új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Közeleg a halloween, a rémségek pedig már a spájzban vannak, így érdemes egy-egy szörnyet közelebbről is megismerni.

    molyember
    Fotó: youtube

    Az egyik legismertebb modern folklór alakja az úgynevezett Molyember, amit az egyesült államokbeli Nyugat-Virginia államban véltek többször észlelni. A hiedelem szerint ahol a Molyember megjelenik, ott valami rémséges dolog fog történni. A hatalmas, leginkább lepkére vagy néhol madárra emlékeztető kriptid egyébként nem mindig  Virginiában bukkant fel, előfordult, hogy már a világ más pontjain is észlelték a titokzatos lényt.

    1996 novembere. Sírásók dolgoznak a Clendeninben található temetőben, ahol egy hatalmas, szárnyakkal rendelkező emberszerű lény suhant el a fejük felett. Ez volt az első hivatalos Molyember-észlelés, de nem kellett sokat várni a következő alkalomra. Néhány nappal később két fiatal pár Point Pleasentből arról számolt be a rendőrségnek, hogy egy vörös szemű, gigantikus szárnyas lény üldözte őket, miután elhaladtak egy egykori lőszerraktár mellett. A szörnyeteg egészen a város határáig a nyomukban maradt.

    Az ehhez hasonló beszámolók után a sajtó is felkapta a rémséges jelenéseket, az újságban pedig Molyemberként kezdték el emlegetni a titokzatos lényt, amit egyre többen véltek felfedezni Nyugat-Virginiában.

    Sokak szerint a lény egy titkos kísérleti alany, amin a kormány dolgozott, de az megszökött a laborból.

    Egy idő után elmaradtak a beszámolók, egészen a Silver Bridge-tragédiáig. 1967 decemberében ugyanis leszakadt az Ohio Rivert átszelő híd, ami 46 áldozatot szedett. 

    A rettenetes eseményt később a Molyemberhez kötötték, amit állítólag a tragédia előtt láttak a hídon, épp ezért úgy vélik, hogy ahol a lény megjelenik, ott valami szörnyűség fog történni. John Keel 1975-ben írt egy könyvet A Molyember próféciái címmel, ahol részletesebben elmélyült a Silver Bridge tragédiájában, illetve a lénnyel kapcsolatos beszámolókban. 2002-ben még egy film is készült Richard Gere főszereplésével, ami itthon Megszólít az éjszaka címmel jelent meg.

    Point Pleasant városa azóta teljes mértékben magáénak érzi a Molyember legendáját, még egy gigantikus szobrot is állítottak neki, illetve 2002 óta évente rendeznek fesztivált a neve alatt. Lehetetlen megmondani, hogy a 60-as években mi tartotta rettegésben Point Pleasant lakóit, de a Molyember legendája mai napig aktívan él a közösség tagjai között.

  • Egy brit férfi úgy döntött, átalakítja saját furgonját az Egyesült Királyság vélhetően első saját készítésű repülésszimulátorává, amihez egy régi repülőgépet használt, amelyet a Covid-lezárás alatt unalmában vásárolt. Steven Fletcher az eBayen bukkant rá a használaton kívüli, Piper PA24 típusú repülőgépre, és az utóbbi két évet a jármű tökéletesítésével töltötte. Most azt reméli, hogy rendezvényekre és különleges alkalmakra, például esküvőkre bérbe adhatja.

    „Mindig is érdekelt a repülés, már egészen kicsi koromtól kezdve, és sok éven át használtam repülésszimulátorokat, a Microsoft Flight Simulators program 1.0 korai napjaitól, 1982-től kezdve” – mondta Steven, aki a spanyolországi Torrevieja kisvárosában ragadt a Covid-zárlatban, amikor felfedezte a repülőgépet.

    A Burnley-ből származó Steven elmondta, arra a következtetésre jutott, hogy egy „fantasztikus” repülésszimulátor lehetne a gépből, és az egyetlen ilyen az Egyesült Királyságban. Nem csak a kezdő pilótáknak lenne jó az új szimulátor, Steven szerint bárki kipróbálhatja, nem kockáztatva annak a veszélyét, hogy lezuhan egy igazi repülőgépben.

    via (WalesOnline)

  • Whoopi Goldberg lehet, hogy megtalálta filmjéhez a „szentháromságot”, hogy csatlakozzanak hozzá a régóta várt folytatáshoz.

    A Tyler Perry által rendezett Sister Act (Apáca-show) folytatásának forgatókönyve rövidesen elkészül, és az Oscar-díjas színésznő egy lépéssel közelebb kerül ahhoz, hogy újra eljátssza Mary Clarence nővér szerepét, aki a ’92-es film története szerint egy éjszakai klub énekesnője, viszont arra kényszerül, hogy apácának álcázza magát. A színésznőnek már most van ötlete, hogy mely sztárokat kellene magával vinnie egy misére.

    „Remélhetőleg összehozzuk, és inkább előbb, mint utóbb” – mondta Goldberg a beszélgetős műsorának új epizódjában. „Meg fogom kérni Keket (Palmer), hogy csatlakozzon, és azt akarom, hogy Lizzo is jöjjön. Azt szeretném, hogy mindenki benne legyen. Az nagy mellkasú lány, hogy is hívják... Nicki! Azt akarom, hogy Nicki Minaj is énekeljen. Azokat az embereket szeretném, akik jól tudják érezni magukat, mert nekem most tényleg nagyon nagy szükségem van arra, hogy jól érezzem magam.”

    Keke Palmer ráadásul felerősítette a szereposztásról szóló pletykákat, amikor megosztotta az Apáca-show 3 rajongók által készített plakátját, amelyen az álom-szereplőgárda tagjainak neve szerepelt. A rajongók által régóta várt projekt tehát láthatóan jó úton halad a megvalósuláshoz.

    via (EW)

  • Ez a kutya annyira imádja a lovakat, hogy még YouTube-on is róluk néz videókat. Maddison Kelly akkor vette észre először, hogy kutyája, Sugar érdeklődik a lovak iránt, amikor épp Trónok harcát néztek együtt. A jelenetben Ned Stark épp lovagolt, Sugar pedig nem tudta róla levenni a szemét, valahányszor megjelent a képernyőn, a kutyus kisebb vakkantásokat hallatott.

    Maddison ezután lovas videókat kezdett el mutogatni kedvencének, aki később megtanulta, hogy az orrával kell ráböknie a kezdőképre, ha elakar indítani egy videót a videómegosztón. Sugar élőben is találkozott már lovakkal, ilyenkor pedig igyekszik minél közelebb kerülni hozzájuk, gazdája szerint egyenesen meg akarja ölelni őket.

  • Ross tábornok visszatér az MCU-ba, és egyes források szerint Harrison Ford fogja alakítani. Az IGN beszámolója alapján az Indiana Jones-filmek ikonikus sztárja veheti át William Hurt halála után Thunderbolt Ross tábornok szerepét, aki az Amerika Kapitány 4. részében fog visszatérni. 

    ford
    Fotó: Instagram

    Ford a Thunderbolts című filmben is szerepelhet, ami leginkább a DC Öngyilkos Osztagához hasonlítható, azaz antihősök és gonosztevők alkotta csapatot küldenek mindenféle mocskos bevetésre a kormány irányítása alatt.

    Ross tábornok 2008-ban mutatkozott be a Hihetetlen Hulkban, de szerepel az Amerika Kapitány: Polgárháborúban, a Fekete Özvegyben és az Infinity Saga utolsó két Bosszúállók-filmjében is. A figura azért is fontos, mert a képregényekben ő válik a Vörös Hulkká. Ha valóban Ford lesz az új Ross tábornok, akkor sanszosan hasonló szerepet tölthet be a Thunderbolts című filmben, mint Amanda Waller az Öngyilkos osztagban.

    Hivatalos megerősítés azonban egyelőre nem érkezett a Marveltől, ami jelenleg nem is fog változni egy darabig.

  • Egy igazi klasszikus újragondolása van készülőben.

    GettyImages-1427243779
    Fotó: Thomas Niedermueller / Getty Images Hungary

    Hollywood egyik klasszikus vígjátékfranchise-ja, úgy tűnik, visszatér a nagyvászonra. A Deadline értesülései szerint a Paramount Pictures egy új Naked Gun- (Csupasz pisztoly-) rebootot készít, amelynek főszerepéről Liam Neesonnal tárgyalnak, a rendezői feladatokat pedig Akiva Schaffer látná majd el. A projekt – bár még nem teljesen kapott zöld utat – a források szerint jó irányba halad, amint Neesonnal megkötötték a szerződést.

    Dan Gregor és Doug Mand, akik nemrég dolgoztak együtt Schafferrel az Emmy-díjas Chip ’n Dale: Rescue Rangers című filmen, szintén szerződést kötöttek a forgatókönyv megírására. Egyelőre úgy néz ki, szintén Schaffer lesz az egyik producer, valamint Seth MacFarlane és Erica Huggins is részt vesznek a film újragondolásában. A cselekmény részleteit egyelőre titokban tartják, kivéve, hogy Neeson talán Frank Drebin nyomozó fiát alakítja, ahelyett hogy a Leslie Nielsen által híressé tett szerepbe bújna.

  • Hétfőn indul az RTL Celeb vagyok, ments ki innen! című kalandrealityje, melynek stábja már megérkezett Kolumbiába. A produkció egyik műsorvezetője, Sebestyén Balázs ígéretéhez híven pár napja buzgó posztolásba is kezdett a közösségi oldalain – első bejegyzésében, később pedig a sztorijában is a társát, Vadon Jánost ugratva.

    Képernyőkép 2022-10-15 134456.png
    Fotó: Facebook

    Ma délután újabb helyzetjelentés érkezett, melyben a műsorvezető egy apró incidensről számolt be pár mondatban: 

    A bogotai éjszaka után egy kisebb reptérről indultunk tovább a forgatás helyszínére! 50 perces helikoptertúra után megérkeztünk Doradalba! Na kinek a csomagja mellé ült le egy rendőrkutya?? Annyit elárulok, nem az enyém mellé...

    – írta a fotóhoz, amely alatt azonnal el is kezdtek találgatni a kommentelők, vajon kinek a tatyóját szúrhatta ki az eb. Bárkinek a csomagjáról van is szó, azért talán nincs akkora baj, ha facebookozásra is jutott ideje Sebestyénnek.

  • Kiderült, hogy jóval nagyobb hatása lesz a Mindörökké Wakanda című filmnek, mint azt elsőre gondolhattuk. Ugyanis a filmben előre fogunk ugrani az időben, konkrétan egy évvel T’Challa halála után járunk majd, akinek elvesztését azóta sem volt képes feldolgozni testvére. Ezt azt is jelenti, hogy innentől kezdve 2026-2027 körül fog játszódni a cselekmény, ami az MCU egészére is hatással lehet.

    wakandas
    Fotó: YouTube

    A film rendezője, Ryan Coogler elárulta, hogy Ramonda észreveszi Shurin, hogy hiába telt el egy év, nem tud megbirkózni az egykori Fekete Párduc és testvére halálával, ezért úgy döntenek, hogy kicsit visszavonulnak. Távol a várostól, a technológiától, hogy semmi se vonhassa el a fiatal nő figyelmét a gyászról, a gyógyulásról. Azonban ekkor jelenik meg Namor, aki egy eddig ismeretlen és rejtett, víz alatti királyság uralkodója.

    A nem várt fenyegetés miatt a wakandaiaknak össze kell szedniük magukat, és nem kívánt szövetségeket kell alkotniuk, hogy képesek legyenek megvédeni a hazájukat. A masszív, 2 óra 40 perces Fekete Párduc 2 november 11-én kerül a mozikba.

  • Fotó: TV2
    Fotó: TV2

    Megvannak az első kiesőink az Ázsia Expressz című műsor pénteki adását követően, az izgalmas véghajrában nem sokon múlott, hogy Kiss Ernő Zsolttól és párjától, Nyári Darinkától búcsúzzunk elsőként a játékból.

    Miután a színészpáros befutott a célba, a műsorvezető Ördög Nóra közölte velük, hogy büntetést kapnak, ugyanis egy fuvarral kevesebbet sikerült szerezniük az idei első hajszában. A párost így 10 perc büntetéssel sújtották, ami a szintén bennmaradásért küzdő Kása András és Rozs Gergő duójának akár kapóra is jöhetett volna a kalandreality véghajrájában. Kiss Ernő Zsolték számára tehát szinte csak másodperceken múlott, hogy vége legyen a versenynek, de szerencséjükre az ex-exatlonosoknak nem sikerült a büntetőidőn belül beérniük, így számukra a verseny véget ért. Noha hatalmasat küzdöttek, az exatlonisták nem búslakodnak, sportemberekhez méltóan búcsúztak a játéktól:

  • Merrick Hanna youtubernek sikerült megörökítenie azt a pillanatot, amikor épp a frászt hozta egy gyerekre.

    Hanna ugyanis a Halloween-filmek mumusának, Michael Myersnek öltözött, és úgy tett, mintha csak egy animatronik bábú lenne a Spirit Halloween nevű üzletben, ahol a vásárlók mindenféle jelmezt és kelléket vásárolhatnak az ünnepre. 

    Michael Myers áldozatául egy kisfiú esett, aki rálépett a kiállított pedálra, hogy „életre keltse” a hírhedt sorozatgyilkost, arra azonban nem számított, hogy a rém tényleg utána fog eredni.

  • Ő Wicho, az  Ave Fenix  tűzoltóállomás legújabb tagja.  Az utcáról mentett cica hivatalos tagja a tűzoltóságnak, akinek feladatai között van az állomás védelme, miközben társai épp terepen vannak. Wicho igazi látványosság lett Mexikóban, sokan csak miatta látogatják meg a tűzoltóállomást, hogy lefotózhassák a lánglovag cicát.