Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Jelenleg csakis a bokszra koncentrál, de családja már várja, hogy visszakapja a döntő után.

    Vasárnap este tovább folytatódottHell Boxing Kings elnevezésű versenysorozat, ahol már a jövőheti döntőbe jutásért folytak a küzdelmek. A profik mellett természetesen sztármérkőzésekből sem volt hiány, Istenes Bence után Berki Mazsi és Brasch Bence is megmutatta, hogy kemény fából faragták őket. Berki ezúttal a horvát influenszerrel és ápolónővel, Ela Jerkoviccsal szállt ringbe, és technikai kiütéses győzelmével be is biztosította helyét a szuperdöntőbe. A nyertes celeb a Blikknek adott interjút az újabb sikerrel megvívott meccs után, melyből kiderült, hogy két komoly sérülés is hátráltatta, de a döntő előtt erről nem szeretett volna többet megosztani.

    „Bár ez volt az ötödik meccsem közönség előtt, csak most éreztem igazán a jelenlétemet a ringben. Olyan ott állni a sarokban, mintha egy buborékban lenne az ember. Az edzőmre mindig igyekszem figyelni meccs közben, ez is egyre jobban sikerül” – kezdte az influenszer, aki az újabb győztes meccs után aludni sem tudott, annyira tombolt benne az összecsapás okozta adrenalin.

    Egy idő után feladtam, és inkább többször is visszanéztem a meccset, míg a párom, Zoli aludt mellettem. Mindig ki szoktuk elemezni az edzőmmel is a mérkőzéseket, s az előző meccs után én is láttam, hogy kicsit parasztlengős volt a jobbosom, amit most sikerült kiküszöbölnöm.

    Berki Mazsi egyébként az embert próbáló felkészülési időszakban is igyekszik minél több időt tölteni a családjával. A tömegnövelő és ütőerőedzésekben párja, Zoli is támogatja, de persze jóval kevesebb időt tudnak most együtt tölteni. 

    Emmácska is kevesebbet lát, de szerencsére sok segítségem van, ő pedig nagyon alkalmazkodó kislány. Megnézte a meccsem, drukkolt nekem. Nem félt, edzéseken is volt már velem. Akkor aggódna csak, ha azt látná, hogy sírok a ringben. Most eleve egy izgalmas időszaka van, hisz voltunk óvodai beszoktatáson, januárban pedig kezdi is az ovit. Szerencsések vagyunk, mert mindenki tündéri, és nagyon kedvesen fogadtak minket, Emmának is tetszett a közeg

    – fogalmazott az édesanya, hozzátéve: izgatottan készül a döntőre, de a 100 ezer dollár, azaz mintegy 37 millió forintos pénzdíjat igyekszik kizárni a fejéből. Hangsúlyozta, egyrészt nem ezért száll ringbe, másrészt nagy nyomást rakhat rá versenyzőként, ami visszavetheti a teljesítményét.

    Zoli megjósolta az előző meccsnél és a mostaninál is, hányadik menetben ér véget. A döntőre is van jóslata, de egyelőre nem árulja el. Én a felkészülésre koncentrálok, és szeretnék nagy pontkülönbséggel vagy ismét technikai K.O-val győzni. A család persze, már várja, hogy visszakapjon egy kicsit a döntő után, és én is várom a pihenést, de a boksz szeretete marad, és ha kapok felkérést egy újabb meccsre, elgondolkodnék rajta

    – jelentette ki.

  • Jó viszonyt ápolnak a válásukat követően is.

    Lukács Miklós szeptember elején adta hírül, hogy ismét foglalt a szíve, ráadásul új szerelme, Alexa kisbabát vár tőle. Minderről a szicíliai nyaralásukon számolt be a leendő édesapa, aki kedvesével már reagált a gratulációkra. A Peller-nővérek nemrég Hevesi Tamás podcastműsorában vendégeskedtek, ahol szóba jött Peller Anna volt férjének születendő gyermeke is. – vette észre a Story.

    „Nagyon örülök neki – mondta Peller, hozzátéve: exférjével éppen a napokban beszélgettek arról, miért csodálkoznak ezen az emberek. 

    Mi valaha imádtuk egymást, született egy gyönyörű gyermekünk, de ez eddig tartott. Próbáltuk megmenteni, de van egy pont, amikor be kell látni, hogy azzal tudod megmenteni a kapcsolatot, ha átalakítod más formába és kilépsz belőle. 15 évig voltunk együtt, és ez egy csodálatos kapcsolat maradt, és fog is maradni örökre. Nem tudom másképp elképzelni. Ugyanolyan fontosak vagyunk egymásnak, és drukkolunk, hogy mindenkinek jól sikerüljön az élete további része

    Az RTL műsorvezetője arról is beszélt, hogy a közös lányuk, Annabella jól élte meg az egész szituációt. Mint ismert, Lukács Miki és Peller Anna 14 évnyi házasság után mondták ki válásukat, és egyikőjük sem maradt sokáig pár nélkül. Az egykori házasok pedig, ahogy eddig, ezután is minden családi ünnepet együtt töltenek.

  • A széria hamarabb visszatér, mint gondoltuk!

    Képernyőfotó 2024-12-17 - 1.51.52.png
    Fotó: HBO

    Jó híreink vannak A Fehér Lótusz rajongói számára, hamarosan érkezik ugyanis a sorozat harmadik évada! Az író-rendező Mike White Hawaii és Szicília után ezúttal a luxusszállodalánc thaiföldi egységébe kalauzolja el a nézőket, ahogy pedig azt már megszokhattuk, drámából és vicces pillanatokból sem lesz hiány most sem.

    A visszatérő karakter, ezáltal az előző szezonok közötti kapocs a Natasha Rothwell által játszott Belinda lesz, de rajta kívül feltűnik még a vásznon Patrick Schwarzenegger, Aime Lou Wood, Scott Glenn, Sarah Catherine Hook, Jason Isaacs és a BlackPink énekesnője, Lisa is. Az első előzetes már be is futott, az új, HBO-n elérhető epizódokig pedig mindössze februárig kell váriuk a nézőknek.

  • Lékai-Kiss Ramóna jót derült a dolgon, a kajakos kevésbé.

    Képernyőfotó 2024-12-16 - 20.30.39.png
    Fotó: TV2

    A TV2 Titkok Ramónával legutóbbi epizódjának vendége Kucsera Gábor volt, aki őszintén beszélt doppingbotránya mellett többek között előző televíziós szerepléseiről, például az Ázsia Expresszről is. Ám nem ez volt az egyetlen műsor, ahol a sportoló a közelmúltban feltűnt, a Dancing with the Stars legutóbbi évadában Stana Alexandra oldalán csillogtathatta meg tánctudását. A páros korábban többször is hangsúlyozta, remek hangulatban-, nagy nevetések között teltek a próbáik, ebből adott kis ízelítőt a nézőknek Stana, aki a díszlet mögött elbújva ugrott elő váratlanul, jól ráhozva a szívbajt korábbi partnerére. Míg a műsorvezető jót nevetett a dolgon, az összerezzent Kucserának az arcára fagyott a mosoly.

    „Hallod, én úgy megijedtem! Azta rohadt életbe” – közölte az olimpikon, mellkasához kapva.

    Jól vagy? Azért ne álljon meg a szíved azért” – köszöntötte egykori társát Stana, majd Lékai-Kiss bevallotta, nem gondolták, hogy ennyire hatásos lesz a táncosnő belépője.