Bontják a Hully Gullyt az Apor Vilmos téren

Nem könnyű nyugodtnak maradni, amikor két energiabomba ugrál körülöttünk – még akkor sem, ha történetesen aranyos tigriskölykökről van szó. Egy indiai vadrezervátumban készült felvételen egy tigrisanya békésen tűri, ahogy két kölyke körülötte birkózik, kergetőzik és játékosan egymásnak esik.
Ezen különleges pillanatokat Yogesh Jibhakate hobbifozós örökítette meg egy szafarin Gothangaonban. A tigrisanyának összesen négy kölyke volt, akik önfeledten játszottak egymással, miközben anyjuk gondoskodott arról, hogy biztonságban legyenek. A szafari résztvevői eleinte azt sem tudták, hogy kölykök vannak a közelben, ugyanis a tigrisanya ügyesen elrejtette őket a sűrű bokrok között, hogy megóvja az esetleges veszélyektől.
Aztán előbújtak a kölykök, és kezdetét vette az önfeledt játék. De a birkózás nemcsak szórakozás a kölykök számára, hanem fontos része a fejlődésüknek is. Így gyakorolják többek között a mozgást, a küzdelmet és azokat a készségeket, amelyekre később a vadonban is nagy szükségük lesz.
Kilenc hónappal a válás után nagy lépésre szánta el magát Kócsi Vica.

Tavaly júniusban jelentette be közösségi oldalán Stohl András, hogy több mint tíz év után véget ért a házassága feleségével, Kócsi Vicával. A válás új fejezetet nyitott mindkettőjük életében, Vica pedig az elmúlt hónapokban tudatosan igyekezett megtalálni az egyensúlyt a magánéletében és édesanyaként is. Úgy tűnik, mára egyre inkább rendeződött körülötte minden. A Story információi szerint a válása után kilenc hónappal új kapcsolatának fontos állomásához érkezett: szerelmével, Marcival összeköltöztek.
A kapcsolat a lap értesülései szerint nem egy hirtelen fellángolásból született. Vica és Marci fokozatosan kerültek egyre közelebb egymáshoz, az elmúlt hónapokban pedig a férfi egyre fontosabb szerepet töltött be Vica életében.
„Nagyon boldogok. Most már együtt élik a közös kis életüket, hármasban” – idézi a Meglepetés egy közeli barát szavait, aki ezzel Vica és Stohl András közös kislányára, Bellára is utalt.
Közös életük kialakításában természetesen Bella helyzete is fontos szerepet játszik. A lap úgy tudja, hogy a kislány és Marci között szoros, szeretetteljes kapcsolat alakult ki. Ez különösen sokat jelent Vicának, akinek a válás után is az volt az egyik legfontosabb szempontja, hogy gyermeke biztonságban és szeretetben érezze magát. Persze Bella édesapjával, Stohl Andrással is szoros kapcsolatban maradt. A kislány rendszeresen tölti az időt édesapjával és féltestvéreivel is, így a válás nem szakította szét a családi kötelékeket.
Újra elindult az X-Faktor és a Megasztár, a két országosan ismert zenei tehetségkutató pedig ezúttal is megmozgatja a nézőket. Puskás-Dallos Peti különösen közel érzi magához ezeket a műsorokat, Instagramján arról írt, hogy szerinte a tehetségkutatók mára az utolsó olyan közös zenei és televíziós élmények közé tartoznak, amelyeket egy család még együtt követhet. A műsorvezetőként és előadóként is ismert Puskás-Dallos úgy gondolja, a két show jóval többről szól, mint arról, hogy ki énekel a legjobban.

„Ebben a szétaprózódott világban ezek szinte az utolsó közös zenei- és tévés élmények, amiket egy család még együtt néz, amiről együtt beszélget, amin együtt vitatkozik – és végre nem a politikáról” – fogalmazott Puskás-Dallos Peti, aki ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy a műsorok zajos körítése mellett időnként hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, mi is a tehetségkutatók egyik legfontosabb küldetése.
Persze megint lesz min hőbörögni heteken, hónapokon keresztül. De pont ez a varázsuk: sokkal többről szólnak, mint egy tehetségkutató. Emberi sorsokról, a zsűritagok szappanoperájáról, ízlésről, közhangulatról, a tévézés csúcsairól és persze rengeteg trashről. És közben néha elfelejtjük, hogy bizony tehetségekről is szólnak.
A műsorvezető több olyan előadót is felsorolt, akiknek pályafutása ezekhez a műsorokhoz kötődik. Rúzsa Magdi, Tóth Vera, Oláh Ibolya, Caramel, Bocskor Bíborka, Király Viktor, Dánielfy Gergő, Mehringer Marci, Manuel, Tóth Andi és Bellano nevét is megemlítette. Szerinte ezek az előadók nemcsak ismertséget szereztek, hanem később a magyar zenei élet meghatározó szereplőivé váltak: dalokat írtak, koncerteket adtak, és sok esetben hosszú távon is megmaradtak a közönség látóterében.
Én pedig elképesztően sok mindent köszönhetek ezeknek a műsoroknak. Köszönhetem a családomat, a szerelmemet, egy legendás hármast, felejthetetlen élményeket és mentoráltakat, akikre a mai napig büszke vagyok, még úgyis, ha nem lettek nagy sztárok, »csak« rendes emberek.
– írta róluk, ezzel is jelezve, hogy számára a tehetségkutatók értéke nem kizárólag a befutott előadókban mérhető.
Posztja végén Puskás-Dallos Peti egyértelműen üzent az új évadok készítőinek és szereplőinek:
Úgyhogy hajrá X-Faktor, hajrá Megasztár! Adjatok nekünk szórakozást, vitákat, legyen kit szeretni és kit nem szeretni – és a végén találjatok egy-két olyan embert, akire még tíz-húsz év múlva is kíváncsiak leszünk.
Augusztus 20-án mondta ki egymásnak a boldogító igent Gelencsér Tímea és Simon Mátyás. Az egykori szépségkirálynő és párja egy mesés, szabadtéri helyszínen kötötték össze az életüket, a nagy napról pedig azóta már több alkalommal is meséltek. Bár a friss házasok számára minden adott lenne a romantikus, gondtalan időszakhoz, a valóságban egyelőre meglehetősen mozgalmasan telnek a napjaik.

A házasság ugyan új fejezetet jelent az életükben, Gelencsér azonban egyelőre nem érzik úgy, hogy gyökeresen megváltozott volna a kapcsolatuk. Sőt, a mindennapok szinte ugyanúgy telnek, mint korábban.
„A házasélet szerintem pont ugyanolyan, mint a jegyesség, vagy mint amikor még csak pár voltunk Matyival. Nagyon élvezem, tetszik, jó érzés egymást férjemnek, meg feleségemnek hívni, de igazából egyelőre ennyi” – vallotta be tévés, ám a megszólítás azonban kétségtelenül különleges érzés számukra.
„Nagyon jó érzés kimondani azt, hogy a férjem. Szerintem az ember életében az egyik legnehezebb feladat, hogy megtalálja a párját, akivel le szeretné élni az életét. Mi megtaláltuk, és ezt egy ilyen fantasztikus nappal meg is ünnepeltünk. Azóta pedig tényleg megy ez a kis cukiskodás, hogy: Hol van a férjem? Mit csinál a férjem? Jól van a feleségem?” – mesélte a Borsnak az újdonsült feleség.
Romantikus esküvőjüket követően azonban nem sok idejük maradt a pihenésre. A pár ugyanis jelenleg is gőzerővel dolgozik otthonuk felújításán, amely még nem fejeződött be, így a beköltözésre is várniuk kell. Emellett a szakmai elfoglaltságok is megnehezítik, hogy hosszabb időre elszabaduljanak. Gelencsér augusztusban az Aktívban kezdett dolgozni, míg férje családjának a gyümölcstermesztés miatt továbbra is tart a szezon.
Még mindig csináljuk a házfelújítást, onnan pedig nem lehet eltűnni egy-két hétre, különben nem történik semmi, szóval már csak ezért sem utaztunk el. Illetve közben elkezdődött az Aktív augusztusban, ahonnan szintén nem egyszerű csak úgy eljönni, de Matyiéknak a gyümölcstermesztésben szintén még mindig szezon van. Szóval, igyekeztünk megélni azt a pár napot az esküvő után, megnyugodtunk egy picit, aztán ha beköltözünk a házba, akkor majd eltervezzük, hogy hova és mikor utazunk nászútra
– magyarázta Gelencsér Timi.