoni sorsa, hiszen évekre lekerült a radarról, ráadásul a Warner világossá tette, hogy nem kívánja folytatni a Snyder által elindított univerzumot. Ehhez képest a Black Adamben ismét megjelent a Föld Legerősebb Hőse, most már csak az a kérdés, hogy mikor láthatjuk akcióban Supermant.

    A Szikla egyébként legutóbb arról beszélt, hogy az egésznek az a lényege, hogy Black Adam és Superman megmérkőzzön egymással, így elkerülhetetlen a közös filmjük.

    Teljességgel kizárt, hogy ne legyen Superman visszatérése a DC filmes univerzumába innentől kezdve nyílt titok, mégis arra kérünk mindenkit, hogy ne rontsa el másnak az élményt, aki még nem tud róla. 

  • Újabb hátborzongató film érkezik az Insidious és a Démonok között-széria alkotóitól.

    Fotó: YouTube
    Fotó: YouTube

    Gemma briliáns fejlesztő egy játékgyártó cégnél, és a mesterséges intelligencia segítségével kifejleszti a M3GAN névre hallgató élethű babát. M3GAN a mesterséges intelligencia csodája, egy realisztikus baba, amelyet úgy programoztak, hogy a gyermek legjobb társa és a szülő legnagyobb szövetségese legyen. A játékgyár zseniális robotikusa, Gemma által tervezett M3GAN képes figyelni, meghallgatni és tanulni, miközben barátjává és tanárává, játszótársává és védelmezőjévé válik annak a gyermeknek, akihez kötődik.

    Miután váratlanul a nő gyámsága alá kerül elárvult unokahúga, Gemma igénybe veszi találmánya prototípusát, de a döntésének felfoghatatlan következményei lesznek. A film magyar nyelvű előzetesét itt tudja megtekinteni:

  • Jenn és Brad Hanniston azután regisztrált az OnlyFansre, hogy lesújtó hírt kaptak az orvosoktól. Jennt ugyanis bőrrákkal diagnosztizálták, akit 2020-ban meg is operáltak. Azonban a diagnózis után a 33 éves nő szeme felnyílt: rájött, hogy élni akar, ezért kedvesével együtt regisztráltak az OnlyFansre, most pedig annyit keresnek a videóikkal, hogy mindketten felmondtak a munkahelyükön. Eredetileg csak egy kis pluszpénzt akartak vele keresni, de olyannyira bejött nekik, hogy állításuk szerint még jobb szülőkké is váltak azóta.

  • Nem teljesen volt képben az az afgán férfi, aki lopott csónakkal próbált eljutni Olaszországba, a Balatonon keresztül.

    giphy (5).gif
    Fotó: Giphy

    A Police.hu számolt be arról, hogy egy Németországban élő afgán férfi, előbb lopott egy csónakot, majd a Balatonról akart egészen Olaszországig evezni, mindezt úgy, hogy szentűl hitte, hogy Csehországban van éppen.

    A probléma akkor kezdődött, amikor nem tudott partra jutni, ezért segítségért kiálltott, amit meg is kapott a vízirendészek személyében.

    A 24 éves férfit a magyar rendőrök a Siófoki Rendőrkapitányságra vitték, ahol eljárást indítottak ellene.

  • A pofonosztó gall páros rövidesen visszatér.

    Fotó: YouTube
    Fotó: YouTube

    Asterix és Obelix újabb közös kalandba kezdenek, ezúttal viszont már nem Gérard Depardieu fogja játszani a főszerepet, helyette Gilles Lellouche váltja a híres francia színészt. A történet szerint Kr. e. 50-ben a kínai császárnét megbuktatja, majd börtönbe záratja egy áruló herceg. A császárné egyetlen lánya és hűséges testőre a galloktól kér segítséget, ahol is elérkezik a pofonosztó duó ideje.

    A hihetetlen erővel bíró Asterix és Obelix örömmel fogadja a felkérést, hogy kiszabadítsák az uralkodót és megmentsék annak országát. Ám miközben útra kelnek a messzi Kínába, egy másik nehézséggel is meg kell birkózniuk: Julius Caesar szintén a császári trónra áhítozik, és az új hódítás reményében ő is a Középső Birodalom felé veszi az irányt. A film első magyar nyelvű előzetesét itt tudja megtekinteni:

  • rag
    Fotó: Instagram

    Ez a brazil mennyasszony meglehetősen extrém módon készült az esküvőre: a stylistjával arra jutottak, hogy hatalmas ötlet, ha pillanatragasztóval odaragasztják a füleit a fejéhez, amit büszkén meg is mutattak Instagramon. Mí Martins elárulta, hogy vendége nem szerette volna, ha az elálló fülei elrontják az összképet, ezért is használták a ragasztós megoldást, de sokan egyszerűen őrültnek tartják őket a látottak után.

    A kommentelők abszurdnak tartják a dolgot, de akadtak olyanok is, akik azon kezdtek el agyalni, vajon az esküvő után miként fogják „kiszabadítani” a füleket.

  • A Harry Potter-filmek sztárja, Tom Felton legutóbbi nyilatkozatában elárulta, hogy megfontolná a visszatérést Draco Malfoy szerepében, ha a filmek esetleges folytatására kerülne sor.

    A nézőket már rögtön az elején elvarázsolta a Daniel Radcliffe által alakított varázslófiú története, de mint minden sztorinak, ennek is szüksége volt egy zsarnokra, aki konfliktust okoz, és a Potter-rajongók ezt a Tom Felton által játszott Draco Malfoyban kapták meg előszőr. A szőke hajú, orrát állandóan fennhordó Malfoy, aki mindenkinél jobbnak érezte magát, talán az egyik legemlékezetesebb színészi alakítás a szériában, figyelembe véve, hogy Felton is elképesztően fiatalon formálta meg a karaktert.

    A színész hamarosan kiadja új könyvét, Beyond the Wand (A pálcán túl): The Magic & Mayhem of Growing Up a Wizard címmel, amelyben dokumentálni fogja eddigi életét, beleértve a filmekben töltött idejét is. Önéletrajzi könyvében Felton elárulja, hogy fontolóra venné, hogy visszatérjen a varázslóvilágába, ha a készítők valaha is úgy döntenének.

    „Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem gondolkodnék el rajta. Határozottan nem hiányzik Draco Malfoy szerepe, de nagy szeretettel kötődöm hozzá. Most visszagondolva úgy tűnt, hogy Harry Potter lesz az egyetlen dolog az életemben, de aztán sok-sok dolog követte” – mondta a színész, aki a személyes küzdelmeiről is ír, színésztársa, Emma Watson bátorításának köszönhetően.

    Hihetetlenül hangozhat, de ahhoz képest, hogy Draco Malfoy a nyolc film során mennyire jellegzetes és felismerhető karakter, mindössze 31 percet töltött a képernyőn. Mégis, nehéz elképzelni egy esetleges visszatérést a Roxfortba anélkül, hogy legalább némi utalást kapnánk arról, hogyan is van.

    via (Ladbible)

  • Október 21-én kerül mozikba a DC univerzum új filmje, a Black Adam, amiben a címszereplő antihőst Dwayne „The Rock" Johnson fogja alakítani.

    suoernab
    Fotó: Ins

    A színész számára kiemelten fontos Black Adam figurája, hosszú éveken át küzdött azért, hogy megvalósulhasson a mostani film, ami igazi szerelem projekt volt.

    Mindössze napokra vagyunk a bemutatótól, Rock pedig szintén nagyon készül a bemutatóra. Legutóbbi Instagram-posztjában például megmutatta, hogy épp a Black Adam zenéjére edz, ami az ő életét reprezentálja a saját bevallása szerint.

    Mint mondta, tegnap megnézte újra a filmet, és már alig várja, hogy a rajongók is lássák, elvégre Black Adam a legerősebb.

    Az érdekes része a videónak azonban az, hogy Johnson kiemeli, hogy Black Adam a Földön a legerősebb, amit el is ismételt, majd kacsintott egyet a kamerába. Ez sokakban felébresztette a reményt, hogy Henry Cavill tényleg visszatérhet Supermanként a Black Adamben, elvégre Superman a Kriptonról származik, ellenben az ő karakterével.

    Johnsonnál már csak a rajongók szeretnék jobban, hogy a 2017-es Igazság Ligája óta nem látott Acélember végre tényleg tiszteletét tegye a mozikban, akit mindenképp Cavillnek kell alakítania.

  • Egy amerikai anyuka büszkén vállalja, hogy náluk a gyerekek előtt is lehet káromkodni.

    trágármama
    Fotó: TikTok

    Casara TikTokon osztott meg egy videót, ahol arról beszélt, közte és a gyerekei között olyannyira nyílt és őszinte a kapcsolat, hogy a trágárkodás sem tabu.

    "Tudják, mikor lehet káromkodni, hogyan csinálják, és ki előtt. Megvan nekik engedve" - kezdte az anyuka, aki szerint gondolja át kétszer a dolgokat, ha azt hiszi, hogy a legrosszabb, ami a gyerekével történhet az az, hogy néha csúnyán beszél.

    Casara videója megosztotta a TikTok népét: akadnak, akik szerint ugyan nem kell a gyerekeket pórázon tartani, de az sem szerencsés, ha mocskos szájú felnőtteket nevelünk belőlük. A másik csoport úgy véli, hogy teljesen oké ez a modernebb felfogás, persze határokon belül.

    Ön hagyja, hogy a gyereke trágárkodjon?

  • A 42 éves színész megszabadult a hosszú hajtól, de az őszes szakáll maradt. 

    pineynepihe
    Fotó: Instagram

    Chris Pine nem az a lusta fajta: a reggelt egy kis jógázással indította, hogy formában maradjon, ekkor kapták lencsevégre a fotósok.

    Pine egyébként kifejezetten elfoglalt mostanság: jövőre érkezik a Dungeons & Dragons film a főszereplésével, illetve a Poolman is. Utóbbi forgatásán viselt hosszú hajat, amitől nemrég inkább rövidre vágatott a fotók tanúsága szerint.

  • A Marvel több filmjének bemutatóját is elhalasztotta, ezzel együtt pedig kiderült: hamarabb láthatjuk a Dűne második fejezetét, mint azt eddig hittük.

    Ugyan a Penge filmnek új rendezőt kell találnia a Marvel Studiosnak, így ugrott az eddig tervezett 2023. novemberi premier, aminek helyét a Dűne folytatása nyert meg magának. Ez azt jelenti, hogy az eredeti november 17-ei premier helyett, két héttel korábban, november 3-án debütál majd a mozifilm.

    A Dűne 2 már javában forog, a folytatásban pedig szerepelni fog Austin Butler, Florence Pugh és Christopher Walken is. Ellentétben az első résszel, a folytatás kizárólag mozikban fog nyitni, tehát nem lesz elérhető a premier napján az HBO Max-on.