új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Második diplomáját szerezte meg nemrégiben Hunyadi Donatella, méghozzá oratórium- és dalének mesterszakon.

    „Közben a Zeneakadémia opera mesterszakán is tanulok, abból még egy évem van hátra. Jövőre várhatóan abból is kapok egy diplomát” – kezdte a Blikknek Kiszel Tünde lánya, aki egyre több koncertet ad, sőt a Pécsi Nemzeti Színházban is játszik már, ősztől pedig a Pillangókisasszonyban is láthathák majd őt a nézők.

    „Megtisztelő dolog számomra, hogy ilyen helyeken, ilyen emberekkel, ilyen művészekkel, zenészekkel, zenekarokkal énekelhettem. Most egy kis pihenés jön a nyáron, a hangomat is pihentetnem kell. Az operaszakon majdnem mindennap kellett énekelni, miközben sok információt kaptunk az énektanároktól, karmesterektől, aminek van egy beépülési folyamata. A nyár erre tökéletes. Az ember el tud vonulni egy-két hónapra, ha van rá lehetősége, még csak meg se kell szólalnia. Július elején leszek 25 éves, azt megünnepeljük, utána pedig pihenek kicsit Horvátországban vagy a Balatonnál” – magyarázta a fiatal, aki nem tervez visszatérni a képernyőkre.

    Szeretnék most a művészi pályán érvényesülni, úgyhogy jelenleg azt mondom, nem vállalnék szórakoztató tévés szereplést. A Dancing with the Stars nagyon jó volt, utána voltam a Fort Boyard – Az erődben is, de hamar rájöttem, hogy nekem inkább az éneklés, az opera a világom, ott szeretnék sikereket elérni. Hívtak egyébként nemrég egy műsorba, de jelenleg időm se lenne rá a színház miatt 

    – mesélte, hozzátéve: azt sem tartja kizártnak, hogy később külföldön építi tovább karrierjét majd, egyelőre viszont az ittoni feladataira, szerepeire koncentrál.

  • Kiosztott pár jókora nyaklevest.

    Mint megírtuk, Miller Dávid is szerepel az RTL+ új, Birodalom című sorozatában, melyben Petit, azaz az egykori felnőttfilmes Michelle Wilde informatikus párját alakítja. Az énekes-színész-műsorvezető a forgatásról korábban elmondta: ha a karakterét nem is, a szerepet magát extrémnek tartja, hiszen a sorozatban a férfi azt szeretné, ha párja az álmainak élne, ám a Gombó Viola Lotti által megformált Michelle Wild, azaz Vad Katalin álma az, hogy pornósztár legyen.

    A sorozat utolsó részében a tetőfokára hág a feszültség, Wild párjánál, Petinél elszakad a cérna. Az alábbi jelenetben az látható, amint az informatikus végighallgatja, amint kollégái a pornósztár kedveséről beszélgetnek – azt vesézik ki, mint tennének vele az erotika kiállításon –, amit Peti nem bír tovább idegekkel: előbb a levesét hajítja az iroda falához, majd nekimegy a két férfinak, akiket aztán alaposan elagyabugyál.

    Miller Dávidot nem először láthattuk így, korábban ugyanis Sztárboxban is verekedett . A 2025-ös évadban férfi könnyűsúlyú kategóriában egészen a döntőig menetelt.

  • Érthetetlen, hogy mi történt a Grammy-díjas előadóval.

    Nagy felháborodást váltott ki a rajongók körében Lil Wayne, miután kedden este nem jelent meg a 20 Years of Carter Classics turné nyitókoncertjén az amerikai Bangor városában – írja a PageSix.

    A rappernek a Maine Savings Amphitheater színpadán kellett volna fellépnie, miután az estét a 2 Chainz előzenekar nyitotta meg, a közönséget azt követően egy DJ szórakoztatta a főműsor helyett. Eredetileg ugyanis Lil Wayne 22:45-kor kezdte volna a koncertjét, azonban ez nem történt meg. Tizenegy órakor a szervezők bejelentették, hogy az estének vége, a rapper fellépése pedig teljesen elmarad. Az egészben az a legelképesztőbb, hogy a közönség semmilyen hivatalos magyarázatot nem kapott arra, miért nem jelent meg a Grammy-díjas előadó.

    Alex Gray, a turnét szervező cég elnöke később bocsánatot kért a rajongóktól, kiemlve, hogy fennállásuk során ez volt az első alkalom, hogy egy koncert ilyen módon, a főfellépő megjelenése nélkül zárult volna le. A szervezők egyelőre nem közöltek további részleteket a történtekről, és az sem világos, hogy a turné többi állomása érintett lehet-e a kialakult helyzet miatt.

  • Érdemes korán érkezniük Sopronba a SopronFest idei bulizóinak: a július 2-től 4-ig tartó fesztivál nem csak izgalmas külföldi és hazai előadők koncertjeivel várja a látogatókat a Lővérekben, de a belvárosban is bőven akad tenni- és látnivaló!

    A Liszt Központ Munkácsy terme ad otthon a különleges koncepciójú SHOT - Minden kép egy történet tárlatnak, ahol neves fényképészek munkái helyett ismert magyar filmrendezők, zenészek és írók mobilos fotók kerültek kiállításra.

    Az intim, korábban sosem látott képek más-más témákat örökítenek meg; nyaralás, családi percek, esetleg a backstage-ben való készülődés izgalmas folyamatát, a közös bennük azonban, hogy fontos és személyes pillanatokba engednek betekintést a közönségnek. L.L. Junior például kisfiával, Dáviddal készült utolsó fotóját, Azahriah egy amszterdami emlékét, míg Kapu Tibor (a NASA különleges hozzájárulásával) a Nemzetközi Űrállomáson készített szelfijét osztotta meg a szervezőkkel.

    A közel ötszáz képet nemcsak megnézni, de megvásárolni is meg lehet szombat délutánig, ráadásul jótékony céllal: a befolyt összeg a SopronFest a Piros Orr alapítványnak ajánlotta fel.

  • Horvátországból jelentkezett be új hajszínével.

    Schóbert Norbert néhány napja a horvátországi Komiža városában tartózkodik családjával, ahová azért is utaztak ki, hogy megünnepeljék Rubint Réka születésnapját, aki vasárnap lett 48 éves. Míg a fitneszlady – aki daganatos betegsége miatt továbbra is kezelésekre jár – a pihenés mellett most is dolgozik, hiszen új edzésvideókat forgat a horvát kikötőkben, addig az üzletember is fontosnak tartja, hogy nyaralása alatt is sportoljon. Erről posztolt a Facebook-oldalán csütörtökön is, szelfijén pedig szemet szúr, hogy nemrég kiszőkíttette a haját, hasonlóan Rubint Rékához, aki május közepén váltott stílust.

    „Réka tegnap és ma is a kikötőben forgatott a videótárba feltöltendő új videókat. Én meg reggel 7-kor egy gyönyörű kardió futással kezdtem a napot! Olyan csodás volt felfutni a csúcsra és visszaereszkedni a kiindulóponthoz. Számomra ennek reggelente szimbolikus jelentése van: Soha ne add fel! Minden meccs a kézfogásig tart!” – írta követőinek Schobert, aki a minap a wakeboardozásáról is mutatott videót. 

    „Balkezes vagyok. A jobb oldalam a covid idején elzáródásos stroke következtében lebénult. Azóta még mindig van jogsim, sőt sportorvosi engedélyem is. Kikérem magamnak a sok stroke-ot elszenvedett társam nevében a közönséges, sértő kommenteket. Most jobb kézzel állok ki a hullámzó tengerből. Javaslom sok egészséges fotelhuszárnak, csinálja utánam! Tudjátok mi a siker titka? Én cselekszem, alkotok, nem adom fel. Ti meg csak nézitek. Mert a sikeresek nem írnak abuzáló kommentet! Szép napot!” – fűzte hozzá a videóhoz.

  • Szerinte rossz irányba kezdett elmenni híres műsora, ennek pedig akkor hangot is adott.

    60324747 d5f35eb5048e87d4ebde115da7da8932 wm
    Fotó: TV2

    Sági Szilárd egykoron a Hal a tortán állandó szereplője volt, amit eleinte kifejezetten élvezett is, idővel viszont szerinte megváltozott a közeg.

    „Elkezdődött a nyomásgyakorlás. Egyáltalán nem találtam viccesnek azt az irányvonalat, amit az akkori szerkesztők elvártak. Gondolok itt az ételdobálásra, a bokszkesztyűben való főzésre, és még sorolhatnám. A műsor kissé eltolódott a cirkusz irányába. A szerkesztők felé hangot is adtam a nemtetszésemnek. Nem sokra rá az újságból kellett megtudnom, a következő évadban már nem számítanak rám. Ezt ennyi esztendő után méltatlannak érzem, de mostanra már nem maradt bennem tüske” – idézte fel Sági a Story magazinnak. Ezután egy ideig még szerepelt néhány produkcióban a csatornánál, majd érkezett egy megkeresése az RTL-től is.

    „Műsort kellett volna ott vezetnem, de mondtam, nem tehetem, mert a TV2-vel van szerződésem. Nem sokkal később szóltak a Róna utcából, hogy átengednek erre az egy feladatra.

    Idővel azonban kiderült, hogy politikai dicshimnuszokat kellett volna mondanom, vagy megtapsolnom bizonyos szereplőket.

    Erre viszont nemet mondtam, nekem ez nem fért bele, mert szerintem a politikának nincs helye a konyhában. A visszautasítás óta azonban mintha a TV2-n is elfelejtettek volna, mintha megszűntem volna létezni. Azóta se hívtak egy műsorba se. De persze előfordulhat, hogy a két dolog között nincs összefüggés, és puszta véletlen egybeesés…” 

    Bár képernyőn jóideje nem láthattuk már, Ságinak így sem volt ideje unatkozni: a vendéglátás mellé kitanulta az asztalosságot és egy másik szakmát is.

    „Épületautomatizálási szakember is lettem. Mindig is műszaki beállítottságú ember voltam, építettem magamnak CNC-gépeket, és most ezekkel dolgozgatok. Szeretem, ha a munkámnak kézzelfogható eredményei vannak, ha újabb és újabb céljaim vannak. Épp nemrég beszélgettem a fiaimmal, és mondtam nekik: »srácok, ti alaposan ráfaragtatok, mert 56 éves vagyok, és még mindig álmodozó, valószínűleg ti is ilyenek lesztek«. Egyszerűen nem tudok délután négy után eldőlni kanapén és unatkozni.” 

  • Megfagyott a levegő a stúdióban.

    Az Exek csatája – Reunion adásában nem csupán a parázs vitáké volt a főszerep, az egyik vendég, Nemazalány, azaz Halastyák Fanni ugyanis nagy bejelentést tett, amikor a műsorvezető, Kamarás Norbi felolvasta az egyik neki címzett nézői kommentet. Az énekesnő kemény kritikát kapott, amely így szólt:

    „Rosszul vagyok a nőtől. Borzalom. Mennyi ego egy helyen.”

    Halastyák csodálkozott, hogy pont ő kap ilyen megjegyzést. Amikor Kamarás rákérdezett nála, hogy egyetért-e a hozzászólással, annyit mondott:

    Szerintem amúgy engem abszolút nem ismer a közönség… Azt veszem észre. De már nem is kell. Ez a legjobb az egészben

    – jelentette ki a Bacardi című dal előadója, majd a házigazda arról kezdte faggatni, hogy meg akarja-e még mutatni, hogy milyen is valójában. Az énekesnő ekkor nagy bejelentést tett a jövőjével kapcsolatban.

    Én itt fejeztem be. Ez egy hatalmas bejelentés, gyerekek. Vége a show-biznisznek. Ennyi volt. Szerintem én ehhez egy mentálisan gyenge ember vagyok, hogy én ezt a sok undorító dolgot tudjam viselni, ehhez egy teljesen más beállítottság kell. Beláttam, hogy erre képtelen vagyok. […] Én most visszavonultam, se zene, se éneklés, se tévéműsor. Ez az utolsó szereplésem, sőt, most úgy érzem, ez az ittlét még rá is tett egy kicsit, hogy úgy érezzem, igen, ez biztos döntés. Sok volt

    – fogalmazott az énekesnő, aki 2018-ban vált ismertté Lil G-vel közös, Petőfi Sándor című dala miatt, ám úgy gondolja, mostanra nem a dalai, hanem a botrányai miatt ismerik az emberek.

  • Csaknem 15 éve ért véget a kapcsolatuk.

    Szorcsik Viki és egykori párja, Nagy Sanyi is vállalták a szereplést az Exek csatája című műsor második évadában, amely július 8-án debütál az RTL+ Premiumon. A színésznő és a műsorvezető még 2012-ben alkotott egy párt, ám kapcsolatuk nagyjából fél év után zátonyra futott. A jó viszony ennek ellenére megmaradt köztük, s mint azt Szorcsik kiemelte, a mai napig jókat tudnak nevetni együtt, mert a humor mindig erős kapcsolódási pont volt köztük, ezért tudja, hogy nem fogják leégetni magukat a realityben. Ennek kapcsán a színésznő elárulta, miért ért véget a románcuk.

    A szakításunk oka a kiskutyám volt. Sanyi ugyanis nem úgy állt az állatokhoz, mint én. Nekem a kiskutyám az életem értelme volt, mindenhova vittem, imádtam, szerettem, együtt aludtam vele, és neki ez nem fért bele. Nem tolerálta jól, hogy beengedem a kutyát az ágyamba, és úgy általánosságban azt sem, ahogyan bántam vele.

    „Pedig én pont azt gondolom, hogy értékelendő, ha valaki így tud szeretni egy állatot, mert ez azt is megmutatja, hogy az embereknek is képes szeretetet adni. Márpedig az én életemnek ez egy alappillére. Úgy gondolom, a részéről ez egyfajta féltékenység lehetett a kutyára, pontosabban arra a szeretetre, amit az állat tőlem kapott. Csak így tudom elképzelni, hogy ő ebbe az egész helyzetbe valami egészen mást látott bele, mint én” – fejtette ki a Blikknek.

  • A tévés számára ez duplán nehéz időszak.

    Visszarendelték Magyarországra dr. Kumin Ferenc londoni nagykövetet, s bár felesége, az RTL egykori híradósa, Kumin Viktória, valamint fiuk vele tart, a házaspár lánya, Berta Londonban marad.

    „Az biztos, hogy nem egyszerű felszámolni hat év után az életet. Az előző állomáshelyünk, New York után sem volt könnyű, de most is ugyanaz a legnehezebb: a barátok, az ismerősök, a szeretett helyek hiányozni fognak a lányommal együtt. Hiányozni fognak a kialakult kedves rituálék is. Például az, hogy a színházi szünetben az angolok még a leghidegebb hónapokban is megrohamozzák a fagyiárusokat egy mentás-csokis jégkrémért. Ezek azok az apróságok, amelyek örökre velünk maradnak”  – kezdte a Story magazinnak a volt tévés.

    Idősebb gyermeke, Berta kiskora óta kacérkodik a színészet gondolatával, egy világsztárok által patronált színiiskolát követően nemrég felvették a Guildhall School of Music and Drama juniorképzésére is, ami a világ toplistás képzését nyújtja. 

    Berta itt folytatja a tanulmányait és a színészetet is. Emellett a University College Londonon, vagyis a UCL-en szerez majd diplomát. Ez az időszak ezért duplán nehéz számunkra, hiszen nemcsak Londontól búcsúzunk, hanem Bertától is el kell engednünk, mert most kezdi meg az önálló életét.

    Kumin nagy megtiszteltetésnek éli meg, hogy lánya ezekben az iskolákban tanulhat.

    „Sem az nem volt váratlan, hogy hazamegyünk hárman, a férjem, a fiunk és én, hiszen letelt a kiküldetés, sem az, hogy Berta Londonban marad tanulni. Szóval mindannyiunk számára most kezdődik a következő fejezet.”

  • A rajongók reménykedtek a plot twistben, ám végül nem Radics szólaltatja meg a zöld ogrét.

    Szerda délután a magyar szinkronos előzetesből kiderült, hogy Szabó Győző lesz Shrek hangja a 2020. januárjában elhunyt Gesztesi Károly után a Shrek ötödik részében, amelyet 2027 júliusában mutatnak majd be a mozikban. A Jászai Mari-díjas színész szűkszavúan nyilatkozott arról, hogy ő adja a címszereplő ogre hangját.

    „Lélek- és embert próbáló feladat Karcsi után már csak megszólalni is. Büszke vagyok rá, hogy jóbarátjaként én vihetem tovább az örökségét” – fogalmazott Szabó Győző.

    Gesztesi Károly halála után sokáig kérdéses volt, hogy kinek a hangján szólalhatna meg a zöld ogre a folytatásban. A rajongók például Radics Peti mellett kardoskodtak, mert szerintük a youtuber jól hozta Gesztesi stílusát a YouTube-paródiáiban, ám a tartalomgyártó határozottan nemet mondott a feladatra.

    A hír, miszerint végül Szabó Győző szólaltatja meg a címszereplőt az új részben, Radics Petihez is eljutott, aki egy Facebook-bejegyzésben vette védelmébe a színészt.

    Tudom, hogy sokan azt vártátok, hogy plot twist lesz és én adom majd Shrek magyar hangját. Most, hogy ez nem így lett, arra kérek mindenkit, hogy ne bántsátok Győzőt! Szabó Győző k*rva jó választás. Profi, tapasztalt, és van benne annyi tisztelet a szakma iránt, hogy nem Gesztesit fogja utánozni, hanem új életet lehel a karakterbe. És pont ez a helyes út. Gesztesi Károlyt úgysem pótolja senki. Nem is kell. Amit ő adott a karakternek, az az övé marad. Ami most jön, az egy új fejezet, és Győző jó kezekben tartja. Hajrá, Győző!

    – üzente Radics.

    Íme a Shrek 5 magyar szinkronos előzetese:

  • A 28 éves Alysha Nij radikális döntést hozott, amikor elhagyta az Egyesült Királyságot, és Malajziába költözött. A fiatal brit nő korábban három állásban dolgozott egyszerre, mégis azt érezte, hogy fizetésről fizetésre él, miközben folyamatosan kimerült volt a napi akár 12 órás munkaterhelés miatt.

    arany elet
    Fotó: Nothfoto

    Alysha szerint Londonban a megélhetési költségek szinte ellehetetlenítették a hosszú távú tervezést. A fővárosban egy egyhálószobás lakásért havi ezerháromszáz fontot fizetett, de közben nem látta reálisnak, hogy valaha össze tudja gyűjteni a lakásvásárláshoz szükséges önerőt. A biztonságtalannak és túl drágának ítélt londoni élet végül arra ösztönözte, hogy új irányt keressen.

    Malajziában ugyanis teljesen más pénzügyi valóság fogadta. Jelenleg egy egyhálószobás lakást bérel, mindössze kétszáz fontnak megfelelő összegért havonta, rezsivel együtt, ráadásul az otthona alig két perc sétára található a tengerparttól. Ez a különbség nemcsak az életminőségét, hanem a lehetőségeit is gyökeresen átalakította, mivel havonta körülbelül ezer fontot tud megtakarítani.

    Az alacsonyabb megélhetési költségek lehetővé tették számára, hogy két állásáról is lemondjon. Így először érezte azt, hogy nem a túlélésért dolgozik, hanem tudatosan tervezheti a jövőjét. Alysha most arra koncentrál, hogy pénzügyi stabilitását felhasználva két saját vállalkozást indítson. Célja, hogy hosszú távon anyagi függetlenséget érjen el, miközben fenntarthatóbb és kiegyensúlyozottabb életet él, mint korábban Angliában. 

  • Akad olyan, aki befektetési alapba teszi a pénzét, más részvényt vesz, egy amerikai srác viszont úgy gondolta, ennél sokkal jobb ötlete van: fogta a nyugdíjmegtakarítását, és bevásárolt 500 darab GTA 6 előrendelést. Az internet pedig azóta sem tudja eldönteni, hogy sírjon vagy nevessen.

    A férfi, aki AryanBundles néven osztotta meg a nagy tervét, állítása szerint több mint 54 700 dollárt, vagyis körülbelül 16,7 millió forintot költött a GTA 6 Ultimate Edition előrendeléseire. Az elképzelése az volt, hogy a videójáték megjelenése körül hatalmas hiány alakul ki, ő pedig majd karácsony környékén jóval drágábban továbbadja a példányokat.

    Nos, a tervvel azonban van egy aprócska probléma. A GTA 6 fizikai kiadása jelen állás szerint nem klasszikus lemezes verzió lesz, hanem egy dobozban érkező digitális letöltőkód. Vagyis hiába van valakinek több száz példánya, nincs igazán mit felhalmozni, hiszen nem egy ritka tárgyról beszélünk, ami elfogyhat a boltok polcairól. A kommentelők persze gyorsan felvilágosították erről. Többen jelezték, hogy a készlethiányra »épített üzleti modell« valószínűleg nem fog működni, mert a játék digitálisan bárki számára elérhető lesz. AryanBundles viszont nem hátrált meg:

    szerinte ez csak találgatás, a befektetésekhez pedig „kockázat kell”.

    Sőt, azt írta, hogy a GTA 6 minden idők egyik legjobban várt játéka, és amikor majd elfogy, ő készen áll arra, hogy „uralja a piacot”. Hogy valóban zseniális húzásról van-e szó, vagy egy nagyon drága félreértésről, azt majd a megjelenés után meglátjuk. Egy biztos, az eBayen vásárolt előrendelés már önmagában merész mutatványnak tekinthető ekkora tételben. (via GS)

  • London utcái mindig tartogatnak meglepetéseket, de ezúttal egy igazi városi legenda került a figyelem középpontjába. A világ első nyitott tetejű városnéző busztársasága, a The Original Tour fennállásának 75. évfordulóját ünnepli, méghozzá rendkívül stílusosan, a belváros szívében.

    A jubileumi alkalom különleges vendégeket is tartogatott, ugyanis számos brit híresség hasonmása tette tiszteletét. Így lehetséges, hogy III. Károly brit király vezethette a buszt, miközben David Beckham, Gordon Ramsey és Ed Sheeran imitátora szórakoztatta a közönséget.

    Mint ismert, a nyitott tetejű buszok évtizedek óta különleges módját kínálják London felfedezésének: szabadon élvezhetik a látogatók a város hangulatát, miközben híres utcák, épületek és nevezetességek mellett haladnak el. Ezen jubileum jól mutatja, hogy a klasszikus városnézés varázsa továbbra sem ment ki a divatból: egy nyitott tetejű buszról még mindig egészen különleges szemszögből lehet megcsodálni a brit fővárost.

  • Tele vannak rutinos játékvezetőkkel a világ futballpályái, de Frank Foster még köztük is külön kategória. A 93 éves angol bíró ugyanis nemcsak, hogy aktív, de még mindig magabiztosan nyúl a zsebébe, ha sárga vagy piros lapot kell előhúzni, és közben határozott véleménye is van a modern bírókról.

    Foster neve sokak számára már-már legendás. Azt mondja, a mai napig úgy érzi, van mit tanítania a fiatalabb generációnak, sőt, még a világbajnokságokon szereplő játékvezetők teljesítményét sem hagyja szó nélkül. Szerinte ugyanis akadnak olyan meccsek, ahol a sporik nem mindig vannak a helyzet magaslatán. Ami igazán különlegessé teszi, hogy Foster mindmáig folyamatosan dolgozik. 1980-ban kezdte játékvezetői pályafutását, és azóta nagyjából 5500 mérkőzésen fújta a sípot. Ez önmagában is döbbenetes szám, de ő ezt hetente nagyjából három meccsel tovább is gyarapítja, férfi-női és ifjúsági találkozókon egyaránt.

    A rutinos bíró a Sheffield and Hallamshire megyei labdarúgó-szövetség színeiben tevékenykedik, és addig nem is tervezi letenni a sípot, amíg fizikailag bírja a tempót. Márpedig az elmondása szerint erre egyelőre nincs panasz, hisz továbbra is fürgén mozog a pályán, és élvezi, hogy részese lehet a játéknak. Bár ennyi idősen sokan már a kényelmes fotelt választják, ő viszont a pályát, amely több mint négy évtizede tartja lendületben. És ha rajta múlik, ez még jó ideig így is marad.