Aranyos fotókon örökítették meg a japán Oga Aquarium egyik legkisebb lakóját, a négy hónapos jegesmedvebocsot, amint kedvenc, élénk rózsaszín karikájával játszott. A Momota névre keresztelt bocs nem csupán saját magát, de a látogatókat is szórakoztatta mutatványaival, miközben anyja, Momo végig szemmel tartotta. A képeket az egyik irodai dolgozó, Takuzo Toriya készítette.
Játékos jegesmedvebocsokról korábban itt, itt és itt írtunk.
Galéria: A jegesmedvebocs és a rózsaszín karika kalandjaGaléria: A jegesmedvebocs és a rózsaszín karika kalandja(Fotó: Takuzo Toriya/Solent News Photo Agency / Northfoto)
Emlékezetes pillanattal ért véget a 2026-os SopronFest, a Halott Pénz szombat esti koncertje közben ugyanis egy megható lánykérésre került sor.
A bátor fiatalember a színpadon, több száz rajongó (és persze a zenekar tagjai) előtt ereszkedett féltérdre kedvese előtt, amelyet akkora üdvrivalgás fogadott, hogy az szinte teljesen elnyomta a férfi megható vallomását. Bár a hölgy láthatóan nagyon meglepődött és meghatódott a jeleneten, természetesen igennel felelt a kérdésre, a gyűrű felhúzását pedig ismét óriási sikoltás- és tapsvihar fogadta.
Az eljegyzésről a Halott Pénz is megosztott egy látványos videót Facebook oldalukon, ami alatt több ezren gratuláltak a leendő házaspárnak.
Tegnap a koncertünkön, egy különleges pillanatnak lehettünk a részesei!
Pedig szerinte sokan ma is pironkodnak az előzetes megállapodástól.
Fotó: Papajcsik Péter / Index
Szellő István kétszer volt korábban házas, mindkét alkalommal egy-egy fia született kapcsolataiból. Bár válásairól korábban nem sok információt osztott meg, most mégis ezt a témát boncolgatták az Én és a pénzYouTube műsorban.
„A válásaimból nagyon korrekten jöttem ki. Egyrészt amikor először voltam házas, akkor nem is voltak olyan ingatlanok és egyéb dolgok a birtokunkban, amelyeken össze lehetett volna veszni,
a második feleségemmel is teljesen normálisan meg tudtunk állapodni a válásnál, mert kötöttünk egy házassági szerződést,
ami természetesen nem arra vonatkozott, hogy az a komód vagy tükör kié, hanem arra, hogy ez az ingatlan az egyiké, az az ingatlan a másiké” – kezdte a Híradó házigazdjája, kiemelve, hiába van továbbra is "rossz hírneve", szerinte a házassági szerződés nem a bizalmatlanságról szól, épp ellenkezőleg, a házasulandó felek közötti tudatosságot és őszinteséget mutatja.
Akkor még nem volt itt nálunk annyira megszokott a házassági szerződés, mindenki pironkodott, és egyébként nagyon sokan még most is utálják ezt a műfajt, hogy már akkor legyek bizalmatlan. Ez nem bizalmatlanság. Aki bizalommal belemegy, azzal szemben neked nem kell bizalmatlannak lenned a későbbiekben sem, hiszen tudod, mire megy ki a játék
– idézte a Blikk a tévés szavait, akinek aztán ikergyermekei is születtek 2009-ben volt menyasszonyától, Naim Renátától.
Nem volt egyszerű dolga Millie Bobby Brownnak gyerekként, hiszen a Stranger Things sztárja túlzás nélkül milliók szeme láttára cseperedett fel.
A fiatal színésznőt ráadásul különösensok kritika és támadás érte egy időben (például kinézete miatt), így talán annyira nem is meglepő a People magazinnak tett, friss vallomása:
2021-ben töröltem a social médiát, és azóta vissza se néztem. Nem volt már rá szükségem
– jelentette ki Brown, aki ugyan telefonjáról és életéből száműzte az Instagramot és társait, teljesen mégsem mondhatott búcsút az online jelenlétnek, a megváltozott iparági sztenderdek és kötelezettségek miatt. Profilja üzemeltetésére egy kiskapus megoldást talált ki.
„Felvettem valakit a mentális egészségem érdekében, hogy kezelje az oldalakat. A posztjaimhoz azért továbbra is én írom a szövegeket, mert szeretnék azért valamennyire kapcsolódni a rajongóimhoz. Azt viszont nem akarom látni, amit az emberek mondanak vagy írnak rólam, mert őszintén már egyáltalán nem is számít nekem” – mesélte a színésznő, aki tavaly nyáron anyuka is lett, miután férjével, Jake Bongiovival örökbe fogadtak egy kislányt.
Meglepően hangozhat, de egy brit nő azt állítja, hogy 40 éven át semmi mást nem tudott enni, csak és kizárólag krumplit, ám elmondása szerint mostanra le tudta küzdeni különös ételfóbiáját, ezért étrendje hosszú idő után sokkal változatosabb lett. Rachel Hall úgy meséli, problémájára megoldást a hipnózis jelentett, amelyen összesen nyolc alkalommal vett részt.
Az angliai Nuneatonban élő 42 éves nő azt mondja, étkezéseit négy évtizeden át csak a sült krumpli, a krumplipüré, a héjában sült burgonya, és egyéb, krumpliból készült fogások tették ki. Ha gyümölccsel vagy más zöldségekkel próbálkozott, rögtön öklendezni kezdett. A burgonya mellé nagy ritkán csirkemellet fogyasztott, ám nem rajongott érte különösebben. Havonta így több száz szem krumplit evett meg. Felmerülhet a kérdés, hogy karácsonykor vagy a születésnapi bulikon mit fogyasztott, ha nem a hagyományos ünnepi ételeket, ám Hall azt mondja, ő nem kért tortát: helyette egy nagy tányér krumplipüré volt a menüje.
„Az emberek nem akarják elhinni, amikor mondom nekik, hogy 42 éves koromig csak krumplit ettem. Nem azért, mert annyira szerettem volna a krumplit, vagy mert annyira rákattantam volna, sőt, elég unalmasnak találtam. Inkább arról volt szó, hogy szinte minden más étellel szemben kialakult egy fóbiám, és heves öklendezés tört rám tőlük, ami szinte lehetetlenné tette, hogy más ételeket is lenyeljek. Féltem attól, hogy megfulladok, ha mondjuk gyümölcsöt vagy más zöldségeket eszem. Ha csak a szám közelébe emeltem egy falatot is, rögtön öklendezni kezdtem. A szüleim szerint csak válogatós voltam, azt hitték, egyszer kinövöm, de sosem sikerült“ – magyarázta a tanársegédként dolgozó nő, hozzátéve, a krumplit mindvégig biztonságosan fogyasztható ételnek tartotta.
„Unalmas és ízetlen, de az ízek vagy a fűszerek gondolata megijesztett. Még nagyon kicsi voltam, amikor ez elkezdődött nálam. Kiköptem mindent, ráztam a fejem, hogy nem kérem. Születésnapokra minden évben tortát kértem, de végül egy falatot sem ettem belőle. Gyönyörködni szeretek benne, de már a tortaevés gondolatától is rosszul lettem” – mesélte Hall, aki akkor döntötte el, hogy valamit tennie kell, hogy le tudja küzdeni ételfóbiáját, amikor kiderült, hogy magas a koleszterinszintje. Végül szakember segítségét kérte, aki az ARFID nevű pszichés betegséget, vagyis elkerülő/korlátozó táplálékbeviteli zavart állapított meg nála. Hallnak végül a hipnoterápia segített, nyolc ülés után pedig először tud jóízűen enni gyümölcsöt, zöldséget és csirkeragut.
Szombaton, július negyedikén ünnepelte 80. születésnapját Trokán Péter, Jászai Mari-díjas magyar színművész. A kerek évforduló alkalmából lányai, Anna és Nóra is felköszöntötték édesapjukat közösségi oldalaikon.
Idősebbik gyermeke egy meghitt felvételt tett közzé a színész ünnepléséről a Vörösmarty Színházban, amit ide kattintva tekinthet meg, míg Trokán Nóra egy komplett családi képválogatást osztott meg, friss és gyerekkori fotókat ötvözve.
Ma lett 80 éves a mi legcsodálatosabb Papink! Te vagy a legjobb ezt tudom jól! Példakép minden tekintetben! Isten éltessen
– fogalmazott a 39 éves színésznő. A Szomszédok egykori sztárjának megannyi kollégája és pályatársa, így például Csonka András, Liptai Claudia, Ábel Anita és Puskás-Dallos Péter is gratulált a hozzászólások között.
Nagy fordulatot hozott az idei tavasz Pély Barna életében, március végén megszületett első gyermeke. A zenész egy meghitt hangulatú fotóval jelentette be a közösségi oldalán az örömhírt, kislányuk az Abigél nevet kapta. Az újdonsült apuka most egy beszélgetésben nemcsak a családi boldogságról, hanem három évtizedes zenei pályafutásáról, a sikerekről és a mélypontokról is vallott.
Pély Barna immár harminc éve meghatározó szereplője a hazai könnyűzenei életnek, és úgy érzi, minden tapasztalat hozzájárult ahhoz, hogy azzá az emberré váljon, aki ma.
Nyugodtan mondjuk ki, 30 éve csinálom. Az élet mindenképpen megéri. Azokat a hibákat, amiket elkövetsz, azt azért követed el, hogy éppen olyan legyél, amilyen vagy, semmit nem bántam meg, az áldozatokat sem
– fogalmazott a zenész, majd azt is elárulta, hogy már gyerekként biztos volt abban, milyen pályát szeretne választani. Tízéves korában, amikor a családja arról kérdezte, mi szeretne lenni, gondolkodás nélkül azt felelte: popénekes. Álma végül valóra vált.
Pély számára a siker fogalma sosem a pénzről vagy a hírnévről szólt. Már akkor is elégedettnek érezte magát, amikor először keresett a zenéléssel, vagy amikor a közönség visszajelzései megerősítették abban, hogy érdemes folytatnia. A slágerlisták élére kerülés ugyanakkor arra is megtanította, hogy a siker nem állandó. Mint mondta, könnyű azt hinni, hogy a csúcson örökre ott maradhat az ember, a valóság azonban egészen más.
Amikor sokáig vagy a slágerlista tetején, akkor azt érzed, hogy na most akkor végre megcsináltam és akkor most itt fogok maradni. Ez nem ilyen egyszerű, valami újrakezdés mindig benne van a buliban
Polgár Juditot pedig Schwarzi szenvedélye nyűgözte le.
Fotó: Jeffrey Mayer / Northfoto
Különleges sakkpartik zajlottak a napokban Budapesten: Polgár Judit nagymester, minden idők legeredményesebb női sakkozója pénteken az Egyesült Államok budapesti nagykövetségének függetlenség napi fogadásán Magyar Péter miniszterelnökkel, szombaton pedig a fővárosban forgató Arnold Schwarzeneggerrel is leült egy meccset játszani.
Polgár a nem mindennapi találkozásról két közös fotót, illetve egy élménybeszámolót osztott meg közösségi oldalán.
MICSODA NAP! Óriási öröm volt találkozni Arnold Schwarzeneggerrel, az egyetlen és igazi Terminátorral! A sakk iránti szenvedélye ugyanúgy lenyűgözött, mint vidám, karizmatikus és kedves személyisége. Megmutattam neki néhány kedvenc sakk kompozíciómat, odáig volt értük! Sokat sakkozik, hogy szellemileg éles maradjon! Hasta la vista, viszlát, Arnold!
– fogalmazott bejegyzésében a sakkolimpikon.
Schwarzeneggernek egyébként nem ez volt az egyetlen extra programja a forgatási szünetekben: amellett, hogy rendszeresen a belvárosban biciklizik, nemrég például a The Kelly's rendezőjét és menyasszonyát is összeadta a Halászbástány.
Kiara Lord korábban már bevallotta, állandó szemkonktaktussal, finom, kecses mozdulatokkal és magasabb, búgó hangszínével szokta elcsábítani a férfiakat. Ez a stratégia még tévén keresztül is működik neki, állandóan levelekkel bombázzák őt rajongói.
„Ez az életem része, állandó jelenség, megszokott dolog,
és valójában az lenne a fura, ha nem arra ébrednék reggelente, hogy csomó üzenetem és emailem van.
Nyilván vannak rendkívül kompromittáló üzenetek is, amik azért úgy elgondolkodtatnak, hogy egyesek honnan veszik a bátorságot, hogy ennyire alpárian írjanak... A férfiak üzenetére, ha kedvesek is, nem szoktam válaszolni, mert szerintem ha az ember egyszer megnyit egy ilyen kommunikációs csapot, akkor utána soha nem tudja levakarni, ennek nincs értelme, ez jó, ha megmarad egy rajongás szinten. A nőknek szoktam csak válaszolni” – jelentette ki a Blikknek a tartalomgyártó, aki nem csak kedves sorokat, de olykor ajándékokat is kap.
Van, amikor borravalót szoktak nekem küldeni a social felületeken, annak örülök a legjobban, de szoktam virágot kapni, vannak olyan udvarlók, akik szokták jelezni, hogy mostanában várjak csomagot, de olyan is van, hogy általam választott testkezelésre foglalnak nekem időpontot.
A közelmúltban pedig igazán különleges meglepetést készítettek a számára.
„Nem is olyan régen pedig kaptam egy kézzel készített Kiara-babát, ami elképesztően részletes munka, és ezáltal számomra nagyon megható. A KKevint ábrázoló baba mellé őt is kitettem a lakásomban, de KKevin baba nagyon gagyinak néz ki a Kiara baba mellett” – nevetett a rapperrel korábban összegabalyodó Lord.
Egészen különleges módon tiszteleg a nevezetes történelmi helyszínek előtt a 29 éves brit művész, James Cook: egyetlen ecsetvonás vagy ceruzavonal helyett egy 1932-es írógépet használt, hogy elkészítse monumentális alkotásait. Példaként, a Wimbledon 2026 című mű megszületéséhez hat hetes kitartó munka kellett. Cook minden egyes részletet kizárólag betűk, számok és szimbólumok segítségével formált meg, amelyeket egyenként gépelt be.
A művész az angliai Essex megyében él, miközben műtermét Kelet-London Canning Town városrészében tartja fenn. Elárulta, hogy a kép elkészítéséhez több mint egymillió karaktert ütött le. Az aprólékos technika rendkívüli türelmet és precizitást igényelt, hiszen minden egyes karakter a végső kompozíció része. Hibánk helye nincs éppen ezért. Cook a befejezés után a közösségi médiában is megosztotta alkotásai, amelyek persze villámgyorsan bejárják az internetet. A wimbledoni teniszbajnokságról készül alkotása már több mint nyolcmillió megtekintésnél tart, és számos elismerő hozzászólást kapott.