Balázs Andi a párjáról: Fantasztikusan ért hozzám, ha valamit nem akarok megcsinálni
Nagy az összhang közöttük.

Balázs Andi és párja, Gábor immár több mint húsz éve alkotnak egy párt, ám a házasságkötésre mindeddig nem került sor. A színésznő és vőlegénye még egyetemistaként ismerkedtek meg, és kapcsolatuk azóta is harmonikus. A színésznő 2002-ben végzett a Shakespeare Színművészeti Akadémián, majd pályafutása során számos színházban bizonyította tehetségét, közben pedig a magánéletében is stabil alapokra épített. Idén áprilisban ünneplik kapcsolatuk 25. évfordulóját, ami önmagában is figyelemre méltó mérföldkő. Bár sokan talán már rég kimondták volna a boldogító igent, számukra úgy tűnik, nem ezen múlik a boldogságuk.
A színésznő nemrég egy podcast beszélgetésben mesélt arról is, milyen fontos üzenetet próbál átadni a fiataloknak, különösen saját tanítványainak. Hisz abban, hogy senkinek sem szabad hagynia, hogy mások véleménye határozza meg az önértékelését. Mint fogalmazott, gyakran hangsúlyozza diákjainak: ha valaki azt mondja, nem elég jók valamiben, azt nem szabad készpénznek venni. Inkább bizonyítani kell, vagy ha valóban van hiányosság, akkor sem szabad feladni, hiszen attól még nem dől össze a világ.
Nem szabad abba belekényelmesedni, hogy valaki azt mondja, ááá, te nem, ezt nem tudod. Nekem például az ütőkártyám, Gábor fantasztikusan ért hozzám, ha valamit nem akarok megcsinálni.
De a párja nemcsak a bátorításban erős, hanem elég komoly hátországot is jelent a színésznő számára.
Gábornak van egy saját cége, ami művészembereknek jogi és gazdasági képviseletével foglalkozik. Tehát mondjuk elmész koncertezni, akkor az összes papírt, jogi dolgot, az összes számlát elküldöm, ő elmegy, elintézi, én csak odamegyek, tehát ő ez. Vannak alkalmazottjai is, és azt hiszem, most valami 700 ügyfele van
– idézte a story.hu a színésznőt.











