új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Bejelentése sokakat meglephet.

    Dobó Ági a napokban újságolta el követőinek az Instagramon, hogy újabb diplomát szerzett. A jogi végzettséggel is rendelkező egykori szépségkirálynő a közösségi oldalán többször utalt arra, hogy valamin dolgozik, és délutánjait gyakran tanulásra szánja, mostanra azonban már nem titok, hogy a Harvard Medical Schoolon tanult, és a jólléttel, vagyis a wellbeinggel kapcsolatos tudását bővítette.

    Szia, Ági vagyok, a Te Harvard Orvosi Egyetemen képzett Wellbeing Szakértőd!

    – mutatkozott be új végzettségével az Instagramon Dobó, aki családtagjait is meglepte azzal, hogy továbbtanult.

    Kiemelte, végzettségével az a célja, hogy tudományos alapjait mások segítésére fordítsa.

    „Az elsődleges célom pedig ugyanaz maradt, ami mindig is volt: hogy minél többeteket segíthessek a saját wellbeing utatokon, olyan »receptekkel«, gyakorlati eszközökkel, tippekkel és ötletekkel, amelyek nekem már beváltak, és ami még fontosabb: amelyeket a tudomány is alátámaszt” – írta követőinek a posztban, amit az rtl.hu vett észre.

  • A játékosokra minden eddiginél kiszámíthatatlanabb játszma vár.

    Október 6-tól egy vadonatúj csavarral, és persze a megszokott játékmesterrel, Árpa Attilával kerül az RTL képernyőjéreAz Árulók – Gyilkosság a kastélyban új évada, melynek első szereplőit hétfő este a Fókuszban jelentette be a csatorna. A riportban kiderült, hogyaz ötödik évadban

    Horváth Oszkár műsorvezető, Mérő Vera író, műsorvezető és Vona Gábor politikus is kaptak meghívást a kastélyba.

    vállalta a szereplést a krimi-realityben.

    „Nagy dilemma volt. Ez a kedvenc játékom, úgy éreztem, hogy ez egy óriási lehetőség nekem, hogy ilyen szabályozott körülmények között, egy kastélyban, egy showműsor keretében a kedvenc játékom játsszam. Ez egy álom, ami valóra válhat. Másrészről meg ott volt, hogy politikusként nekem szabad-e, lehet-e, kell-e nekem egy ilyenben részt vennem. Végül is, magam mellett döntöttem. Úgy gondoltam, ebben a játékban közéleti szereplőként is meg tudom mutatni az emberi arcomat, és talán ez nem is baj” – mondta el a riportban Vona.

  • Kommentben szúrt oda férjének.

    Mint megírtuk, Szoboszlai Dominik ismét emlékezetes belépőt hozott össze a válogatott telki edzőtáborába érkezve. A Liverpool középpályása ezúttal azonban nem csupán a szettjével, hanem azzal a hófehér, klasszikus Cadillackel is felhívta magára a figyelmet, amellyel begurult a nemzeti csapat edzőközpontjába.

    Bár a válogatott 25 éves kapitányának összeállítása első ránézésre visszafogottnak tűnik, ám az Instagramra posztolt bejegyzést lapozva kiderül, hogy az ékszerekkel sem spórolt, több méretes gyűrűt választott, de a táskája sem mindennapi, férfi kézben legalábbis igen szokatlan látvány: az arany lánccal díszített fekete táska a MarieClaire szerint egy Chanel darab, melynek ára 2,3 millió forint körül kezdődik. 

    A fotósorozatot Szoboszlai felesége, Buzsik Borka sem hagyta szó nélkül, viccesen a következőt fűzte hozzá a bejegyzéshez: „Tetszik az anyuka-táskád”, utalva arra, hogy a táskából előkerült egy pelenka is.

  • Hét hete született meg a kisfia.

    Luna Joanna Michelle, aki a TV2-n jelenleg is futó Farm VIP című műsorban a sárga csapatot erősíti, a Borsnak adott interjút, melynek alkalmával őszintén mesélt arról, hogyan éli meg az anyaság első időszakát. Az ecuadori származású influenszer kisfia hét héttel ezelőtt született meg.

    „Sokkal rosszabbra számítottam. Igazából fel voltam készülve a legrosszabbra, hogy nem fogok aludni, hasfájós lesz, üvölteni fog. Szerintem az volt a trükköm, hogy a legrosszabbat vártam, és ahhoz képest meg egy pozitív csalódás az egész. Amíg a pocakban volt, nagyon sokat manifesztáltam, hogy nyugodt legyen és aludjon, mert nekem nagyon fontos az alvás. És mikor kijött, ez valóra vált, mert eszik és alszik, így felváltva, és nincsenek sírós időszakai. Szerencsére a párommal is nagyon jól meg tudjuk osztani ezeket a feladatokat. Ha van például sajtótájékoztató, vagy ilyen Farm VIP-s találkozó, vagy csajos vacsik, akkor ő itthon tud maradni vele, vigyázz rá, abszolút rá merem bízni” – mesélte Luna, aki kiemelte, párja mindenben segít neki. 

    „Abszolút az elejétől fogva kivette maximálisan a részét mindenből. Mivel császáros baba volt, ezért ő kapta kézbe, miután megszületett. Akkor én még nem tudtam felállni, ezért addig ő pelenkázta, neki mutattak meg mindent, és tök vicces volt, mert az első pelenkázásomat nekem ő mutatta meg, hogy akkor hogyan is kell csinálni. Úgyhogy, ő tanított be engem, meg tőle kérdeztem, hogyan mutatták neki a nővérek, mit csináltak, és akkor ő volt a főni.”

  • Miután elengedte Rékasi Károly kezét, pár hétre megismerkedett mostani kedvesével.

    Détár Enikő és Rékasi Károly házassága 29 év és két közös gyermek után 2013-ban ért véget. A színésznő most a Neshama TV Otthon a rabbinál vendégeként felidézte, milyen nehéz időszak is volt ez számára, de végül úgy döntött, ötven felett is új életet kezd, ha pedig úgy alakul, majd új társra is lel.

    „Annyira az volt bennem, hogy élni akarok, és hogyha jön valaki az életembe, aki engem is érdekel vagy vonz, és ez kölcsönös, akkor vágjunk bele. Lesz ami lesz” – mesélte Détár, aki közel sem nyugodott bele gyorsan abba, hogy véget ért a szerelmük gyermekei édesapjával.

    Én kilenc-tíz hónapig küzdöttem azért, hogy megmaradjon ez a házasság, és ne dobjuk szét az életünket. Aztán amikor megszületett bennem, hogy na ezt én itt elengedtem, rá pár hétre egyszer csak találkoztam Péterrel

    – idézte szavait az RTL.

    Mint ismert, Détár és a tanárként dolgozó férfi közel 13 éve alkotnak egy párt, harmonikus, boldog párkapcsolatuk ellenére azonban nem szeretnék hivatalosan is összekötni életüket.

  • Dulin Metta ezúttal sem tudta végigvinni a nagy megmérettetést, pedig a Celeb vagyok, ments ki innen! előtt még eltökélten bizonyítani akarta, hogy jóval több van benne annál, mint amit korábban megmutatott magából. A nézői szavazatok azonban közbeszóltak.

    dulin metta celebes
    Fotó: RTL

    Az influenszer úgy érkezett az RTL kaland-realityjébe, hogy ezúttal szeretné megmutatni: keményebb és kitartóbb, mint ahogyan azt sokan gondolják róla. A Kőgazdag Fiatalok sztárja tavaly az Ázsia Expresszben is bizonyítani szeretett volna, ám egy sérülés miatt végül orvosi utasításra fel kellett adnia a versenyt. Dulin szerint a korábbi műsorban éppen az volt a célja, hogy árnyalja a róla kialakult képet, és megmutassa a küzdő, versengő oldalát is.

    „Az Ázsia Expresszben szerettem volna árnyalni a rólam kialakult képet. Hogy lássák a nézők, hogy nem csak hisztizni és csinosan felöltözni tudok, de igenis küzdő, versengő típus vagyok” – magyarázta a hot! magazinnak a szőkeség.

    Nem véletlen, hogy különösen fájdalmasan élte meg a kaland végét. Mint mondta, már egészen kisgyermekként megismerkedett a versenyzés világával: édesapja hároméves korában sílécre állította, később pedig korosztályos síbajnok lett Ausztriában. A győzelem iránti vágyat az akrobatikus rock and rollban is megtalálta, amelyben világbajnoki címet szerzett.

    Ezért is volt annyira fájdalmas mindenféle értelemben az a tavalyi lábsérülés. A kommentelők viszont elneveztek Kőkemény Mettának, vagyis részben összejött, amit elterveztem. Szeretném tovább építeni azt a harcos énemet, amit egy kemény realityben megmutathatok

    – fogalmazott az indulás előtt Dulin Metta.

    A Celeb vagyok, ments ki innen! azonban újabb komoly kihívás elé állította. Dulin a műsor előtt még úgy készült, hogy ezúttal biztosan hosszabb ideig marad a dzsungelben, és minden lehetőséget megragad majd a bizonyításra. Közben persze a sajátos stílusáról sem feledkezett meg. A csomagolás során ugyanis egy igencsak különleges darab is bekerült a bőröndjébe.

    „Vettem két új papucsot is, amiket magammal akarok vinni Kolumbiába, csakhogy mind a kettő rém kényelmetlen. Na most van nekem egy kedvenc papucsom, ami ­valami hiperkényelmes. Igaz, hogy szegecselt, és minden egyes szegecs va­lódi arannyal van bevonva, de hát...” – idézte a Bors. 

  • Megható üzenettel búcsúzott.

    rtl
    Fotó: RTL

    Gál Petra életében ismét különleges időszak kezdődik, hiszen a Fókusz műsorvezetője hamarosan kétgyermekes édesanya lesz. A televíziós 2025 tavaszán adott életet első gyermekének, Ellának, most pedig már a kistestvért várja a család. Korábban az RTL-nek arról is mesélt, mennyit változtatott rajta az anyaság. Mint mondta, a gyermekáldásnak köszönhetően teljesebbnek érzi az életét, és úgy gondolja, jobb emberré is vált azóta, hogy megszületett a kislánya. A műsorvezető és férje már azt is tudják, milyen nevet szeretnének adni születendő gyermeküknek.

    Most azonban egy időre elbúcsúzott a Fókusz nézőitől, ugyanis hamarosan megszületik második gyermeke, egy kisfiú. 

    „Ma este elbúcsúztam a Fókusz Plusz végén. Egy időre visszavonulok a televíziós munkától, ismét szülési szabadságra megyek, hiszen hamarosan érkezik a kisfiunk, akit már nagyon várunk” – írta bejegyzésében a műsorvezető, aki a kollégáinak és családjának is köszönetet mondott.

    Köszönöm a rengeteg kedvességet és figyelmet a csapatnak. És köszönöm a támogatást a családomnak is, akik nélkül nem térhettem volna vissza dolgozni Ella születése után. Az ő segítségük tette lehetővé, hogy teljes szívvel és bedobással végezhessem a munkámat

    – fogalmazott Gál Petra.

  • Előkelő helyezést értek el a TV2 sztárjai, akik a csapatépítőn, pálinkázás közben rakták össze a kocsit.

    Vasárnap rendezték meg a 2026-os Red Bull Ládaderbit Budapesten, ahol ismét rengeteg kreatív kocsi állt rajtvonalhoz. A helyszínen ismerős arcokat is felfedezhettek az érdeklődők, például a Kincsvadászok kereskedőinek személyében.

    Katona Szandra, Fertőszögi Péter, Fejes Tamás, Molnár Viktor és Till Attila támogatták a starthoz társukat, Nagyházi Lőrincet, aki pilótaként vállalta a kihívást. Autentikus, szőnyegekkel és csipketerítővel borított autójukat saját maguk fabrikálták:

    Nézd, ezt be kell valljam: a csapatépítőn csináltuk, és másfél üveg pálinkát ittunk meg a végére. Nem a miénk a legszebb, de hiteles a Kincsvadász-tematikában

    – mesélte Tillának Nagyházi, aki kicsit félve ült be a kormány mögé. Végül borulás, sőt nagyobb koccanás vagy ütközés nélkül vezette le a versenytávot, amelyről izgalmas felvételt is megosztott TikTok-oldalán. A TV2 különleges osztaga a 11. helyen végzett.

    @nagyhazi_lorinc Szerintem mindenki nevében mondhatom hogy nagyon jól éreztük magunkat a @redbullhu Ládaderbin, a köridőnk nagyon jó volt 5.ik hely - a verda és a performansz zsűrizésén buktuk el a dobogót, 11. ik helyen zárva a versenyt 🙂 A következőre ígérem jobban készülünk 🙂 @fejestamas.official @till.attila @dr.katona.szandra #kincsvadászok #ládaderbi2026 #redbullládaderbi #újrész #FYP ♬ eredeti hang – Nagyházi Lőrinc - Nagyházi Lőrinc
  • Gyönyörű menyasszony volt az egykori öttusázó.

    A hétvégén ismét oltár elé állt Gyenesei Leila, számolt be róla közösségi oldalán. A világbajnok sportoló Borsány-Gyenes Andrással, a Network4 Media Group elnökével kötötte össze az életét, a gyűrű felhúzásának romantikus pillanatáról pedig egy fotót is megosztott Instagramján. 

    L & A | 09.19.

    – írta a képhez az újdonsült feleség, aki korábban volt már házas: 2014 és 2019 között Feke Pál felesége volt, és egy kislányuk is született, a most kilencéves Mimi. Gyenesei ezután Monoki Lehellel alkotott egy párt, újdonsült férjével pedig 2024-ben vállalták fel munkakapcsolatból kibontakozó szerelmüket.

    A sportoló 24 óráig elérhető Instagram-sztorijában egy közös fotófülkés képet is mutatott Borsány-Gyenessel, amin egy „just married”, azaz friss házasok feliratot fognak. A kép kedd délelőttig, ide kattintva megtekinthető.

  • A színész bevezette őt az angol irodalom alapjaiba.

    Képernyőfotó 2026-09-21 - 9.24.54.png
    Fotó: RTL

    Még a Nyerő Páros előző évadában bukott el egy kvízkérdést Zsigmond Angi, aki nem tudta, ki írta a Rómeó és Júliát. Ez aztán a Celeb vagyok, ments ki innen! táborában is szóba került, a nézők pedig ihletet kaptak: arra kérték a szabotőrt, Árpa Attilát, hogy tanítsa egy kis kultúrára az influenszert.

    A színész így is tett, félrehívta Zsigmondot, aki eleinte nem volt túl lelkes, azt hitte, társa csak újra „be akarja égetni” a kamerák előtt.

    „Nem lejáratni akarlak, hogy mit nem tudsz, hanem az ellenkezőjét. Tehát arra gondoltam, hogy ezt helyre is tudjuk hozni, csak egy pár dolgot kell megtanulnod. Lenni vagy nem lenni? Hamlet. Hallottál róla valaha?” – kezdte első leckéjét Árpa, mire Zsigmond közölte:

    A Hamlet az nem valami kaja?

    A műsorvezető arcáról ekkor leolvadt a mosoly.

    „Jó, kicsit hosszabb lesz ez a beszélgetés, mint gondoltam.”

    Meggyűlt vele a baja, de végül csak elmagyarázta neki, hogy a „lenni vagy nem lenni” egy idézet, a Hamlet egy színmű, William Shakespeare pedig a szerző. Zárásképp pedig még egy Shakespeare-címet megtanított neki, ez az Othello lett.

    „Ez ennyi volt, én nem akarok neked rosszat!” – nyugtatta utána az arcát a tenyerébe temető Zsigmondot, aki próbálta memorizálni a rögtönzött irodalomórán elhangzott információkat.

  • Október elején ismét kinyílik az ikonikus kastély ajtaja, az RTL képernyőjén visszatér Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban, méghozzá minden eddiginél kiszámíthatatlanabb játékkal. A Fókusz után újra kezdetét veszi a bizalomra, gyanakvásra és megtévesztésre épülő krimi-reality, amelyben ezúttal egy vadonatúj szereplő is alaposan felboríthatja az erőviszonyokat.

    IMGL9249
    Fotó: RTL

    Amint elkezdődik a játék, a kastély lakói többé nem tudhatják, kiben bízhatnak. A jól ismert szabályok ezúttal is a bizalom, a taktika, a gyanú, a megtévesztés és a mentális hadviselés köré épülnek, ám a készítők egy olyan csavart is beépítettek. Megjelenik ugyanis a titkos gyilkos. De mit jelent pontosan a vörös köpenyes gyilkos érkezése? Hogyan változtatja meg a játék menetét, és ki lesz az, aki úgy képes mozgatni a szálakat, hogy közben talán senki sem sejti, milyen szerepet tölt be valójában? A válaszokra októberben derül fény.

    Egy biztos, ebben az évadban különösen nehéz lesz eligazodni a látszat és a valóság között. Akiről azt hisszük, hogy jól ismerjük, könnyen egészen más arcát mutathatja, és talán éppen az rejtegeti a legtöbb titkot, akire a legkevésbé gyanakszunk. A legfontosabb kérdés azonban továbbra is az, hogy kik fogadták el Árpa Attila meghívását? A találgatás hamarosan véget ér. Az RTL ezen a héten fokozatosan fedi fel Az Árulók új évadának szereplőit, akik a csatorna különböző felületein mutatkoznak majd be. A meghívók már célba értek, a kastély pedig hamarosan újra megtelik lakókkal.

    Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban új évada október 6-tól látható az RTL-en, a Fókusz után. Az RTL+ előfizetői ráadásul a következő epizódokat már a televíziós sugárzás előtt megtekinthetik.

  • Tóth Abigél számára a Megasztár nem csupán egy fontos állomás volt, hanem egy új élet kezdete is. Az Erdélyből érkezett énekesnő azóta Budapestre költözött, rengeteget koncertezik, és saját bevallása szerint emberileg, szellemileg és szakmailag is sokat fejlődött. Most a Sztárban Sztár legújabb évadában is megmutathatja, mire képes.

    „Nagyon sok minden megváltozott az életemben az utóbbi időben. Erdélyiként Magyarországra költözni már eleve egy meghatározó mérföldkő volt számomra, de úgy érzem, hogy az elmúlt időszakban más területeken, például szellemileg is rengeteget fejlődtem” – mesélte a hot! magazinnak az énekesnő, aki úgy érzi, a számtalan koncert és fellépés nemcsak tapasztalatot adott neki, hanem szakmailag is sokat formálta.

    Bár egyre nagyobb figyelmet kap, és újabb komoly kihívások várnak rá, továbbra sem szeretne megfelelési kényszerben élni. A célja az, hogy a saját útját járja, és közben megőrizze azt az embert, aki Erdélyből elindult az álmai felé.

    Amikor ideköltöztem, megfogadtam, hogy mindig az az ember maradok, aki voltam, és ezen a siker sem változtathat. Nyilván vannak és lesznek nálam eredményesebb emberek, de én a saját tempómban szeretnék haladni. Minél feljebb akarok jutni, de nem másokért, hanem magamért. Bizonyítani szeretnék önmagamnak és annak a hétéves Abigélnek, aki mindvégig erről az életről álmodott.

    A fővárosi élet és a sűrű fellépések miatt Tóth Abigélnek ma már több száz kilométert kell utaznia, ha szeretne hazalátogatni. Éppen ezért minden otthon töltött percet igyekszik megbecsülni. Legutóbb egy koncert miatt utazott haza, de szerencsére néhány nappal meg tudta hosszabbítani az ottlétét. Ezek az egyszerű, családdal töltött pillanatok különösen sokat jelentenek neki.

    „Ilyenkor nem maradhat el az, hogy elmenjünk édesanyámmal kávézni; van egy kedvenc helyünk, ahova mindig kiülünk, és ahol csak egymásra figyelünk” – árulta el.

    Tóth előtt még hosszú út áll, ám már most pontosan tudja, milyen ember szeretne maradni akkor is, ha egyszer az ország egyik ismert előadójává válik. Az ismertséget és az anyagi lehetőségeket nem önmagáért tartja fontosnak, hanem azért, mert másokon is szeretne segíteni.

    „A legnagyobb boldogság számomra, hogy azt csinálom, amit szeretek. Megfogadtam, hogy ha egyszer nagyon nagy név leszek a zenei palettán, és sok pénzt keresek, az sem fog megváltoztatni.”

    Hozzátette, a legfontosabb dolgok sokszor éppen azok, amelyeket hajlamosak vagyunk természetesnek venni:

    Szeretnék megmaradni ugyanannak az Abigélnek, aki hálás azért, mert reggel felkelhet, mert van mit ennie, mert van tető a feje felett, mert ott van mögötte a családja, és mert van egy gyönyörű párkapcsolata.

    A fiatal énekesnő azt is elárulta, hogy ha a jövőben lehetősége nyílik rá, szeretne olyan embereknek segíteni, akiknek ezek az alapvető dolgok nem adatnak meg.

    „Sokan nem tudják értékelni ezeket az alapvető dolgokat, engem viszont pont ez motivál: szeretnék segíteni azokon, akiknek nincs családjuk, vagy akik csak álmodoznak a meleg otthonról, illetve ételről. Az hajt, hogy támogatni tudjam azokat, akikre mások nem figyelnek” – idézte a Bors.

  • Újabb híresség hagyta el a dzsungelt.

    Képernyőfotó 2026-09-21 - 8.40.15.png
    Fotó: RTL

    Vasárnap este került sor a Celeb vagyok, ments ki innen! második kiszavazására.

    Az előző körben rögtön két szereplő, Geszler Dorottya és Dulin Metta búcsúzott a reality-től, ezúttal azonban Puskás-Dallos Péter és Istenes Bence nem árultak zsákbamacskát, már megérkezésükkor közölték a szereplőkkel, hogy férfi kapta a legkevesebb voksot. A lányok persze nem lélegezhettek fel teljesen, sokan barátjukért, szövetségesükért szorítottak, míg két név nem maradt hátra. Orbán Olivér és Zdroba Patrik közül az utóbbi volt az, akinek végül távoznia kellett a műsorból.

    „Na ezt senki sem gondolta volna!” – csúszott ki egy táborlakó száján, míg az énekes mintha kicsit megkönnyebbült volna neve hallatán. Mint ismert, az előző nap komoly vitába keveredett gyakorlatilag mindenkivel az általa elfogyasztott, a többiek szerint kétszer akkora ételadagok miatt, a konfliktus pedig saját elmondása szerint eléggé megtörte őt.

    „Köszönöm a nézőknek! Ők tudták, hogy nekem ez nagyon nehéz” – pattant fel Zdroba két kezét hálásan összerakva, majd társaihoz fordult.

    „Köszönöm nektek is, mindent köszönök, én tényleg örülök ennek is! Annak is örültem volna, ha itt maradok, de nagyon köszönöm, szeretem a nézőket és titeket is!”

    Végül ünnepélyes kiáltással tárta szét karjait a levegőben:

    Megyek haza!

  • Nem mindennapi módját választotta a hűsölésnek Hikari, az egyéves hópárduc: a fiatal nőstény egyszerűen egy hatalmas jégtömbre hajtotta a fejét, mintha az lenne a világ legkényelmesebb párnája.

    A különös jelenetet Takuzo Toriya hobbifotós örökítette meg a japán Akita prefektúrában található Omoriyama Állatkertben. Ezeken a felvételeken a fehérbundás látható, amint a fejét szinte teljesen belefúrja a jégbe, majd még bele is harap a méretes „hűtőpárnába”.

    Az 53 éves fotós szerint a hópárduc láthatóan élvezte a jégtömb nyújtotta felfrissülést. Hikari előbb kényelmesen ráhajtotta a fejét, aztán úgy tűnt, az ízét is szerette volna letesztelni. Persze a jelenet egyszerre vicces és bájos. Úgy fest, Hikari pontosan tudja, hogyan kell túlélni egy melegebb napot – kell egy jó nagy adag jég, aztán lehet rajta egy kis délutáni sziesztát tartani.

  • A sztori megnevettette a Felfedezőket, majd óriási licitharc kerekedett ki.

    Képernyőkép 2026-09-18 192847.png
    Fotó: RTL

    Jókora üzletet ütöttek nyélbe A legjobb ajánlat legutóbbi epizódjában a Felfedezők: egyedi asztali órát szereztek be az eladótól, Varga Pétertől. Az arany dísztárgy, mint a férfi felidézte, eredetileg egy svájci úriemberé volt, aki nem volt hajlandó eladni, hiába könyörgött neki bárhogy. Péter azonban cselt eszelt ki, és rátapintott a tulajdonos gyengeségére.

    Ő gyűjti a régi búvár karórákat, és szereztem egy nagyon régi, nem túl értékes, viszont nagyon ritka órát. Így támadtam meg az öreget, és a harmadik üveg bor elfogyasztása után azt mondta, hogy neki mindenáron kell az a karóra

    – mesélte az eladó, aki még egy üveg bor után nyélbe is ütötte a cserét.

    A 10 éves történeten jót derültek a Felfedezők, a vidám perceket viszont gyorsan felváltotta a komoly licitharc, ami pillanatok alatt kialakult a stúdióban. Röpködtek a százezresek, és sokáig úgy tűnt, 800 ezer forintért Szendrő Péter lesz az új gazdája az órának, Czeglédi Laura azonban a semmiből visszatért, és rápakolt még 50 ezret ajánlatára. Kettejük küzdelme végül az üzletasszony győzelmével ért véget, miután a licit átlépte az egymilliós lélektani határt. 

    Nagy megtiszteltetés a számomra, senkitől nem fogadtam volna el, de a világ legcsinosabb hölgyétől...

    – rázott vele kezet mosolyogva a férfi, aki egyébként 800 ezer forintot határozott meg, mint álomár.